Jáki László: Varga Zsuzsa: Rendek és a könyves kultúra (könyvismertetés)

Ismert, de nem kellően az egyházak és ezen belül a szerzetesrendek szerepe a hazai könyvkultúrában. Éppen ezért csak üdvözölni lehet Varga Zsuzsa könyvét, melyben a székesfehérvári ciszterci rendház, majd annak iskolájának gyűjteményét mutatja be. A szerző vállalt feladata többszörösen is összetett, hiszen több évszázadot átfogó munkájában egyaránt szól a város iskolatörténetéről, a ciszterci rendről, a jezsuita könyvtárról, sőt az iskolai könyvtárak dualizmus kori történetéről. Nyilván a terjedelem szabta korlátok miatt a szerző nem vállalkozhatott arra, hogy az említett kérdéseket kimerítően, tudományos alapossággal elemezze. Éppen ezért helyes megoldás volt, hogy az amúgy is reménytelen teljességre törekvés helyett mozaik-szerűen mutatja be a szerzetesrend szerepét, kisugárzását a térség kultúrájára. Az igényes külsejű, illusztrált füzet olvasása közben – nyilván a szerző szándékának megfelelően – az olvasóban számtalan kédés merül fel a különböző szerzetesrendek magyarországi szerpéről, azok kultúrtörténeti hatásáról, „kisugárzásáról”, a könyvtárak és a kultúra kapcsolatáról, s főleg azokról a százados erőfeszítésekről, melyek e kultúrát létrehozták és az iskolákon, a könytárakon keresztül továbbították. Az egyéni és a hiten alapuló közösségi erőfeszítések megismerése után még ma is megdöbbentő, hogy 1948 után az európai mércével is jelentős gyűjteményt Dunapentelére az Építők Könyvtárába kívánták „deportálni” azaz megsemmisíteni. Varga Zsuzsa munkája értékmentő és dicséretreméltó. Bíráló megjegyzéseim nem elmarasztalást jelentenek, hanem a szerző iránti elismerés jegyében íródtak. Így például kár volt a rend gazdálkodásának külön fejezetet szentelni, az „Összegzés helyett” és az „Utószó”-t  szerencsésebb lett volna egy fejezetbe építeni. Végül apróság, de említést érdemel, hogy a cím megtévesztő. Talán helyesebb lett volna ”A szerzetesrendek és a könyves kultúra” címet választani. A fentiek ellenére elismerés illeti a szerzőt és a kiadót egyaránt, hogy a tartalmas és tetszetős külsejű könyv megjelenhetett.

(Varga  Zsuzsa: Rendek és a könyves kultúra. A Ciszterci rendház könyvtára Székesfehérváron. Székesfehérvár, 1998. 136 l.)

Jáki László