Dörnyei Sándor: Egy gazdag iskolatörténeti forrás

Egy olyan nagyszabású adatfeltáró vállalkozásra kell a szakma figyelmét felhívni, amely ugyan még nem fejeződött be, de eddigi eredményei is azt mutatják, hogy A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51-1948/49 rendkívül értékes forrásanyagot tesz hozzáférhetővé. Ezt a bibliográfiát és a benne feltárt iskolai értesítőket az oktatás- és iskolatörténet művelőin kívül a művelődéstörténet különböző területeinek a munkásai, a tudomány- és helytörténet kutatói, valamint a könyvtárosok-bibliográfusok alapvető forrásként használhatják.

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum közel két évtizeddel ezelőtt fogott hozzá az iskolai értesítők teljes körű bibliográfiai feltárásához. A helyzetfelmérés, tervezés, előkészítés után 1986-tól kapott a tudományos kutatást támogató – az idők folyamán többször átalakult – szervektől olyan anyagi támogatást, amely a tényleges munka megindítását lehetővé tette. A munka volumenét talán elég jól jellemzi, hogy az eddig megjelent 11 kötetben mintegy 25 000 értesítő adatait rögzítették, s ennél nem sokkal kevesebb vár még feldolgozásra és közzétételre.

De nézzük közelebbről, hogy miért olyan fontosak ezek az iskolai értesítők a kutatás számára, és milyen adatokat rejtenek. Az 1848/49-i szabadságharc után kiadott s az egész Habsburg Birodalom – s annak részeként hazánk – iskolaügyét korszerűsítő Organisations-Entwurf rendelkezései közé tartozott az is, hogy a középiskolák évenként nyomtatott formában kötelesek beszámolni a befejezett tanévről. Ezek az „iskolai értesítők” száz éven át egyre rendszeresebben és tartalmilag gazdagodva jelentek meg, míg a II. világháború után a szocialista elképzelésekkel ellentétes volt, így azok kiadását megszüntették. Az Entwurf nemcsak a megjelenést írta elő, hanem azt is meghatározta, hogy az éves beszámolóknak miről kellett számot adni. Így az iskola rövid története mellett az értesítők tartalmazták a tanári testület névsorát, azok órabeosztását, az oktatott tananyagot, végül a tanulók felsorolását, tanulmányi előmenetelét. Ezek jelentették az értesítők vázát.

Az évek során az értesítők tartalma egyre jobban bővült. Így nemcsak a tanárok névsorát közölték, hanem azt is megtudjuk róluk, hogy melyek voltak a szaktárgyaik, mennyi volt a szolgálati idejük (esetleg ebből mennyi az adott iskolában), melyik osztályban mit és milyen óraszámban tanítottak, milyen egyéb iskolai feladatokat láttak el (pl. iskolai pénztáros, önképzőköri felügyelő tanár), milyen iskolán kívüli (társadalmi vagy tudományos egyesületi, egyházi) megbízatásaik voltak, milyen irodalmi vagy ismeretterjesztő előadói munkát végeztek.

Megtudhatjuk, hogy az egyes osztályoknak mi volt a tananyaga, hiszen a második fejezet felsorolta a használt tankönyveket. A tanulók névsorát osztályonként közölték, de itt is több adat nyújtott további információkat. Így kitértek a tanulmányi eredményre, vagy az általános minősítést, vagy tantárgyanként a kapott osztályzatot megadva. Ha időben és iskolánként nem is teljesen egyformán, de elég általánosan jelölték az egyes tanulók születési helyét és idejét, valamint vallását is. Ezt a részt egészítették ki a statisztikai táblázatok, amelyek osztályonként bontva mutatták be a tanulók életkorát, vallását, anyanyelvét, a szülők foglalkozását. A további fejezetekben közölték a fenntartótól függően az illetékes állami, városi vagy egyházi oktatási hatóság rendelkezéseit, ellenőrzéseit (tanfelügyelői látogatások stb.), az iskola gazdasági ügyeit, az épülettel, elhelyezéssel kapcsolatos kérdéseket.

A tanulmányi élettel kapcsolatban fontos fejezet volt az érettségi vizsgák lefolyásának és eredményének az ismertetése. Rendszerint személyenként közölték, hogy kik milyen eredménnyel szerepeltek az érettségin, és gyakran közölték az érettségi tételeket is, tájékoztatást adtak a végzettek pályaválasztásáról.

Megemlékeztek az ifjúsági szervezetek (önképzőkör, sportkör, cserkészcsapat stb.) elmúlt tanévi működéséről, az iskolai gyűjteményekről, könyvtárakról, szrertárakról.

Az értesítők kialakulása után hamarosan egyre szélesebb körben felhasználták ezt a kiadványt a tanárok tudományos közleményeinek a megjelentetésére is. Az iskolai tantárgyakhoz kapcsolódva igen sokféle kisebb-nagyobb – olykor több évre megosztott – munka készült. E tanulmányok sok esetben forrásértékűek voltak, különösen a helyi vonatkozásúak értékesek. Ezek a környék növényvilágával, ásványkincseivel, helytörténeti problémáival foglalkoztak. Számos olyan jelentős tudós, aki pályáját középiskolai tanárként kezdte (vagy az is maradt), első műveit iskolai értesítőben publikálta. De jelentős életrajzi források a tanárok halálakor közreadott pályaképek, méltatások is.

Ezek az értesítők nemcsak a felettes hatóságok számára készültek, hanem a tanulók, a tanulók szülei és más – főleg helybeli – érdeklődők részére is. De – általában csere alapon – eljuttatták olyan középiskoláknak is, amelyekkel kapcsolatban álltak. Így aztán a legtöbb iskolában jelentős értesítőgyűjtemény alakult ki. Ezek egy része az utóbbi viharos évtizedek alatt elpusztult, szétszóródott. A folyamatosság megszakadása miatt fontos voltuk egyre inkább elhomályosult.

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum most tehát arra vállalkozott, hogy először a bibliográfia eszközével áttekintést adjon, hogy e kiadványfajta keretében valóban mi is jelent meg. Elméletileg minden középiskolának (gimnázium, reáliskola, líceum, szakközépiskola) kötelező volt értesítőt közreadni, a sorozatok hiányai arra utalnak, hogy feltehetőleg számos helyen nem tettek eleget az előírásnak, vagy nem kerültek be közkönyvtárakba.

A szerkesztők (a pár éve elhunyt Léces Károly és a munkát folytató Gráberné Bősze Klára) irányításával az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum az Országos Széchényi Könyvtár állományának a számbavétele mellett kiterjesztették kutatásaikat mintegy két tucatnyi gyűjteményre: egyetemi és általános tudományos könyvtárakra, iskolákra, levéltárakra. Így a lehetőség határain belül igencsak megközelítették a teljességet.

A tengernyi adat közzétételét az iskolák székhelye alapján végzik. (A betűrendből kiemelten a 4-7. kötetben található Budapest.) Egy-egy helységen belül a középiskolákon kezdve iskolatípusonként következnek a leírások. Az egyes értesítőköteteket ésszerűen egyszerűsítve írják le, vagyis a teljes cím, az összeállító, a megjelenési adatok és a terjedelem az első kötetnél szerepelnek, a továbbiaknál csak a változásokat (évszám, terjedelem) közlik. Ez a használat szempontjából tökéletesen elég, ugyanakkor a bibliográfia terjedelmét nem duzzasztják fel feleslegesen. Minden egyes kötet leírásában megadják a lelőhely/ek/et. (Érdekes, hogy milyen sok esetben látunk csak egy-két lelőhelyet, az értesítők számottevő része tehát igazi ritkaság. A két legnagyobb gyűjtemény: az Országos Széchényi Könyvtár és az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum sok hiányára is fény derül.)

Az egyes bibliográfiakötetek végén található, az értesítők összeállítóiról készült névmutató és az iskolák típusáról (gimnázium, algimnázium, polgári iskola stb.) és jellegéről (állami, községi, egyházi, alapítványi stb.), fenntartójáról szerkesztett tárgymutató lehetőséget ad a többirányú áttekintésre.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51-1948/49 a kutatómunka igen fontos, jól kezelhető forrása, ezért is várjuk a sorozat még hiányzó köteteinek mielőbbi megjelenését, a vállalkozás teljessé tételét.

 

Dörnyei Sándor

(Gráberné Bősze Klára – Léces Károly: A magyarországi iskolai értesítők bibliográfiája 1850/51-1948/49. Kötet 1-11. (A magyar neveléstörténet forrásai VIII.-XVIII.) Bp., OPKM. 1996–2003.)