Dömsödy Andrea: Gyorsjelentés a 2011/2012. tanévi Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyről

A 2011/2012-es évben hatodszor szervezte a nagy múltú Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyt az OFI-Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum. A hagyományoknak megfelelően a verseny három fordulóban (iskolai, megyei, országos) zajlott írásbeli és szóbeli részfordulókkal.

Ebben a tanévben – a heliocentrikus világkép újkori leírásának, a modern csillagászat 500 éves évfordulója alkalmából – Kopernikusz és a Naprendszer volt a kiemelt téma. Mindez ebben a versenyévadban sem azt jelentette, hogy e témakörökről kellett a tanulóknak minél többet tudniuk, hanem csupán a könyv- és könyvtárhasználati tudás bizonyításához szolgáltak alapul. Az írásbeli feladatlapok a megyei és az országos fordulón is központilag készültek. Ezeket az adatkereső, összefüggéskereső feladatokat a versenyzőknek könyvtári környezetben, a könyvtár eszközeivel kellett megoldani. A szóbeli feladatokban egy tábor programját kellett megtervezni (9–10. évf.), és egy galaktikus konferenciát eljátszó drámanap szereplőinek karakterleírását kellett kidolgozniuk.

A döntő helyszíne a 100 éves budapesti Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium iskolai könyvtára volt, mely tereivel, állományával és könyvtárosaival méltó helyszínnek bizonyult. A döntőbe jutott tanulók és könyvtárostanárok jutalmul a józsefvárosi kulturális programokon (Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem könyvtára, Martsa művészkert) vehettek részt.

A versenyre hivatalosan nevezők száma (7 versenyzővel nőtt) az előző tanévhez képest jelentősen nem változott. A 8 felkészítő tanár által visszaküldött kérdőív alapján számított becslések szerint mintegy 400-zal kevesebb, vagyis 875 tanuló vett részt az iskolai szintű versenyen. Ez az adat viszont feltehetően nem reális, az alacsony kérdőív-kitöltési hajlandóságból fakadóan torz, nem használható.

A megyei fordulóban végül az I. kategóriában (7–8. évfolyam) 116 iskolából 210 tanuló vett részt, mely adat ebben a korcsoportban növekedést mutat az előző évhez képest, míg a II. korcsoportban (9–10. évfolyam) 86 iskola 153 tanulója indult, ami viszont csökkenést mutat. Így az összesítésben nem változó résztvevői létszám mögött azonban korosztályos eltolódást láthatunk.

A megyei forduló résztvevői közül a tavalyi 86-hoz képest ebben a tanévben 76-an jutottak be az országos írásbeli fordulóba (legfeljebb 120 tanulóból), majd a maximális 2×8 legjobb eredményt elért versenyző vett részt az országos döntőn.

 

A verseny legeredményesebb tanulói:

I. korcsoport, 7–8. évfolyamos tanulók

 

Rang.

 

A tanuló neve

 

Iskolája

 

Megye

 

Település

 

Felkészítő tanár

 

1.

 

Agg Richárd

 

Somogyi Béla Általános Iskola

 

Vas

 

Körmend

 

Kondorné Karvalics Gabriella

 

2.

 

Dóbé Orsolya

 

Hunyadi János Általános Iskola

 

Budapest

 

Budapest

 

Babocsik Marianna

 

3.

László Liza

Sancta Maria Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Zeneiskola, AMI

Heves

Eger

Csatóné Poczok Katalin

4.

 

Rémai Martin

Várkerti Általános Iskola, Szakiskola és Tagiskola

Veszprém

Várpalota

Pál Lajosné

5.

 

Császár Boglárka

Bródy Imre Gimnázium és AMI

Veszprém

Ajka

Jákliné Tilhof Ágnes

6.

 

Szolláth Rita

Őrmezei Általános Iskola

Budapest

Budapest

Oszlányi Mária

7.

 

Blatniczky János

Balassi Bálint Gimnázium

Nógrád

Balassagyarmat

Dankóné Mészáros Katalin

8.

 

Csík Dominik

Lestár Péter Egységes Középiskola, Szakiskola és Óvoda II. Rákóczi Ferenc Tagiskolája

Bács-Kiskun

Kecskemét

Gyimesi Mónika

9.

 

Kutnyánszky Luca

PTE 2. Gyakorló Deák Ferenc Általános

és Középiskola

Baranya

Pécs

Nyírő Gizella

10.

 

Szűcs Pálma

Fazekas Mihály Gimnázium

Hajdú-Bihar

Debrecen

Simon Gyula, Kiszely Ildikó

11.

 

Surin Simon

Arany János Református Általános Iskola

Pest

Nagykőrös

Mikó Péterné

Szörfi  Jázmin

Teleki Blanka Gimnázium

és Általános Iskola

Fejér

Székesfehérvár

Zseli Klára

13.

 

Cseh Anna

Várkerti Általános Iskola, Szakiskola

és Tagiskola

Veszprém

Várpalota

Pál Lajosné

14.

 

Kovács Gréta

BÁMK Arany János Általános Iskola

Borsod-Abaúj-Zemplén

Bükkábrány

Derekasné Orosz Andrea

15.

 

Dominik Boglárka

 

Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola

 

Fejér

 

Székesfehérvár

 

Zseli Klára

 

 

II. korcsoport, 9–10. évfolyamos tanulók

 

Rang.

A tanuló neve

Iskolája

Megye

Település

Felkészítő tanár

1.

 

Lakosa Alina

Apáczai Csere János Gimnázium

Budapest

Budapest

Szakály Erzsébet

2.

 

Göttli Nóra

Bálint Márton Általános-és Középiskola

Pest

Törökbálint

Mericsné Várhelyi Éva

3.

 

Filipánits Kristóf

NyME Bolyai János Általános Iskola és Gimnázium

Vas

Szombathely

Horváthné Szandi Ágnes

4.

 

Márki Anett Neszta

Krúdy Gyula Gimnázium

Szabolcs -Szatmár - Bereg

Nyíregyháza

Némethné Horváth Gabriella

5.

 

Eördegh Hanga

SzTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium

Csongrád

Szeged

Tóthné Nagyistók Katalin

6.

 

Szilágyi Róbert

Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, Gimnázium, Általános Iskola

és Óvoda

Győr - Moson - Sopron

Győr

Némethné Sáhó Éva

Pap Viktória

Teleki Blanka Gimnázium

és Általános Iskola

Fejér

Székesfehérvár

Zseli Klára

8.

 

Holub Csongor

Leőwey Klára Gimnázium

Baranya

Pécs

Dr. Heblingné Takács Dóra

9.

 

Lőrincz Klára Tímea

NyME Bolyai János Általános Iskola

és Gimnázium

Vas

Szombathely

Horváthné Szandi Ágnes

10.

 

Ördög Kata

Árpád Gimnázium

Komárom-Esztergom

Tatabánya

Szalay Izabella

11.

 

Rózsás Zsuzsanna

Dr. Mező Ferenc -Thúry György Gimnázium

és Szakképző Iskola

Zala

Nagykanizsa

Kincsesné Gerő Jusztina

Barcza Georgina

Veres Pálné Gimnázium

Budapest

Budapest

Murányi Adrienn

Dömötör Tímea

 

Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium

és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Veszprém

Sümeg

Kovács Attiláné

14.

 

Jakab Flóra

Eötvös József Középiskola

Heves

Heves

Acsánné Perlaki Ágnes

Gyönge Adrienn

Péterfy Sándor Evangélikus Oktatási Központ, Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda

Győr – Moson - Sopron

Győr

Némethné Sáhó Éva

 

Az egyes fordulókon résztvevő tanulók és iskolák száma és teljesítménye alapján a könyvtárhasználati tehetséggondozásban legeredményesebb megyék a következők:

1. Budapest, 2. Vas megye, 3. Veszprém megye, 4. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 5. Baranya megye, 6. Heves megye. A három legjobb eredményt elért megye egy-egy képviselője a jövő tanévi versenybizottságnak tagja lesz.

A verseny támogatói: Magyar Csillagászati Egyesület, Booker.hu, Könyvtárostanárok Egyesülete és a 21 megyei versenyszervező intézmény.

A verseny honlapján (http://www.opkm.hu) elérhetők a részletesebb eredmények mellett a verseny összes fordulójának feladatlapjai, megoldókulcsokkal együtt. Ez utóbbiakat szíves figyelmébe ajánljuk minden könyvtárostanárnak, hiszen segíthetik a jövőbeni felkészítő munka mellett a helyi könyvtárhasználati vetélkedőket és a könyvtárhasználati foglalkozásokat is.

Ezúton is szeretnénk megköszönni minden felkészítő tanár és megyei szervező munkáját, és gratulálunk a kimagasló eredményt elért résztvevőknek!

Figyeljék a jövő tanév elején versenykiírásunkat és pályázati felhívásunkat!