Hock Zsuzsanna: Világnapi kalandozás

A Városmajori Gimnáziumban immár negyedik éve csatlakoztunk az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Szervezetének felhívásához.

A napot iskolagyűlés nyitotta, amelynek keretében Szebedy Tas igazgató úr átadta az Év Olvasója díjat három kategóriában: diák, tanár, és technikai dolgozó.

Molnár Zsuzsi már 10. évfolyamosként a legolvasóbb olvasónk, Vértesaljai Mária tanárnő kiemelkedően magas óraszámban tart egyéni és osztályfoglalkozásokat a könyvtárban, Piroska néni olvasásszeretete egyre több technikai munkatársra terjed át.

Az idei évben kalandoztunk, a felhívásnak megfelelően. Először is osztálykönyvtáros „kollégáim” – a gyerekek – készítettek szép plakátokat, amelyeket az iskola minden szintjén elhelyeztünk, s itt lettek a könyvtári pontok. Kivittük tehát a könyvtárat az iskola egész épületébe. Ezeken a pontokon reggeltől lehetett játszani könyvek segítségével. Az osztálykönyvtárosokat segítette egy-egy lelkes kolléga is. Volt kalandozás a különböző népek kultúrájában (zene, képzőművészet, tudománytörténet), valamint Einstein életművében is. A jó megfejtésekért a világnap emblémájával díszített zsetonokat lehetett kapni.

A nagyszünetben további kalandok várták a diákokat, most már a könyvtárban.

Voltak újabb kalandos kérdések, társasjáték könyvekről és főhősökről, és volt egy nagy kosár, tele tárgyakkal, amelyeket ki kellett húzni, s megmondani, melyik irodalmi alkotáshoz kapcsolhatók.

A legtöbb zsetont gyűjtött diákok aztán indulhattak a fődíjakért: 1000–5000 forintos könyvutalványokat rejtettem el tanárkollégáimnál, akiknek a nevét irodalmi alkotásokon keresztül fejthették meg a diákok. Nem volt könnyű, de kis könyvtári segédlettel sikerült...

Szép és kalandos volt ez a nap.