Sándor Tamás: Tankönyveink a Magyarországi Tanácsköztársaságról

Tanulmányom témája a Magyarországi Tanácsköztársaság, amelynek megítélése a magyar történelem egyes időszakaiban állandóan változott, az aktuális államhatalom elvárásainak megfelelően.

Célom a középiskolai tankönyvek segítségével ezeknek a változásoknak a végigkövetése, valamint a könyvfejezetek alapján képalkotás e rövid időszak tankönyvi keretek nyújtotta taníthatóságáról, megérthetőségéről. Ezzel nemcsak a tanulókra ható, tudatukat formáló hatásokról kaphatunk képet, hanem arról is, hogy az aktuális államhatalom mit várt a korszak tanításával kapcsolatban, mivel a tankönyvek megjelenését általában az adott minisztérium szentesítette. „A tankönyv ugyanis a társadalom által létrehozott szellemi termék, tükrözi az adott értékeket, viszonyokat, így maga is a kutatás tárgya lehet.”²

Az elemzés során több szempontot veszek figyelembe. Fontos az adott fejezet és az adott tankönyv stílusa szempontjából a taníthatóság és a tanulhatóság. Elvárható, hogy a tankönyv megfeleljen a műfaj kritériumának, hogy a tankönyv valóban tankönyv legyen, ne ismeretterjesztő mű, és ne is tudományos értekezés. Számon kérhető a diákok motiválása, rábírásuk arra, hogy tovább olvassanak a témával kapcsolatban. Megfigyelési szempont az adott fejezet (alfejezet) felépítése, logikája, mennyisége, a források megjelenítésének mennyisége és milyensége, valamint jellemzősége.³ Ezeken kívül számomra még elengedhetetlen megfigyelési szempont az is, hogy az adott tankönyv csak a leírásra hagyatkozik, vagy ítéletet is mond az időszakról, valamint az, hogy a szereplők miképpen jelennek meg a különböző tankönyvek adott fejezeteiben.

Mindezen szempontok felhasználása segít tehát hozzá a kimerítő elemzéshez és ahhoz, hogy megpróbáljam állandó koncepció, állandó séma szerint bemutatni a különböző időszakok Tanácsköztársaság-képét. A korszak általános bemutatására nem térek ki, mivel úgy gondolom, hogy ehhez megfelelő számú, magas szintű szakirodalom áll rendelkezésre.⁴

A két világháború közötti időszak

A magyar középiskolai történelemtankönyvekben először a két világháború között jelent meg témaként a háború utáni magyar történelem, és azon belül a Magyarországi Tanácsköztársaság. Természetesen ehhez a korszakhoz a diákok az utolsó évben, tanulmányaik végén jutottak el, közvetlenül a trianoni békediktátum tárgyalása előtt, hiszen a kor felfogása értelmében ez vértezte fel őket végképp az életre, ezzel a munícióval indultak útnak Magyarország újjáteremtéséért. Az ekkor megjelent tankönyvek kizárólag ismereteket közöltek, egyáltalán nem tartalmaztak vizuális forrásokat, és írásosakat is csak elvétve, így a diákok tudása nagyban függött tanáruk személyiségétől, és attól, hogy ő mennyi pluszt tudott hozzátenni a könyvekben leírtakhoz.⁵

Az általam választott első tankönyv Miskolczy István és Szolomájer Tasziló⁶ nevéhez fűződik, és 1931-ben íródott.⁷ Tankönyvük összefoglaló jellegű, összességében kevesebb, mint kétszáz oldalon keresztül tárgyalja a magyar történelmet a honfoglalástól kezdődően. Ebből a Forradalmak című alfejezeten belül mindössze nyolc sort szentelnek témánknak, és ezt az időszakot úgy jellemzik, amelyben „szocialisták és radikálisok lettek úrrá a politikai életen, s az elernyedt polgárság egyszer csak azon vette magát észre, hogy Károlyi a szocialistákkal egyesült kommunisták kezére játszotta az országot.” A könyv gonosz rémuralomként aposztrofálja az időszakot, és külön felhívja a figyelmet Károlyi negatív szerepére. A bekezdés leegyszerűsítő, elítélő. Az egész könyvre jellemző a konzervatív szerkesztettség, a szöveg folyamatos, a margón mindössze néhány – az eligazodást megkönnyítő – kis címet találhatunk. Nincs szó a folytatódó harcokról, a belső konfliktusokról, az összeomlás körülményeiről, összességében csak megemlítés szintjén, negatív példaként jelenik meg a Tanácsköztársaság.

A második tankönyv is 1931-ben keletkezett, szerzője Jászai Rezső.⁸ Tankönyve az előzőekben vizsgálthoz hasonlóan a honfoglalás előtti kortól vizsgálja hazánk történetét, melyből a Forradalom és bolsevizmus (1918. okt. 31 – 1919. aug. 1.) egy alfejezetet alkot két oldalon. Itt tehát már nem csak a megemlítés a fontos a Tanácsköztársasággal kapcsolatban, ennél többet kapunk. Jászai szerint az ország lakosai teljesen tehetetlenül álltak a bolsevikok uralmával szemben. Itt már szó van a háborúskodás folytatásáról, valamint Kun Béla meghatározó szerepéről is. A leírtakból nyilvánvalóvá válik, hogy a román csapatok bevonulásáért a proletárdiktatúra volt a felelős.

Taníthatóság és tanulhatóság szempontjából itt is számon kérhető a felszínesség, a szöveg túlzottan merev, szoros elrendezése, valamint az utalások, akár a margón elhelyezkedő, a kiigazodást segítő megjegyzések teljes hiánya. A diákok motiválása teljességgel hiányzik. A könyv pozitívuma a logikusság, a jó felépítés és a viszonylagos tárgyilagosság. Ettől függetlenül a Tanácsköztársasággal foglalkozó leírást túl rövidnek, és információkban szegénynek tartom.

1934-ben jelent meg Várady Erzsébet történész, középkorkutató tankönyve.⁹ Ő A világháború című fejezeten belül tárgyalja az időszakot röviden, tömören, mindössze néhány sorban. Károlyival szemben itt már nincs ítélet, egyszerűen leírja, hogy kezéből a bolsevikokhoz jutott a hatalom, és „rémuralommá fajult.” E pár sorból tulajdonképpen több érdemleges információt nem tudhatunk meg.

A citált rész egyetlen pozitívumának azt tartom, hogy a margón jól elhelyezett, figyelemfelkeltő címek találhatók. A többi szempontot figyelembe véve erre is a már előzőekben leírtak a jellemzők.

A II. világháború

A következő tankönyv írója a korábban már említett Szegedi (Szolomájer) Tasziló. A mű 1942-ben, a világháború idején született, és ez stílusára, nyelvezetére is rányomja a bélyegét.¹⁰ Egy fejezeten belül (A világháborút követő forradalmak) – amely nagyjából egy órai anyagnak felel meg – foglalkozik a központi hatalmak belső összeomlásával, az őszirózsás forradalommal és a Tanácsköztársaság időszakával. A fejezet nagyon rövid, mindössze három oldalas, így az időszak tárgyalására is kevés hely jut. A szöveg egyetlen nagy tömböt alkot, azonban a lap szélén kis címek segítik az eligazodást. Újdonság, hogy találhatók benne apró betűs részek, jelezvén, hogy ezek nem képezik a törzsanyag részét. A szöveg felépítése teljesen logikus, azonban semmilyen forrást nem tartalmaz, és nem nyújt teljes képet, hiszen egyetlen kommunista vezetőt sem említ név szerint. Bár vezetőkről nincs szó, a szerző fontosnak tartja beszámolni Guido Romanelli olasz alezredesről, aki védelmébe vette a Ludovika Akadémia ellenforradalmár növendékeit. Ez mindenképpen pozitívum, hiszen felkelthette az érdeklődést, továbbolvasásra serkenthette a diákokat. Nem kapnak azonban információt arról, hogy ezt hol szerezhetik meg. A tankönyv elfogult a Magyarországi Tanácsköztársasággal szemben, ítéletet is mond róla, (amely az aktuális politikai helyzetben teljesen érthető), ország pusztításnak titulálja az időszakot: „Elméletben az új rendszer a proletárok diktatúrája lett volna, de valójában őrültek és gonosztevők – túlnyomórészt zsidók – egyéni zsarnoksága alá jutott a nemzet.”

Ezzel a tankönyvvel egy időben adták ki Dékány István, Marczinkó Ferenc, Pálfi János és Várady Erzsébet munkáját.¹¹ Ez nincs kisebb egységekre bontva, hosszabb fejezetekből áll, valószínűleg így adva lehetőséget a tanároknak arra, hogy szabadon osszák be az idejüket. Egy ilyen fejezeten belül egy alcím, mindössze egy oldal foglalkozik a témával. Ebben magáról a proletárdiktatúráról kevés szó esik, főként az ellenállási mozgalom van a középpontban, kitüntetetten szerepeltetve Lemberkovics Jenőt és a már említett Guido Romanellit, akik hősként jelennek meg. Ez motiválhatja is a diákokat. Kun Béla és Szamuely Tibor neve is megjelenik, azonban nagyon kevés a konkrétum. A fejezetrész semmilyen kiemelést és forrást nem tartalmaz. Nem tanulható, nagyon kevés benne a tényanyag (az embernek olyan érzése támad, mintha nem is tankönyvet olvasna), sokkal inkább ismeretterjesztő, sőt, propagandisztikus. Egyértelműen elfogult, hiszen amiről beszél, az a „bolsevisták szégyenteljes uralma”, amely fennakadást okozott Magyarország fejlődésében.

1945 – 1960

A következő, általam vizsgált tankönyv 1945-ös kiadású, Kosáry Domokos és Mérei Gyula által íródott.¹² Ebben a Magyarországi Tanácsköztársaság egy hosszabb alfejezet (Az 1918-19-es forradalom) nagy részét alkotja. A fejezetet jegyző Mérei Gyula sokkal bővebben ír róla, mint az ezt megelőző kiadványok szerzői. Semmiféle kiemelést és forrást nem tartalmaz, mindössze annyit, hogy az egyes témaköröket három vastag cím (A proletárdiktatúra; A kommunista forradalom belső bajai; A kommunista rendszer eredményei) választja el egymástól. Nemcsak a rendszer hibáiról, hanem az eredményeiről is szól, hosszan sorolva ezeket. A vezetőket megemlíti a könyv, kiemelve közülük Kun Bélát, akiről megjegyzik, hogy mikor, melyik szituációban hogyan gondolkodhatott, lehetőséget adva ezzel személyének és szerepének egyfajta értékelésére. Sajnos nem túl gondolatébresztő, serkentő a leírás, azonban mentségére szólhat, hogy nem nevezhető elfogultnak. Eleinte nagy részletességgel írja le az eseményeket, később azonban elnagyolóvá válik. Egyik sem célravezető, mert így a tanárnak kellett megtalálnia az arany középutat. Minden hibája ellenére azonban kijelenthető, hogy a munka a nehéz körülmények ellenére összességében nagyhatású, szakmailag igényes és elfogulatlan.

A következő tankönyv már a szocialista fordulat utáni alkotás, 1953-ban jelent meg Lukács Lajos tollából.¹³ Ebből már jól kiolvasható, hogy „a történetírás a politikai hatalom által diktált egyoldalú sémákba kényszerült. A történelem tankönyvek ennek hű követői lettek.”¹⁴

Ebben a műben egy egész fejezet (A proletárforradalom győzelemre jutása Magyarországon (1918 – 1919)), és ezen belül három alfejezet (A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása és harca a szocialista forradalom győzelméért; A Magyar Tanácsköztársaság, az első proletárdiktatúra győzelme; A Magyar Tanácsköztársaság honvédő háborúja az imperialisták katonai intervenciójával szemben) szól a Magyarországi Tanácsköztársaság időszakáról. Az első rész a KMP megalakulását követi nyomon, ezután a belpolitika, majd a katonai események kerülnek górcső alá. Rendkívül részletes a leírás, hiszen a fejezet több mint harminc (!) oldalon keresztül szól a témáról. Tulajdonképpen nem is tankönyvi fejezet, hanem tudományos értekezés, egyértelműen erőltetett propagandairat, amely minden kétséget kizáróan kifejti, hogy „az ország dolgozó népének, mint éjben világító torony mutattak utat a magyar kommunisták.” A fejezet egyébként nagyon logikusan felépített, rengeteg idézetet és forrást használ fel. Ezek nagy része Rákosi Mátyás, Lenin és Réti László tollából származik (nagyon hosszan, akár fél oldalon keresztül), de két versidézet is található köztük (Juhász Gyula, Tóth Árpád), amelyek segítik a tantárgyak közötti kapcsolódás megtalálását. Ezeken kívül a szerző a Mindenkihez! című kiáltványt is teljes egészében idézte, valamint négy plakát képét is felhasználta vizuális forrásként. A diákok számára a motiváló szándék mindezekből egyértelmű, hiszen általában a forrásokat is pontosan megadták az idézetek végén. A szereplők közül a szerző természetesen kiemelte Rákosi Mátyás személyét, akinek a valóságosnál jóval nagyobb jelentőséget tulajdonít az események sorában. Egész életrajzot olvashatunk róla, személyét Lukács Lajos úgy láttatja, mint a proletárdiktatúra értelmi szerzőjét és legfőbb ideológusát. Mint említettem, a propaganda szándéka egyértelmű, erre a legszemléletesebb példát a fejezet záró sorai adják: „A Tanácsköztársaság emléke a magyar munkásosztály, a magyar dolgozók lelkébe mélyen belevésődött. A Horthy-fasizmus huszonöt éves szomorú korszakában a bilincsbe vert, megalázott, elnyomott magyar munkásosztály és egész dolgozó népünk erőt és bizakodást merített az első proletárdiktatúra emlékéből új küzdelmeihez. Az ellenforradalom és fasizmus minden kegyetlensége, terrorja sem tudta megtörni népünket.” Mindezek ellenére (propaganda, túl hosszú kifejtés) a tankönyv a különböző források széles skáláját használja és elemzi, igaz, rendkívül egyoldalúan és erőltetetten. Tanulhatóság szempontjából hibának róható fel a hosszúság és a vontatottság, a diákok ebből nehezen emelhették ki a lényeget, és a hosszú idézetek csak még jobban megkavarhatták a gondolataikat.

1960-tól a rendszerváltoztatásig

A következő, elemzésem során felhasznált mű Borsányi Károly, Pamlényi Ervin, Ránki György és Szamuely Tibor munkája.¹⁵ Ez a tankönyv 1960-ban jelent meg, és négy rövidebb alfejezetben foglalkozik a témával (A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása, s harca a proletárforradalom győzelméért; A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása, gazdasági, szociális és kulturális politikája; A tanácsköztársaság honvédő harcai; A proletárdiktatúra bukása. A tanácsköztársaság történelmi jelentősége). Ennek a szövegnek jóval enyhébb a hangvétele. Jóval taníthatóbb és tanulhatóbb, mint az előző részlet, hiszen egyrészt rövidebb (csak 14 oldalon keresztül citálja az eseményeket), másrészt nyelvezete is nagyságrendekkel egyszerűbb és közérthetőbb. Az egyes alfejezeteken belül jól kiemelt és elkülöníthető alcímeket tartalmaz, ezzel segítve a téma megértését, feldolgozhatóságát, tagolását. A szereplők közül senkinek nincs különleges státusa, de a legfontosabb résztvevőket név szerint említik. Forrásként itt mindössze egy Lenintől származó idézet található, ennek fellelhetőségi helye azonban sajnos nincs megjelölve. A leckék jól felépítettek, logikusak, de természetesen még mindig elfogultak, amit jól mutat a lezárás, a summázat: „Bukása és hibái azonban nem homályosíthatják el a Magyar Tanácsköztársaság hatalmas történeti jelentőségét. A magyar proletariátus elsőnek követte a Nagy Októberi Szocialista Forradalom példáját. Megszüntette a kizsákmányolást, ha csak rövid időre is, s megkezdte egy új, emberibb társadalmi rend építését.”

Nyolc évvel ezt követően jelent meg Balogh Endre munkája.¹⁶ Ebben is négy alfejezet foglalkozik a Magyarországi Tanácsköztársaság időszakával, azonban ezek közül az egyik forrásfeldolgozó óra (A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása és harca a proletárforradalom győzelméért; A Magyar Tanácsköztársaság államrendszere, gazdasági, szociális és kulturális politikája – forrásfeldolgozás; A Tanácsköztársaság honvédő háborúja; A Magyar Tanácsköztársaság megdöntése). Ez a mű már sokkal jobban hasonlít a mai tankönyvekre, mint az eddigiek. A vizsgált rész sok (7 db) képet tartalmaz, főként fényképeket különböző személyekről és eseményekről. Az egyes részeken belül kis címek találhatók, mindig az adott sor elején, csupa nagybetűvel kiemelve, a lényeg kurzívan szedett, ezzel is segítve az eligazodást. Regényesen meséli el a történteket, olvasmányos, jól tanítható és tanulható. Jól felépített, logikus, és már nem túl tömény, nem túl sok benne az ismeretanyag. Még mindig kicsit magasztosító, de ezt már nem viszi túlzásba, mint az előző összefoglalások. Az idézetek előtt a margón szürke sáv segíti a ránézésre való elkülönítést a törzsszövegtől. A forrásfeldolgozó óránál több forrás található, tematikusan elkülönítve egymástól, valamint egy jól használható ábra a Magyarországi Tanácsköztársaság államrendszeréről. Mindezek feldolgozását ajánlott kérdések sora segíti.

A következő tankönyv Jóvérné Szirtes Ágota nevéhez fűződik, és 1982-ben jelent meg.¹⁷ Ebben három alfejezet tárgyalja az időszakot (A Magyarországi Tanácsköztársaság államrendszere, gazdasági, szociális és kulturális politikája; A Tanácsköztársaság honvédő háborúja; A Tanácsköztársaság megdöntése). Ezek az anyagok nem túl hosszúak, és nagyon jól átláthatók. Minden lap két hasábos, a bal oldalon található a törzsszöveg, míg a jobb oldal emlékeztető kérdéseket, forrásokat, magyarázatokat és feladatokat tartalmaz. A lényegi dolgokat a szerző vastag betűvel emelte ki, az egyes alfejezeteken belül elütő színnel részcímeket is találhatunk. Az alfejezetek jól felépítettek, és sok forrást tartalmaznak. Az írott források közül megtalálhatjuk itt a Tanácsköztársaság alkotmányának egy részletét, a Forradalmi Kormányzótanács rendeleteit, Kun Béla jegyzékét Woodrow Wilson amerikai elnökhöz, és Kun Béla beszédeit. A vizuális források skálája is nagyon széles. Egy térkép mellett fényképek, egy plakát és az előző tankönyvnél már felhasznált államrendszert bemutató táblázat található itt. A legfontosabb forrást, a Mindenkihez! című kiáltványt a tankönyv a törzsszöveg részeként, teljes egészében közli. Jól tanítható és tanulható, sok magyarázatot tartalmaz és elfogulatlan. Nem értékel, próbálja csak leírni és megmagyarázni az eseményeket és folyamatokat.

Az utolsó, általam megvizsgált munka Jóvérné Szirtes Ágota és Sipos Péter történész nevéhez köthető, és 1989-ben látott napvilágot.¹⁸ Ez az előző tankönyv átdolgozásából, leegyszerűsítéséből jött létre. A Tanácsköztársaság időszakával már csak két lecke foglalkozik (A Magyarországi Tanácsköztársaság államrendszere, gazdasági, szociális és kulturális politikája; A Tanácsköztársaság honvédő háborúja. A kommün megdöntése.). A szöveg ugyanúgy és ugyanazon felosztás szerint két hasábra osztott, de a kivitelezés jóval silányabb, gyengébb minőségű. Jóval kevesebb a forrás. Az írottak közül a Mindenkihez! teljes egészében megmaradt, míg vizuális forrásként öt kép, egy térkép és egy plakát szolgál, az ábra azonban eltűnt. A szöveg az előzőhöz képest némileg lerövidített, de így is érthető, jól átlátható, tanítható és tanulható.

A rendszerváltoztatás nyomán rendkívüli módon megnövekedett a tankönyvkínálat. Ez lehetőséget adott a tanároknak arra, hogy olyan taneszközt válasszanak, amely tanítási stílusuknak leginkább megfelel. A ma forgalomban lévő tankönyvek – igazodva az új, kétszintű érettségi követelményrendszeréhez – a forrásokra helyezik a hangsúlyt. Ezekben már az esetek többségében több forrást találhatunk, mint amennyi maga a törzsanyag.

Epilógus

Tanulmányomban arra tettem kísérletet, hogy az 1931 óta Magyarországon megjelent történelemtankönyvek segítségével bemutassam a Magyarországi Tanácsköztársaság időszakának tanítását, koronként változó megítélését.

Úgy gondolom, sikerült olyan témát találnom ezzel, amelyen jól szemléltethető az a hullámzás, amely jellemzi az egyes korok történelemszemléletét, az egyes szereplők megítélésének változásait. Természetesen attól, hogy a tankönyvek szubjektív módon beszéltek az időszakról, a tanároknak ezt – jobb esetben – nem volt kötelező átvenni. Érdekes, hogy amíg a korai tankönyvekben még teljesen démonizálva jelent meg a tanácsköztársaság, és alig méltatták szóra, addig az 1950-es évekre mennyire központi témává vált. Itt már egyértelműen túlzásba vitték, minden apró részletre kiterjedően tanították, és ideologikus idézetekkel zsúfolták tele az egyes tankönyvi fejezeteket. Úgy gondolom, hogy a rendszerváltás után ebből a szempontból megtaláltatott a helyes irány, hiszen ekkortól az időszakot már csak egy órai anyagba sűrítették be, amely nagyjából megfelelő és elegendő a tanulmányozáshoz.

A másik érdekes dolog, amire érdemes felfigyelni, a forrásközpontúság elterjedésének sebessége. Az első tankönyv, amelyben források is voltak, az 1953-as, Lukács László-féle volt, azonban ebben – mint már utaltam rá – teljes az egyoldalúság és a propagandisztikusság. Ezután az 1968-as tankönyv az, amelyiktől kezdődően elterjedtek az írott és vizuális források, míg az új kiadású Száray-féle tankönyvben már maga a tankönyvi lecke jóval rövidebb, mint az Archívum. Azonban ez a 2005-ben bevezetett új érettségi követelményrendszer ismeretében teljesen érthető.

Nem tisztem az általam megvizsgált tankönyvek között igazságot tenni, sorrendiséget megállapítani, hiszen nem ezt választottam feladatomul. Mindössze szerettem volna felhívni a figyelmet a hibákra, az összefüggésekre és arra, hogy az egyféleképpen lejátszódó múlt mennyiféle képzetet indíthat el, mily sok módon leképeződhet az egyes kutatók és korok világában.

Jegyzetek