Apró Jablonszki Ildikó: Tankönyv-konferencia Debrecenben

A Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Anyanyelvi Tanszéke és a Magyar Olvasástársaság (HUNRA) 2003. április 11-12-én tankönyv-konferenciát tartott Debrecenben. A konferencia nyító előadását Cserhalmi Zsuzsanna a Korona Kiadó irodalmi szerkesztője tartotta. Előadásában felvetette, hogy mikor van szükség új tankönyvekre. Véleménye szerint akkor válik indokolttá egy új tankönyv megjelentetése, ha megváltozik a tantárgy tartalma, ha új oktatáspolitikai koncepció születik, és ha a tantárgy mögötti tudomány radikálisan átalakul.

Boldizsár Ildikó a Nemzeti Tankönyvkiadó szerkesztője arra hívta fel a figyelmet, hogy a mese a felnőttekhez is hasznosan tud szólni. Előadásában kiemelte, hogy a meseszöveg elsőrendű feladatot kaphat az olvasástanításban. Nagy. J. József főiskolai tanár előadásában többek között azt vizsgálta, hogy nyelvtankönyveink milyen arányban tartalmaznak feladatsorokat, gyakoroltató feladatokat. Pethőné Nagy Csilla vezetőtanár „Egy tankönyvcsalád lehetőségei az interaktiv és reflektív tanulásban” címen tartott előadást.

Az első nap végén Fűzfa Balázs az irodalmi tankönyvkiadás helyzetével foglalkozott. Beszámolt egy vizsgálatról, melynek keretében a forgalomban lévő nyelvtankönyveket elemezték.

Az esti kerekasztalbeszélgetés Nagy Attila vezetésével a tankönyvkritikával foglalkozott. Gyarmati Szabó Éva (a Mentor szerkesztője) a Támpont melléklet legfontosabb feladatának tartotta a tankönyvválaszték megismertetését, míg Jáki László (a Könyv és Nevelés szerkesztője) a tankönyvkritika tudományos megalapozását hangsúlyozta.

A tanácskozás szombaton szekcióüléseken folytatódott.

 

Apró Jablonszki Ildikó