n/a: Világszerte

Klicpera Christian – Gasteiger – Klicpera Barbara – Schabmann, Alfred: Az olvasási és helyesírási nehézségekkel kűzdő gyerekek számára nyújtott speciális korrekciós intézkedések eredménye = Erziehung und Unterricht, 2001. 1-2. sz.75-88.; 89-101.p.

A folyóirat két részletben közli egy, az olvasási és helyesírási nehézségeket elemző kutatás és felmérés problémáit és részleges eredményeit. Az elemzők kitérnek arra, hogy az első iskolai évek alatt a tanulói teljesítmények egetlen területén sem mutatkoznak akkora különbségek a gyerekek között, mint az olvasási és helyesírási teljesítményekben. A hátrányos helyzetűeket támogatásban részesíteni az iskola feladata – szögezi le a tanulmány. A diszlexiások korrekciós kurzusaira való kiválasztás Bécs és Alsó-Ausztria 19 iskolájából történt. 1854 második, harmadik és negyedik osztályos tanulót vizsgáltak. Az olvasási teljesítményt egyéni tesztekkel, mégpedig szóbeli olvasási teszttel állapították meg. Az iskolákat úgy választották ki, hogy a tanulók különböző közegből származzanak (középréteg, városi munkás, falusi),valamint 50% fiú, 50% leánytanuló legyen. A helyesírási készséget az osztályban lebonyolított tollbamondással mérték föl. Mindezek kiegészítő eleme volt az osztályfőnökökkel való beszélgetés. A körültekintő kiválasztás kritériumai mégsem bizonyultak elégségeseknek, nagyon sokszor a tanító szubjektív ítélete volt a döntő, és nem csak olvasási vagy helyesírási gondokkal kűzdők kerültek be a csoportokba, hanem olyanok is, akiknek egyéb okok miatt voltak tanulási, koncentrálási gondjaik. A tanulmány végeredményeképp az egységes irányelvek és egységesen szabályozott tesztek alkalmazásának szükségessége hangsúlyozódott.