Világunk birtokbavételének eszköze mindenekelőtt a nyelv; gondolataink, érzelmeink is a nyelv révén válnak tudatossá, egyértelművé számunkra és közölhetővé embertársaink számára. Ebben a folyamatban a nyelv összetevői (a fonémák, a szókincs és a grammatika) közül a szókincsnek kiemelkedő szerepe van. Találóan és szépen fogalmazza meg a szókincs jelentőségét Szemlér Ferenc költő Szavak c. versében:
Mit sejtek csak zenén, más hangokon,
bennük tapintom és lélegzelem.
Varázslatukra lett csak otthonom
az értelem-fagyasztó végtelen.
Miattuk érzem, hogy itthon vagyok
a földön... élnem s küzdenem szabad...
Magamra hát sohase hagyjatok,
világteremtő, hűséges szavak.
Ha a szavaknak ilyen nagy a szerepe a gondolkodás és a kommunikáció folyamatában, a társadalom életében, sajnálatosnak kell mondani, hogy a nyelvhasználattal foglalkozó írásainkban gyakran kell utalnunk a szókincs szegénységére, igénytelenségére. De vigyázzunk, nem a nyelv, a nyelvállomány szegénységéről van itt szó, hanem az egyéni nyelvhasználatról. Nyelvünk ugyanis figyelemreméltó elevenséggel, alkotóerővel követi a társadalmi, gazdasági, tudományos élet fejlődését, és új szavakkal, kifejezésekkel reagál az újdonságok megnevezésére: világháló, honlap, egér, holdkomp, léglökéses repülőgép, géntérkép, másolás, hódeszka, bevásárlóközpont, látványpékség, körforgalom, hűtőgép, mélyhűtött stb. Ha kell, idegen nyelvekből is kölcsönöz szavakat: CT (komputer tomográf), MR (emer = mágneses rezonancia), flopi stb. Érzékenyen reagál nyelvünk gondolataink újabb meg újabb árnyalatainak kifejezésére is: beszél – beszédet mond (pl. az államelnök a parlamentben); kifogásol – kifogást emel (pl. a nagykövet egy külföldi állam eljárásával szemben); mellett (térben), ill. e megállapítások mellett (azaz: velük együtt, egy időben); elemez valamit – kielemez (azaz: végig-, alaposan vizsgál), értékel – kiértékel (ua.).
Tehát nem a nyelvvel vannak problémák, hanem a nyelv gazdag és árnyalt eszközeinek egyéni használatával: a pontatlan szójelentésekkel, a közhelyekkel, ismétlésekkel, a felesleges idegen szavakkal, az összekevert, kitekert szólásokkal.
Diákok, újságírók – akik bizony sokszor nem jeleskednek nyelvünk gazdagságának felmutatásában – szokták kérdezni, hogyan lehet gazdagítani nyelvhasználatukat. Az egyik tanácsom, hogy olvassanak jó magyar írókat, költőket. Egy másik: a szótárainkban való böngészés, lapozgatás. Kosztolányi írja: „Szótárt lapozgatok. Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok s fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek, a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom.”
Szótárirodalmunk, az egy nyelven, magyarul írt szótáraink száma az utóbbi időben örvendetesen megszaporodott. Azt azonban nem gondolom, hogy az átlagember csak úgy nekiül, és élvezgetve lapozgat egy-egy műben. De azt igen, hogy olvasás, írás közben elővesz egyet-egyet segítségül, mi is valamely szó jelentése, mi az idegen szó magyar megfelelője, hogyan lehet például a mondta igét másként kifejezni. Például így: említette, szólt róla, előadta, szóvá tette, kifogásolta, helyeselte stb.
A 2007. évi Könyvhétre az eddigi egynyelvű szótárak mellé a Tinta Kiadó megjelentette a szótárak szótárát, ahogy a Nők Lapja c. hetilap találóan nevezte, az Értelmező szótár +-t. Készítették az MTA Nyelvtudományi Intézetében, a nyelvművelő és nyelvi tanácsadó osztály dolgozói, kutatói Eőry Vilma vezetésével.
Mit takar a szótárak szótára elismerő kifejezés? Mit jelent a címben a +? Röviden azt is mondhatnám, hogy az eddigi egynyelvű szótárak összességét. Ezt így többen nem tartanák kielégítőnek, ill. talán túlzásnak is minősítenék. Tehát?
Tartalmaz 16 065 szócikket, s ezekhez kapcsolódóan mintegy negyed millió adatot. Megcélzott olvasói – a magyar anyanyelvűek széles táborában, ide értve a határainkon kívül élőket is – mindenekelőtt az ifjúság és az iskola.
Az összesítő jelleg arra utal, hogy az értelmezésen (a benne megjelenő ábrákon) kívül megtalálhatók a szótárban a címszók rokon értelmű megfelelői (szinonimái), sőt ellentétei; az értelmezést gazdagítják szókapcsolatok, szólások, közmondások; találkozunk tájszókkal, a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban, a Dráva, a Mura, az Őrség vidékén használt jelentésekkel, szavakkal. Találunk a címszók gyakoriságára, stiláris minősítésére történő utalásokat. Értelmező szótárainkban nincs együttesen ennyi minden, sőt, – hogy még egy kellemes kiegészítésre is utaljak – a második kötet végén fogalomköri csoportosításokat is olvashatunk. Mindez azt fejezi ki, hogy szavaink nem elszigetelten, egymástól függetlenül élnek a közösség tudatában, hanem rendszert alkotva, s ez a rendszer nem kis mértékben meghatározza, befolyásolja jelentésüket.
Miben tud tehát segíteni ez a legújabb, egynyelvű szótár?
1. Mindenekelőtt megadja a szavak pontos jelentését, beleértve a szöveg-, a stiláris környezetet, melyben az adott szó szerepelhet. Pl. egy rádióriportban a törökbálinti városszépítő egyesületről beszélgettek, s ott hangzott el, hogy az egyesület azon mesterkedik, hogy... A mesterkedik valamin átvitt értelemben ma már „ügyeskedik, fondorkodik” jelentésű, bár őrzi még – konkrét munkáról szólva – az „ügyesen, mesteri módon végez valamit” jelentést is. A szóban forgó riportban tehát az azon dolgozik felelt volna meg a mai használatnak. – Hogyan áll a szénájuk? – kérdezték ugyancsak egy rádióriportban a közgazdasági egyetem egyik vezetőjétől az egyetemen szervezett tanfolyamokkal kapcsolatosan. A jól vagy rosszul áll a szénája kitűnő, népi, paraszti eredetű szólásunk, de mai használatában bizalmas színezetű. – „A hercegi pár házassága a tönk szélére jutott.” – olvastam egy lapunkban. A tönk szélére jut mai használatában inkább gazdasági kötődésű; itt a bajba jutott, tönkre ment, elromlott kellett volna. Az aggodalmat táplál terpeszkedő kifejezés; szokásosan inkább aggódik, aggályoskodik.
2. Az utolsó példa már átvezet a közhelyek területére. A történik (nem történt intézkedés, azaz: nem intézkedtek), a nyer (befejezést nyer, azaz: befejezték), a rendelkezik (nem rendelkezik, nem volt megfelelő hatásköre), a per pillanat a most, jelenleg helyett – mindezek és számtalan társuk gondolkodásunk renyheségének, homályosságának kifejezői; többnyire arra utalnak, hogy a fogalmazónak nincsenek saját gondolatai, megelégszik az unos-untalan használt, hallott szavakkal, fordulatokkal. Elkerülésüket szinonimák felsorolása segíti a szótárban.
3. A szólásoknak, szólásszerű kapcsolatoknak kitüntetett szerepük van a nyelvek kincses tárában, a miénkben is. Mai használatukkal sajnos kitüntetett figyelmet vívtak ki a nyelvművelők körében. Újságíróink, politikusaink olykor-olykor törekednek rá, hogy színesen, egyénileg fogalmazzanak, s ilyenkor nemegyszer elszalad velük a csikó, s efféléket „ötlenek”: a pálya talaja nehezen emészthetőnek bizonyult az Újpest játékosai számára (azaz: nehezen elviselhetőnek, leküzdhetőnek bizonyult); az ötlet felszította az érdeklődést (tehát felkeltette, mert a felszít ige ma már negatív tartalmakkal társul, mint gyűlölet, ellenségeskedés); nemsokára szögre akaszthatja (az énekes) a 13. aranylemezét is (a szögre akaszt valamit jelentése abbahagy, megtagad valamit; itt ahelyett áll: kiteheti a falra, a falra akaszthatja.).
Szólásokkal nemcsak itt, szótárunkban találkozhatunk, hanem számos szakkönyv is foglalkozik velük, pl.: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?; Bárdosi Vilmos – Kiss Gábor: Szólások; T. Litovkina Anna: Magyar közmondástár.
4. Semmi elvi kifogásunk se lehet az idegen szavak ellen, hiszen nyelvünk sok-sok száz idegen szóval gyarapodott a történelem során. Csakhogy a divat, a sznobizmus akkor is idegen szavakkal él, ha van pontos magyar megfelelőjük: menedzser, fantasztikus, szupermarket, projekt, imázs, konszenzus stb. Nem az idegen szó használatával van a fő bajunk, hanem az önálló gondolat, tartalom hiányával. Szótárunk nem nyelvművelő munka, de ha valamilyen oknál fogva felvesz egy idegen szót, megadja magyar megfelelőjét is.
5. Sok, igen sok területen „ellazulunk”, s ezzel egyre erőteljesebben előre nyomul a szleng (csaj, csajoz, durva követelmény, kiszúrta, hogy...; bekattan stb.) Nem az a baj, hogy mellőzzük az üres formaságokat, hogy a beszélt nyelvváltozat színes elemekkel bővül, hanem ismét csak az önállóság, a saját gondolatok elmaradása az, amit fájón hiányolunk, s különösen a durvaság és trágárság zavar, mint a lapátra tesz, pofára esik, tele van a tököm. Vajon mit tud valaki egy újonnan felavatott szoborról, ha csak annyit mond róla: szar, vagy a tárgyalt személyről, ha az illető hülye fasz? Nem valami álszemérem munkálkodik bennem, ha azt szeretném, hogy csak egyetlen értelmes, tartalmas szót halljak: A szobor lehet kifejezéstelen, az illető modortalan.
E területre is érvényes, hogy szótárunk nem nyelvművelő kézikönyv, nem is illemtan; mégis sok szleng szót, szókapcsolatot felvesz, megfelelő (biz, durva) minősítéssel.
Lám, hová ragadott egy szótár lapozgatása! Benne van az életem – vallom Kosztolányival.
(Eőry Vilma <főszerk.>: Értelmező szótár + I–II. kötet. Tinta Kiadó, 2007.)