Némethné Horváth Gabriella: Fő cél: a könyvtárhasználat

A sors fintorának köszönhetem, hogy könyvtárostanár lettem. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola biológia-kémia szakára jelentkeztem. Helyhiány miatt elutasítottak, majd a fellebbezés után felajánlották a biológia-könyvtár szakot.

A düh és harag után az első gondolatom ez volt: „Mit lehet ott tanulni? Mit kell ott tanulni?” Majd belevágtam. Bár aggasztott az a tény, hogy egész nap egy bezárt szobában teljenek a napjaim, hisz akkor már jól ismertem magam. Az izgő-mozgó, pörgő temperamentumú személyiségemet vajon be tudom-e kényszeríteni a zárt falak közé. Gyerekkori élményeim alapján úgy képzeltem, hogy majd én is öreg néniként fogok ücsörögni az asztal mögött. Ettől a sztereotípiától azonban hamar sikerült megszabadulnom.

 

Tudatos választás

Huszonhárom éve dolgozom könyvtárostanárként, három éve a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. Az első tapasztalataimat Kemecse kisváros iskolájának könyvtárában szereztem, ami jó kezdetnek bizonyult. E kettős funkciójú könyvtárban megtanultam kielégíteni a felnőtt lakosság és az általános iskolai tanulók speciális igényeit. Az idős nénikék, bácsikák sokszor csupán egy-egy jó beszélgetésért keresték fel intézményünket. Majd a látszat kedvéért kölcsönöztek is. A tanulók viszont a rövid szüneteket kihasználva konkrét elképzelésekkel rohamozták meg a könyvtárat. Tanárként azonban igen kevés időm jutott a számomra ismeretlen gyerekek személyiségének megismerésére. Nagy óraszámban tanítottam biológiát és természetismeretet. Ez pedig elég sok időt elvett délelőttönként. Ám délután tárt karokkal fogadtam a tudásra szomjazó kisdiákokat.

Gyermekkorom óta céltudatosan a tanári pályára készültem szüleim mintáját követve. Egy idő után már újabb lépcsőfokok meghódítására törekedtem. A gimnáziumi atmoszféra vonzott, így beadtam a jelentkezésemet a Debreceni Egyetem biológia kiegészítő szakára. Az élet megint úgy hozta, hogy könyvtárostanári végzettségemnek köszönhetően kerülhettem be egy csodálatos középiskolába, ahol biológiát is okíthatok a már majdnem felnőtt tanulóknak. Megtaláltam azt a korosztályt, ahol kibontakoztathatom képességeimet. Hirtelen egy olyan helyen találtam magam, ahol a legfőbb erény a tudás. A diákok alázatos munkával szeretnék bővíteni ismereteiket a különböző tantárgyak körében. Ehhez nyújtok én segítséget. Emellett a mindennapok nehézségeivel küzdő lelkek ápolását is önzetlenül végzem. Bizalommal fordulhatnak hozzám apró-cseprő problémáikkal. A magánórák előtti szabadidejüket is szívesen töltik társaságomban. Sokszor pedig a vállamon sírják el bánatukat.

 

Mozgalmas hétköznapok

Már fél nyolckor agresszívan ostromolják az ajtót, pedig a kölcsönzési idő kezdete kilenc óra. A korai könyvtárba érkező diákok kiszolgálása mellett elintézem a reggeli teendőimet: az előző napi statisztika regisztrálása, újságok rendezése, számítógépek bekapcsolása. Szünetekben van a legtöbb feladatom. Egyszerre lepik el asztalomat a visszahozott példányok, és ekkor fogalmazódnak meg az újabb igények. Aztán megérkeznek az osztályok képviselői a foglalkozási órákra szükséges könyvek listájával. Az előrehozott érettségiknek köszönhetően rengeteg a lyukasóra, ilyenkor a gyerekek szívesen időznek a könyvtár olvasótermében. Szerencsére ritkán látható üresen ez a helyiség. A nagy látogatottság azonban nem zavarja a csendes légkört. Az olvasóteremben mindenki csendben tanul, vagy végzi a kutatómunkáját.

Könyvtárunkban biztosított a hozzáférés az iskola alaptevékenységéhez szükséges forrásokhoz és információkhoz, továbbá az olyan tanulási környezet, amely korszerű információkeresési, könyvtárhasználati tudást és szokásokat alakít ki. Ezek majd egyfajta információs kapuként működnek, amelyeken belépve elérhetők és megszerezhetők lesznek a szükséges információk. Könyvtárostanárként feladataimat igyekszem a „könyvtár fő célja: a használat” elvének fontosságát hangsúlyozva végezni.

A nyitvatartási időben történik a könyvtári dokumentumok kölcsönzése, valamint diákjaink, tanáraink és technikai dolgozóink körében a könyvtári állományunk egyéni és csoportos használata. A tanévkezdéskor – a tankönyvfelelős kollégával együttműködve – kiosztom a tartós tankönyveket az adott osztályokban az arra jogosult tanulóknak, majd a tanév végén hiánytalanul összegyűjtöm azokat. Mindez olykor heteket is igénybe vesz.

A könyvtári állomány tervszerű gyarapítását a Könyvtárellátó (KELLO) Nonprofit Kft.-vel kötött szerződésben foglaltak szerint és az engedélyezett összeghatárig végzem. Tanári segédkönyvtárunk dokumentumainak (könyvek, tankönyvek, kézikönyvek, audiovizuális eszközök) beszerzését az iskolánk alapítványától, a Krúdy Alapítványtól pályázaton elnyert összegből finanszírozhatjuk. Ebben az évben azonban anyagi támogatás hiányában kénytelen voltam a kello-val szerződést bontani. Komoly gondot jelent, hogy ezáltal a folyóiratok száma is jelentősen lecsökkent. Mivel a gimnázium biológia, kémia és matematika tantárgyakra specializált, ezért kínálatunkban  már csak az ilyen témájú folyóiratok szerepelnek. Ezek ugyanis nagy segítséget nyújtanak a diákoknak a tanulmányi versenyekre való felkészüléshez.

Naprakészen vezetem az egyedi és az összesített állomány-nyilvántartásokat. Az osztályfőnökökkel együttműködve az újonnan belépő osztályokban megtartom a tantervben rögzített alapozó jellegű könyvtárhasználati órákat, illetve segítek az informatikából érettségiző diákoknak.

 

Létszámnövelés: engedélyezve

Az Iskolai Könyvtári Világnap népszerűsítése érdekében – folytatva intézményünk hagyományait – tanulóinknak minden évben könyvtárhasználati vetélkedőt és pályázatokat (képzőművészeti, rajz, irodalmi) hirdetünk. A rendezvénysorozat témájául az azévi aktualitásokat választom, hogy ezáltal felhívjam a figyelmet könyvtárunk fontosságára, népszerűsítsem szolgáltatásainkat és növeljem az olvasók táborát.

Az előző tanévben a vetélkedőt – melynek témája: Magyarország természeti, kulturális, művészeti értékei, szépségei – Magyarország kincsei címmel rendeztük meg.  A pályázatokat az Ismerd meg önmagadat! mottó jegyében, az önismeret fontosságát hangsúlyozva hirdettem meg. A következő tanév pályamunkáinak és vetélkedőjének témái az iskola honlapján már a nyár folyamán megtekinthetők, remélve, hogy a diákok ihletet merítenek belőle.

Hosszú évek óta indítunk versenyzőket a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyre. Három éve kapcsolódhattam be e csodálatos munkába. Fontosnak tartom a tehetséggondozást, mely a tanulók információs műveltségének, logikus gondolkodásának és kreativitásának fejlesztésére irányul. Más középiskolákban gondot jelent a versenyzők toborzása. Gimnáziumunkban viszont az okoz legtöbbször fejtörést, hogy a sok jelentkezőből milyen szempontok szerint válogassak. Az önként jelentkező diákok mellett helyet kértek a versenyben az Iskolai Könyvtári Világnap alkalmából rendezett vetélkedőn első helyezést elért csapat tagjai is. Így ebben az évben a megyei versenyszabályzatban meghatározott két-két tanuló helyett három-három tanuló képviselhette iskolánkat. Szerencsére engedélyezték, hogy magasabb létszámmal indulhassunk.

A nyár beköszöntével döbbenek rá arra, mi minden is történik szeretett könyvtáramban egy-egy év alatt. A mindennapi rutintevékenységek mellett fontosabbnál fontosabb feladatok hárulnak rám. Ám ezek mellett mindig kell, hogy jusson időm a diákok megismerésére, segítésére is. Hiszen ezt tartom a leglényegesebbnek egy könyvtárostanár munkájában. Ahhoz, hogy jól végezhessem a dolgom, nemcsak a könyvtár zárt ajtaja mögé kell húzodnom, hanem figyelnem szükséges az iskola berkein kívülre is. Csak így mutathatjuk meg, hogy gimnáziumunk tanulói milyen rendkívüli teljesítményekre képesek. Hiszen a könyvtár nem csupán egy terem, tele vaskos kötetekkel megrakodott polcokkal, a könyvtár teret kínál az érdeklődés és a fantázia kibontakoztatásához. Éppen ezért mérhetetlen büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy egy ilyen létesítmény vezetője lehetek.