Szabó Károly: Trianon kép változása középiskolai történelem tankönyveinkben 20-as évektől napjainkig

Jászai Resző az új középiskolai tanterv szerint átdolgozta Balanyi György: Magyarország története a középiskolák III. osztálya számára. Budapest: Lampel, [1926]. 187. p.

 

Idézet 176-177. p.

„A magyar delegáció gróf Apoponyi Albert vezetése alatt 1920 elején elindult Párizsba a már megszövegezett békefeltételek átvételére. A feltételek, melyeket megkérdezésük nélkül, tisztán ellenségeink sugalmazása alapján szabtak meg a tájékozatlan nagyhatalmak, a lehető legembertelenebbek voltak.”

„Gróf Apponyi Albert a békebizottság előtt hiába vetette latba világszerte elismert ékesszólását, hiába hivatkozott ezeréves birtoklás jogára, hiába követelt a wilsoni elvek alapján népszavazást az elszakításra ítélt országrészekre s hiába utalt a magyarság megbecsülhetetlen szolgálataira a nyugati kultúra szolgálatában, a <<a szövetséges és társult hatalmak>> képviselői hajthatatlanok voltak. Nem vezetett eredményre a magyar békedelegáció éjt-napot eggyé tevő munkája sem. A békekonferencia jóformán semmit nem fogadott el abból a tömérdek kifogásból, melyeket legkitűnőbb szakembereink a természet, jog és történelem nevében a tervezet ellen emeltek. A május 6-án közölt végleges szöveg alig különbözött valamit az eredetitől. A magyar kormány megbízottjai a kényszer hatása alatt 1920 jún. 4-én a trianoni palotában aláírták a szomorú okmányt. Az ántánt újabb sürgetésére a nemzetgyűlés ünnepélyes óvás kíséretében, melyben az isteni igazság színe előtt és az emberiség lelkiismeretéhez fordulva tiltakozott az égbekiáltó igazságtalanság ellen, Becikkelyezte a béke szövegét (nov. 15.).”

 

Ujházy László: A magyar nemzet oknyomozó történelme a középiskolák VIII. osztálya számára. Budapest: Szent István Társulat, 1927. 356. p.

 

Idézet 327-328. p.

„A nemzetgyűlés a közkívánatnak tett eleget, amikor Magyarország kormányzójának Horthy Miklós fővezért választotta meg, aki viszont elfogadta a Huszár-kormány lemondását és Simonyi-Senadam Sándor elnöklésével új kormányt nevezett ki. 1920 március 15-ike óta tehát ismét alkotmányos és felelős kormánya van Magyarországnak, amely a nemzetgyűlés két nagy pártjának, a Keresztény Nemzeti Egyesülés és Országos Keresztény Kisgazda- és Földmívespárt tagjaiból alakult meg s amely legközelebbi föladatául az új alkotmány és választó törvény előkészítését, a közigazgatási államosítást, az 1848: XX. T.-c. végrehajtását s a kath. Autonómia megvalósítását, a középiskolai és egyetemi reform és a zsidókérdés megoldását, végül pedig a béke megkötését vette föl programjába.

Fontos életbevágó kérdések egytől-egyig , annál inkább, mert válságosabb viszonyok között magyar kormány a mohácsi katasztrófa óta nem vállalkozott az ország újjászervezésére. De legsúlyosabb valamennyi föladata között a háborús állapotot megszüntető béke megkötése, mert ennek föltételei, amint azokat végleges formájukban 1920 május 6-án megkaptuk: lassú haldoklásra szánják az ezeréves magyar nemzetet. S a kormányhelyzete azért hasonlíthatatlanul nehezebb minden elődéénél, mert a háborútól elsanyargatott, a forradalomtól és bolsevizmustól gazdaságilag megrontott s a románoktól kirabolt Magyarországot az ellenséges kezektől számára megásott sír szélén kell ettől az elpusztulástól megmentenie, mert nemzet élni akar, sőt nem csak élni, hanem dicsőséges múltjának megfelelő boldog jövőt kar magának biztosítani. Azért a békét, amely letépi az ország testéről a Felvidéket, Erdélyt, Temesközét, a Bácskát, a Társországokat és Fiumét és csak a ruténeknek adja meg az a jogot, hogy magukról rendelkezhessenek, a kormány aláírta, de a nemzet közvéleménye egyértelemmel visszautasítja, magára kötelezőnek el nem ismeri, és bár némi enyhítések békedelegációnk fáradhatatlan tevékenysége révén máris történtek, az erőszak és bosszú művének megdöntésére irányuló tevékenységét egy pillanatra sem szünetelteti.”

 

Kosáry Domokos, Mérei Gyula: Magyarország története: A szatmári békétől napjainkig. A gimnáziumok VIII., a líceumok, gazdasági középiskolák és tanító-(nő)-képző intézetek IV. osztálya számára. Budapest: Szikra, 1945, 176. p.

 

Idézet 166. p.

„1920 januárjában megjelent a magyar békeküldöttség Apoponyi Albert gróffal az élén a párizsi legfőbb tanács előtt és átvette a békeszerződés-tervezetet. Június 4-én alá kellett írni a trianoni békeszerződést és ez megpecsételte a régi történeti Magyarország sorsát. Az ország régi területének több. Mint 50 %-át, lakosságának kétharmadát elvesztette. Ilyen viszonyok mellett megkezdeni az ország újjáépítését.”

 

Lukács Lajos: Magyarország története 1849_1950-ig. III. rész. Igeiglenes tankönyv. Budapest: 1950, Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, 217. p.

 

Idézet 132-133. p.

„A magyar uralkodó osztályok meghálálták, hogy az antant juttatta hatalomra őket és 1920 június 4-én aláírták Trianonban (Párizsa mellett) a békét. A súlyos feltételeket szabó imperialista békét annál is inkább elfogadták a magyar uralkodó osztályok, hogy teljes erejükkel a belső forradalomi erők, a munkásosztály, a dolgozó nép ellen fordulhassanak. Ehhez az antant a békekötés gyors véghezvitelével hozzásegítette az ellenforradalmi rendszert.”

„Csak egy állam volt, mely soha nem ismerte el a Párizs-környéki imperialista békét, köztük a trianonit sem, és ez a Szovjetunió. „

A Horthy-rendszer, mely befelé mélyen népellenes és reakciós volt, kifelé agresszív imperialista támadó külpolitikát folytatott. A monarchia béklyóitól, nyomásától megszabadult környező kis államokkal szembeni ellenséges külpolitika elszigetelte Magyarországot.

 

Lukács Lajos: A magyar nép története III. rész. 1849-től napjainkig. Budapest: tankönyvkiadó, 1952. 307 [15]. p.

 

Idézet  205-206. p.

A Párizs melletti Trianon kastélyban 1920 júniusában aláírt békediktátum Magyarországot most már >>hivatalosan<< az imperialista hatalmak vazallusává, függő álammá tette. Az imperialisták a gyors békekötéssel lehetőséget kívántak adni a magyar ellenforradalmi rendszernek ahhoz, hogy minden erejével a belső forradalmi mozgalmak ellen forduljon. Az ellenforradalmi rendszer mindent elkövetett, hogy a trianoni béke valóságos hátterét, az uralkodó osztályok bűnösségét elleplezze. A Tanácsköztársaságra, a magyar kommunistákra akarták mindenáron hárítani a felelősséget azért, mert az antant imperialisták a történelmi Magyarország nagyobb részét Horthyék hozzájárulásával felosztották a kisantant államai között.

 

 

 

 

Szamuely Tibor [et.al]: Történelem az általános gimnáziumok IV. osztálya számára. Budapest: Tankönyvkiadó, 1963. 287. p.

 

Idézet 199-200. p.

 

„A konszolidációt az is elősegítette, hogy a Teleki-kormány 1920. június 4-én aláírta az ellenforradalmi rendszer nemzetközi elismerést jelentő trianoni békeszerződést. A békeszerződés következményeként a többségükben nemzetiségek által lakott területek elszakadtak az országtól, a soknemzetiségű Magyarország felbomlott.”

„A magyar uralkodó osztályok, melyek a békeszerződést. Már az antanthatalmakkal szembeni elkötelezettségük miatt is, aláírták, az imperialista békeszerződést féktelen nacionalista és soviniszta uszításra használták fel. Igyekeztek az imperialista háború és békeszerződés felelősségét magukról elhárítani, és a nemzeti sérelmek hangsúlyozásával a figyelmet az ország belső problémáiról elterelni, s a tömegeket a szomszéd népek ellen uszítani.”

 

 

Balogh Endre: Történelem a gimnáziumok IV. osztálya számára. Budapest: Tankönyvkiadó, 1973. 318. p.

 

Idézet 185-186. p.

A TRIANONI BÉKESZRZŐDÉS. Az antant – mint láttuk- a versailles-i békerendszer keretében rendezte újjá- érdekeinek megfelelően- Európát, és igyekezett a megrendült kapitalista rendszert megerősíteni. A versailles-i Kis-Trianon kastélyban Magyarországgal megkötött békeszerződés (1920. június 4.) súlyos feltételeket tartalmazott. A régi Magyarország területén élt, nemzetté vált szlovák, román, szerb és horvát nép, továbbá az osztrákok a szomszéd államokhoz kerültek.

„Az antanthatalmakat a trianoni béke megkötésekor két fő szempont vezette. Egyrészt a magyarnál erősebbnek mutatkozó cseh, román és jugoszláv burzsoáziának kedveztek, mert szovjetellenes terveikben elsősorban rájuk kívántak támaszkodni, másrészt Magyarországon is biztosítani akarták a kapitalista termelési viszonyok fennmaradását. A magyar uralkodó osztályok kénytelek voltak elfogadni a békefeltételeket, mert az antanthatalmaknak köszönhették uralmuk visszaállítását, és csakis ezúton érhették el az ellenforradalmi rendszer nemzetközi elismerését.”

 

Jóvérné Szirtes Ágota, Sipos Péter: Történelem a gimnázium IV. osztálya számára 1914-1945. Budapest: Tankönyvkiadó, 1989. 174. p.

 

Idézet 101. p.

A Trianonban megállapítotthoz fogható terület- és emberveszteség Magyarországot a XVI. század óta nem érte. Természetes tehát, hogy nem volt olyan társadalmi osztály, réteg vagy csoport mely a trianoni határokba belenyugodott volna, s nem volt olyan politikai párt, amely nem követelte volna a revíziót. Az ellenforradalmi korszak propagandája elősegítette, hogy a területrevíziót illetően egységes, az egész társadalmat átfogó vélemény alakuljon ki. A hivatalos propaganda arra törekedett, hogy az 1918 előtti uralkodó osztályok politikájáról elhárítsa a felelősséget, s hogy mindazokat a nehézségeket és ellentmondásokat, amelyeknek jelentős része magából az ellenforradalmi rendszerből következett, egyedül és kizárólagosan Trianonnal magyarázzák. Az összeomlásért és Trianonért a forradalmakat tették felelőssé, és ezzel együtt nemcsak a munkásmozgalmat és a polgári demokratikus szervezeteket ítélték el, hanem nemzetietlennek bélyegezték az általuk képviselt ideológiákat is.

 

 

Bardocz Attila: Történelem és közjogi ismeretek IV. : Tankönyv 13 évestől 18 éves korig. Budapest: Poli-Kvitt, 1995. 224. [4] p.  1 t.

 

Idézet 59. p.

„„Jaj a legyőzötteknek!” hirdették már Rómában. A háború megpróbáltatásai azonban minden korábbi történelmi előzményekhez mérten nagyobb, szokatlanul nagy terhet jentettek. Ehhez mérten elviselhetetlenül és teljesíthetetlenül nagy jóvátételt és büntetést szabtak a legyőzöttekre.”

„A tárgyalásokból -szokatlan módon- eleve kizárták a vesztes országokat, hatalmakat, illetve jogutódaikat (a „győztes” oroszokat sem képviselte senki). Velük csak a kész tényeket óhajtották közölni, határozataikat elfogadtatni s aláírni.

Az általános békevágyat meglovagolva ezeket az önös hatalmi törekvéseiket álszent módon „nemes törekvésekkel” álcázták. Ilyennek kell számítanunk az amerikai elnök, Wilson (már említett) híres tizennégy pontját (illetve azzal történet visszaélést), melyekben a nemezetek teljes önrendelkezési jogát hirdette meg, s a háború utánra az új határok megvonásának alapjául az etnikai határok tiszteletben tartását ígérte. Hamarosan fény derült a „titkos paktumok” –ra, amelyeket hiába próbáltak „összhangba hozni” a wilsoni elvekkel.”

 

 

Bihari Péter, Dupcsik Csaba, Répárszky Ildikó: A befejezetlen múlt 5.: Európa fölénye és katasztrófája (1867-1930). Budapest: Műszaki, 2007. 318. p.

 

Idézet 252-253. p.

„A békekonferencia nem méltányolta Aponyi érveit, viszont megfontolásra ajánlotta Teleki Pál* és munkatársai által készített válaszjegyzék és az úgynevezett Vörös térkép* etnikai érveit:

„Az új határ elszakítaná Magyarországtól tisztán magyarlakta vagy nagy többségben magyar lakosságú óriási területeket, amelyek a nagy magyar tömbbel szoros összefüggésben vannak.”

A békekonferencia még több alkalommal visszatért a magyar béke kérdésére, de végül fenntartotta döntését a határokról. A bégleges békeszerződéshez csatolt úgynevezett Millerand*-féle kísérőlevél csak halvány esélyt adott a változtatás lehetőségének:

„A Szövetséges és Társult Hatalmak… foglakoztak azzal a lehetőséggel is, hogy az így megállapított határ esetleg nem felel meg mindenütt teljesen a néprajzi és gazdasági kívánalmaknak. A helyszínen megejtett vizsgálat esetleg szükségessé fogja tenni, hogy egyes helyeken a Szerződésben megállapított határt áthelyezzék. Ilyen vizsgálatot azonban nem lehet ma lefolytatni, mert ez bizonytalan időre kitolná béke megkötését, pedig ezt egész Európa sóvárogja.”

 

Rubovszky Péter: Történelem IV.: Vázlatok a XX. század történetéről. 1. kötet a középiskolák IV. osztálya számára. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2006. 70. [1]. P.

 

Idézet 31. p.

„A trianoni békediktátum nemcsak példátlan mértékű területvesztés miatt volt fájdalmas népünk számára, hanem azért is igazságtalan volt, mert az etnikai elvet csak a környező népek esetében vette figyelembe, s azzal nem törődött, hogy magyarok milliói kerültek idegen uralom alá.

A trianoni békeszerződés tragédia volt a magyar nép életében. Negatív hatásai nemcsak egy újabb háborúba sodorták Magyarországot, hanem jelenleg is súlyos nemzetiségi problémák forrásai. Aláírása mégis kényszerű szükségszerűség volt, mert csak így menekülhetett meg az ország a teljes elszigeteltségtől és az újabb támadásoktól”