A múlt század elején Lom-bardiában, mely akkor Auszt-ria fennhatósága alá tartozott, egy olasz ifjút, Stefano Calde-ronit is besorozták a császári hadseregbe. A katonasors hányattatásai között ő is eljutott az akkori Habsburg-birodalom számos városába, me-lyek közül Pest városát úgy megkedvelte, hogy leszerelése után ott telepedett le. Kis bazárüzletet nyitott, melyet később optikai bolttá szakosított. A jól menő és a pesti közönség körében népszerűvé vált üzletében 1845-ben inasává, majd 1862-ben társává fogadta a Morvaországból ideszármazott Hopp Ferencet, a budapesti Keletázsiai Múzeum későbbi alapítóját, aki jó üzleti érzékkel fejlesztette tovább a most már
Calderon és Társa
néven bejegyzett vállalatot. Hopp 1866-ban volt főnöke részét is megvásárolta, majd felismerve az iskolák felszerelésében is rejlő üzleti lehetőségeket, 1872-ben külön Tanszerosztályt nyitott az akkori Kishíd (ma Türr István) utca 8. szám alatt. (Hopp Ferenc életművét – benne a Calderoni céget – illetően lásd: Felvinczi Takács Marianne: Hopp Ferenc. Bp. 1994:22 Különlenyomat a Keletkutatás 1994. évi számából.)
Apám, Petrich Gyula, ki dunántúli családból 1872. április 12-én született Újkécskén (ma Tiszakécske), itt, a Calderoni és Társa cégnél kezdte meg inaséveit. Apja ( P. Ferenc) halála után, hogy anyját (Scheffer Erzsébet), valamint Anna és Ödön testvéreit eltarthassa, kénytelen volt reáliskolai tanulmányait abbahagyni és munkalehetőség után nézni. Így került végül 1888-ban a Calderoni céghez. Munkaköri elfoglaltsága mellett nagy önszorgalommal képezte tovább magát mind szakmai vonalon, mind az általános műveltség terén. Német nyelvtudását néhány év alatt a tökéletes társalgási és tárgyalási szintre emelte, a francia nyelvet a jó írásbeliségig sajátította el. Hopp Ferenc korán felfigyelt a törekvő ifjú képességeire, és külföldi útjai tartamára egyre nagyobb önállóságot biztosított neki a cég ügyeinek intézésében. A századfordulót követően már mint cégvezetőt bízta meg a Tanszerosztály vezetésé-vel, és teljesen szabad kezet adott neki annak szakmai és üzleti irányítására.
Petrich Gyula ebben a tisztében minden erejét a Calderoni és Társa cég Tanszerosztályának további felfejlesztésére fordította. Évek során végiglátogatta akkori hazánk számos iskoláját Pozsonytól Brassóig és Eperjestől Fiuméig, hogy megismerje tanszerigényeiket, segítsen azok összeállításában, megismertesse a hazai és külföldi tanszereket és azok használatát. E látogatások alkalmával sok neves tanárt ismert meg, kiknek révén szakmai ismereteit maga is állandóan bővíthette, az ismeretségeket pedig az üzleti forgalom további növelésére is hasznosíthatta.
Külföldi útjai alkalmával nevesebb nyugati tanszergyártó- és forgalmazó cégekkel került összeköttetésbe, különösen olyanokkal, melyekre belföldi gyártás híján szorult rá a hazai tanszerellátás, pl. szemléltető fa-litáblák, biológiai modellek, vagy bizonyos műszerek. A hazai tanszerkínálat bővítésére számtalan kisiparost foglalkoztatott, és középvállalatok egész sorát vonta be a tanszer-„branche”-ba. Mind e szerteágazó tevékenységet a mai gyakorlattól eltérően feltűnően kis létszámú személyzettel sikerült megoldania.
Hathatósan közreműködött a szakmai körökben később oly közkedveltté lett – sőt, a mai műszaki-régiség gyűjtők körében jelenleg is keresett – „Calderoni-katalógusok” régebbi kiadásainak korszerűsítésében és újak önálló szerkesztésében a szakmai tartalom összeállításától a klisékészíttetésen át a nyomdai kiviteleztetésig. Ez idő tájt különösen sokat foglalkozott a szabadalmazott „Calderoni”-féle dia- és epidiaszkópos vetítőkészülékek tervezésével; azok bemutatását szolgáló tájékoztató kiadványa szinte monográfiaszerűen tárgyalta a szemléltető-vetítés teljes kérdéskörét, annak történetétől a készülékek és tartozékaik igen részletes ismertetéséig – mindezt a kor technikai színvonalán.
A századforduló gazdasági konjunktúrája („millenniumi évek”) más vállalkozásokat is arra ösztönzött, hogy profiljukat a tanszerszakmára is kiterjesszék. Az így megjelent és egyre erősödő konkurencia ellenére a Hopp Ferenc által 1909-ben részvénytársasággá alakított Calderoni cég Tanszerosztálya Petrich Gyula célratörő és kitartó munkássága eredményeképpen az 1910-es évekre az ország legnagyobb és legjobban felszerelt taneszközellátó és -forgalmazó intézményévé nőtte ki magát.
A Tanszerosztály és Kishíd utcai üzlethelyiségből 1914-ben a Váci utca 50. sz. alá költözött. Itt, a Hild József építette klasszicista (ma műemlék) épület földszintjén (ma kávéház van itt), a Váci utcai oldalon voltak az irodák és a raktárak, a Borz (ma Nyári Pál) utcai oldal emeleti helyiségei közül – melyekben gyermekkoromban magam is megfordultam – több nagyobb terem szolgált a különféle taneszközök bemutatására. Nagy üvegszekrényekben s hosszú asztalokra kirakva sorakoztak itt az iskolai oktatást szolgáló mindenfajta demonstrációs eszközök: az elemi számtan és mértan alapfogalmait szemléltető osztott mérőrúd és szétszedhető köbdeciméter-kocka, a mechanika törvényeinek érzékeltetését szolgáló lejtő, ejtőgép, csigasorok, az elektromos kísérletek eszközei: leideni palackok, galván elemek, statikus és dinamikus feszültséggerjesztő- és áramfejlesztő készülékek, induktorok, transzformátorok, a fénytan törvényeit bemutatni hivatott optikai pad, de-monstrációs spektroszkópok és mikroszkópok. Külön szekrényben voltak elhelyezve a vegytani kísérletek bemutatására szolgáló eszközök és – sok más laboratóriumi eszköz és műszer mellett (égők, kemencék, szárítók, mérlegek) – az egyedi üvegáruk sokasága: lombikok, retorták, szűrők, tégelyek, töl-csérek, hűtők, stb. Itt lehetett kiválasztani egy adott iskolatípus tantervébe illő biológiai, természetrajzi bemutatóeszközöket: a növényi és állati szervek külső és belső felépítését és működését szemléltető, szétszedhető (akkor még papírmachéből készült, színesen lakkozott) modelleket, csontvázakat, kitömött, vagy más módon konzervált preparátumokat, mikroszkópi készítmény-sorozatokat, gyűjtő- és preparáló eszközöket.
Megtalálhatók voltak itt kisebb-nagyobb ásványgyűjtemények, herbáriumok, rendszertanilag, vagy gyakorlati célból összeállított rovargyűjtemények. A földrajz- és történelemtanárok is megtalálhatták itt a szakterületük oktatásához nélkülözhetetlen segédeszközöket: földrajzi és történelmi falitérképeket, föld- és éggömböket, a Föld-Hold és a bolygók mozgását szemléltető kis mechanikus tellúriumokat és planetáriumokat. Mindezeket kiegészítette még a szemléltető oktatás céljait szolgáló számos egyéb kellék és műszer, pl. kép- és írásvetítők, epidiaszkópok.
Hopp Ferenc, mint cégtulajdonos főnök, közte és alkalmazottai között családias, csaknem baráti légkört tudott teremteni. Öt világkörüli útja során számtalan levelet és képeslapot küldött haza alkalmazottai címére is. Apám, midőn 1904-ben nőül vette a cég igazgatójának, Jurány Henriknek Katica leányát, Hoppot kérte fel tanúnak, aki e kérést készséggel teljesítette. Szüleim e házasságából született Ferenc, Kató és Károly gyermekeit Apám főiskolai szinten kitaníttatta.
Még az 1910-es években Petrich Gyula többször kérte Hoppot, hogy továbbképzése céljából tartósabb külföldi tanulmányutakat tehessen. E kéréseket viszont Hopp mindig megtagadta azzal a megjegyzéssel: „hogyisne, hogy aztán itthagyjon”. Ez is érzékelteti Hopp nagyrabecsülését Apám munkája iránt. Visszautasításait Hopp minden alkalommal újabb prémium-növeléssel, és a forgalom után járó jutaléknak – az akkori gyakorlatot messze meghaladó – újabb és újabb emelésével kárpótolta.
Petrich Gyula az első világháború idejére így szép vagyonra tett szert, melynek egy részét a később sajnos semmivé lett hadikölcsönökbe fektette, más részét évek során összeállt antik érme-, könyv- és metszetgyűjteményeinek fejlesztésére fordította. (Bibliofil munkássága külön megemlékezést érdemelne.)
Hopp Ferenc halála (1919) után a Társaság többségi részvényei olyanok kezébe kerültek, akik a vállalatra saját elképzeléseiket akarták ráerőltetni. A Tanszerosztály működését érintő változtatásaikkal, mind az üzletpolitikában, mind az alkalmazni kívánt módszerekben megnyilvánuló újításaikkal Petrich Gyula nem tudott egyetérteni. A nézetkülönbségekből fakadó helyzet odáig fajult, hogy Apám kénytelen volt a Calderoni céget, csaknem négy évtizedre terjedő munkássága színterét odahagyni. Ez időben már Jurány nagyapán is nyugdíjba vonult a cégtől.
A Calderoni RT Petrich Gyula kiválása után is tovább működött a tanszerszakmában, sőt e tevékenységet a második világháború után mint államosított vállalat is, majd jogutódok formájában még 1992-ig folytatta. (Lehet, hogy Hopp Ferenc még feldolgozatlan írásos hagyatéka további adatokat tartogat Apámnak és Jurány nagyapámnak a Calderoni cégnél folytatott tevékenységére vonatkozóan.)
Részben saját anyagi erejéből, részben rokoni támogatással Apám 1927-ben önálló vállalatot alapított
Petrich Gyula Mű- és Tanszervállalat
néven. A volt Loyd-palota mellett, az Eötvös tér 2. sz. ház földszintjén rendezte be kis, de már saját üzletét. Ez csupán két helyiségből állt: az üvegezett szekrényekkel két részre osztott utcai üzlethelyiségből és irodából, valamint az abból nyíló udvari raktár- és előkészítő-helyiségből. Mindkettőnek meny-nyezete alatt galéria futott körbe, rajta ugyancsak szekrények szegélyezték a falakat. Később Apám két másik udvari helyiséget is kibérelt (ezekben voltak gyűjteményei) egy nagyobb pincerésszel együtt, majd az 1930-as évek vége felé a szomszéd ház teljes emeleti traktusát is bérbe vette raktár céljára.
Évtizedek során kiépült szakmai ismeretsége és a pedagógus társadalom széles köreiben örvendő népszerűsége megkönnyítette új üzlete beindítását és jövedelmező folytatását. A csonkaország iskoláitól az egyetemekig terjedő klientúrán túl vevőköréhez tartozott számos polgári, sőt kato-nai közintézmény, intézetek és laboratóriumok is. A csak három fős személy-zettel működő vállalata sokszor alig volt képes kielégíteni az idénytől függő, lökésszerűen jelentkező igényeket, de így sem fordult elő soha, hogy leszállított küldeményei a kért határidőn túl érkeztek volna a címzetthez. Apámat önálló vállalata keretei között is az a törekvés vezette, hogy a hazai iskolai szertárakat minél szolidabb kivitelű, de jutányos árú taneszközökkel láthassa el. Szakmai tevékenysége az 1930-as években hivatalos elismerést is nyert kereskedelmi tanácsossá történt kinevezésével.
Jól prosperáló vállalta azonban már nem érhette meg a harmadik évtizedet. A második világháború vihara – sok más vállalkozáshoz hasonlóan – Petrich Gyula életműve második fejezetére is pontot tett. A budapesti harcok során, 1945. január 18-án az Eötvös téri ház a Loyd-palotával együtt súlyosan megsérült, és a pincékig kiégett. Az üzlet a berendezéssel és a teljes raktárkészlettel együtt megsemmisült.
A háború befejeztével az immár 74. életévében járó Petrich Gyulának nem volt lehetősége az újrakezdéshez, ami a bekövetkező álla-mosításokkal és a maradék „magánszektor” elsorvasztásával amúgy is kilátástalan lett volna. Régi összeköttetései révén csupán alkalmilag és igen szerény jövedelemhez jutott hozzá, amiből néha még gyermekeit is támogatta –, holott szűkös viszonyai között inkább maga szorult volna erre. Utolsó éveit már csaknem teljes visszavonultságban töltötte 1962. február 18-án, 90 éves korában bekövetkezett haláláig.
Petrich Gyulát a „jó emberek” erényei jellemezték. Víg kedélye, természet- és társaságszeretete élete végéig kísérték. Fiatal korában sokat tu-ristáskodott; baráti körben, de sokszor magányosan is, dudorászva járta a Tátra és a Retyezát bérceit, völgyeit. A „Budapesti Férfidalegylet” ugyanúgy tagjai között tudhatta, mint a „Magyar Turista Egyesület”, vagy a „Numizmatikai Társulat”. Nem volt olyan – bármi üggyel is – hozzáforduló, kit ne segített volna. Ezért hamis emberek nem egyszer használták ki jószívűségét, de optimizmusát ilyesmik sem tudták megtörni.
Hopp Ferenc érdemét nem lehet elvitatni a hazai taneszközellátás megteremtésében, de ez utóbbi aligha teljesedett volna ki Petrich Gyula szak-mai hozzáértése, üzleti érzéke, lankadatlan szorgalma és nem utolsó sorban partnereit megnyerő egyénisége nélkül.
A szakma szeretetétől áthatott csaknem hat évtizedes munkássága Petrich Gyulát a korabeli tanár társadalom körében közismert és megbecsült személyiséggé avatta. Abból a generációból, mely még tanúja volt tevékenységének, ma már aligha van valaki is az élők sorában. Emléke azonban tovább él a második világháború pusztításait és fosztogatásait talán túlélt néhány iskolai szertár még meglévő darabjaiban, és az ő munkásságára – sok vonatkozásban talán már csak áttételesen – alapozott mai hazai taneszközellátásban, no meg abban a csupán néhány tárgyi remanenciában, mely az ő nevéhez fűződően az utóbbi években a Pedagógiai Múzeumba került. Teljes életműve a magyar oktatásügyet szolgálta; megérdemli, hogy ne kerüljön a feledés homályába.
Dr. Petrich Károly