N. A.: META 2003 – I. Taneszköz Információs Szakmai Tanácskozás

A Könyv és Nevelés hasábjain már hírt adtunk arról, hogy a hatályos Közoktatási Törvény alapján, az Oktatási Minisztérium úgy határozott, hogy 2003-tól, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum alapfeladatát képező szolgáltatásként folyamatosan működteti a Magyar Elektronikus Taneszköz Adatbázist (META), s ezzel egyidejűleg megalapította, és folyamatosan fejleszti a nyilvános Magyar Taneszköz Etalontárat (MATE).

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatójának és a HunDidac Szövetség elnökének a kezdeményezésére éppen ezért került sor 2003. május 30-án, az I. Taneszköz Információs Szakmai Tanácskozásra az OPKM, Budapest, VIII. Könyves Kálmán krt. 40. sz. alatti dísztermében.

A tanácskozás célja a Magyar Elektronikus Taneszköz Adatbázis és az Etalontár bemutatása, kiterjesztési, működési lehetőségeinek megvitatása volt, az adatbázishoz már csatlakozott cégek képviselői részvételével. Fontos elvárás ugyanis, hogy a META-MATE az iskolák, iskolafenntartók és tanárok, valamint az adatközlő cégek igényeinek egyaránt, tökéletesen megfeleljen, a hálózati multimédia lehetőségeit kimerítse, és naprakész információt nyújtson a határokon innen és túl is.

A szolgáltatás jelenlegi helyzetéről részletes tartalmi és technikai tájékoztatás hangzott el, mivel a META-ban, amely a www.tanszertar.hu oldalon található, 73 hazai cégnek, köztük a megjelent 18 vállalatnak, már közel 6000 taneszköze jelenik meg, iskolatípus, évfolyam, tantárgy, eszközféleség szerint kereshetően.

A konferencián tájékoztatást adott Balogh Mihály főigazgató az intézmény terveiről, Villangó István múzeumi főosztályvezető és Horváth László, a Tankönyvtár vezetője a társfőosztályok tevékenységéről, Dr. Koller Marianne, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének elnöke a tankönyv és a taneszköz szektorok szakmai együttműködési lehetőségeiről, Dr. Nádasi András a META-MATE projectről, a honlap látogatottságáról és a HunDidac Taneszköz Minősítő Díjversenyről. A konferencia résztvevői Villangó István vezetésével megtekintették az Orbis Pictus szemléltetéstörténeti kiállítást.

A tanácskozásnak különleges aktualitást adott az új Közoktatási Törvénnyel kapcsolatos Tankönyv- és Taneszköz-minősítési rendelet jelenleg folyó felülvizsgálata is, amelynek eredményeként az Országos Köznevelési Tanács Tankönyv és Taneszköz Bizottsága a taneszközök értékelésével is foglalkozni fog.

A délutáni kerekasztal megbeszélésen a résztvevők megerősítették a META szükségességét, javaslatot fogalmaztak meg az OPKM irányába a Taneszköz Mintatár működtetésére, az OKNT TTB –nek pedig a taneszköz minősítési eljárásra vonatkozóan. A véleményeket Dr. Tompa Klára, az ICEM magyar képviselője összegezte, a mellékelt javaslatot az OKNT TTB 2003. június 19-i ülésére Dr. Nádasi András terjesztette elő.

 

(N. A.)