Helmich Katalin: A Családi Iskola egyedi tanmenete és taneszköz

A pedagógiai reformmozgalmak nyomán Magyarországon szerveződő új iskolák közül Domokos Lászlóné Új Iskolája volt az első, de már a következő évben, 1915-ben megnyitotta kapuit Nemesné Müller Márta Családi Iskolája is. Nem mellékes tény azonban, hogy az „ősiskola” 1912-ben, Brüsszelben, Nemes Márta akkori lakóhelyén alakult meg. Itt, ebben a koedukált iskolában, 6-14 éves korú tanítványai körében szabadon kísérletezhetett, nem kötötte központilag szabályozott, szigorú tanmenet. Az I. világháború miatt családjával Budapestre visszatérni kényszerülő Nemes Márta a Naphegyen, a Tigris utca 41. számú villaépületben folytatta a tanítást. Az iskola anyagi alapját családi vagyona képezte. A maga köré szervezett tanítók mind lelkes, kísérletezésre hajlamos, s többnyire igen képzett emberek voltak. Közülük nem egy később önálló iskolateremtésbe fogott.¹

A volt növendékek egybehangzóan állítják, hogy a Családi Iskolában nem voltak kötelezőek az otthoni munkák, sokkal fontosabb volt az iskolában tartózkodás. Az iskolai tanulás, részvétel, elég volt a szükséges ismeretek elsajátításához; tankönyvet ritkán használtak. Az iskolában vezetett füzetek, főleg a „főtárgy füzet” szolgáltak a rögzített ismeretek helyéül. Otthonra esetleg egy-két gyakorló feladat maradt és az, hogy rajzzal egészítsék ki – s ez által rögzítsék – a délelőtt tanultakat.

A különleges taneszközök közül mindenek előtt ki kell emelni az időérzék fejlesztéséhez nagyon hasznos eszköznek bizonyuló falinaptárt, amelyet saját maguk készítettek. „Naptárkészítés közben testet ölt a gyermekben az idő fogalma. Saját maguk rakják egymás mellé a napokat, látják (valóban látják), amint a napokból hetek, a hetekből hónapok, a hónapokból évszakok lesznek. Erre külön többször is felhívjuk a figyelmüket. Tapasztalat, napról-napra átélt, lassanként beléjök gyökeredző valóság tehát számukra az idő folyása. Térben látható, fogható, érzékelhető plaszticitással domborodik ki előttük a tegnap, holnap, egy hét előtt stb. stb. jelentése. Legjobb persze, ha a falinaptár körben megy a falon, megszakítás nélkül.”² A naptár a természeti megfigyelésekre is igen alkalmas volt. A különböző megfigyelt jelenségeket felírták és felrajzolták a gyerekek – s így saját szintjükön – rájöttek például olyan összefüggésekre, hogy eső után szoktak sok gilisztát látni. A falinaptárhoz minden tanóra anyaga kapcsolható volt: a beszéd és értelemgyakorlatok órán a befőzés, a nagytakarítás a különböző évszakokhoz kötött szórakozások, ünnepek merültek fel. A rajzolást, az írást és a fogalmazást is ezen gyakorolták. A falinaptárt egy napról napra alakuló élő valóságnak tekintették, amellyel a gyerekek sajátos, személyes viszonyban álltak. Az iskolába látogató szülőknek és más osztálybelieknek is büszkén mutogatták. Közös ügy volt, amely a diákokat egymással és a tanítóval sok-sok szálon összekötötte és valósággal így életszerűbbé tette az iskola világát.

A feldolgozást elősegítő másik sajátos eszköz az élménynapló volt, amelyet az első osztályban vezettek be a tanulás gyakorlatába, és amely az egész négy év alatt fontos szerepet játszott. A napló céljára minden osztályban egy nagy formátumú 100 lapos kötött könyvet szereztek be. Kezdetben a tanító vezette, és azt írta le, amit a gyerekek közös és egyéni élményeikről fontosnak tartottak elmesélni. A szöveg mellé a gyerekek által készített illusztrációk kerültek. A közös naplót gyakran adták a gyerekek kezébe, s ez által: „Megfigyelés, megbeszélés, rajz, talán színes kivágás, vers vagy ének, s a hozzákapcsolt technikai gyakorlatok sora (írás, olvasás, számtan) fűződhetnek a friss élményhez, nem egyszer napi egységgé kerekítette ki az izolálva könnyen feledésbe süllyedő benyomást.”³

A Családi Iskolában a tanítás 8-tól 14 óráig tartott. Az első és második osztályosok azonban csak 9-kor kezdtek, és 13 órakor már végeztek. Hétfőn a napló-órával kezdődött a tanítás, kedden és csütörtökön hittannal, szerda, péntek és szombat reggel pedig a számtan és írásgyakorlatok váltották egymást. 10 órakor egy hosszabb – a tízórai elfogyasztásához mért – szünetet tartottak. Az alapműveltségi anyagot felölelő főtárggyal a napszak legaktívabb óráiban, 10-től 12-ig foglalkoztak. Ez a tárgy a beszéd- és értelemgyakorlatból, földrajzból, történelemből, természetrajzból és gazdaságtanból állt össze. A főtárgy feldolgozása során elvként alkalmazták, hogy az írás, olvasás, számolás közül azt, amelyiket aznap még nem gyakorolták, sorra kerüljön. Természetesen rajz, konstruálás, kézimunka, játék, természetismereti munka, séta vagy tanulmányi kirándulás is kapcsolódott a főtárgyhoz. 12-től 1-ig tornaóra, ének, kézimunka, pótló-óra szerepelt az órarendben. (A pótló-órán a tudás ellenőrzésekor tapasztalt hiányok pótlása történt.)

Az órarend pusztán iránymutató jellegéről Nemes Márta a következőket írta: „A munkamegosztás órarendünk szerint nagy szabadságot ad, de mégis csak megszabott. Később a tanító alighanem még ily fokban sem fogja betartani. El fogják terelni a felütköző váratlan tudásbeli nehézségek, vagy aktualitások, vagy az érdeklődés iránya. Természetesen akkor kétszeresen fontos lesz, hogy úgy előzőleg tervezetében, mint utólag is számon tartsa hogy minden elvégzendő sorra került-e? Ebben az esetben nem lesz baj abból sem, ha a tanító a tárgyból eredő érdeklődés kiaknázására, ha kell mindent felborítva, akár órák hosszat avval fog foglalkozni, ami akkor, s ép akkor az érdeklődés középpontjában áll. S ha ez az eset gyakran fog előfordulni? Akkor?… Akkor azt hiszem, hogy jó tanítóval állunk szemben.”⁴ A tananyag osztályonként egy-egy nagy (élet)egységet ölelt fel, amely kisebb tanegységekből állt.

„Az első év legfőbb feladata az iskola megkedveltetése. Minél simább az átmenet a szabad játékból az iskolai kötött életbe, annál jobban fog ez sikerülni. Épp ezért inkább hasonlítson az első osztály gyermekszobához, mint osztályhoz vagy műhelyhez, a tanító inkább anyához vagy apához, mint tanítómesterhez.”⁵

Az I. osztály tananyaga a gyermek legközvetlenebb érdeklődési körét dolgozta fel: életét a családban, az iskolában és a városban. Két fontos szempont játszott szerepet e tananyag csoportosításában. Az egyik az, hogy játékos beleélésből alakuljon ki a különböző tárgykörök tananyaga, a másik, hogy a térfelfogásnál sokkal fejletlenebb időérzék annyira kifejlődjék, hogy a további tanulmányok során támaszkodni lehessen rá.

Ebben az évben alapozták meg azt, hogy a gyerekek természetes összefüggéseket keressenek. A szubjektív beleélés erejét kihasználva a gyerekek végigjátszották a családi élet megszokott, mindennapi eseményeit. A tanító természetesen irányította, s eközben nemegyszer lassította is a játékot, hogy a megfelelő időben kibővíthesse, és pedagógiai szempontból felhasználhassa a tananyagot.

Már az első osztályban fontos kiegészítő anyaga volt a főtárgynak az egészségtan. Ha a napi tevékenységek közül a takarítást játszották el, igazi takarítást rendeztek, és aközben tanulták meg az elemi higiéniás szabályokat. Minden gyereknek volt saját munkaköténye, szappana és törülközője.

A második osztály a városból faluba költözött család egy esztendejét játszotta végig. A megindítást egy falusi kirándulás segítette. Ennek az évnek az anyaga tartalmazta a legfontosabb szükségleti cikkek előállításának és megszerzésének a megismerését. A történet középpontja ugyanaz a család maradt, mint az első osztályban, de a történet előrehaladtával világossá tették a tanuló előtt, hogy a család boldogulásához sok (közeli és távoli) ember szükséges. A falu élete állandó párhuzamba volt állítva a városéval, ezúton kívánták tisztázni a városi életnek a vidéki életben gyökeredző alapfogalmait.

Ebben az osztályban a gyerekek már aktívan részt vettek a tanmenet felépítésében, de természetesen a tanító sok mindent befolyása alatt tartott.

A Családi Iskola harmadik osztályának tárgya a szülőhely, jelen esetben tehát Budapest kialakulása és a benne folyó élet volt. A földfelszín kialakulásától az első telepeseken át a város mai jellegéhez jutottak el.

A harmadik osztály tanulóit kezdettől fogva azzal lelkesítették, hogy megértették velük, szülővárosuk jövője, és bizonyos fokig a jelene is, az ő kezükbe van letéve. Ebből a gondolatból vezették le az egészségtan tárgykör jelmondatát is: „Testünket gondozni, fejleszteni polgári kötelességünk.”⁶

A negyedik osztály anyaga Nagy-Magyarország megismertetése és megszerettetése volt. Az ország kialakulása kapcsán egészen a Föld kialakulásáig nyúltak vissza. Ezt követi az emberi kultúra kifejlődése általában és főleg nemzeti vonatkozásaiban. Az ősembertől, hazánk barlanglakóin keresztül, korunk összetett, s mégis hozzánk legközelebb álló életformájáig érkezve, ismét az emberi szükségletek megszerzésének kérdéséhez jutottak. „De míg ez a probléma az első osztályban az egyes gyermekre, a másodikban a családra, a harmadikban a község lakóira vonatkozott, most a haza nagy embertömegének szempontjából lesz kérdésessé. S mindez legalsó fokon a napi, aztán az évi, majd történelmi folyamatosságon élményszerűen átélve és átértékelve.”⁷

Az épület és a berendezés összhangban állt az iskola elnevezésével. Egy gellérthegyi emeletes villából alakították ki. Előszobából, egy irodából és az osztálytermekből állt. Az irodában – amely Nemes Márta, az igazgatónő irodája volt – kapott helyet az iskola múzeuma.⁸ Ennek anyaga nagyon becses volt a gyerekek számára, hiszen ők maguk gyűjtötték össze. Közösen döntötték el, mely tárgyak méltóak a gyűjteménybe való felvételre. Volt ott érdekes kavicstól a spirituszos üvegben tartott gyíkig minden. A gyerekek nagyon komolyan vették a „múzeumgyarapítási” munkát: nyitott szemmel jártak-keltek a világban, hogy alkalmas tárgyakra leljenek.

Nemes Márta az iskola legnagyobb helyzeti előnyének a fekvését tekintette. „Kert, udvar, girbe-gurba, „kalandos játékra” alkalmas terület. (…) Udvar és kert nélküli iskolát nem tudok elképzelni. Érzem, hogy fejlődéstanilag ép oly vandalizmus kihagyni a gyermek fejlődéséből a természetet, s a szabad teret, mint testi fejlődéséből az anyatejet, életéből a játékot.”⁹

Később elkészült két kerti osztály is, amelyek fedettek voltak és három fal vette körül őket (de még így sem tudtak a gyerekek ugyanúgy figyelni, mint az épületben). Az egyik volt tanítvány is hangsúlyozta, hogy nem igazán tudtak profitálni a kerti tanulásból, kivéve, ha például a szél és a víz természetformáló erejéről tanultak és a kertben mindenféle kísérleteket és megfigyeléseket folytattak.

A Családi Iskola tantermeiben mindenkinek saját, mozgatható asztala és széke volt. Alkalmasak voltak a gyerekek félkörívben való elhelyezkedésére, ez pedig kedvezett a lelki közösség kialakulásának. Ha egyéni munkára került a sor, az asztalokat a földhöz lehetett rögzíteni, s így stabillá váltak. A különálló székek nagy előnye volt, hogy mesemondáskor a tanító körül lehetett elhelyezni őket, előadások és gyülekezők esetén is használhatóak és a kertbe is kivihetőek. A katedra csupán színházuk pódiumául szolgált. Minden osztályban volt egy a szemléltetésre és a nagyobb munkák elhelyezésére szolgáló asztal, vagy legalább a falról lenyitható deszkalap. A fali polcokon sorakoztak a nagyszámú egyéni tanszerdobozok, jól látható feliratokkal ellátva. A tanító nagy szekrényén kívül, minden gyereknek volt egy saját rekesze, amely arra szolgált, hogy a cselekvő iskolában nélkülözhetetlen kellékeket ők maguk kezeljék, elkezdett munkáikat megőrizzék, s így rendre is szokjanak. Minden osztály felszereléséhez tartozott még egy virágállvány, továbbá különféle kis asztalkák az akváriumok, a terráriumok és gyűjtőládikák.

A tanszerek és a szemléltető eszközök közül azok kerültek előtérbe, amelyeket a gyermekek maguk készítettek. Nemes Márta tapasztalata szerint e munkák jobban ösztökélték a gyermeket tudományos búvárkodásra.

A felszerelés fontos részét alkották a mérést, a számolást elősegítő eszközök: különböző méretű és színű rudak, gyöngyök, számképek, állítható óra, bab, gesztenye stb. Ugyanolyan fontosnak tartották azt, hogy a gyermek maga is készítsen mérőeszközöket, mint azt, hogy bármely percben hozzáférhessen a segédeszközökhöz.

Végül szót kell ejteni a színjátszásról is, amelynek nagyon nagy szerepe volt a Családi Iskolában. Nemes Márta szerint a színészkedés önmagában örömforrás a gyerekek számára. Egyszerre fejleszti a műérzéket és a stílusérzéket, továbbá bővíti a gyerekek szókincsét. Közösségteremtő ereje pedig megkérdőjelezhetetlen, hiszen a gyerekek közös célért hosszú időn keresztül működnek együtt. Fegyelmező hatása is kétségtelen. Sok más előnye mellett kiemelkedik még az, hogy a színdarab előadásához számos egyszerűbb-bonyolultabb, de mindenképpen életszerű helyzettel kell megbirkózniuk a gyerekeknek. Ilyen a színpad felszerelése, a nézőtér berendezése, a jegyek árusítása, plakátkészítés, a kiadások és bevételek elszámolása stb.

Az iskolaalapító Nemes Mártát rengetegen ismerték Magyarországon és a nagyvilágban azok közül, akik a nevelésügyben érdekeltek voltak. Mindezt természetesen elősegítette a nemzetközi nevelésügyi konferenciákon való rendszeres és aktív részvétele is. 1935-ben véleménye szerint 15 nemzet pedagógiai irodalmában volt nyoma a Családi Iskola munkájának. Olyan neves emberek, mint Carleton Washburne, a winnetkai iskola vezetője; Adolphe Ferrière, a genfi nemzetközi nevelésügyi iroda igazgatója, vagy Éltes Mátyás mellett egyszerű tanítók sokasága méltatta a Családi Iskolát levelekben, a vendégkönyvben vagy másutt.

Nemes Márta rendszeresen tartott vidéken előadásokat és iskolája nyitva állt az érdeklődő, esetleg hospitálni akaró tanítók előtt. Minden igyekezetével azon volt, hogy népszerűsítse azokat az elveket, amelyekben szilárdan hitt, és amelyek szerint iskolája működött. Az általa szerkesztett A Jövő Útjain hasábjain rendszeresen jelentek meg beszámolók a Családi Iskoláról. Az 1935-ös jubileumi számban az igazgatónő határozott megelégedettséggel nyugtázta, hogy az országban milyen sok iskola vett át elemeket a Családi Iskola gyakorlatából. Cikkét azzal zárta, hogy az elmúlt húsz év során iskolája nevet és súlyt kapott a magyar pedagógiai köztudatban.¹⁰

Az 1937-ben megjelenő, iskoláját bemutató könyvéről szóló recenziók – Imre Sándoréval együtt, aki „fontolva újítónak” nevezi Nemes Mártát, mert nem akarja teljesen szabadjára engedni növendékeit, hanem bizonyos mértékig irányítja őket¹¹ – mind elismerő és méltató hangnemben íródtak.

1945 után sem felejtették el csak éppen ellenkező előjellel emlegették. A hivatalos álláspont szerint az iskola burzsoá csökevény volt. Anyaggyűjtésem során a későbbi neveléstörténet tankönyvek rövid összefoglalásán és egy-két tanulmányon és cikken kívül irodalmat alig találtam.

Ez az elhanyagoltság nemcsak azért sajnálatos, mert méltatlan ahhoz a szellemiséghez, amely az iskolát életre hívta, és amely uralkodott benne; hanem egy másik – gyakorlatiasabb – ok miatt is: napjaink, az új évezred általános iskolája nagyon sokat tanulhatna azokból a hosszú évek kísérletezései során kikristályosodott elvekből és gyakorlati megfontolásokból, amelyek a Családi Iskolát jellemezték.

Jegyzetek: