Katsányi Sándor: Szabó Ervin publikálatlan tanulmánya az ifjúság könyvtári ellátásáról

Szabó Ervint 1910-től élénken foglalkoztatta az ifjúság könyvvel való ellátásának kérdése. A budapesti könyvtárügy egészét átfogó 1910-es Emlékiratában az iskolai könyvtárak állapotát reménytelennek találta, ezért azok könyvállományát a tervezett városi könyvtári hálózatba javasolta beolvasztani, és az ellátás egycsatornás rendszerét ajánlotta. "Az iskolai könyvtárak teljesen céljukvesztett intézmények ... kár minden fillérért, amit a főváros az iskolai könyvtárakra költ." Ez Szabó Ervin könyvtárpolitikai nézeteinek szakmailag és pedagógiailag legvitathatóbb pontja, Gulyás Pál már az Emlékirat megjelenésekor szembeszállt ezzel a koncepcióval a Magyar Könyvszemle hasábjain. A tervezett központi könyvtárpalota építésének elmaradásával a beolvasztás kérdése lekerült a napirendről, kidolgozásra várt viszont egy merőben új feladat: a sorra meginduló fiókkönyvtárakban az ifjúság ellátásának megszervezése, a könyvtári és pedagógiai szempontból korszerű közkönyvtári módszerek kidolgozása. Ennek semmiféle előzménye nem volt Magyarországon.

1914 szeptemberére Lipcsében nemzetközi népművelési kongresszust terveztek, erre "A könyvtárak és a fiatalság" témakör előadójaként meghívták Szabó Ervint is. A meghívást hivatalosan a Magyar Gyermektanulmányi Társaság közvetítette május végén (mint azt Bikácsi Lászlóné a Könyvtáros 1978. 9. számában és a Gyermekkönyvtárak a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár történetében c. könyvében ismertette). Valójában azonban a tervezett kongresszus rendezője, Walter Hofmann - akit Szabó Ervinhez rokonszenvező kollegiális szálak fűztek korábban is - már januárban elküldte közvetlenül a felkérését "A nyilvános könyvtárak és a fiatalság" címmel. Szabó készségesen vállalkozott az előadásra, amely alkalmat adott rá, hogy ebben a számára fontos témában egy tekintélyes fórum előtt fejtse ki nézeteit.

A tervezett előadás szövege két változatban maradt meg a FSZEK irattárában. Van egy erősen javított kéziratos fogalmazvány, tartalmilag polémia a négy évvel korábban az Emlékiratban megfogalmazott egycsatornás rendszer mellett, de most már a fiókkönyvtárak adataira is hivatkozva. "Az iskolai ifjúsági könyvtárak használatának magyarországi adatai megerősítik azt az általános nézetet, hogy ez az intézmény céljavesztett és idejét múlta" - és máshol: "Ha arról van szó, hogy az ifjúságnak hogyan juttassunk minél több jó könyvet a kezébe, a nyilvános könyvtárakhoz kell fordulni." Fennmaradt viszont egy nyomda- ill. előadáskész gépelt, német szövegű változat is Jugendbibliotheken in Ungarn címmel, Szabó Ervin kézjegyével ellátva. Ez tartalmilag tárgyszerűbb, polémikusan kevésbé kiélezett ismertetése a magyarországi helyzetnek. Talán ez az a szöveg, melyet Szabó előzetesen elküldött Lipcsébe, de ott szinopszisként túl hosszúnak találták és visszaküldték rövidítésre. A kongresszus a háború kitörése miatt elmaradt, az előadás nem hangzott el.

A gépelt kézirat teljes szövegét közöljük. A tervezett előadás a mai olvasó számára is érdekes kor- és körképet fest a 10-es éves elejének ifjúsági könyvellátásáról, a hagyományos és a Fővárosi Könyvtár által képviselt módszertani elvekről, és mindenekelőtt Szabó Ervin - máshol ilyen összefüggésben és ilyen részletezően sehol ki nem fejtett - nézeteiről a "könyv és nevelés" témakörében...

 

 

Szabó Ervin: Ifjúsági könyvtárak Magyarországon

 

Az ifjúság kapcsolata a könyvvel - ha eltekintünk a jobb módú családok könyvvásárlásától - Magyarországon egy évtizede még csaknem kizárólag a tankönyvekre korlátozódott. A nyilvános könyvtárak állománya nem volt tekintettel a fiatalok könyvigényére, a 16 éven aluli gyerekek még a népkönyvtárakba sem juthattak be, csak mint tanulók tudtak az iskolai könyvtárakon keresztül könyvhöz jutni.

Az iskolai könyvtárak Magyarországon éppoly kevéssé voltak alkalmasak az iskolások igényeinek kielégítésére, mint külföldön, ugyanazon oknál fogva, ami ennek az intézménynek eredményes működését az egész világon lehetetlenné teszi.

Először is: az iskolai könyvtárak állományának összetétele célszerűtlen. A könyörtelen állománykivonás elmaradása - ami pedig éppen itt lenne nagyon fontos - az elavult művek tömegének felhalmozódását eredményezi, a gyarapítás pedig csak ritkán céltudatos. Már csak azért sem lehet az, mert hiányzik annak elemi feltétele, a jó kritikai mintajegyzék.

Két éve megjelent a középiskolai könyvtárak számára egy új mintajegyzék az oktatási minisztérium megbízásából. (Szemák István: Ifjúsági könyvtárjegyzék. Bp. Révai 1912. 170 p.) Ez a jegyzék azonban aligha jelent előrelépést, mivel összeállításának szelleme nem felel meg a korszerű pedagógia általánosan elismert alapelveinek. A szerző előszavában elpanaszolja, hogy nem áll rendelkezésre elégséges in usum delphini kiadvány, elutasít egy regényt, mert "két kényes természetű mondat van benne", felveszi viszont Karl May összes művét. Bár ezt a katalógust a leghivatottabb pedagógusok élesen megbírálták, mégis ez az egyetlen hivatalos útmutató a középiskolai könyvtárak állományának összeállításához.

Az iskolai könyvtárak szervezete sem felel meg a modern könyvtártechnika követelményeinek: a könyvkölcsönzés módszere elavult, a könyvtárak csak nagyon rövid időn át vannak nyitva. Jellemző az a kritika, melyet a legérdekeltebbek, maguk a tanulók fogalmaznak meg. A városi könyvtár egyik fiókjában arról panaszkodott egy gyerek, hogy neki nem elég a havi négy könyv. A könyvtáros felhívta a figyelmét, hogy az iskolai könyvtárból is kaphat havonta két könyvet. "Az iskolában? - hangzott a felelet - Ott egy tanuló adja ki a könyveket, de csak a jó barátainak. Másoknak soha semmit."

A következő eset ugyancsak azt mutatja, hogy maguk a pedagógusok is milyen kevés jelentőséget tulajdonítanak az iskolai könyvtárnak. Egy népiskola igazgatója az ő egyéni módszerét mint követendőt ajánlotta a városi könyvtár alkalmazottjának: "Azért van a gyerekekkel annyi vesződség a könyvtárakban, mert maguk választják ki, hogy mit akarnak olvasni. Nálunk a dolog sokkal egyszerűbb. Nem sokat kérdezősködünk, hanem adunk a gyereknek egy könyvet, és a gyerek azt olvassa."

Ezek után aligha okozhat meglepetést az itt következő állományforgalmi statisztika.

A budapesti fiú- és leánypolgári iskolák könyvtárainak 44704 kötetéből az 1912/13 tanévben 22054 kötetet használtak, más szóval minden második kötetet.

A budapesti középiskolai könyvtárak 171 973 kötetéből 1912-en 8402 kötetet használtak. E könyvtárak összes költsége 27 182 korona volt, egy használat tehát 3.23 koronába került.

Ezek a számok minden kritikánál jobban bizonyítják, hogy Magyarország sem kivétel az általános törvényszerűség alól: az iskolák egyedül képtelenek az ifjúság célirányos könyvellátását megvalósítani.

A népiskolai könyvtárak ügyét külön bizottság intézi, mely egy állománygyarapítási mintajegyzéket is kiadott. (A népiskolai ifjúsági könyvtárakat intéző bizottság részéről elfogadott és a népiskolai könyvtárak számára ajánlott könyvek jegyzéke. Bp. 1912.) Ez a jegyzék a 6-8, 8-10, 10-12 éves gyereknek ajánl könyveket, túlzottan óvatos összeállítása alapján azonban a magyar ifjúsági irodalom sokkal szegényebbnek tűnik, mint amilyen a valóságban.

A bizottság a jóváhagyott könyvekből karácsony előtt kiállítást szokott rendezni a közönség számára.

A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa a fiatalok olvasási igényeinek kielégítését is feladatai közé sorolta, ezért ifjúsági irodalmat is felvett a felügyelete alatt álló népkönyvtárak mintajegyzékébe. (Gulyás Pál: Népkönyvtári címjegyzék. Bp. 1910. Pótköt.:1912.) Sajnos semmilyen adat nem áll rendelkezésre ennek eredményességéről, mert a Tanács sem az ifjúsági irodalom, sem a fiatalkorú könyvtárhasználók adatait külön nem közli.

Az ifjúsági könyvtárak terén tervszerű előrehaladással csak Budapesten találkozunk, és ott is csak a legutóbbi időkben. 1910-ben jelent meg az első tervezet a Fővárosi Könyvtárnak nyilvános könyvtárrá való átalakításáról, és a munkaprogram egyik legfontosabb pontja az ifjúság könyvellátása volt. A memorandum rámutatott: könyvtárpolitikailag helyes lenne, ha az alkalmatlannak bizonyuló iskolai könyvtárak tetemes könyvanyagát a létesítendő közkönyvtárak állománya kebelezné be. Ennek az anyagnak a segítségével a könyvtár fiókjaiban rövid idő alatt jó ifjúsági könyvtárakat tudna létrehozni.

Az első lépés egy mintakatalógus összeállítása volt, mely igen nagy részben a magyar ifjúsági irodalom számba jöhető termékeit tartalmazta. (Madzsar József: Mintajegyzék városi nyilvános könyvtárak számára. Bp. 1913.)

Az első fiókkönyvtár csak az elmúlt év utolsó napjaiban nyílt meg, ezért csak öthónapi tevékenységről tudunk számot adni. Ez idő alatt a mintegy 4000 kötetes állományból 31 229 kötetet vettek igénybe, melyből 12 333 kötet ifjúsági irodalom volt. (A második fiókkönyvtár ez év májusában nyílt meg, még nem állnak rendelkezésre róla statisztikai adatok.)

A fentiekből látható, hogy az ifjúsági könyvtárak története Magyar-
országon túlságosan rövid időre tekinthet vissza ahhoz, hogy eredményeiből joggal vonhassunk le általános érvényű következtetéseket. A forgalom erőteljes mutatószámai azonban máris megerősítették azt a tapasztalatunkat, hogy amennyiben sikerül a nyilvános könyvtáraknak ezt az ügyet felkarolniuk, sikerül a gyerekeket a megfelelő könyvek olvasására szoktatniuk, azok egész életen át vezetőik maradhatnak. Ennek a kontinuitásnak a fenntartására egyedül a nyilvános könyvtárak képesek, oly módon, hogy az ifjúsági könyvtárakat nem választjuk el szorosan a többi részlegtől. A teljes elkülönítés financiális szempontból is nehézséget okozna, mivel nagyon sok olyan könyv van, amely a felnőtteknek is, de a gyerekeknek és a fiataloknak is megfelelő, s melyeket kétszeresen kellene beszerezni. Ezzel szemben, ha a szétválasztás csak néhány szervezeti kérdésre vonatkozik, a könyvtár vezetőjének meg kell kapnia azt a diszkrét jogot, hogy az általa erre megfelelőnek tartott könyveket a felnőttek könyvtárából is a gyerekek kezébe adja. Ahogyan növekszik az olvasó életkora, olyan mértékben növekednek ezek a kivételek, és végül fokozatosan átvezetnek a felnőttek könyveinek használatához. A mi eddigi rövid tapasztalataink is azt bizonyítják, hogy ez az eljárás célravezetőbb, mint a gyerekek, a fiatalok és a felnőttek merev szétválasztása bármely életkori határ alapján, mely egyébként a hasonló korúak gyakran nagyon eltérő fejlettségi foka miatt méltánytalanságokhoz is vezet.

1914

(Ford. Katsányi Sándor)

Katsányi Sándor