Örömmel tapasztalhatjuk, hogy az utóbbi években minden tantárgyból és minden iskolafokon a tankönyvek bőséges választéka áll a tanárok rendelkezésére. Az eddig hagyományosan tankönyvkiadással foglalkozó néhány kiadó mellett egyre újabbak jelennek meg. A jól ismert tankönyvszerzők mellett eddig ismeretlen személyiségek, csak szűkebb körben tevékenykedő pedagógusok vállalkoznak tankönyvírásra.
Bővült (megélénkült), átrendeződött a tankönyvpiac – olvassuk, halljuk nap mint nap a híradások élén. Sok szempontból valóban piaci a helyzet: gyorsan meg kell jelenni az „áru”-val, határozott és célratörő propagandát kell folytatni a termék érdekében, sokszor nem riadva vissza még a felületes vagy akár erőszakos módszerektől sem. Tapasztalataim szerint a kis kiadók munkatársainak szükségszerűen sokféle tevekénysége és az idővel való versenyfutás az a mozzanat, amely sok kiadóban lehetetlenné teszi, hogy valódi műhelymunka folyjék, hogy a szerzőnek, szerkesztőnek legyen módja a nyugodt, alapos munkára, a könyv végső képének kialakítására és a végső forma ellenőrzésére.
A cikksorozat egyes részeiben a tankönyvek nyelvével kívánok foglalkozni, pontosabban helyesírási és nyelvhelyességi problémákkal, a szövegszerkesztés és a szövegértés kérdéseivel, valamint a tankönyvnek mint sajátos kommunikációs eszköznek a jellegzetességeivel. Írásaim középpontjában egy-egy tipikus nyelvi jelenség szerepel, amelyet különböző tankönyvekből vett példák illusztrálnak. A példákat idézőjelbe teszem, ám a forrást nem szándékozom megadni, hiszen nem tankönyvi hibajegyzékek összeállítása vagy egyes tankönyvek pellengérre állítása a célom. Sokkal inkább a tankönyvírók és a szerkesztők figyelmét szeretném felhívni a gyakorlat tanúsága szerint lehetséges hibaforrásokra és a javítás módjára, illetve a hiba elkerüléséhez felhasználható kézikönyvekre és egyéb segédletekre.
Mindennél jobb a jó név
Az alábbiakban a személynevek szövegbeszerkesztésével, helyesírásával és írásbeli használatuk egyéb kommunikációs szempontjaival kívánok foglalkozni. Az ötletet egy 6. osztályos irodalomkönyv ajánlott olvasmányainak fejezete adta, amelyben ekként utalnak a népszerű sorozat egyik darabjára: „Így élt Csokonay Vitéz Mihály”. Mindezt a tankönyv 1999-ben megjelent második javított kiadásában találtam. Ne szörnyülködjünk se a nyomda ördögén, se a szerkesztő figyelmetlenségén, gondoljunk inkább Nemecsek Ernőre, akinek csupa kisbetűvel írták a nevét, József Attilára, akitől nevelőszülei elvették a nevét vagy esetleg saját köznapi kellemetlenségeinkre egy-egy roszszul értett, rosszul írt vagy rosszul ejtett név miatt.
A tulajdonnév legfőbb szerepe a kommunikációban az egyedítés. A név azonossá válik viselőjével, a névalak legkisebb változása is zavart, kellemetlenséget, sőt félreértést okozhat. A történelem, a tudománytörténet, a művészet, művelődéstörténet nagy alkotóinak, híres személyiségeinek nevét kötelességünk pontosan írni és pontosan ejteni.
A tankönyvi szövegekben – a fontosságot hangsúlyozandó – gyakran kiemelik a tulajdonneveket. A legáltalánosabb eljárás a dőlt betűs vagy a félkövér szedés, mint „Abban, hogy a kémia igazi tudománnyá vált, elévülhetetlen érdemeket szerzett a francia Lavoisier (ejtsd: lávoázié)” vagy „A genetika tudományának megalapítója Johan Gregor Mendel (1822-1884) osztrák szerzetestanár volt”.
Történelmi családnevek
A magyar családnevek legtöbbje a XIV. és XVII. század között keletkezett, és közülük jó néhány név őrzi az előző századoknak a maitól eltérő hangjelölési módját. A leggyakoribb, magánhangzókat és mássalhangzókat jelölő a köznyelvben már nem használatos betűk és betűkapcsolatok a helyesírási szabályzat 12. pontjának példáival:
aa = á: Gaal (e.: gál) eé = é: Veér (e.: vér) eö = ö: Eötvös (e.: ötvös) ew = ö: Thewrewk (e.: török) oó = ó: Soós (e.: sós) y = i: Kölcsey (e.: kölcsei) ch = cs: Madách (e.: madács) cz = c: Czuczor (e.: cucor) s = zs: Jósika (e.: józsika) th = t: Csáth (e.: csát) ts = cs: Takáts (e.: takács) w = v: Wesselényi (e.: veselényi)
A helyesírási szabályzat a történelmi családnevek használatához is ad utasításokat, amelyeket a 157. szabálypont foglal össze. Hangsúlyozza, hogy a régi magyar családnevek eredeti alakját általában megőrizzük, mint például az Orczy, Sigray, Thewrewk nevekben. Kiemeli, hogy abban az esetben, ha az eredeti forma mellett az idők folyamán névváltozatok keletkeztek, a család vagy a kiemelkedő történelmi személy által rögzített, korunkhoz legközelebb élő formát kell használni. Dessewffy Arisztid neve csak ebben a formában írható, de a ma élő személyek ettől eltérően viselhetik a Dezsőfi nevet is.
Ugyancsak nagy figyelmet igényel az idegen személynevek írása, amelyekben más ábécék betűi és betűkapcsolatai is előfordulhatnak mind magánhangzók, mind mássalhangzók jelölésére, például:
Robinson Crusoe (e.: robinzon krúzó) vagy az idegenes ejtést jobban megközelítve: (robinszn krúszó)
Alexander Selkirk (e.: eligzánder(r) szëlkör(r)k)
Gerald Durell (e.: dzsër(e)ld dár(e)l)
Harriet Beecher-Stove (e.: heriët bícse(r) sztó)
Erich Kästner (e.: érih kësztner)
Karel Capek (e.: kárel csápek)
Amerigo Vespucci (e.: ámërígó veszpuccsi)
Leonardo da Vinci (e.: lëonárdó da vincsi)
Az idegen nevek közlésének kiejtésében erősen megoszlik a tankönyvi gyakorlat. Vannak olyan könyvek, amelyek nem vagy csak néhány név kiejtését közlik, mások jóval gyakrabban megadják az idegen nevek kiejtését. Arra, hogy a kiejtett alakot milyen formában közöljük, nincsen szabály, csupán szokások és hagyományok irányíthatják a szerzőt vagy a szerkesztőt. Követendő minta lehet a helyesírási szabályzat eljárása, amely a 13. szabálypontban az idegen tulajdonnevekkel és az idegen szavakkal foglalkozva szögletes zárójelben közli az ejtést, az e. rövidítés után kettősponttal, azaz Greenwich [e.: grinics], joule [e.: dzsúl]. Ezzel az idegennyelv-tanulás gyakorlatában is terjedő és egyértelmű eljárással sajnos egyetlen vizsgált tankönyvben sem találkoztam. Sokkal gyakoribb, hogy a név után kerek zárójelben áll a kiejtésre utaló alak ejtsd: utasítással vagy anélkül, mint „Nem sokkal később, 1874-ben a holland van’t Hoff (ejtsd: fant hoff) és a francia Le Bell (ejtsd: lö bel), szintén egymástól függetlenül, arra a felismerésre jutottak, hogy a szénatom vegyértékeinek határozott térbeli iránya van” és „A leggyűlöltebb kegyenc, Strafford (sztreford) elfogatásának jóváhagyását például a királyi palota ostromára fölvonuló nép kényszerítette ki”.
Zavaros zárójelek
Rendkívül zavarónak tartom azokat a kerek zárójeles formákat, amelyek ejtsd: utalást vagy e. rövidítést sem tartalmaznak. Az ilyen alakok nagyon megnehezítik a szöveg értelmezését, hiszen a kerek zárójelet más információk közlésére is használják. Sokszor ugyanabban a tankönyvben is különböző a kerek zárójel funkciója. Tartalmazhat évszámot, szómagyarázatot és egyéb kiegészítést, például „1603-ban a Tudor-házzal rokon skót Stuart-ház tagja, I. Jakab (a kivégzett Stuart Mára fia, 1603–1625) lépett a trónra” vagy „Akkor történt ez, amikor a polgári átalakulásban érdekelt rétegek tovább erősödtek, és a spanyolok elleni háborúban – akkor még a korona oldalán – összeforrtak. (Lásd II. oszt. 197. lap!)” és „A presbiteriánusoknál is messzebb mentek az independensek (függetlenek)”.
Gyakori, hogy egyetlen mondaton belül több funkcióban vagy többször szerepel a kerek zárójel, például egy harmadikos gimnazistáknak készült történelemkönyvben „A fölvilágosodás legnagyobb angol alakja, a »dicsőséges forradalom« korának gyermeke, Newton barátja, Locke (lak, 1632–1704) volt” és egy hatodik osztályosoknak íródott irodalomkönyvben „Daniel Defoe (deniel difó) (?1660–1731) Londonban született protestáns iparos (gyertyaöntő, majd mészárosmester) fiaként”.
Amint látjuk, az utóbbi példában az egyszerű mondat tartalmát még háromféle, zárójelbe tett információ bonyolítja: elsőként a név kiejtése, másodikként a bizonytalan születési évszám és a halálozás éve, harmadikként az édesapa foglalkozásai. A szöveg érthetősége, könnyebb feldolgozhatósága miatt célszerű lett volna a zárójeleket elkülöníteni és tartalmukat kibontani. Például ilyen módon: Daniel Defoe [e.: deniel difó] (1660 körül–1731) protestáns szülők gyermekeként Londonban született. Édesapja iparos ember volt, aki kezdetben gyertyaöntőként, később mészárosként dolgozott.
Az idegen nevek kiejtésében az Idegen nevek kiejtési szótára (Magay Tamás. Akadémiai Kiadó. 1974.) lehet a segítségünkre. Ez a munka 25 latin betűs írású nyelvből 40.000 tulajdonnevet közöl kiejtés szerinti átírásban. A névanyagnak mintegy háromnegyed része személynév. Ha a fenti példákban található neveket ellenőrizzük a kiejtési szótárból, akkor arra gyanakodhatunk, hogy a szerzők/szerkesztők valószínűleg nem használták Magay Tamás szótárát, hanem inkább a szájhagyományként élő névkimondást jegyezték le, vagy egyéb forrásokra támaszkodtak. Néhány eltérő alak az eddigi példákból:
A tankönyvben: A kiejtési szótárban:
Lavoisier [e.: lávoázié] Lavoisier [e.: lavoazjé]
van’t Hoff [e.: fant hoff] Van’t Hoff [e.: van’t hof]
Strafford [e.: sztreford] Strafford [e.: sztrefo(r)d]
Daniel Defoe [e.: deniel difó] Daniel Defo [e.: deni(e)l d(e)fó;
korábban így is: difó
Locke [e.: lak] Locke [e.: lok]
Helyesírási problémák esetén A magyar helyesírás szabályai (11. kiadás. Akadémiai Kiadó. 1984.) című kiadványhoz fordulhatunk. Érdemes megjegyezni, hogy 1994-ben jelent meg a szabályzat 11. kiadásának 11. lenyomata, amelyben a szerkesztők az elmúlt évtized változásainak megfelelően korszerűsítették a szóanyagot. Fontos tudnunk, hogy a helyesírási szabályok nem változtak meg, csupán a példaanyag egy részét frissítették fel a szerzők.
A helyesírási szabályzat 10. kiadása 1984-ig volt érvényben, és eddig volt érvényes a Helyesírási tanácsadó szótár is. A szabályzat 11. kiadásához új, korszerű szótár készült, helyesírási kéziszótár címmel (Deme László–Fábián Pál. Akadémiai Kiadó. 1988.). Kibővített, átdolgozott változata a nemrég megjelent Magyar helyesírási szótár (Deme László–Fábián Pál–Tóth Etelka. Akadémiai Kiadó. 1999.)
A helyesírási kézkönyvek alkalmazásában és ajánlásában sok pontatlanság van. Még a könyv- és könyvtárhasználatot tanító tankönyvek is gyakran tévednek, összekeverik a kiadványokat. Egyikük – 1997-es, második kiadásában a szótárak között a Helyesírási tanácsadó szótár használatát ajánlja a tanulóknak. Helyette a Helyesírási kéziszótár lett volna a megfelelő, illetve az 1997 utáni kiadásokban a Magyar helyesírási szótár. Egy másik – szintén 1997-es kiadású – a tanulási források használatát tanító könyv a fejezet címében Helyesírási kéziszótárt említ, ám két feladatából az egyikben a Helyesírási szójegyzék terminus, a másikban a Helyesírási tanácsadó szótár szerepel. Összefoglalva a tévedéseket okozó kézikönyveket:
1984-ig A magyar helyesírás szabályai 10. kiadás, Helyesírási tanácsadó szótár;1984-től A magyar helyesírás szabályai 11. kiadás, Helyesírási kéziszótár (1988.). A magyar helyesírás szabályai 11. kiadás 11. lenyomat, Magyar helyesírási szótár (1990.).
Az írás címéül választott, lassan feledésbe merülő régi közmondás – Mindennél jobb a jó név – azt jelenti, hogy becsületünk, tisztességünk mindennél fontosabb. De nemcsak átvitt értelemben, nemcsak közmondásként igaz ez a mondat, hanem elsődleges jelentésében is. A „jó név”, azaz a helyesen írt, helyesen ejtett és pontosan használt személynév mindannyiunk számára fontos. Még inkább fontos a tankönyvi szövegekben, amelyek nemcsak ismeretet adnak át, hanem a lehető legtágabb értelemben vett kultúrát közvetítik.
Fercsik Erzsébet