Bárdos Dóra: Szövegértés a középiskolában

Talányos címem: Szövegértés a középiskolában. Igen tág a téma, melyet megidéz. Mindnyájunkban számos módszer, probléma, megoldási javaslat és személyes tapasztalat emléke merülhet fel hallatán. A következőkben a kérdéskör egyetlen kis szeletéről lesz szó. Milyen eredményekkel járt a gimnáziumban egy olyan szövegértési gyakorlat, amely elsősorban már feldolgozott irodalmi művek szövegéhez kötődött?

 

A középiskolai tananyagban kiemelt helyet foglal el a szövegértés oktatása. Nem csak a kerettanterv és a NAT jelöli meg elsődleges feladatként. Már a középiskolába bekerülő nyolcadik osztályosok is egy nagyrészt szövegértési feladatokat tartalmazó tesztet írnak meg központi felvételi írásbeli vizsgájukon. Az új érettségi pedig különösen nagy súlyt fektet rá: a középszintű írásbelin megszerezhető pontszám csaknem felét (negyven százalékát) egy szövegértés feladatsorra kapják meg a tanulók.

 

A szövegértés kompetenciájának fejlesztésekor több elvárásnak is meg kell felelni. Egyrészt a pragmatikai szemlélet jegyében a szövegértési gyakorlatoknak fel kell készíteniük a „felnőtt világ” mindennapi nyelvének és nyomtatott szövegeinek kezelésére. Másrészt fontos a szövegértés az ismeretszerzéshez, kereséshez, amely az élethosszig tartó tanulás elmélete jegyében végigkíséri életünket. Harmadrészt a szövegértés kapcsolódik kultúránk, hagyományaink megőrzéséhez és továbbadásához is.

 

Van egy konkrét elvárás is, főleg a gyerekek és szüleik részéről: a sikeres érettségi. Bár többen, több helyen leírták már, hogy az érettségi szövegértés része nem azt méri, amit kellene, nem úgy mér, ahogyan szükséges volna, s nem eléggé differenciál, mégis ez az a próbatétel, ami egyelőre minden középiskolásra vár, s követelményeinek meg kell felelni. Ezek a feladatsorok előnyben részesítik a szöveg apró részleteinek kikeresését, magyarázatát, a pontos definíciók írását, a szöveg összetartozó szerkezeti egységeinek, viszonyainak felismerését. A globalitás helyett inkább a részletezés kerül előtérbe. Ez némileg ellentétben áll a középiskolai oktatással (nem csak a magyar nyelv és irodaloméval), ahol általában nagyobb egységekről van szó, s a cél a globális, teljes kép nyújtása.

 

Az idei évig jelentősége volt annak, hogy az érettségin természettudománnyal, társadalomtudománnyal foglalkozó szakszövegek, interjúk, publicisztikák, esszék szerepeltek, érdemes volt csak ezeken gyakoroltatni a vizsgára készülőket. Számos segédkönyv is ilyen típusú szövegeket használt fel. Azonban idén, amikor az összeállítók Mikszáth Kálmán Jókai Mór élete és kora című regényes, ízig-vérig szépirodalmi nyelvű életrajzának Epilogusát választották bázisszövegnek, megtört a jég: elképzelhető, hogy az érettségi tendenciája változik, s az elsősorban pragmatikus szövegértés, a pusztán nyelvi kóddal rendelkező szövegek feldolgozása mellett újra fontossá válik a szépirodalmi, vagy szak- és szépirodalom határát feszegető szövegek, a művészi kódok értése is.

 

A gyerekek azonban egyre kevesebbet olvasnak, szépirodalmat még kevesebbet. Másrészt hiába állnak gyakorlókönyvek a vállalkozó szellemű tanár rendelkezésére, a gimnáziumi tanterv és az elvégzendő anyag szorításában (bevallva, bevallatlanul) kevés idő jut a szövegértés valódi gyakorlásara. Csalóka mentségként szokott elhangzani, hogy valójában minden, a tantervben ismerendőként, tanítandóként feltüntetett irodalmi mű feldolgozásakor is történik egyfajta szövegértési gyakorlás.

 

A továbbiakban a tizedikes gimnazistákkal megoldatott szövegértési gyakorlat eredményét szeretném bemutatni. Három osztályban, összesen mintegy száz tanulóval írattam meg a feladatlapokat. Jó nyelvi képességekkel rendelkező osztályokról van szó (a háromból kettő ötévfolyamos nyelvi képzésben résztvevő, de a harmadik is kiemelkedő tanulmányi eredményű közösség). Nem ez volt az első szövegértés gyakorlatuk, hiszen az év során többször töltöttünk már ki szövegértés próbateszteket különböző gyakorlókönyvekből, s igyekeztem a tanmenetet is úgy felépíteni, hogy szabályos időközönként jusson idő szövegértési gyakorlatokra.

 

Ha valóban igaz, hogy minden irodalmi mű feldolgozása egyben szövegértési gyakorlat is (s bizonyos szempontból azt hiszem, ez mindenképpen így van), akkor legjobban azzal lehet ezt bizonyítani, ha irodalmi szövegekhez teszünk fel szövegértési kérdéseket. A feladatban csak már ismert, az ez évi órákon együtt elemzett szövegek, versrészletek szerepeltek, s többnyire definiálás, szinonimakeresés volt a feladat.

 

Petőfi Sándor Az alföld című versét mindnyájan tanulták már az általános iskolában, többen többször (alsó és felső tagozatban) is. Mi is újra foglalkoztunk vele az egyik órán, igaz, több más vers mellett. A feladatlapon szereplő versszak az első volt:

 

„Mit nekem te zordon Kárpátoknak

Fenyvesekkel vadregényes tája!

Tán csodállak, ámde nem szeretlek,

S képzetem hegyvölgyedet nem járja.”

 

A hozzá feltett három kérdés pedig a zordon Kárpátok, a fenyvesekkel vadregényes táj és a képzetem szavak, szókapcsolatok magyarázatára vonatkozott.

 

A zordon Kárpátok szókapcsolat jelzőjét általában jól, a jelentésre helyesen következtetve magyarázták a tanulók. Így lett a zordonból rideg, ijesztő, veszélyes, borongós, komor, vad, félelmetes. Megfigyelhető volt azonban, hogy többen is a szövegkörnyezetre kevéssé figyelve, bár jól kerestek szinonimát, így az ellenőrzéskor maguk is meglepve tették fel a kérdést, hogy lehet tájleírásban egy hegy mogorva, rettenetes vagy barátságtalan. Mások viszont csak a szövegkörnyezetből próbáltak a jelentésre következtetni, így jelentek meg a tesztlapokon a sziklás, magas, sötét szavak. Végül a csúf és a ronda jelzőknél már nyilvánvalóan felmerül: hiába szerepelt a feladatlapon a teljes versszak, s hiába kérdeztem az első és a második sorra is, a tanulók az első sor kifejezését csakis önmagában szemlélve magyarázták. Aki értette is a vadregényes táj kifejezést, az is csak a negatív jelentéstartamokra ügyelt a zordon szó magyarázatánál.

 

A fenyvesekkel vadregényes táj amúgy is kifogott a gyerekek egy részén. Csak a legjobbak találtak rá teljes magyarázatot, ezek között nagyon jók szerepeltek, de egyedi előfordulásban: fenyőkkel sűrűn benőtt táj, fenyőerdőkkel sűrűn benőtt táj, fenyővel teli érintetlen és szép táj. Néhányan nem magyaráztak pontosan, de a sor hangulatát viszonylag jól megértették, így titokzatos, festői tájképről, izgalmas tájról, kalandos erdőről írtak. Sokan azonban csak a fenyvesekkel szót „fordították le”, így a tűlevelű erdős és a fenyőkben gazdag megoldás többször is feltűnt. Mások egyszerűen sűrű erdős, fákkal borított, bozótos, fás erdős tájat írtak, ami azt jelenti, hogy a bonyolult szerkezet és a vadregényes szó együtt valójában már nem volt érthető számukra, így leegyszerűsítették a jelentéstartalmat annak töredékére. Makacsul visszatérő magyarázat volt még a veszélyes táj, ami a (két) sor teljes meg nem értéséről tanúskodik. Még többen hagyták üresen a feladatot, meg sem próbálták megmagyarázni a túl bonyolult kifejezést.

 

A képzetem szóról azt gondoltam, nagyon könnyű lesz a képzeletemre cserélni, mégis sokféle más megoldás született. Jók (fantáziám, gondolatom, vágyam, kitalálásom) és kevésbé jók, sőt érthetetlenek (elképzelésem, akaratom, alkotásom). Voltak, akik csak a szinonimakeresésben voltak kevésbé ügyesek, de az alkotásom szó, ami nyolcszor visszatért, egymástól függetlenül gondolkodó, író gyerekeknél, azt mutatja, hogy ezt a sort is nagyon félre lehetett érteni.

 

Ismert versről volt szó tehát, sokszori elemzés, értelmezés után kapták meg ismét a szöveget, s a tanulók nagy része mégsem tudott helyesen válaszolni mind a három kérdésre, körülbelül egynegyedük pedig egyik helyre sem tudott jó meghatározást írni.

 

Szintén Petőfi-vers volt az általános iskolában már megismert Füstbement terv, illetve annak részlete:

 

„Mit mondok majd először is

Kedvest, szépet neki?

Midőn, mely bölcsőm ringatá,

A kart terjeszti ki.”

 

Ebből a Midőn, mely bölcsőm ringatá, / A kart terjeszti ki sort kértem megmagyarázni. Itt nagyon vegyes megoldások születtek, amiből talán tanulságos néhányat felidézni. Voltak kifogástalan megoldások, például: Amikor kitárja a karját, amivel a bölcsőmet ringatta. Amikor ölelésre tárja a karját, amivel ringatott. Volt, aki többségében értette a mondatot, modalitását viszont már nem: Azzal a karral öleljen, amivel dajkált. Egészen megváltozik a mondat értelme az ellentétességtől ebben a magyarázatban: Régen bölcsőben ringatott, de ma átölel. A midőn szó nem értéséről tanúskodott számos megoldás, például: Amikor a bölcsőm ringatta, ölelésre tárta a karját. Amikor a gyerekágyam ringatja, kitárja a karját. A kart terjeszti ki szerkezet is nehezen érthető volt, így születtek a Kinyitja a kezét, amivel a kiságyam ringatta. Régebben a bölcsőm ringatta, ma kezet nyújt nekem mondatok. Több gyerek azonban teljesen félreértelmezte e sorokat, így: Mikor gyerek voltam, sokat foglalkozott velem. Amikor kisgyerek volt, az anyja karban ringatta. Amikor ringatott, eltolt magától. Nagyon ismert vers, ahogy későbbi beszélgetésünkből kiderült, sokaknak még kedves emléke is, az idézett részből kiemelt sor magyarázatánál azonban az derült ki, a valódi értelem homályban maradt.

 

Csokonai Vitéz Mihály A Reményhez című verse egyetlen feladattal szerepelt: a rét himetlen kifejezést kellett magyarázni. A vers tananyag és memoriter volt általános iskolában, de idén év elején is. Elemzésekor (újra) megmagyaráztuk a szókapcsolatot, s amikor már az ötödik szépen felkészült szavaló is hímtelennek nevezte a rétet, külön, még egyszer visszatértünk erre a részletre. Úgy tűnik, ennek megvolt az eredménye, mert mindenki helyes szinonimákat (puszta, virágtalan, dísztelen) írt a feladatba. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy ha az órán külön megjelent a szövegértési probléma, akkor a magyarázat meg is maradt az olvasókban.

 

Arany János A walesi bárdok című balladájának soraival ugyanis hasonló lett volna a helyzet. Ezt is tanultuk együtt is, ezt is magyaráztuk órán. Az erre vonatkozó két kérdés mégis a megoldók felének gondot okozott. A két megadott versszak a következő volt:

 

„Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. –

Ajtó megől fehér galamb,

Ősz bárd emelkedik.”

„S Edward király, angol király

Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég:

A velszi tartomány.”

 

A Szó bennszakad, hang fennakad, / Lehellet megszegik sort többeknek jól sikerült megmagyarázni: nem tud megszólalni, megáll a lélegzete, meghökken, teljes csend lesz, síri csend lesz, elakad a lélegzet, mindenki visszafojtja a lélegzetét, eláll a szava, vagy kis stilisztikai botlással köpni-nyelni nem tud. Másoknál azonban a király épp a halálos ítéletre gondol, magas hangú ének, a király nem mer megszólalni megoldások szerepeltek.

 

A Körötte ég földszint az ég mondattal volt az igazi gond. Így hangzott a jobban magyarázó tanulóknál: meggyulladt a horizont, föld és az ég egyben izzik, körülötte a látóhatáron lángtenger. És így a kevésbé sikereseknél: körülötte ég a mező, minden, ami körülveszi, meggyulladt, körülötte vörös az ég, a lemenő nap alatt sétál, minden csupa vér, ködbe borul a táj, és fenn hordja az orrát. Az utolsó már tökéletes félreértés. Amikor az órán magyaráztunk, úgy érzékeltem, teljes volt a megértés. Két hónap múltán azonban kevesen tudták felidézni a tanultakat.

 

A következő feladat Arany János Vörös Rébékjéhez kapcsolódott, ahol egy versszak elolvasása után három állításról kellett eldönteni, igaz-e. A versszak:

 

„Bujdosónak kín az élte;

Reszket, ha levél zörög:

Felvont sárkányt vesz kezébe,

Hajtja éh: "megállj, görög!"

Varjú mind' kiséri: "kár!...

Fennakadsz te, szép betyár!"

"Hess, madár!"”

 

Az állítások: A versszakban a főszereplő Pörge Dani magyarországi görögöket öl meg. Pörge Dani útonállóvá válik. Pörge Dani fegyvert használ.

 

Az első állítást csak nyolcan tekintették igaznak, a másodikat csak ketten hamisnak. A harmadik állítást azonban a tanulók háromnegyede elrontotta: hiába magyaráztuk ezt a kifejezést is annak idején, a vers elemzésekor, úgy látszik, a felvont sárkányt magyarázatát már elfelejtették.

 

A feladatlap egyetlen olyan verse, amit még nem tanultunk újra, csak általános iskolai emlékből lehetett ismerős, Ady Endre A magyar Ugaronja volt. Az első versszak két kifejezését, a buja földet és a dudvát kellett megmagyarázni:

 

„Elvadult tájon gázolok:

Ős, buja földön dudva, muhar.

Ezt a vad mezőt ismerem,

Ez a magyar Ugar.”

 

A dudva szó semmi gondot nem okozott, ahogy az várható is volt: a gyom, gaz, és a paréj szavak jöttek elő a kérdésre, izgalmas vitát előidézve arról, van-e olyan magyar szó, hogy paré, -j végződés nélkül. A válasz: úgy tűnik van, de a szótáraink (még) nem tudnak róla.

 

Az ős, buja földre azonban a legellentmondásosabb magyarázatok érkeztek. Annyira uralkodó a szövegkörnyezet, úgy tűnik, annyira csak globálisan értetjük és értelmezzük a versszöveget, hogy a szavaknak valójában nem derül ki a jelentése a gyerekolvasók számára. Így lehetett megoldás a dús föld, a gazdagon termő terület, a gazdagon virágzó föld, a bőven termő föld, a termékeny termőföld és a sűrű föld (bármit is jelentsen ez) mellett a kietlen táj, a puszta föld, az elhagyatott föld, a terméketlen föld, a gondozatlan hely is. A versszak más kifejezéseit kölcsönző megoldás volt még az elgazosodott föld, a bozótos talaj és a vad föld. Ismét sokat idézett, alapvetően ismert versről van szó, ami ugyan sorra fog majd kerülni a tizenegyedikes irodalom anyagban, de várhatóan nem önmagában, részletes szövegelemzésre felkínálva, hanem mint reprezentatív ars poetica, amiből könnyű kigyűjteni az Ady-líra jellegzetes kulcsszavait. De vajon világos lesz-e a többi szó?

 

A rossz (?) vagy vitatható megoldásokkal kapcsolatban ugyanakkor mindenképpen felteendő a kérdés, nem azért ilyenek-e, mert leíróik valójában, összességében értik, netán érzik a verset, s most egyszerűen csak képtelenek visszahatolni az alapokig, és a teljes gondolati ív helyett konkrét szavakat, szóelemeket megmagyarázni. Igaz, hogy alapok nélkül nincs felépítmény, az is igaz viszont, hogy a mai iskolások alapvetően sokkal inkább készek a metaforikus gondolkodásra, mint a konkrétra (erre szoktatjuk őket mi is az iskolában, de a reklámok szójátékai, a szleng kétértelműségei, a „semmi sem azt jelenti, ami le van írva”-mentalitás kételyei ugyanígy). Ez is közrejátszhat tehát abban, hogy Ady komplex világának konkrét szavait ügyetlenebbül sikerült definiálni.

 

Összefoglalva a tapasztaltakat, a tanulók nem értek el rossz eredményt a szövegértés feladatsoron, az azonban bebizonyosodott, hogy a konkrét, részletekbe menő szövegértés gyakorlása és a versszövegek órai elemzésével, értelmezésével együtt járó szövegértés két külön dolog, két külön módszer. Mindkettő fontos, talán azonos módon, de egyik sem helyettesítheti a másikat. Ugyanakkor a feladat eredményei megdöbbentőek voltak számomra: bár a gyerekek lelkesen és a gyakorlatokat komolyan véve töltötték ki a tesztet, mégis azt bizonyították, hogy még azoknak az irodalmi műveknek is gondot okozhat a pontos szövegértelmezése, amelyek már többször, többféle módon részeivé váltak az iskolai anyagnak. Ijesztő belegondolni kötelező-olvasmány gyakorlatunkba: amikor például Katona József Bánk bánját adjuk fel. Bármilyen kitűnő, elemző, értelmező az óra, bármilyen érdeklődő, nagy szókincsű, kreatív a gyereksereg, Katona – valljuk be! – tanárok, „felnőttek” számára is nehéz nyelve vajon mennyire talál utat a megértéshez?

 

Mindennek ellenére az eredeti, rövidítetlen, átíratlan irodalmi művek pártján vagyok. Amit egyfajta megoldásnak látok, az a visszatérés volna a kötelező olvasmányok és a szöveggyűjtemények háború előtti kiadási gyakorlatához, ahol sokszor a szöveg csak az oldal felső részét foglalja el, s alatta sorjáznak a pontos, nem túlírt, de minden igényt kielégítő jegyzetek, magyarázatok. Mai szemmel talán agyonjegyzeteltnek tűnhetnek ezek a kötetek, ugyanakkor a mai szöveggyűjtemények éppen az ellenkező jelenségre példák: szinte nem is tartalmaznak magyarázó jegyzeteket. (A fenti problémák közül az iskolánkban használt szöveggyűjtemény csak a hímetlen és a sárkány szavakat magyarázta. Az alföld szövegéhez például egyetlen jegyzetet sem tartalmaz. Számos kiadó olcsón, könnyen elérhető kötelező olvasmány-sorozata teljesen jegyzeteletlen.)

 

Az új gyakorlat azonban rajtunk, tanárokon is múlik. Amíg az alaposan jegyzetelt köteteket tanulói puskának tartjuk, amíg a gyerekeket arra szoktatjuk, hogy a szöveggyűjtemény összeállítójának jegyzeteit (vagy akár a tankönyvszöveget) a vele együtt olvasható műalkotással egyenrangúként kezeljék, és buzgón, bár kissé céltalanul használják elemzéseikben, addig valóban nem tudják betölteni céljukat az ilyen szövegkiadások. Ha azonban önálló gondolkodást kívánunk meg tőlük, annak a jó jegyzet, magyarázat csak segítője lehet, helyettesítője nem. S végeredményben túl minden részleten, szabályozáson, tanmeneten, érettségi követelményen a szövegértési, olvasási gyakorlatnak csak ez lehet a globális, távlati célja: megtanítani gondolkodni.

Felhasznált irodalom

 

Horváth Zsuzsanna: A szövegértés mint koherenciaképző a tanításban és a tanulásban = Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapja, utolsó lekérés: 2009. 06. 20., http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=testveri-Horvath-szovegertes

Laczkó Mária: Anyanyelvi szövegértés és grammatikai tudás = Új Pedagógiai Szemle, 2008, január, 12-22.

Pelczer Katalin – Sályiné Pásztor Judit: A magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi szövegértés feladatsorának elemzése = Mester és Tanítvány, 2005/8, 73-81.

Szikszainé Nagy Irma: Gondolatok a szövegértő olvasásról A. Jászó Anna cikke kapcsán =  Magyar Nyelvőr, 2003/1, 57-64.