Adamikné Jászó Anna: Magyar nyelvi füzetek csángó gyerekeknek*

„A magyar nyelven íródott, háromkötetes nyelvi füzetek azoknak a csángó családoknak állnak a rendelkezésére, akik vállalják «a terhes mivoltában is kovász természetű anyanyelv» (Sütő András) megtartását, a sajátos csángó kultúra továbbvitelét, akik gyermekeiket is a magyar nyelv tanulására és ápolására biztatják” – írja bevezetőjében a kötetek szerkesztője, Duma István András. A füzetek a „Szeret-Klézse” (Románia–Moldva) és a „Kinyílik a világ” (Magyarország–Budapest) Alapítvány munkatársainak közös kiadványai.

Jó tizenöt évvel ezelőtt a budapesti tanítóképző főiskolán voltak csángó tanítványaim, különösen egy fiatal lányra emlékezem. Nem értette az előadásokat, hiányzott a mai nyelvi szókincse; ez komoly nehézséget jelentett neki, úgy tudom, ki is maradt. A gondot az okozta, hogy a csángók egy archaikus magyar nyelvet beszélnek, nem érintette őket a nyelvújítás, sem a további nyelvfejlődés. Elszigetelten éltek-élnek, román környezetben. Igazi apostoli feladat anyanyelvük megtartására buzdítani őket, s ebben a küzdelemben segítséget nyújtani. (Annak, aki tájékozódni akar eredetükről, történetükről, nyelvükről, a nemrégiben elhunyt, erdélyi származású Benkő Loránd nyelvészprofesszor írásaihoz kell fordulnia.)

 

Alap: az Apró ábécé

A csángók számára készült már régebben is egy tankönyv, Csicsó Antal szerkesztette: Apró ábécé – Abecedar mărunt. Magyar nyelvi alapismeretek moldvai csángó-magyar gyerekek részére. Kolozsvárott jelent meg 1995-ben az Erdélyi Tankönyvtanács ajándékaként 500 példányban (132 old.). Joggal kérdezheti az olvasó: miért kíséri a román cím a magyart? A helyzet az, hogy a csángók közül sokan románul tudnak, éppen ezért a könyvben kettős, román–magyar nyelvű utasítások, magyar–román szójegyzékek vannak (500 ismert, 500 kevésbé ismert szó), s a szerző a szövegeknek is megadta román fordításukat. Mintha a magyart idegen nyelvként tanítanák, de azért a szokásosnál nagyobb lépésekben, mert ha töredékesen is, de többé-kevésbé élnek még a csángók körében az anyanyelvi alapok és emlékek. Az olvasás megtanulását szolgálják a ritmikus versek, mondókák. Rendszeresen közöl a szerző helyesírási és nyelvtani tudnivalókat, az írást is gyakoroltatja, a könyv végén pedig olvasmányok kaptak helyet. Alapvetően a magyar köznyelvet tanítja, de közelít a csángó nyelvjárásokhoz is: nyelvjárási szavakat is beépít a szövegekbe, és olykor érzékelteti az ottani kiejtést is (az a-zást, az l kiesését és az előtte lévő magánhangzó nyúlását stb.). A nyelvjárásokhoz közelítés szükséges, de ugyanakkor gond is, főleg azért, mert helyesírási problémákat is felvet.

Az Apró ábécé fekete-fehér szedésű, az új Magyar nyelvi füzetek színes, a mai piaci igényekhez igazodó. Az illusztrátor neve nem szerepel a füzetekben, ezért arra gondolhatunk, hogy a képeket szkennelték a kiadó már publikált könyveiből vagy egyéb forrásokból.

Az Apró ábécét azért kellett megemlíteni, mert a Magyar nyelvi füzetek szerkesztője hivatkozik rá, első két füzetét az Apró ábécé alapján állította össze. Ez érthető, hiszen ő is hasonló gondokkal szembesült, éppen ezért lényegében követte az Apró ábécé megoldásait. (Több szövegét is átvette, ilyen például Tibor és Péter kirándulása a Szeret folyónál.)

 

Első füzet

Az első, a 4–7 éves gyermekek számára összeállított füzet tartalma: köszönések és válaszok, versek, mondókák, énekek, találós kérdések, imádságok, mesék, foglalkozások (azaz gyermekjátékok). A füzet irodalmi anyaga értékes és a korosztálynak való. A népköltészeti alkotások közismertek, szépek, a versek Szabó Lőrinctől, Csoóri Sándortól, Szilágyi Domokostól és más híres költőnktől származnak. Az első két imádság, a Miatyánk és az Üdvözlégy Mária római katolikus, mivel a csángók is azok. A mesékben nyelvjárási szavak is előfordulnak, ezeket zöld háttérrel kiemelt margókon értelmezik, például: pisleny=csirke, csipor=csupor, aranyval=arannyal. Látható, hogy a mesékben előfordulnak valódi tájszók, alaki tájszók és eltérő grammatikai alakok is. A kötet végén a gyakran használt nyelvjárási szavak olvashatók: öltözékek és kellékek, emberekre és kapcsolatokra használt elnevezések, családi és házassági elnevezések, állatok, növények elnevezései. A csángó szavak lila háttérrel vannak kiemelve, az értelmezések rózsaszínessel, például: Irattojás – húsvét utáni vasárnapon, mátkázóvasárnapon írt, festett tojás (persze a mátkázóvasárnapot is magyarázni kellene). A csángó szavakat szokatlan módon nagybetűkkel kezdik.

Csak találgathatunk a füzet használatát illetően: ezeket a szövegeket minden bizonnyal a tanítók vagy a szülők olvassák fel és tanítják meg a gyerekeknek, hiszen kicsik még, nem tudnak olvasni. Feltehetően a tanító olvassa el a szövegek utáni feladatokat (kevés van belőlük) is. Ha a hatéves tud is már olvasni, az viszont kétséges, hogy megbirkózik-e az egy-két oldalas mesékkel. Csak arra következtethetünk, hogy ez nem olvasástanító füzet, ahhoz ugyanis nem fokozatos, nem módszeres. Felolvasásra, a versek játékos megtanítására viszont kitűnő eszköz.

 

Második füzet

A második füzet 6–9 éveseknek készült, a belső borítón ez olvasható: kezdők. Ez Csicsó Antal Buchet – Bokréta című, a Gonda Könyvkiadó által gondozott könyve alapján készült, de az Apró ábécé is forrásául szolgálhatott. Ez a füzet terjedelmesebb az elsőnél, húsz leckét tartalmaz. Az utasítások ebben is először román, majd magyar nyelven olvashatók. A kötet elején Móra Ferenc Zengő ábécéje (a sorok elején az írott nagybetűkkel) és a magyar ábécé szerepel, a nyomtatott kis- és nagybetűk, valamint az írott kisbetűk (álló írással – az Apró ábécé jobbra dőlő írást alkalmaz). Mindegyik leckében szerepel román–magyar szószedet, de a magyar szövegeknek már nincsen román fordításuk. A szövegek mellett itt is zöld háttérrel kiemelve szómagyarázatok láthatók. A leckék elején egy-egy magyar köznyelvi hang kiejtésének ismertetése szerepel, az ajakállás szemléltetésével (ezek gyerekfotók), alattuk pedig néhány kép-szókép pár található, melyeknek képaláírásai (szóképei) tartalmazzák a kiejtendő hangot minden helyzetben, azaz szó elején, szó belsejében, szó végén. A szólista is tartalmazza a tanított hangot. Ezután egy ismétlődő feladat szerepel: írjanak a gyerekek magyar nyelven szavakat és mondatokat a megtanult betűkkel, írjanak mondatokat a megtanult szavakkal. A szövegek egyrészt mesék, versek, másrészt tipikus olvasókönyvi szövegek: két fiú, Péter és Tibor a főszereplőjük.

A füzet nagy lépésekben halad, feltételezhetően, használói már megtanultak románul olvasni és írni, s meglévő készségüket kell a magyarra alkalmazni. Úgy használják tehát ezt a füzetet, mint egy idegen nyelvet tanító könyvet (bár az idegen szó használata nyilvánvalóan túlzás, de nincs jobb helyette; talán: másodikként első nyelvet tanító könyv – megfelelőbb volna, de paradoxon). Egyébként az ebben a füzetben használt megoldást (kép-szókép, szólisták) olyan régi ábécéskönyvekben láttam, amelyek magyarul olvasni tanuló, némiképpen magyarul is beszélő nemzetiségeknek készültek még a xix. század végén. (A magyar olvasástanítás története című könyv bemutat ilyet.)

 

Harmadik füzet

A harmadik füzet a hagyományokkal foglalkozó olvasókönyv és szöveggyűjtemény, Duma István András és Duma Dániel állította össze. A Csángó Himnusszal és karácsonyi énekekkel kezdődik. További tartalma: népszokások (az új esztendő kezdete, farsang, húsvét); alkalmi népénekek; moldvai csángó magyar népdalok, balladák; guzsalyos; népi énekek és mulatságok; moldvai gyermekjátékok, imádságok, szenténekek, népénekek, táncok, Szent László legendája. Szép és gazdag anyag.

A szövegközlésben van egy probléma, amelyet meg kellene oldani. Az helyeselhető, hogy a szövegekben szerepeltetnek a szerzők valódi és alaki tájszavakat, valamint sajátos grammatikai eltéréseket (lásd fentebb). Közismert tény, hogy a nyelvjárási szövegek lejegyzése fonetikus, tehát a kiejtés szerint közlik a hasonulásos és összeolvadásos alakokat. Ezek a biztos helyesírású, felnőtt olvasót nem zavarják (de még az egyetemistáknak is meg kell magyarázni a különbségeket), a kisgyerek, aki még írni-olvasni tanul, megzavarodhat. Ilyesmikről van szó: barmok köszt fekszik (7), bányjátok (28, ez ráadásul öszvér megoldás), adgyatak (40, ez a Verseghy-féle megoldás, Révai elvetette), ne fély (40, de figyeljetek 12), Isten megfizecse fáracságatakat (42, de tartsátak 44). A nőjjön szóalakot sem kellene két j-vel írni (69), a fija szóalakban felesleges a hiátustöltő j. Az esetek többségében a magyar helyesírást követik a szerzők, de olykor-olykor becsúsznak ezek az alakok, mindenesetre kevesebb van belőlük, mint az Apró ábécében, de így is zavarók. A következő megoldás például elfogadható: ismeretes, hogy a határozói igenévnek val/vel képzője is van a csángó nyelvjárásban: lángodozval felkerestünk (24), Simonyi Zsigmond ezt tartotta az eredeti képzőváltozatnak. A hasonulásos és összeolvadásos szóalakokat azonban a szóelemzés elve szerint kellene közölni, következetesen.

Összességében azt mondhatjuk, hogy szép és gazdag a három füzet anyaga, remélhetőleg, jó kedvvel használják majd a csángó gyerekek. Kérdéses, hogy szükségük van-e még, ezeken kívül, egy aprólékos, fokozatos olvasni-írni tanító tankönyvre? Az viszont nem kétséges, hogy ez után az alapozás után a mai magyar köznyelvet kellene elsajátítaniuk, ha tovább akarnak tanulni, vagy ha újságot, könyvet szeretnének olvasni.

 

 

 

„Tévedés azt hinni, hogy az olvasóvá nevelés az iskolában vagy az óvodában kezdődik. Aki mese- és beszélgetéshiánnyal érkezik az oviba, abból majdnem bizonyosan nem-olvasó gyerek, nem-olvasó felnőtt lesz. Az olvasóvá nevelés első számú felelőse tehát maga a szülő, aki elsősorban nem azzal segítheti a folyamatot, hogy példát mutat az olvasás és a könyvek szeretetével, tiszteletével, hanem azzal, hogy mesél.”

 

Boldizsár Ildikó