Ma reggel úgy döntöttem, hogy nagyon friss vagyok és nagyon sok mindent el fogok végezni. Nagy elmaradásaim vannak a leltározás terén. Tegnap elképedve fedeztem fel a raktárunkban, hogy a tavalyi diákkonferencián kapott ajándékkönyvek még beleltározatlanul várnak a feldolgozásra. Sőt egy hete már ott fekszenek a tankönyvrendelő lapok az asztalom sarkán, amit már rég el kellett volna készítenem, a pályázatról nem is beszélve, aminek holnapután jár le a beadási határideje...
Időben megérkeztünk az iskolába a reggeli hóesés ellenére. Miután kiriasztottuk a könyvtárat, az ajtóban a magyaros kolléga várt, hogy jaj de jó hogy megjöttem, mert azonnal szüksége lenne osztálylétszámnyi szöveggyűjteményre a harmadik B-ben. Természetesen még nagykabátban lehoztam a galériáról a 26 darab szöveggyűjteményt. Gyorsan lekabátoltam és máris szaladtam volna a reggeli áhítatra, de az ajtóban összefutottam a német tanárnővel, aki rövid szabadkozás után máris a lényegre tért, a második órát a könyvtárban szeretné megtartani a második osztálynak. Egy videofilmre lenne szüksége, melyet most szeretne beállítani. Sajnos nem találtam meg azonnal a közel ezer film között, így a számítógépet rögtön bekapcsoltam, hogy a katalógusban mielőbb megtalálhassuk a filmet. A számítógép elindult volna, de az operációs rendszer valamilyen hibát észlelt és úgy döntött, hogy megismétli az indulást. Vártunk néhány percet türelemmel, amikor megszólalt a telefonunk, az igazgató kérte, hogy menjek azonnal hozzá, mert megérkezett Kanizsáról a mérnök, aki a könyvtári előtér átépítésében fog részt venni és jó lenne, ha hallhatnám én is a megbeszélést. A kollégától elnézést kérve, hogy a gépen még nem tudom megnézni a film helyét, elirányítottam a szekrényekhez, hogy legyen szíves próbálja megtalálni a kívánt dokumentumot. A közös megbeszélés mindössze negyedórára sikeredett, mert az igazgató úrnak órára kellett mennie és rám bízta a mérnököt, hogy addig mutassam be a helyszíneket neki. Nagyon barátságos ember volt a mérnök úr és elviselte, hogy a helyszínek bejárása alatt legalább nyolcan kérdeztek tőlem valamit, hogy mi hol van és mikor tudnám odaadni. Végül is még az első órai kicsengetés előtt visszakerülhettem a helyemre és gyorsan megkerestem a német tanárnőnek a filmet, mert ő is azok között volt, aki a mérnökkel való beszélgetés alatt csak annyit mondott, hogy jó lesz majd szünetben is a film. Az operációs rendszer simán elindult másodszorra. Tehát kezdődhet a munka. Közben megérkezett Olga néni, aki nagyon jólelkű ember és azért jár be hozzánk nyugdíjasként, hogy hasznosan töltse el az idejét. Vállalkozott arra is, hogy segítsen vonalkódozni a könyvtárunk dokumentumait. Sőt a kedvünkért a számítógéppel is megbarátkozott, hogy el tudja végezni ezt a fontos munkát. Már több mint háromezer kötetet látott el a kódcímkékkel, soha nem fogom tudni meghálálni neki ezt a sok munkát. Jaj, még nem készítettem elő Olga néninek, a mai könyvkupacot a polcokról és még a tegnapi elvégzetteket sem tettem vissza a helyére. No ezen gyorsan segítettem, hogy mielőbb hasznosíthassa magát hű segítőtársam. Megszólalt a csengő. Az első szünetben csak tizenkilencen hozták vissza a „hétvégi” kötelező olvasmányaikat. Ez még nem is lett volna gond, csakhogy kiselőadásra keresett anyagot egy kislány, akin látszott, hogy komolyan vette a feladatot és nem tudtam megállni, hogy ne segítsek neki a keresésben. A pánikbetegségek latin neveit keresgélte, végül is gyorsan megtaláltuk. Közben elkezdett „beáramlani” a németes osztály a tanárnőjükkel. No egy kis nyugalom és lássuk a tervezett napi feladatokat. Megszólalt a telefon, gyorsan felvettem, hogy ne zavarjam az órát. Egy nyugdíjas csoport szeretné meglátogatni a könyvtárat április végén. Tájékoztattam az érdeklődő telefonálót a látnivalóinkról, majd rögzítettem a napot és az órát a naptáramba. Sajnos nem tudtuk rendesen befejezni a beszélgetést, a titkárnő szólt ide a belső telefonon, hogy menjek gyorsan, mert vezetőségi megbeszélés van és érintett vagyok a közelgő szavalóverseny előkészítése kapcsán. Csapot-papot hagytam, mint Csokonai, és három perc múlva már újra az igazgatóiban voltam a kollégákkal az operatív megbeszélésen. Könyvtárbemutatót tartunk szombaton délután a vendég zsűri és versenyző tanulók számára. Visszafele menetben a titkárnő még a kezembe nyomta a mai postát, a gondnokunk pedig szólt, hogy van két nagy csomag könyvem, majd menjek értük. Miközben a folyosón azt néztem a levelek között, hogy ki milyen meglepetést tartogat számomra, majdnem fellöktem Jóska bácsit, aki éppen hozzám igyekezett. Csak a Rubiconokat hozta vissza, becsülettel elolvas mindent, ami a második világháborúról szól. Érdeklődött, hogy nem érkezett-e újabb, a témához kapcsolódó könyv. Ebben a kérésében kedvében tudtam járni, mivel éppen a napokban kaptunk ajándékba egy könyvet egy öregdiákunktól. Szívesen beszélgettem volna vele, hogy hogyan élte át ő a csurgói eseményeket, de a tanárnő szakított félbe bennünket a galériáról, hogy nincs valami rendben a videóval. Jóska bácsitól elbúcsúztam és felszaladtam, hogy ne legyen semmi gond az órával legalábbis a könyvtár videója miatt. Csak kicsúszott az egyik kábel, ezért nem akart a kép megjelenni. Alig indultam el lefelé a lépcsőn, amikor a telefon újra megfuttatott. Ez már kísérteties, hogy amikor a legtávolabb vagyok, mindig akkor szólalt meg. Semmi komoly nem volt, csak egy számomra ismeretlen akart beszélni az igazgatóval, de nem tudta a számát. Végre nézhetem a postát. A levelek mindig az elsők között. Egy számlalevél, hogy lejárt a Nationale Geographic előfizetése és legalább háromféle módon megújíthatjuk mindenféle könyvvásárlási kedvezménnyel. A következő levél már egy kicsit izgalmasabb volt. Az egyik kiadó fizetési felszólítása, hogy tavaly áprilisban nem fizettünk be 2600 forintot. Lázas keresésbe kezdtem, hogy mi történt. A gazdasági hivatalban sem volt nyoma a számlaszámnak, de a könyveknek sem. Végül is csak másfél óra telt el erre az ügyre. Miután telefonon egyeztettünk a reklamáló kiadóval, kiderült, hogy nem is nekünk érkezett a csomag. A postai küldemények mellett megérkeztek a Magyar Közlönyök legújabb számai. A 46-os szám belseje teljesen hiányzott, mindössze a borítóját kaptuk meg. Megtörtént a reklamáció telefonon, ígéretet kaptunk a szám pótlására. Elindultam a gazdasági hivatalba a könyvtári csomagokért. Gyorsan megérkezett az alsó tagozatos könyveket küldő kiadótól a kért tankönyves illetve kézikönyves csomag, a másik az idegen nyelvű könyvesbolttól. Miután egyeztettem a számlákat a könyvekkel, azonnal feltűnt, hogy három könyv hiányzott az alsós könyvek közül. A leggyorsabb módja a reklamációnak, ha e-mailt használok. Megnyitottam a régi jó levelező programot, amikor legalább 20 levél landolt a postaládámban. Ebből 17-et olvasás nélkül kitöröltem, mert csatolt fájlt is tartalmazott és nagyon gyanús nevek voltak a feladók között. A beérkező maradék három levél egyike figyelmeztetett, hogy kérnek bennünket, azonnal küldjük a kitöltendő kérdőívet az állományvédelmi felméréssel kapcsolatban. A másik két levél a könyvtáros listáról érkezett, hogy milyen nehéz helyzetben van a szakma. A közalkalmazotti státusz megszűnésével kapcsolatban is írtak néhányan a listára. Egy pillanatra megállt a szívverésem, de a gazdasági vezetőm rázott fel a kábulatból, hogy megérkezett az állományvédelemmel kapcsolatos pályázati szerződésünk. Az ősszel újra restaurátorok fognak meglepni bennünket egy hétre, akik a műemlékkönyvtárunkban sok száz könyvet „gyorsjavítanak” nagy örömünkre. Milán otthon hagyta a földrajz atlaszát, most az egyszer segítünk rajta! Legalábbis reméljük, hogy nem kell a tanévben többször veszekedni vele emiatt. Egy régi kedves olvasónk tért be hozzánk újra a városkából. A szakdolgozatához kért informatikai szakkönyveket. Néhány kötetet tudtam is neki adni, egyet azonban könyvtárköziben kell meghozatnom számára. Szerencsére megtaláltam a Megyei Könyvtár katalógusában, a következő percekben el is ment a kérés a számítógépen Kaposvárra. Úristen! A következő órán hozzám fognak jönni a 10. B osztályosok. Még van négy percem, hogy előkészítsem a könyvtári foglalkozást. Szerencsére ezt a kollégám tartja a szellemi munka technikájáról. Végre „dolgozhatok” egy kicsit. Gyorsan kiteszem a táblát – A könyvtárban tanítási óra van, kérem ne zavarjanak! – és máris munkához látok. Nagyon szeretem az új könyvek feldolgozását több okból is. Ilyenkor találkozhatok közelebbről is néhány percre egy-egy könyvvel, kézbevehetem, esetleg beleolvashatok. Legtöbbször csak a tartalomjegyzéket böngészem át. Milyen jó lenne, ha minden nap kaphatna a könyvtáros egy-két órát, amikor kötelező lenne számára a könyvek olvasása! A kisebbik csomagot választom először, pecsételés, számozás, vonalkód beragasztása. A csoportos leltárkönyvet azonnal kitöltöm, majd következik a számítógépes feldolgozás. Legalább negyed óráig egyedül lehetek a könyveimmel és már az ötödik könyvnél tartok, amikor hátulról csendben nyílik az ajtó és az egyik kollégám szeretne egy könyvet kölcsönözni. Azért nem várhat, mert a szomszédos épületrészben lesz a következő órája és nem fog időben érkezni. Lábujjhegyen kihozom a kért könyvet - egy kicsit morcosan néz rám a könyvtári órát tartó kollégám. Sajnos vége a délelőttnek, még csak négy könyvet leltároztam be, még csak vissza se soroltam a visszahozott könyveket és máris mehetek ebédelni. Egyáltalán megérdemlem ennyi szakmai munka után? No majd délután...
Ebéd alatt még egyeztetem feleségemmel az eddigi eseményeket és a délutáni könyvtári teendőket. Nem sok időm marad, mert ma három órakor tanári értekezlet is lesz. Ebbe a két órába kell mindent belepréselnem, amit reggeltől akartam elvégezni. Megérkezett az Új könyvek, amit mindig komolyan át szoktam tanulmányozni. Valószínűen ma is otthonra marad. Örülök, ha a két óra elegendő lesz a könyvcsomag maradékának beleltározására. Éppen a második fogáshoz fogtunk volna hozzá, amikor csengett a telefonunk. A titkárnő szólt ide, hogy megérkezett a fénymásoló szerelője. Még jó, hogy időben elindultunk ebédelni... Szerencsénkre nem nagy gond volt vele, csak ki kellett tisztítani. Alig vártam, hogy távozzon, mert az ember folyó ügyeinek is eleget kell tennie a nap folyamán. Visszatérőben a folyosó végéről már láttam, hogy vártak a diákkönyvtár ajtajában a diákok. A nyolcból három csak tanulni szeretett volna az olvasóban, kettő a levelezését nézte meg, a maradék három jól megleckéztette a könyvtárost. Tudományos diákköri konferenciára készültek. Az egyik az autizmusról készült dolgozatot írni. Közösen néztük meg a gépi katalógusunkat, a pszichológiai kézikönyveinket, nagyon kevés használható anyagot találtunk. Egy könyvünk volt, ami kb. 20 oldalon írt a témáról, de ezen kívül mást nem találtunk. Ráeresztettem az internetre, hadd vesződjön a témájával, hiszen még tetszik is neki. A másik kettővel gyorsan végeztem. Az egyikük a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal kapcsolatban kapott néhány könyvet, a harmadik közben kiszolgálta magát nagy örömömre.
A kollégium vezetője rohant be hozzánk, hogy most azonnal kellene neki két fénykép a városkánk két templomáról. Az egyiknek eleget tudtam tenni, mert megtaláltam a gépen, a másikért továbbküldtem. Hamarosan három óra. Te jó ég! Nem válaszoltam még a tegnapi levelekre. Az Új könyveket máris elteszem a táskámba, majd este otthon folytatom. Mi lesz a ma érkezett könyvek beleltározásával? Nem soroltam a helyükre a ma visszahozott könyveket! Tulajdonképpen mit csináltam ma? Talán szabadságot kellene kérnem, hogy egy kicsit utolérjem magam. Ha egyszer bezárkózhatnék néhány hétre a könyvtárba talán mindent a helyére tehetnék, minden lemaradásom bepótolhatnám! Persze csak ha nem másznának be utánam az ablakon....
Egy nagy problémám maradt a nap végére, mint minden nap: Arany János jutott eszembe: „Mily temérdek munka várt még!...
Mily kevés, amit beválték...”
Este megfogadtam, hogy holnaptól semmit nem tervezek előre. Ezzel minden iskolai könyvtáros kolléga így van, vagy csak felénk ilyen a könyvtáros egy napja?