Dóra Zoltán: Diákszótár

Lectori salutem

A Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete Kazinczy születésének 250. évfordulója és a magyar nyelv éve jegyében egyesületünk több programot is megvalósított abból a pályázati pénzből, amelyet a Nemzeti Kulturális Alaptól nyertünk el.

Elhatároztuk, hogy programjainkba elsősorban a diákságot vonjuk be, hiszen, nyelvünk megőrzése, fenntartása az ifjúságnak legalább annyira fontos feladata, mint a felnőtt nemzedéknek. Ebből a meggondolásból kiindulva felhívással fordultunk a város általános és középiskolás diákjaihoz, hogy készítsenek pályamunkákat. Készíthettek diákszótárakat és plakátokat. Plakátot 23 általános iskolás és 27 középiskolás, míg diákszótárt 20 általános és 9 középiskolás készített.

A pályaműveket zsűri bírálta el, amely részletesen értékelte mind a plakátokat, mind a szótárakat.

A plakátok az alkotók életkorához mért éles fantáziáról tanúskodnak, jól kifejezik a helyes nyelvhasználatra való felhívást.

A szótárakról az mondható el, hogy a legtöbb tanuló csak a közismert szavakat gyűjtötte össze, de találunk olyan pályamunkát is, amelynek anyaga alkotójának a közvetlen környezetében élő diáktársak nyelvhasználatát mutatja be.

A váci diákok lelkesen vettek részt ezen a pályázaton, s reméljük, ennek a kezdeményezésnek folytatása is lesz. Bízom abban, hogy magyartanár kollégáim továbbra is szívügyüknek tekintik a hasonló rendezvényeket, és a váci diákság lelkesedése is megmarad.

Diákszótár

(Anyanyelvi pályázat)

Készítették: A Madách Imre Gimnázium 12. E osztályának tanulói:

- Bergán Nikolett

- Bognár Ildikó

- Jakab Alexandra

- Kovács Vivien

Bevezetés:

 

A nyelv társadalmi tagolódását figyelembe véve csoportnyelveket különböztetünk meg. A csoportnyelvek közé soroljuk a rétegnyelveket, melynek egyik típusa a szleng. E műfaj az argó tulajdonságait hordozza magában, ennek számos elemét letompítva. A szleng az alacsonyabb igényességű nyelvi stílusban mutatkozik meg, de terjed a beszélt köznyelv bizalmas használatában is. Szókészlete gyorsan változik, szüntelenül újratermelődik. A szlengből alakult ki az általunk bemutatni és jellemezni kívánt diáknyelv.

A diáknyelv: kreatív, leleményes és szerteágazó, az iskolától elválaszthatatlan.

Létrejöttének indítékai:

 

1. Szemléletességre, játékosságra, a változatosságra való törekvés

2. Az ellentétek tükrözése, hangsúlyozása a felnőttekkel és egymással szemben

3. Sajnos néha a trágárság is megnyilatkozik a szavakban, kifejezésekben.

Ezek kerülendők.

 

A diáknyelv forrása lehet a család, melyből a szocializációs szint, a kommunikációs készség, az életmód és a gondolkodás származik. Másik lelőhelye a már említett iskola, továbbá a média. A médiában megjelenő új kommunikációs csatornák saját szóhasználattal rendelkeznek, így ebből a forrásból is sokat meríthetünk.

 

Az általunk vizsgált nyelv jellemzői:

1. megszokottól való eltérés, változatosság, kreativitás

2. játékosság

3. humorérzék

4. kedveskedés, szépítés, enyhítés szándéka, magánéleti szavak

5. lekicsinylés, gyötrés, csúfolás, megvetés, kiközösítés

6. modernség, frissesség, idegen szavak utánozása

7. titokzatosság, ellentét érzékeltetése más csoportokkal

szemben

8. képszerűség és metaforikusság

9. szabálytalanság

 

Manapság a diáknyelvet a 10 és 25 év közötti fiatalok használják, de vannak bizonyos szavak, kifejezések, melyeket az idősebbek is szívesen beépítenek szókészletükbe. Az iskolákban az írott nyelvhasználat típusával is találkozhatunk: plakátok, feliratok formájában.

 

 

A csoportosítás szempontjai:

 

Külső vonások, tulajdonságok megnevezése:

áramvonalas-sovány

bébiháj-súlyfölösleg

botsáska-sovány

bőrfejű-kopasz

colos-magas

csontkollekció-betegesen sovány

egyedi arcú-csúnya

földszintes-alacsony

girhes-vékony

girnyó-vékony

göthös-sovány

nyakigláb-magas

nyikhaj-vékony

padlócirkáló-alacsonynövésű

rusnya-csúnya

rügyes-pattanásos

Belső vonások, tulajdonságok megnevezése:

aree,ari-aranyos

cuki-aranyos

debil-gyengeelméjű

édi-aranyos

falábú-tehetségtelen

flegma-nagyképű

raj-menő

 

Kifejezések igekötőkkel:

beburkol-megeszik

becsekkol-bejelentkezik pl.szállodába

befenyít-megfenyeget

befirkál-bekakil

begyullad-megijed

behúz-ellop

beint-nemtetszését nemzetközi módon kifejezi

bejön-beválik

bejön neki-tetszik neki

bekattan-megőrül

bekavar-bonyodalmat okoz

bekeményít-szigorít

beköp-elárul

bekrepál-elromlik

beleesik-beleszeret

belefeccöl-energiát, pénzt, időt áldoz valamire

beleköt-kritizál

belevaló-életre való

belövi magát-bedrogozik

bemárt-beárul

benéz-elront

benyög-megszólal

beparázik-megijed

bepöccen-mérges lesz

bepörög-jól érzi magát

bepróbálkozik-kísérletet tesz valamire, amire kicsi az esélye

bepuszil-elfogyaszt

berág-mérges lesz

betép-bedrogozik

 

Kifejezések:

ami a csövön kifér-amennyire lehetséges

ami belefér-teljes gőzzel

neki annyi-vége

be van állva-erősen berúgott

beadja a kulcsot-meghal

dob egy sárgát-pisil

el van havazva-sok munkája van

el van tájolva-fogalma sincs a helyzetről

eldobja az agyát-elcsodálkozik valamin

elöl deszka, hátul léc-kis mellű, lapos fenekű nő

eteti a rákot-cigizik

ezt dobta a gép-így sikerült

falura jó-egyszerű dolog egyszerű embereknek

feleségül ne vegyelek?-ha valaki teljesíthetetlen vagy nagyon nehezen

teljesíthető dolgot kér

hogy simulna ki az EKG-d-halnál meg

jön eggyel-tartozik valakinek egy szívességért cserébe

kapás van-csörög a telefon

mibe fáj?-mennyibe kerül?

nagy az isten állatkertje-sok a buta ember

nem mondod!-csodálkozásnál használjuk

ott van a szeren-nagyon ért ahhoz, amit csinál

porzik a veséje-szomjas

sínen van-minden rendben megy

 

Személyek megnevezése:

alak-ember

arc-személy

asszonypajtás-feleség

bájgúnár-magára sokat adó férfi

bika-férfi

csicska-másokat kiszolgáló

fakabát-rendőr

fejes-főnök

góré-főnök

grillcsirke-olyan nő, aki túl gyakran látogatja a szoláriumot, ezért túl barna

házi sárkány-feleség

hekus-rendőr

ismi-ismerős

jard-rendőr

kaller-kalauz

ős-szülő

papucs(férj)-feleségét mindig kiszolgáló férj

party arc-diszkót gyakran látogató személy

sorstárs-tanuló

span-barát

tag-férfi személy

tanci, tanci nénci-tanárnő

tisztasági manager-takarítónő

yard-rendőr

zsernyák-rendőr

 

Környezet:

detox-detoxikáló

dzsundzsás-gazos

kajálda-ebédlő

kanári-tanári

kétbetűs kitérő-toalett(WC)

kínzókamra-tornaterem

lomos-szertár

meki-McDonald’s

ósön-Auchan(madaras Tesco)

pinyó-pince

placc-tér

resti-vasútállomás mellett működő kocsma

susnyás-gazos terület

szoli-szolárium

temető-igazgatói iroda

vallató-igazgatói iroda

zaci-zálogház

 

Tárgyak:

adattalicska-pendrive

agybadugós füles-olyan fülhallgató, amelynek hangsugárzói közvetlenül a

hallójáratba illeszkednek

bagaretta-cigaretta

cerka-ceruza

cicifix-melltartó

fóka-felmosórongy

fux-nagy méretű és értékű ékszer

joint-füves cigi

racska-radír

rágcsa, rágicsa-nassolnivaló

surranó-cipő

suska-pénz

szemcsi-szemüveg

sziszegő szappan-dezodor, spray, ami a fürdést helyettesíti

szütyő-táska

tangapapucs-lábujj közti papucs

tatyó-táska

teló-telefon

tépőzáras vagy műsoros zsebkendő –használt zsebkendő

tixó-cellux ragasztó

üzi-üzenet

verda-autó

zseton-pénz

zsé,zsozsó-pénz

 

Cselekvések:

abajgat-zargat

adja az ívet-leszid, kioszt

agyal-filozofál, töpreng valamin

agymenése van-okoskodik

alapozás-az első enyhe lerészegedés az esti nagy buli előtt, a jó hangulat és

a szükséges alkoholszint beállítása érdekében.

áldoz a porcelánistennek-a wc-be hány

átver-becsap

battyog-sétál

bányászik-az orrába turkál

bizniszel-üzletel

bütyköl-szerel

csekkol-ellenőriz

dekkol-vár

elnyal-elesik

falaz-fedez

felszívódik-eltűnik

fényez-dicsér

gangelni (gengelni)-bandázni

gányol-felületesen csinál valamit

görcsöl-idegeskedik

gyúr-kondizik

kagylózik-kihallgatja a másik beszélgetését

koppint-másol

kunyerbál-kéreget

nyüstöl-kínoz

pampog-számodra érthetetlen dologról beszél

pancsol-vízzel játszik

parázik-fél

pattog-reklamál, fontoskodik

pedálozik-valamit nagyon szeretne elérni és ennek érdekébe mindent

megtesz

nyomul-határozottan halad vagy egy lánynak udvarol

perkál-fizet

pitizik-kéreget

punnyad-unatkozik

rühell-utál

sasol-figyelmesen néz

shoppingol-vásárol

skubiz-figyel

stíröl-legelteti valamin/valakin a szemét

szlopál-mohón iszik

susmus-csendes beszélgetés

szüttyög-lassan dolgozik

taperol-fogdos

tarhál-pénzt kéreget

tejel-fizet

tépi a száját-szövegel

tütükézni-alkoholt fogyasztani

ugrat-valakit megviccel

ütközik-találkozik

vágja-érti

vetít-lódít

virít-valamit megmutat, felmutat

 

Egyéb:

agancsos cola-Jägermeister

 

agyhalál-minden logikus gondolkozást nélkülöző

alap- "alap", aminél nincs egyszerűbb.

anyagos-kábítószer függő

aranylövés-kábítószer túladagolás

atom-fokozó előtag

ATV-augusztusi tanulmányi verseny (pótvizsga)

bébipapi-bébieledel

bibi-kisebb seb

bocsesz-bocsánat

borvirágos-iszákos

brutál-kegyetlen

bumbus, mumus-szörny

cidri-hideg

cinkes-nehezen megúszható

csoffadt-ellaposodott

csula-köpet

dettó-szintén

díszmagyar-elegáns ruha, ünnepi ruha

eddmegleves-meghatározhatatlan leves

egs!-esészségedre

elvan-lefoglalja magát

ennyi-együttértés

enyveskezű-tolvaj

fájok-fáj valamim

fekvőnyolcas-életfogytiglan

fürcsi-fürdés

gikszer-baj

habiszti-nem igaz

hami-étel

hp-házipálinka

hegyibeszéd-hosszú, kioktató előadás

hepaj-veszekedés

hepciás-hisztis

hónaljkutya-hónaljszőrzet

kajak-tényleg

kitikkad-kimerül

kivan-fáradt

kockul-hosszú ideje ül a számítógép előtt

köcce-köszönöm

langyi-meleg

lábbusz-gyalog

láv-szeretet, szerelem

lelkifröcss-vígasztalás

macsóhímzés-tetoválás

mázli-szerencse

menyét (fikusz)-orrváladék

meredek-nehéz

muszájzseki-kényszerzubbony

nuku-nincs

nyögvenyelve-nehézkesen

nyuszkán-mesztelenül

oltás-leszólás

oroszlánszag-izzadságszag

öribari-örökre barátok (BFF-Be Friends Forever)

összeröffenés-összejövetel

para-gond, probléma

pálesz-pálinka

pinyó-ping-pong

ratyi-rossz

séró-haj

sétáló János-Johnnie Walker

smucig-fukar

spannol-furdaló kíváncsiságot kelt valakiben

spéci-speciális, különleges

szercsi, szeri-szeretlek

szét van esve-szétszórt

szitu-helyzet

szívás-pórul járás

szuszka-Suzuki kocsi

szú-szá –akkor mondjuk mikor valakit le szeretnénk nyugtatni

tali-találkozó

tintás-részeg

tré-nem megfelelő

ucssó-utolsó

ütős-hatásos

vacsi-vacsora

vastag-pénzes

 

 

Köszönésformák:

cia,csá,csácsumicsá,csákány,csoki,csók,cső,csumi,hali,heláj,helló,helosz,heloszia,hy,szasz,szeva,szia,sziamia,szió,szióka

 

A diákok gyakran használják a Kevés vagy, mint…,Nem mindegy, hogy…,Nehogy már… ,stb. kezdetű kifejezéseket. Pl.:

Amikor Isten az intelligenciát osztotta, Te a vécén voltál?

Nálad még a föld is műveltebb!

Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát!

Nehogy már a csík húzza a repülőt!

Nehogy már a gitt rágja a Pál utcai fiúkat!

Nekem pezsegsz kicsi Plussz?

Nem mindegy, hogy szemüveged van vagy üvegszemed.

Nem mindegy, hogy vidd ki a bilit, vagy idd ki a bilit.

Nem vagy csúnya, csak nagyon érdekes az arcod.

Olyan csúnya vagy, hogy hagymaaprítás közben a hagyma sír.

 

 

 

A témával bővebben foglalkoztak még:

 

 

Diák szótár

 

Előszó

 

Kedves olvasók!

 

Diákoknak és felnőtteknek egyaránt használható értelmező Diákszótár. A felnőtteknek nem annyira ismertek a szótárban lévő szavak és kifejezések.

A szótár a diákok nyelvjárása szerint alakult ki.

A lapokon minden szleng diákszót megmagyarázunk,

a tanároknak, felnőtteknek segítünk ezzel abban, hogy szót értsenek a mai fiatalokkal.

 

Örömteli olvasást kívánunk!

 

Írta: Markó Stella

Szabó Alexandra

6.a

Árpád Fejedelem Ált. Isk.

2009. 11. 05.

 

állíts magadon haverozik

 

 

állíts magadon – állj le

anyag – kábítószer

ari – aranyos

bénázik – ront

beszarik – megijed

cigó – cigány

cool – király

cucc – kábítószer

cuki – édes, aranyos

csaj – lány

császár – nagyszerű

csávó – férfi

csóró – szegény

dizsi – disco

dugulj el – maradj csöndben

égés – szégyen

egoista – magaszerető

égő – szégyen

fogod? – érted?

fos – rossz

gagyi – rossz

gáz – rossz

genya – szemét ember

go – menjünk

gyúr – eddz

h – hogy

hali – szia

happy – boldog

haver – barát

haverozik – barátkozik

hekus mák

 

 

hekus – rendőr

hugyozik – vizel

húzd le magad – halgass

húzz már – menj már

kafa - jó

kaja – étel

kajál – eszik

kapa – egyes

karaj – király

karó – egyes

kömény – kemény

kéró - lakás, ház

kes – pénz

kinyír – megöl

klafa – klassz, jó

klozet – WC

kokero – Roma

komcsi – komoly

komi- kommentár

kopasz – újonc

köcce – köszönöm

köszi – köszönöm

kp – készpénz

kuss – csönd

lé – pénz

le sem szarja – nem érdekli

lelécel – elmegy

lepedő – pénz

lövésem sincs – nem tudom

mák – szerencse

mákos rigó

 

 

mákos – szerencsés

megszivat – rosszat tesz vele

megy bulálni – megy vizelni

menő – tetszetős

mizu? – mi újság?

moci – motor

nagyarcú – nagyképű

nah go – na menjünk

neked kuss – maradj csendben

nyalizik – jópofizik

nyomi – rossz valamiben

nyomorék – rokkant

nyuszi – félős

ofő – osztályfőnök

össze szarom magam – nem hiszem el

pálesz – pálinka

para – félelem

parázik – fél

passz – nem tudom

pia – ital

pill – pillanat

pipa – cigaretta

pisis – kicsi

pössenteni – vizelni

pözsi – pici

puding – gyenge

rámozdul – felizgatja

ráparázik – ráizgul

ráz – táncol

rigó, galamb – szellentés

rizsa szuri

 

 

rizsa – felesleges beszéd

róka, rudolf – hányás

rongy – olcsó ruha

sakk-matt – peches helyzet

sárga – japán, kínai

sasol – néz

segg – hátsó

séró – frizura

sima ügy – könnyű ügy

skac – fiú

skacok – srácok, fiúk

smaci – csók

smárol – csókolózik

snasz - esély

suli – iskola

szakadj le rólam – hagyj már békén

szal – szóval

szar- rossz

szédít – hazudik

szekér – autó, kocsi

szemem a pályán – figyellek

szeri – szeretlek

szerkó – ruha

szivacs – pech

szivat – rosszat tesz valakivel

szivattyú – pech

sztárolja – nagyra tartja

sztem – szerintem

sztorizik – mesél

szuri – injekció

tarkarongy zsír

 

 

tarkarongy – takarodj

telcsi – telefon

termel – eszik

tetü – szemét

tiplizik – elmegy

tiszta a levegő – nincs semmi vész

tok – tudok

tök állat – jó

tök jó – nagyon jó

trágya – rossz

tré – nagyon rossz

tuti – jó

tuti biztos – teljesen biztos

üzi – üzenet

vadiúj – teljesen új

vágod? – érted?

vágott szemű – kínai vagy japán ember

vastag – gazda

verda - autó

vok – vagyok

vörös – ideges

zaba – étel

zabál – eszik

zsaru – rendőr

zsé – pénz

zsernyák – rendőr

zseton – pénz

zsír – jó

Diákszótár

Készült:

A váci Magyar Nyelv Barátainak Egyesülete

Anyanyelvi pályázatára

Készítette: Mészáros Rea, Ládi Szabina

Madách Imre Gimnázium 9.E osztály

 

Szleng

A szleng olyan csoportnyelv (szociolektus), mely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, és fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését, és elkülöníti az adott közösséget a többitől. (Az a felfogás, mely szerint szleng a modern nagyvárosok – elsősorban fiatalok által beszélt – alacsony szintű népnyelve, melynek szókincse jelentős részben a tolvajnyelvből származik, még manapság is elég elterjedt vélekedés, bár a modern szlengkutatásban már meghaladottnak számít.)

A szleng hagyományos nyelvészeti értelmezése

A nyelvészetben jobbára azokat a kérészéletű új szavakat vagy régi szavaknak azokat az új jelentésváltozatait szokták szlengnek nevezni, amelyeket beszélők a hétköznapi élőbeszédben a tréfás hangulat keltése, a kifejezés színességének fokozása, az újszerűvel való játék öröme vagy a nyomaték kedvéért használnak. Ez a felfogás a szlenget pusztán szókincsnek tekinti, olyan nyelvi részrendszernek, amelynek használatához szükség van egy bázisnyelvre is.

Néhány személy, aki kutatta a szlengeket:

 

Diákszótár

Az iskolai életben használatos szlengek:



Hétköznapokon használatos szlengek:



SMS-ekben, ill. iterneten, ill.online beszélgetésekben használatos szlengek:

A 11.b osztály nyelvhasználati sajátosságainak megfigyelése volt a dolgozat célkitűzése. Ez az osztály 2007. szeptember 1-jén kezdte meg tanulmányait a váci Madách Imre Gimnáziumban. A 32 fős osztály biológia-kémia, illetve matematika-fizika szakos.

A diákok rendkívül segítőkészek voltak a felmérés során. A becéző-és ragadványnevek összegyűjtését kérdőívvel oldottuk meg. Minden diák nevét feltüntettük a lapon, és az instrukció szerint pedig a nevek mellé kellett írni a tanulóknak, hogy az illetőt hogyan szólítják meg. A tanulók főként a vezeték-és keresztneveket részesítik előnyben. Gyakran előfordul, hogy ezeket a neveket átalakítják, s így személyesebbé teszik őket. A képzőket rendkívül sokszínűen alkalmazzák a leggyakoribb az i és a ka/ke képzők használata. Más képzők csak egy-egy, illetve néhány név használatában jelentek meg. A kérdőíven szerepeltek mássalhangzó és magánhangzó változtatások is. A csonkításokkal olyan egyedi nevek keletkeztek, melyeket csak az osztályközösség alkalmaz. A közszóvá alakítás során gyakran keletkeztek humoros ragadványnevek is. A külső tulajdonságok megjelenítésénél a diákok létrehoztak olyan beceneveket, amelyek rámutatnak az adott személy gyengeségeire, sajátosságaira. Az összegzés azt mutatja, hogy azoknak a diákoknak van a legtöbb becéző-és ragadványnevük, akik később lettek az osztályközösség tagjai, kollégisták, vagy valamilyen módon kiemelkednek a közösségből pl. sokat beszélnek.

 

Az alábbi táblázat ábrázolja az osztály által használt összes becéző-és ragadványnevet.



Neve

Ezen a néven szólítják

Berta Balázs

Berta, Bertha, Bazsi, Balázs, Bázsi, Evezős haverom, Bazsa

Brückler Viktória

Viki, Vikike, Vicku, Vicus, Viking, Cica

Bucsek Bernadett

Berni, Bernike, Benni

Busai Bence

Bence, Busai, Busi, Bubu, Töki, Neon karó

Dávid Róbert

Robi, Robika, Borós, Majom, Gida, Nőcsábász, Casanova, Vöröske, Szotyi

Fábián Anna

Anna, Nusi, Nussy, Miss Dejtár

Fekete Adrián

Adrián

Ferencz Barbara

Barbi, Bui, Bajbi, Barbara, Feri

Forgács Balázs

Forgi, Forgács, Balázs, Töki, Imó Forgy

Glózer Eszter

Eszti, Süti, Eszter, Zeszti

Hernádi Noémi

Noémi, Noji, Noi, Amy, Nóémi, Tigris

Janecskó Csilla

Csilla, Csillus, Csilli

Janecskó Krisztián

Krisztián, Krisz, Krissz

Kiss Gábor

Gábor, Gabika, Gabi, Maci, Koda, Jegesmaci

Kiszely Nikolett

Niki, Nikolett, Nikuca, Kiku

Laczkó Máté

Máté, Kajakos haver, Móóté, Matyi

Liki Szabolcs

Szabi, Szabolcs, Liki úr, Ürge, Szabika, Lüki

Lukács Zsanett

Zsanett, Zsani, Zsanika

Nagy Tímea

Tímea, Timcsi, Timi

Nyitrai Edina

Edina, Dina, Tojás

Pápai Sára

Sára, Sári, Saci, Sacc

Pásztor Dávid

Dávid, Dév, Sügér doktor, Pásztor, Dévid Apolszkisz

Petrás Kornélia

Kornélia, Koni, Korny, Cony, Nelly

Sapka Beáta

Bea, Beus, Beácska, Beja, Béjá, Sapi, Bejácska, Sapesz, Sisak

Scmidt Anna

Anna, Göndörke, Veréb, Ancsi, Hugi, Annácska, Kanna

Szabadkai Tünde

Tünde, Tündi, Tünci

Szigeti Orsolya

Orsi, Soly, Solya, Nyuszi, Korcsolya, Köszönjük Emese, Orsika

Varga Katalin

Kati, Kata, Katyesz

Varga Petra

Petra, Petrus, Baba, Cica

Zeit Adrienn

Adri, Adrienn, Adrus, Tojás, Anettka, Hugica

Zemen Henrietta

Heni, Kutyus

Zoller Melinda

Meli, Melinda, Mellinda



Az osztályban használatos ragadványnevek:



Vezetéknév használata: Berta, Busai, Forgács, Pásztor

Vezetéknév átalakítása: Bertha, Busi, Bubu, Feri, Kiku

Keresztnév használata: Balázs, Bence, Anna, Adrián, Barbara, Eszter, Noémi, Csilla,

Krisztián, Gábor, Nikolett, Szabolcs, Zsanett, Tímea, Edina, Sára

Dávid, Kornélia, Tünde, Petra, Adrienn, Melinda, Máté

Képzők használata:

-i képző: Bazsi, Bázsi, Viki, Berni, Barbi, Forgi, Csilli, Gabi, Niki, Szabi, Zsani, Timi, Sári,

Korni, Koni, Tündi, Orsi, Kati, Adri, Heni, Meli, Robi, Eszti, Matyi

-ka/ke képző: Vikike, Bernike, Gabika, Szabika, Zsanika, Beácska, Orsika, Robika, Anettka

-cus képző: Vicus

-usi képző: Nusi, Nussi

-us képző: Beus, Petrus, Adrus, Csillus

-ca képző: Nikuca

-csi képző: Timcsi, Ancsi

-ci képző: Saci, Tünci

-cska képző: Bejácska, Annácska

Mássalhangzó változás: Cica, Zeszti, Sacc, Beja, Béjá, Katyesz, Benni, Bajbi

Magánhangzó változás: Nóémi, Móóté, Bázsi

Csonkítás: Noi, Noji, Amy, Krisz, Krissz, Dina, Dév, Nelli, Bea, Soly, Solya, Kata

Közszóvá alakítás: Lüki, Sapi, Sapesz, Sisak, Korcsolya, Viking



Külső tulajdonság megjelenítése: Evezős haverom, Tigris, Maci, Koda, Jegesmaci,

Tojás, Ürge, Sügér Doktor, Göndörke, Veréb, Majom

Hugi, Hugica, Nyuszi, Köszönjük Emese, Mellinda, Borós,

Nőcsábász, Casanova, Kajakos haver, Gida, Vöröske

Származásra utaló ragadánynév: Miss Dejtár

Kollégista szleng: Töki, Imó Forgy, Neon karó



Véleményem szerint az osztály szókincse rendkívül gazdag és kreatív. Folyamatosan születnek újabb és újabb ragadványnevek. A becenevek szókincse folyamatosan kibővül, így egyre változatosabban és sokszínűbben tudják kifejezni magukat a diákok. A statisztikából kiderül, hogy vannak olyan tanulók, akik sokkal bátrabban alkalmazzák a ragadványneveket, abban az esetben, ha a becézett osztálytársuk nincs jelen a beszélgetések során. Számomra nagyon érdekes és tanulságos volt ez a felmérés, mert olyan tapasztalatok és tudás birtokába jutottam, melyek szükségesek az osztályközösség alaposabb megismeréséhez, valamint későbbi tanulmányaim során is előfordulhatnak.

Készítette: Nagy Tímea

11.B