Péterfi Rita: Mit tudunk az iskolán túli világról?

(Amit a 10-12 évesek az iskolai kötelező olvasmányokon kívül a maguk kedvére olvasnak)

Az előzményekről

Ismerjük-e azokat a szerzőket és műveket, amelyeket gyerekeink olvasnak? Tudjuk-e, hogy milyen könyveket vesznek kézbe, milyen témák iránt érdeklődnek, miért éppen ezeket, s ennek vajon mi az oka? Vannak-e egyáltalán az iskolai kötelező olvasmányokon kívül egyéb művek, amelyeket nem kényszerből vesznek kézbe, hanem amelyekről ők döntenek, saját akaratuk, kedvük szerint.

Arról, hogy a felnőttek mit és milyen gyakorisággal olvasnak, hogy milyen ízléstípusok léteznek, viszonylag alapos ismereteink vannak. 1964 óta folyamatosan rendelkezésünkre állnak országos reprezentatív vizsgálatokból származó adatok (sőt vannak 1946-ból is), amelyek segítségével nyomon követhetjük a változásokat, és láthatóvá válnak az olvasás területén mutatkozó tendenciák. A gyerekek, a fiatalok olvasmányaira vonatkozóan azonban kevesebb adattal rendelkezünk, amelynek oka, hogy célzott vizsgálatra ritkábban nyílt és nyílik lehetőség. Az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) 1968 óta működő Olvasáskutatási osztály azonban mindig is törekedett arra, hogy az általános és középiskolákban tanulók olvasási szokásait is vizsgálja időről időre – ha csak részleteiben vagy szűkebb körben is.¹

Az előzmények sorából a diákokat érintő csekély számú vizsgálat közül most csak a Gereben Ferenc által 1968-ban², és a Nagy Attila által 2001-ben³ középiskolások körében, valamint az ugyancsak Nagy Attila által 2003-ban Budapest XI. kerületének 7. osztályosait érintő vizsgálatot⁴ emelném ki. Ezen kutatások alkalmával lehetőség nyílt az érintettek megkérdezésére, ezáltal olvasmányaik feltérképezésére.

A jelen kutatásról

Az Országos Széchényi Könyvtárban legutóbb 2003-ban zajlott gyerekeket érintő kutatás. Időszerűnek tűnt tehát, hogy hat év múltán – ha országos reprezentatív vizsgálatra nincs is lehetőség, de egyéb adatforrásokra támaszkodva – képet alkossunk a jelenlegi helyzetről.

Fontos azonban leszögezni, hogy az alább ismertetésre kerülő adatok a valóságnak csak egy szeletét mutatják meg. Bizonyos aspektusból tekinthetünk a történésekre, láthatunk folyamatokat, de nem állíthatjuk, hogy mindent tudunk a maga teljességében az adott kérdésről. A számos könyvtárban használt SZIKLA integrált rendszer alkalmas rá, hogy az olvasókra és a dokumentumokra vonatkozó adatokból például megmutassa, hogy egy adott könyvtárban egy olvasói csoport mit és milyen gyakorisággal kölcsönöz. A rendszer fejlesztőit⁵ tehát arra kértem, hogy készítsenek olyan táblázatokat, amelyből láthatóvá válik, hogy a 10-12 éves korosztály mely szerzők műveit kölcsönzi. A vizsgált két (teljes) év a 2003-as⁶ és a 2008-as esztendő volt. Előbbi azért, mert ez volt az első év, melyből ily’ módon rendelkezésre álltak adatok, utóbbi azért, mert már a naptári év zártával a rendszerben rendelkezésre álltak az adott évre vonatkozó információk. Elmondhatjuk tehát, hogy adataink bár nem teljes körűek, de abszolút frissek.

Összesen nyolc – négy Vas megyei és négy Pest megyei – város könyvtárából származnak az adatok: Celldömölkről, Kőszegről, Sárvárról és Vasvárról, valamint Érdről, Gödöllőről, Százhalombattáról és Szentendréről. Jól látható, hogy ez csupán egy nyugat- és egy közép-magyarországi megyét, s annak is négy-négy városi könyvtárát jelenti. Tehát nem tudjuk, hogy ha lennének a kelet-magyarországi régióból származó adataink, azok mennyiben módosítanák a képet, illetve ha más településtípusról származó listákkal is rendelkeznénk, mennyiben módosulna a jelenleg számunkra láthatóvá vált kép. Ugyanis a négy Vas megyei település kisvárosias jellegű, míg a Pest megyeiek az agglomerációhoz tartoznak, és Érd a maga hatvanezres lélekszámával ráadásul megyei jogú város is. Tehát ez alapján azt nem tudjuk, hogy mit és mennyit olvasnak a hátrányos helyzetű régiók kistelepülésein élő kisiskolások, vagy mit olvasnak egy fővárosi, annak is egy belvárosi vagy belbudai kerületében élő gyerekek. Azonban az olvasáskutatás több évtizedes tapasztalataiból tudjuk, hogy az országos átlaghoz mindig a kisvárosokban látható helyzet hasonlít a leginkább. Feltételezhetjük tehát, hogy nem járunk messze az átlagtól, az általános képtől, ha ezeket a kisvárosokat vizsgáljuk, s próbálunk meg a jelenre vonatkozó általánosításokat megfogalmazni. De egy ilyen típusú adatgyűjtés értelemszerűen nem pótolja egy teljes körben felvett vizsgálat adatait, mindössze egy forráshiányos időszakban kényszermegoldásként használjuk a rendelkezésünkre bocsátott listákat. Csak remélni tudjuk, hogy mielőbb alkalom nyílik arra, hogy ezeket az adatokat összevethetjük országos vizsgálatból származókkal.

Az adatokról

Az OSZK-ban évtizedek óta használt olvasási kérdőív egyik rendszeresen visszatérő kérdése az olvasmányok beszerzési forrásai felől tudakozódik. Vagyis ilyenkor arra vagyunk kíváncsiak, hogy az olvasó honnan, milyen forrásból, ki által jutott a könyvhöz: könyvtárból hozta, vásárolta, családi könyvtárból származik, ismerőstől kölcsönözte vagy ajándékba kapta. S ha mindezen forrásokat számba vesszük, mondhatjuk, hogy tudunk valamit a beszerzési forrásokról, és ezáltal az olvasmányokról. Erre azonban csak abban az esetben van lehetőség, ha az olvasót közvetlenül el tudjuk érni, közvetlenül tőle tudunk kérdezni. Nem véletlenül hangsúlyozom ezt, hiszen jelen adataink csupán az olvasmányszerkezet egy szeletét engedik láttatni, vagyis azt, amit a könyvtárból szereznek be. Nem tudjuk, hogy mi az, ami otthon már megtalálható, és elég csak levenni a polcról. Hiszen míg az 1960-as években a háztartások egyharmada ún. könyvnélküli volt, addigra ez az arány az ezredforduló környékére 10 százalék körülire zsugorodott. S eközben a darabszám szerinti legfelső kategóriában, a 300 feletti könyvvel rendelkező családok aránya 5-ről 25-30 százalékra nőtt. A kulturális tőke mindenféle formájára jellemző a kumulálódás: a családokban a generációk között a szellemi javak mellett a kulturális javak tárgyi hordozói is átadásra kerülnek.

A tartalmi kérdések vizsgálata előtt tekintsük át a kölcsönzött kötetek számát (1. ábra). Míg 2003-ban a nyolc könyvtárnak összesen csaknem kétezer beiratkozott olvasója volt a 10-12 éves korosztályból, addig 2008-ra ez a szám csak az 1700-at közelítette.

Ezt az adott korosztályt érintő csaknem 15 százaléknyi olvasószám-csökkenést azonban ne önmagában nézzük. Míg az 1975/76-os demográfiai csúcs idején Magyarországon évente 170 ezer gyerek jött világra, addig mára már csak kb. 90 ezer. Évről évre folyamatosan egyre kevesebb gyerek születik, vagyis minden egyes évben csökken az adott korosztályhoz tartozó gyerekek száma. Azonban fontos megjegyezni, hogy míg a beiratkozott fiatalok száma az adott időszakban 15 százalékkal, a kölcsönzött dokumentumok száma mindössze 5 százalékkal csökkent. Míg 2003-ban egy gyerek átlagosan 11 könyvet vitt ki a városi könyvtárból, addig 2008-ban már 12,5-et. S itt álljunk meg egy pillanatra. A felnőtt vizsgálatoknál használt mutatók szerint olvasónak azt nevezzük, aki évente egy könyvet (el)olvas, s rendszeres olvasásról akkor beszélünk, ha ez eléri az évi tizenkettőt, vagyis minden hónapra jut egy könyv. A gyerekek, akikről jelen esetben szó van, az olvasói elithez tartoznak. Azok, akik nem csupán az otthoni könyvespolcról vesznek le könyvet, nem csupán az iskolai könyvtárból vagy más forrásból jutnak olvasnivalóhoz, de még a városi könyvtárba is beiratkoztak. Azokról van szó, akiknek sikerült átadnunk, akikkel sikerült megismertetnünk az olvasás örömét, akik falják a könyveket, akiket egyszerűen csak „könyvmolyoknak” hívunk.

Az olvasmánylisták

A nyolc városi könyvtárból beérkezett adatok összesítésekor láthatóvá vált, hogy az olvasott szerzők listája mutatkozik a legizgalmasabbnak.⁷ Ennek oka, hogy a szavazatok viszonylag sok mű között oszlanak meg, így egy-egy könyvre csekély számú említés jutott. Míg ha a szerzők felől közelítettük a kérdést, láthatóvá váltak bizonyos tendenciák, s egyértelművé a szerzői preferenciák. Lássuk hát a kialakult listákat (2. ábra):

Mindkét év listáit áttekintve láthatjuk, hogy a szerzők zöme külföldi, döntő többségében angolszász. A lista 2008-ra némi átalakuláson ment keresztül, a szerzőknek csaknem fele eltűnt a húszas listáról. Ez nem azt jelenti, hogy az a kilenc szerző, aki az egyiken még jelen volt, az a következőről már nyom nélkül tűnt volna el, mindössze annyi történt, hogy a helyükre lépő kilenc új szerző az első húszból kiszorította őket.

Kik azok, akik mindkét vizsgált évben listások lehettek?

Általánosságban elmondhatjuk, hogy a listára kerülés alapvető feltétele, hogy a szerző többkönyves legyen. Vagyis azok, akik ugyan alkottak a gyerekek számára kedves olvasmányt, de csak egyet, esélytelenek, hogy a szerzői listán megjelenjenek. A gyerekek – a felnőttekhez hasonlóan –, ha nekik tetsző témával és szerzővel találkoznak, akkor gyakran a szerző összes fellelhető művét elolvassák. Vagyis az igazán esélyesek sorozatokat írnak, ahol az egyszer már bevált téma és a szereplők visszatérnek.

Ilyen szerző Lucy Daniels a maga állatos történeteivel, Walt Disney, aki már nem is egy adott személyt, hanem egy műhelyt, egy filmgyárat takar, s akinek már 1941-ben jelent meg mesealbuma Magyarországon. Jacqueline Wilson, Erich Kastner, J. K. Rowling, Claude Clement, Meg Cabot és Astrid Lindgren. a kiskamaszok napi problémáival, a családi, az iskolai és a kortárs csoportban kialakuló konfliktusokkal foglalkoznak. A különbség mindössze a szöveg minőségében, igényes vagy silány voltában, a mondatfűzésnek és a cselekmény szálának vezetésében rejlik. Kastner és Lindgren az a két klasszikus külföldi szerző, akinek folyamatosan sikerül a listán maradnia.

Nem új jelenség, hogy kedvelt, sokat olvasott művekké válnak azok a regények, melyeknek elkészül filmes változatuk is. Film készült például Lindgren Harisnyás Pippijéből, Rowling Harry Potter sorozatából, Fekete István Tüskevárából, Brezina több könyvéből, és Masannek Vad focibandájából, s több változata készült el A Pál utcai fiúknak is. S ez történt Tolkien regényével, A Gyűrűk Urával is. A 2001 végén bemutatott film 2003-ban listás helyre hozta a regényt, de 2008-ban már annak hatása lecsengett, így kiszorult a húszas mezőnyből. Míg 2003-ban listás volt, 2008-ban már nincs az első húszban Anne-Marie Pol és Rosie Rushton. Ennek oka, hogy a közben eltelt öt évben megjelenő új szerzők sok új kötetet adtak ki.

De egy kicsit időzzünk még 2003-ban. A felsorolt húsz műből egy ismeretterjesztőt találunk, Rainer Köthe Mi micsoda sorozatát. A többi 19 szerző a fikció, a képzelet világába viszi olvasóit. S 2003-ban még listás Louis Sachar, aki jó néhány iskolában mára már a kötelező olvasmányok közé is bekerült, 2008-ban mégsem sikerült az első húszba bejutnia.

Első listánkon három magyar szerző szerepel, Fekete István, Nógrádi Gábor és Molnár Ferenc. Fekete István a Tüskevárral és a Téli berekkel, Molnár Ferenc pedig A Pál utcai fiúkkal, vagyis a hagyományos kötelező olvasmányokkal került fel a listára. Nógrádi Gábor csakúgy, mint 2003-ban, 2008-ban is egyszerre több könyvével volt jelen a gyerekek olvasmányai között.

2008-ra az említett három mellett két másik magyar szerző is megjelenik a listán: Janikovszky Éva és Böszörményi Gyula. Nógrádi Gáborhoz hasonlóan ők is több művük révén lettek helyezettek. Nekik köszönhetően 2008-ra már a szerzők negyede lett hazai.

S most lássuk a legfrissebb listát! 2008-ban az első helyen Thomas Brezina áll. Szinte hihetetlen az előny, amivel ezt a helyet elfoglalta. Az ő könyveit csaknem ötször annyian kölcsönözték, mint a második helyen álló Meg Cabot regényeit.

De ki is ez a Thomas Brezina? A negyvenes éveiben járó osztrák szerző első könyve 1990-ben jelent meg, mely egy krimisorozat első kötete volt. Az osztrák televízióban rendszeresen műsort vezető, számos irodalmi díjjal kitüntetett szerző több mint egy tucat sorozatot tudhat magáénak, s a vonatkozó irodalom tanúsága szerint 2006-ig megjelent csaknem 450 művét 33 nyelvre fordították le. Sorozataiban az érintett korosztály érdeklődésére számot tartó témákat veszi sorra: ír detektívtörténetet, mágiával foglalkozót, történelmi témákon alapulót, csak lányoknak vagy csak fiúknak szólót. Mivel a borítók is figyelemfelkeltők, ráadásul egységes megjelenésű és -méretű könyvekről van szó, nem lehet egy könyvespolcon nem észrevenni Brezina sorozatait.

Már évekkel ezelőtt, Nagy Attila 2003-as 7. osztályosokat érintő vizsgálatában Darren Shan a fiúknál több szerzővel holtversenyben a 4-6. a rangsorban, s a lányoknál ugyancsak stabilan a 6. helyen áll. A mi listánkon, ahol a vizsgált csoportba fiatalabb gyerekek, azaz 5-6. osztályosok olvasmányai kerültek, 2003-ban a huszadik, de 2008-ban már a 17. S ez utóbbi évben a szerző úgy került a 17. helyre, hogy a Vas megyei lista első húsz szerzőjében nem is volt jelen, tehát „szavazatot” csak Pest megyéből kapott.

Mit lehet a szerzőről tudni? A gyermekirodalom avatott szakértőinek véleménye szerint Darren Shan az úgynevezett pszicho-horror szerzője, aki vértől csöpögő, riasztó történeteivel, a démonok pusztító, gyilkos világával kíván szórakoztatni, élményt szerezni. Vannak, akik a szerzőt irodalmi pedofíliával vádolják, s magam is hajlok e felé. A szerző először felnőtteknek szánt regények írásával próbálkozott, kevés sikerrel. Majd 2000-ben megjelent gyerekeknek szánt könyve. Legismertebb művei a Vámpír Könyvek és a Démonvilág című sorozat részei. Minden gyerekekkel kapcsolatban álló felnőttnek – szülőnek, tanárnak, könyvtárosnak – ajánlom el- vagy beleolvasásra például a Démonmester című könyvet. Azt gondolom, ha saját élményt szerzünk, körültekintőbbek leszünk gyerekeink olvasmányait illetően. Mert nemcsak a ránk bízott gyerekek testi fejlődéséért vagyunk felelősek, de lelki és szellemi táplálékaik is épp olyan fontosak kell, hogy legyenek számunkra.

S bár tudom, nem véletlen, hogy a gyerekeknek szánt könyvek jelentős része a varázslat, a mágia területére, a boszorkányok világába visz el, de nem mindegy, hogy milyen történetbe ágyazottan teszik. Nem mindegy, hogy Nógrádi Gábornál cserélődnek-e fel gyerek és szülő szerepei, Brezina hősnői, a kis boszorkányos képességű lányok ügyetlenkednek-e, Lindgren Harisnyás Pippije oldja-e meg különleges képességeivel a nehéz helyzeteket, vagy Darren Shannál írtja ki a démon a főhős egész családját.

A könyvek közti eligazodásról

A rendszerváltást követő években, bár csökkent az egyes kötetekből kiadott példányok száma, de hihetetlen mértékben sokszorozódott meg a kiadott címek száma. Már nem kell éveket várnunk, hogy egy külföldön sikert aratott művet mi is olvashassunk, hiszen a kiadói versenyben mindenki igyekszik a valahol már bevált, és nagy példányszámban megjelent, eladott művek szerzői jogát megszerezni. Éppen ezért nehéz a feladata annak, aki eligazodni kíván a gyerek- és ifjúsági irodalom útvesztőjében. Az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Olvasástársaság együttműködésének köszönhetően 2006-ban átadott Gyerekirodalmi Adatbázis⁸ éppen azzal a céllal jött létre, hogy segítse az érdeklődőket ebben az eligazodásban. Az adatbázis jelenleg a 2005-ig megjelent, a 2-14 éves gyerekeknek szánt könyvek címét és leírását tartalmazza, amelyeket a szerkesztők maguk is jó szívvel adnának saját gyerekeik kezébe. Reményeink szerint az adatbázis hamarosan ismét naprakész lehet, s az érintett szülők, pedagógusok és könyvtárosok könnyebben válogathatnak a művek között.

S ne felejtsük el megjegyezni, hogy a kortárs gyerekirodalom kritikai szemléjéből a Csodaceruza is kiveszi a részét, míg a korábbi évtizedekben Komáromi Gabriella publikációi jelentették ezen a téren a megbízható tájékozódási pontokat.

Csak támogatni lehet azokat a kezdeményezéseket, melyek eredményeként évről évre kitüntetik, díjazzák a legjobb gyerek- és ifjúsági könyveket, ösztönözve ezzel a kiadókat a tartalmában és küllemében is színvonalas kiadványok megjelentetésére.

Azt szeretnénk, ha a ma még tömegesen Thomas Brezinát, Meg Cabotot, Geronimo Stiltont olvasó gyerekek egy idő múlva maguk is megismerhetnék a különbséget, ami egy felejthető és egy maradandó élményt nyújtó könyv között mutatkozik. Szeretnénk, ha egy évtized múltán a most még rendszeresen könyvet olvasó gyerekek  rendszeresen könyvet olvasó felnőttekké válnának. Hiszen a felnőtt vizsgálatokból tudjuk, hogy azokat, akik élnek az olvasás nyújtotta lehetőségekkel, inkább jellemzik az olvasó embert általában meghatározó ún. harmonikus személyiségjegyek, valamint a tolerancia, a nyitottság és a kreativitás.

Hihetetlenül fontos, hogy ne veszítsük el azokat a gyerekeket, akik az alsó tagozatban még könyvtáraink rendszeres látogatói, akik esténként még igénylik a nekik mondott, majd később már maguknak olvasott mesét, akik fogékonyak a történetekre, akik már megtapasztalták – bár ezt megfogalmazni nem tudják –, hogy az olvasás segít elsimítani a lélek ráncait, a napközben keletkező gubancokat. Adjunk igényesen megírt, jó történeteket tartalmazó könyveket a kezükbe, s nem árt, ha a kötelező olvasmányokban ráismernek azokra az élethelyzetekre, problémákra, melyekkel ők is nap, mint nap találkoznak. A világ számos pontján olvasnak már a gyerekek az iskolákban is úgynevezett „problémafelvető irodalmat”, amely kedvet hoz az olvasáshoz, és mint a vállalkozó szellemű magyartanárok beszámolóiból kiderül, az általuk olvastatott, esetleg közösen kiválasztott könyvek szerzői ezeken a listákon is megtalálhatók. Hiszen kérdéseket, melyek a gyerekeket foglalkoztatják, szép számmal találunk: mit kell tenni, ha elváltak a szülők? Mit kell kezdeni a szerelemmel? Mit tehetünk, hogyan kezeljük az erőszak minden formáját? Mi a jó és mi a rossz? Mert a problémák, kérdések, szorongások jelen vannak – de választ találnak-e rájuk? Van-e tudomásunk a gyerekeinket foglalkoztató dolgokról? Megtaláljuk-e azt a megfelelő színvonalú irodalmat, melynek kapcsán beszélgethetünk velük az őket érintő és érdeklő élethelyzetekről? S meg tudjuk-e mutatni általa, hogy mire is jó, mire való az irodalom, az olvasás? Az igényes, jó könyvek is ott vannak a listán, melyet gyerekeink olvasnak, de ehhez magunknak is ismernünk kell ezeket a műveket. Némi erőfeszítés árán megtalálhatók a közös pontok, s az élet nem válik ketté az iskolára és az iskolán túli világra.

Jegyzetek