1943-ban születtem, tehát az 50-es években kezdtem el olvasni. Családunkban nagy becsülete volt a könyvnek, igen sok könyvünk volt, az ifjúsági regényektől, a klasszikusokon át, édesapám több száz éves énekeskönyv gyűjteményével bezárólag. (Ezekhez természetesen nem is szabadott, de nem is akartam nyúlni, csak halála után, amikor becsomagoltuk az egyházi könyvtár számára, megsimogatva minden darabját.)
Nyolcan voltunk testvérek, így idősebb testvéreim szép, és izgalmas könyveit faltam, melyek még a háború előtti elegáns kiadásban jelentek meg.
A Mackó Úr kalandjai ismertettek meg Budapesttel, ami akkor elérhetetlen távolságra volt tőlünk.
Az 1848-as szabadságharcban résztvevő fiatalokról olvastam később a legszívesebben, irigyelve hősiességüket, és azt a kort, amelyben éltek.
Engem sem került el az indián korszak, May Károly izgalmas és valóságnak tűnő könyvei meghatározóak voltak barátaim számára is, meghatározva játékainkat.
Később Verne Gyula, izgalmas kalandjai kötöttek le, ezeket a könyveket a kötésük és a képeik miatt is érdemes volt kézbe venni. Monte Cristo gróf története már hetekig tartó éjszakázást eredményezet az egyik nyáron.
Igazán értékes könyvként talán Tamási Áron Ábel könyveit, majd Nyírő József szép halina kötésű írásait majd Hemingway és Steinbeck könyveit vettem kézbe.
Ma is csodálkozom azon, hogy sportkönyvet, bár egész életemet a sport töltötte ki, talán a TF-es tanulmányaimig nem, vagy alig vettem kézbe. Csupán Hemingway egy szép üzenetét használom 16 éves korom óta szinte jelmondatként, ami így szól: „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”
Hiszem, hogy a TV nélküli fiatalságunknak köszönhetően olvasmányainknak köszönhetően több élményhez jutottunk, mint a mai fiatalok.