Fercsik Erzsébet:: Tegezés vagy magázás?

Kapcsolatteremtés a tankönyvekben

A kommunikációkutatásban kitüntetett helyet foglal el a kapcsolatfelvétel mozzanatának vizsgálata. A kapcsolatteremtés egyik gyakori eszköze a megszólítás, amely szinte a cselekvéssel egyenértékű mozzanat, amelyet a szakirodalom a verbális érintés terminológiával illet. Valóban felér egy mozdulattal, egy valóságos érintéssel, amely erőteljesen befolyásolja a kommunikáció további menetét. A megszólítás módja árulkodik a kommunikációs partnerek viszonyáról, érzelmi állapotáról és a kommunikációs helyzet formális vagy informális voltáról.

Köztudott tény, hogy a megszólítás formái a legtöbb nyelvben szövevényesek. A magyarban a nem, az életkor és a társadalmi helyzet által meghatározottak, de ezeknek a paramétereknek a működését tovább bonyolítja a kommunikációs partnerek viszonya és pillanatnyi helyzete.

Az oktatási intézmények kívánta formális viszony és a tanár-diák kevésbé formális kapcsolata az oktatás évei alatt többször is kódváltásra készteti a résztvevőket. Az iskolába lépő gyermek 6 évesen már nem tegezheti a tanítónőt, mint ahogy esetleg az óvónővel tette. A tanítók, tanárok természetesen tegezik a tanulókat, nemcsak az általános iskolában, hanem tapasztalataink szerint a középiskolák legtöbbjében is. Kevés az olyan tanár, aki a 15 éves korú gimnazista vagy szakmunkás diákot nem tegezve szólítja meg. Pedig a nyelvművelő szakirodalom általánosan azt ajánlja, hogy az ilyen idős fiatalokat csak akkor tegezzék a felnőttek, ha egyidejűleg felszólítják őket a viszonzásra. Ugyancsak a nyelvművelő irodalomból tudjuk, hogy az 1940-es évek közepétől kezdett megbomlani az a szokás, hogy tanáraik magázták a felsőbb osztályba kerülő diákokat.

De nemcsak a tanár-diák viszonyt szabályozták szigorúbban, hanem az iskoláskorúak közötti érintkezési formákat is. Emlékezzünk csak a Légy jó mindhalálig jeleneteire, amelynek főhőse a 12 éves Nyilas Misi! Nyilas Misi magázza idősebb diáktársait, és azok is magázzák őt. Osztálytársai közül csak a szegény sorsúakkal tegeződik, a jómódúakat magázza. A szobafőnök nagydiákkal szintén kölcsönösen magázódik. Ugyancsak magázza őt az idős pedellus és a tanárok egy része is. Pedig kiderül a regényből, hogy az iskola szabályzatában az szerepelt, hogy ötödik gimnáziumig, azaz 14 éves korig tegezni kell a diákot. A megszólítások szempontjából figyelemre méltó Pósalaky úr viselkedése, aki kezdetben szintén magázza a kisdiákot, ám amikor kiderül, hogy az édesapja ács, akkor áttér a tegezésre, majd amikor tudomást szerez arról, hogy Misi nagybátyja tanár, ismét visszatér a magázáshoz.

Milyen érvek szólhatnak napjainkban a nemtegezés mellett? Miért ajánlják sokan annak a szokásnak a felelevenítését, hogy 15 éves koruktól a tanárok kezdjék el magázni tanítványaikat? „Gyakori a nemtegezés ellen az az érv, hogy ez merevvé teszi az érintkezést, zavarja a spontán kreativitást, esetleg: túl élesen állít szembe diákot és tanárt, családot és iskolát. – Megszokás dolga. És annak megfontolásáé: nem nagyobb pedagógiai nyereség-e, ha az önálló személyi igazolvánnyal bíró serdülő félfelnőtt úgy érezheti: nem abban egyenrangú, hogy haverkodva leszálltak hozzá, hanem abban, hogy maga felé emeli őt a felnőtt világ, viszonozva neki az egyenrangúság felé lépkedő ember iránti megbecsülést, komolyan vételt; ami jogosítja is, de kötelezi is arra, hogy minél hamarabb és minél jobban beleilleszkedjék a felnőttek, a világot vállukon továbbvivők sorába, amelynek maga is tagjává lesz, amikor gyermekségét elhagyva alkotó életet fog már élni. – Ha már központi rendtartás nincsen, az iskolák házi szabályzatának megalkotásakor érdemes volna mindezeket megfontolni.”1

Az eddigiekben az élőszóval kísért személyes kapcsolatokkal foglalkoztunk. Ezek után óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon melyek a megszólítás formái írásban; tegező vagy magázó formát választanak-e a tankönyvírók? A fentiekből kiderül, hogy a kívánatos kódváltásnak a 15. életév körül kellene megvalósulnia, azaz ha az iskolarendszerhez akarjuk kötni, akkor a szakmunkásképző iskolák és a négyosztályos középiskolák első osztályában, a hatosztályos gimnáziumokban pedig a harmadik évfolyamon kellene elkezdeni a nemtegező formák használatát. Ahhoz, hogy a mindennapi gyakorlatról tájékozódjunk, megnéztük egy 16 éves, hatosztályos gimnáziumba járó tanuló valamennyi tankönyvét. Arra voltunk kíváncsiak, milyen megszólítási formákat használnak a tankönyvírók, és összességében milyen szemléletet sugároznak a diákok felé. Tapasztalataink alapján a megszólítás lehetséges nyelvi formái az alábbiak:

E/2 Számold ki!, vagy: Számoljad ki!

A felszólító mód egyes szám második személyben valóban használatosak a kettős alakok (keress – keressél; keresd – keressed). Közismert az alkalmazás szokása is: a rövidebb alak határozott kérést, parancsot fejez ki, a hosszabb enyhébb felszólítást. Általános az a nyelvművelői tanács is, hogy a választékos stílusban, a jelentéstől függetlenül, inkább a rövidebb változatot alkalmazzuk.

T/1 Számoljuk ki!

E/3 Számolja ki!

A felsorolt nyelvi formák különösen a gyakorlatok, feladatok utasításainak megfogalmazásában szembetűnők. Emellett néhány tankönyvben bevezető vagy előszó is található, amely jó alkalom a kapcsolatteremtésre, a diák megszólítására. Vegyük sorra a tankönyveket!

Kémia2

A tankönyv első fejezete A szerzők levele az olvasóhoz címet viseli, és a valóságos levelek mintájára megszólítja az olvasót: Kedves Barátunk! Azzal a szándékkal írtuk ezt a könyvet, hogy Téged egy korszerű … tankönyv birtokába juttassunk. Az egyoldalas bevezető levélben végig tegező formát használnak a szerzők. Ugyancsak tegezve fogalmazzák meg a feladatok legtöbbjét ( Írd fel; Csoportosítsd; Szerkeszd meg), ám akadnak olyan utasítások is, amelyek többes szám első személyben állnak (Írjuk le; Számítsuk ki). A kísérletek mindegyike többes szám első személyű (Gyújtsunk meg; Oldjunk fel), azt gondolhatjuk, hogy talán a legtöbb iskolára jellemző közösen végzett kísérletezések miatt.

Biológia3

A tankönyvben nem találunk sem előszót, sem bevezetőt. A szerző a tanulókkal a következetesen alkalmazott többes szám első személyű alak segítségével teremt kapcsolatot (Foglaljuk össze; Magyarázzuk el; Ismertessünk).

Matematika4

A könyv bevezető vagy előszó nélkül már a harmadik oldalon feladatokkal kezdődik. A feladatok nyelvtani alakja általában egyes szám harmadik személyű, azaz a szerzők nemtegező formát használnak (Definiálja; Bizonyítsa be; Oldja meg). Néhány esetben indokolatlanul váltanak át többes szám első személyre (Mit nevezünk egyenletnek? A mellette lévő oldalon: Mit nevez középvonalnak?).

Fizika5

A tankönyv bevezetése a fizika tudományának történetével, módszereivel foglalkozik, megszólítással vagy egyéb nyelvi eszközzel nem teremt külön kapcsolatot a tanulókkal. A feladatok utasításai következetesen többes szám első személyben fogalmazódtak ( Ellenőrizzük; Helyezzünk; Növeljük).

Történelem6

A tankönyv bevezetőjében végig többes szám első személyben fogalmaz a szerző (Elevenítsük fel), egyéb megszólítási módot nem alkalmaz. A feladatok utasításai hasonló nyelvtani alakban állnak ( Vizsgáljuk meg; Figyeljük meg; Hasonlítsuk össze; Fejtsük ki).

Francia nyelv7

Az előszó a tankönyv szerkezetét ismerteti általános nyelvtani formák használatával. A feladatokban az egyes szám harmadik személyű formát használják a szerzők (Egészítse ki, Figyelje meg, Keresse ki), tehát nem tegezik a diákokat. A tankönyv utolsó harmadában francia nyelven megfogalmazott utasításokban sem használnak tegező alakokat.

Magyar nyelvtan8

A feladatgyűjteményben nincs sem bevezető, sem előszó. A feladatok megfogalmazása következetesen egyes szám második személyben a rövidebb alakkal történik (Húzd alá; Emeld ki; Jelöld), tehát tegező formával szólítják meg a diákokat.

Magyar irodalom9

A könyv nem tartalmaz előszót vagy bevezetőt, sem feladatokat, gyakorlatokat, mintegy az oktatási helyzettől függetlenül, ismeretterjesztő munkaként létezik.

Magyar nyelvtan és irodalom10

A kötet ajánlással kezdődik, amelyben a szerzők nem szólítják meg a tanulókat. A feladatok nyelvtani formája általában az egyes szám második személyű tegezés (Készíts; Gyűjts; Mélyülj el), amely rövidebb és hosszabb alakban egyaránt előfordul (írj – írjál). Gyakori, hogy a tegező formát névmás is erősíti (Meggyőz-e téged?; Neked mi a véleményed?; Fejtsd ki te is a nézetedet!). A feladatok másik részét többes szám első személyben fogalmazták
(Kövessük; Nézzük meg; Elemezzük). Ugyancsak kettősség jellemzi a Jó tanácsok című rendszeresen visszatérő szövegeket, amelyek hol többes szám első személyben (Vállalkozzunk; Adjunk; Beszéljünk), hol egyes szám második személyben (Gondold meg; Végezz; Építsd fel) szólnak a tanulókhoz.

 

Milyen tanulságokkal szolgálhat ez az áttekintés a tankönyvírók számára?

A tankönyv műfajától nem idegen az előszószerű bevezető írás, amely jó alkalmat kínál arra, hogy a tankönyvíró a tanulóhoz való viszonyát, a tanulóval való ideálisnak tartott kapcsolatát határozott nyelvi formában is kifejezze. Itt, a könyv első lapjain történik meg a kapcsolatfelvétel, méghozzá olyan sajátos helyzetben, amelyben a tankönyvíró határozhatja meg a viszonyt és választhatja ki a hozzá leginkább illő nyelvi formát.

Írásunk bevezető gondolatai alapján a 15 éves vagy annál idősebb korosztály számára a nemtegező formát ajánlhatjuk. A fent említett tankönyvek legtöbbje elkerüli a tegezést, de elkerüli az egyértelmű nemtegezést is, inkább az általános alanyt felidéző többes szám első személyű alakot választva. Kevesebb az olyan tankönyv, amely a már nem gyermek – még nem felnőtt ember sajátos helyzetéhez alkalmazkodva az egyes szám harmadik személyű formát használja.

Az írásbeliség formálisabb kommunikációs helyzetet teremt mint az élőszó, ezért a tankönyv szövege könnyebben és természetesebben viselné az egyértelmű nemtegező formát a valamennyivel mindig személyesebb tanár-diák viszonynál. Az is az egyes szám harmadik személyű alakok használata mellett szól, hogy következetes alkalmazásukkal megtaníthatjuk és begyakoroltathatjuk azt a nyelvi kódot, amelyre az iskoláit befejező fiatal embernek elengedhetetlenül szüksége lesz a felnőttek társadalmában.

  1. Deme László – Grétsy László – Wacha Imre (szerk.) 1998. Nyelvi illemtan. Szemimpex Kiadó.

  2. Dr. Kajtár Márton – Dr. Varga Ernő 1994. Kémia a gimnáziumok 2. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó.

  3. Dr. Lénárd Gábor 1998. Biológia a gimnázium IV. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó.

  4. Gimes Györgyné (szerk.) 1998. Összefoglaló feladatgyűjtemény matematikából. Nemzeti Tankönyvkiadó.

  5. Dr. Kovács István (főszerk.) 1994. Fizika és számítástechnika. Novotrade Kiadó.

  6. Walter Mária 1997. Történelem a középiskola II. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó.

  7. Darabos Zsuzsánna – Kripkó Edit 1997. Paris, pas a pas. Alapfokú francia nyelvkönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó.

  8. Kincsesné Zavodnyik Júlia (összeáll.) (é. n.) A mondat. Meritum Bt.

  9. Veress Zsuzsa–Korsós Bálint 1998. Irodalom a középiskolák II. osztálya számára. Nemzeti Tankönyvkiadó.

  10. Budaváriné Béres Erzsébet—Kelecsényi László 1999. Szövegértés – szövegalkotás. A középiskolák 11-12. osztálya számára. Corvina Kiadó.

 

 

 

Fercsik Erzsébet