Fercsik Erzsébet: Képeskönyv az írás és az olvasás tanításáról

(Adamikné Jászó Anna: Az írás és az olvasás tanítása képekben. Bp. OPKM. 1999.)

Kevés olyan olvasót tudok elképzelni, akit ne kötne le Adamikné Jászó Anna könyve, Az írás és az olvasás tanítása képekben című kiadvány. A legtöbben először saját gyermekkorunk olvasókönyvének emlékezetes részleteit keressük meg. (Vajon benne van-e Ottó, akiről annak idején egy életre szólóan megtanultam az o betűvel együtt azt is: Ottó ütött. Talált ötöt.)

Továbblapozgatva, a tankönyvrészletek mellett a szerző keretes kísérőszövegeit olvasgatva a szülők kíváncsisága is ébredezik: melyik kornak, melyik módszernek mi volt a jellegzetessége? Vajon a leghatékonyabb módszerrel tanulnak-e írni és olvasni a gyerekeink?

Tanító és tanár izgatottan fedezheti fel, hogy a mai módszertani újításoknak – néha csupán divatoknak – messzire nyúlnak a gyökerei, létjogosultságukat több tényező együttesen határozza meg.

A metodológus vagy az oktatási szakember ismét rádöbbenhet a közhelyszerű igazságra: az iskola és a társadalom élete elválaszthatatlan egymástól, ám korántsem mindegy, mennyire direkt módon befolyásolja a társadalom napi gyakorlata az oktatást.

A képes olvasás- és írástörténet a régmúlt és a közelmúlt tanítási módszereiről szól. A gondolattól a hangig című fejezettől (amely az olvasás módjának és az írásrendszernek az összefüggéseivel foglalkozik) a Tankönyvszabadság 1989 után címűig több évszázadot, sokféle módszert és még több kiadvány részletét ismerhetjük meg ebből a munkából. Híven tükrözik a tartalmat a fejezetcímek: A betűztetéstől a hangoztatásig; Tanítani és szórakoztatni; Mindenkit tanítani; „A haza minden előtt”; A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni?; Az írástudatlanság felszámolása; Vitás kérdések; Az egykönyvű világ: 1950--78; Az 1978-as tanterv nyomán.

Az illusztrációs anyag gazdagsága magával ragadja az olvasót. Még az olyan látszólag száraz témában is, mint például A betűztetéstől a hangoztatásig című fejezet, nagyon izgalmasak a kiválasztott képek és szemelvények. Ízelítőül ennek a fejezetnek az illusztrációi: tabula-ábécék; a Kolozsvári ábécé 1553-ból; részlet Móricz Zsigmond egyik regényéből; kotta az Ötödfélszáz énekekből; Comenius élő ábécéje; részletek Comenius iskoladrámájából és az Orbis pictusból; Szőnyi István Magyar oskolájának részletei; intelmek régi ábécékből.

Akikben a képeskönyv mélyebb érdeklődést ébreszt a téma iránt, azoknak a szerző másik munkáját, A magyar olvasástanítás története című monográfiát ajánlom további tanulmányozásra.

A szerző bevezetője végén felteszi a kérdést, amely az ismertetőt olvasva talán másokban is megfogalmazódik: „…mi a haszna egy tantárgytörténeti kiadványnak? … A tantárgytörténetből jól kiolvasható, hogy mi vált be a gyakorlatban és mi nem, mit érdemes feleleveníteni, mit kell elkerülni. A gyerek lelke és az anyanyelv lényegében ugyanaz. Viszont azzal is tisztában kell lennünk, hogy egy-az-egyben régi módszert felújítani nem lehet, régi ábécéskönyvet kiadni nem lehet. Éppen ezért a körültekintésnek, az építkezésnek, a szintézisteremtésnek van létjogosultsága. A jelszó csak egy lehet: hagyomány és újítás egysége, itt is, mint az élet minden területén.”

Adamikné Jászó Anna könyve mindemellett arra is felhívja a figyelmet, hogy tanító, tanár, tankönyvíró és az oktatással foglalkozó egyetlen szakember sem lehet biztos döntései helyességében akkor, ha nem ismeri alaposan tevékenységi területének történetét. Ám innentől a többi már az olvasó dolga!

 

Fercsik Erzsébet