Rinyu Zsolt: A tudományos-fantasztikus irodalom helyzete Magyarországon

Az elmúlt másfél évtizedben a tudományos-fantasztikus irodalom magyarországi olvasóközönsége drámai mértékben csökkent. Míg az 1980-as évek közepén a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozat kötetei átlagosan 80-100 ezer példányban jelentek meg, s a legnépszerűbb tudományos-fantasztikus irodalmi folyóirat, az 1985 októbere óta immár havonta megjelenő Galaktika példányszáma meghaladta az ötvenezret, addig a 2000-es évek elején ritka kivételnek számít, ha egy tudományos-fantasztikus regény ötezernél több példányban fogy el, a jelenlegi legsikeresebb sci-fi és fantasy folyóirat, a kéthavonta megjelenő Átjáró első számai pedig mindössze 1500 példányban jelentek meg. Ez a nyilvánvaló tendencia számos kérdést vet fel. Mik lehetnek ennek a nagymértékű visszaesésnek az okai és következményei? Ki és mit tehetne a tudományos-fantasztikus irodalom népszerűségének helyreállításáért, kellő elismertségének megteremtéséért? Sőt, miért van szükség, és egyáltalán van-e szükség ma, Magyarországon a tudományos-fantasztikus irodalomra? Mielőtt azonban megkísérelnénk választ találni ezekre a kérdésekre, tisztáznunk kell, hogy mit is értünk tudományos-fantasztikus irodalmon.

Mi is az a science fiction?

A tudományos-fantasztikus irodalom (divatos angolszász terminológiával science fiction [sci-fi, SF] ) fogalmának meghatározása nem könnyű feladat. Az ezernyi definícióból („A science fiction összejövetelek egyik legnépszerűbb teremsportja a science fiction definiálása.” – írja Frederick Pohl A science fictionről című tanulmányában¹) itt – a terjedelmi korlátok miatt – mindössze néhány, jobban sikerült meghatározás idézésre van lehetőség.

„A science fiction nem más, mint az értelem tündérmeséje.” Alighanem Alain Le Bris fenti meghatározása² a legszebb az összes valaha született sci-fi definíció közül, ám használhatósága az egyes művek besorolását illetően igencsak megkérdőjelezhető. Mégis fontos, mert szerepel benne a racionalitásra utaló „értelem” kifejezés, mint a sci-fit az egyszerű tündérmeséktől, fantasztikus utazásoktól, rémtörténetektől és a fantasytől elkülönítő elem. Sokkal bonyolultabban és sokkal pontosabban fogalmaz Robert Silverberg, aki szerint a science fiction témái „olyan témák, melyek /…/ lehetségesek az általunk megértett tudományos törvények keretei között. (Bár az időgépek és a fénysebességnél gyorsabb utazás kétségtelenül a legvégső határaiig feszíti, sőt, talán azon is túl ezt a keretet.).”³ Stanisław Lem Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia című művének bevezetésében kifejtett véleménye szerint a science fiction legérdekesebb elemei „azok a dolgok /…/, amelyek pillanatnyilag nincsenek, de valamikor a jövőben megszülethetnek, valamint azok, amelyek nincsenek, és minden bizonnyal nem is lesznek, de amelyek »létezhettek volna«, mert létezésük a legcsekélyebb mértékben sem mond ellent a természet törvényeinek.”⁴ Lem fenti definícióját gondolta tovább S. Sárdi Margit, aki szerint „A tudományos-fantasztikus irodalom az elbeszélő szépprózának az az ága, amely ma még nem létező vagy föl nem ismert problémákkal foglalkozik, s azokra racionális megoldást kínál, vagy fordítva, létező, fölismert problémákkal foglalkozik, s azokra nem létező, de racionális megoldást kínál.”⁵

Természetesen akad néhány olyan határterület, amelyekhez tartozó művekkel kapcsolatban nehéz eldönteni, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom témakörébe tartoznak-e. Az álomban játszódó műveket legfeljebb akkor tekinthetjük sci-finek, ha az álom minden fantasztikus eleme racionális magyarázatot kap, s az álom pusztán az elbeszélés keretéül szolgál. A kísérteteket, vámpírokat, vérfarkasokat és egyéb mitikus lényeket felvonultató történetek csak akkor tartoznak a tudományos-fantasztikus irodalom körébe, ha a lények létezésére elfogadható tudományos magyarázatot kapunk az elbeszélés keretein belül, vagy ha az adott lények csak az adott mű világának bemutatását szolgálják. Ugyanígy, a mágiát, pszionikát és egyéb hasonló jellegű, jelen valóságunkban nem bizonyítottan létező jelenségeket felvonultató írásokat is csak akkor tekinthetjük egyértelműen a tudományos-fantasztikus irodalom részének, ha a jelenség működésének minden eleme racionális magyarázatot kap az elbeszélés keretein belül. Amennyiben a tudományos-fantasztikus elem (pl. magasabb színvonalú technikai környezet) nem képezi a történet elidegeníthetetlen részét, vagy csak a cselekmény előremozdításának eszköze, nem beszélhetünk tudományos-fantasztikus alkotásról. Nem tartoznak a tudományos-fantasztikus irodalom körébe azok a fantasztikus történetek sem, amelyben a racionális elem mindössze az, hogy a cselekmény a Földön, vagy egy (a Földről származó) emberi telepesek által réges-rég benépesített bolygón, esetleg egy, a miénkhez igen kevéssé hasonlító párhuzamos univerzumban játszódik, ám ez a tény a történet szempontjából semmiféle jelentőséggel nem bír. A „modern”, technikai-társadalmi utópiák és antiutópiák (disztópiák) viszont vitathatatlanul a tudományos-fantasztikus irodalom részét képezik.

A fentiekből tisztán látható, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom mibenlétét nehéz röviden és pontosan meghatározni. Kuczka Péter egy 1977-ben született tanulmányában igen frappánsan így oldja meg a sci-fi meghatározásának problémáját: „A legegyszerűbb azt mondanunk, hogy a sci-fi olyan mű, amelyben űrhajók, robotok, marslakók, gülüszemű szörnyek és távoli bolygók szerepelnek. Ez a körülírás kielégítheti azokat, akik nem olvasnak sci-fit. Azoknak viszont, akik ismerik és olvassák, nem kell sokat magyaráznunk, ők úgy is tudják, miről van szó. Ezzel a definiálás lidércnyomásától sikeresen megszabadultunk.”⁶

A sci-fi további sajátosságai

A science fiction varázsa a benne szereplő, helyenként irreális, de racionálisan végiggondolható helyzetek és a valós élethelyzetek párhuzamában rejlik. A sci-fi művek többsége – a jelen valóságunk törvényszerűségeitől deklaráltan eltávolító fantasyvel ellentétben – egyfajta, a valóságtól legfeljebb néhány, racionálisan felépített elemben különböző kvázi-reális világot kínál. A tudományos-fantasztikus irodalom változatos tematikai eszköztára lehetővé teszi olyan pszichológiai helyzetek, problémák felvetését, elemzését, amelyek jelen valóságunkban (még) kevésbé sarkított formában vannak csak jelen, s ezáltal képes felhívni a nagyközönség figyelmét társadalmunk olyan rejtett problémáira is, amelyekkel legfeljebb a tudósok szűk köre szembesült. (Nem véletlen, hogy a sci-fi írók többsége eredeti szakmáját tekintve természet- vagy társadalomtudományok területén végzett kutatásokkal foglalkozik.) Mindemellett az igazán jó tudományos-fantasztikus irodalmi mű hatásmechanizmusa nem különbözik az egyéb irodalmi alkotások hatásmechanizmusától. A jó sci-fi gondolkodni tanít és felelősségérzetre nevel. Sőt, sokszor még az esztétikai, irodalmi szempontból kevésbé értékes alkotások is képesek (érdekességüknél, kalandosságuknál fogva) elősegíteni az olvasóvá nevelés folyamatát.

A hanyatlás okai és következményei

A sci-fi egyik legnagyobb erénye bámulatos ötletgazdagsága. Legjellemzőbb műfaja a novella, amely a leginkább alkalmas műfaj egy-egy ötlet végiggondolására, s a benne lévő lehetőségek kiaknázására. A tudományos-fantasztikus irodalom hazai népszerűségének visszaesésében alighanem komoly szerepet játszott az a tény is, hogy a Galaktika megszűnése (1995 áprilisa) óta jelentősen csökkent a magyar nyelven megjelenő tudományos-fantasztikus novellák száma. A sci-fi magyarországi állandó olvasóközön-
ségének radikális mértékű visszaesésében azonban számos más tényező is szerepet játszott. Ezek közül talán a legjelentősebb a fiatalabb korosztályok szabadidejének csökkenése (amely elsősorban a tanulásra fordított idő megnövekedéséből adódik), valamint a szerepjáték és az olyan alternatív szabadidős tevékenységeket lehetővé tevő eszközök elterjedése, mint a videó, a kábeltévé vagy a számítógépes játékok, ami együttesen a sci-fi iránt legfogékonyabb tizen- és huszonéves korosztályban az olvasásra fordított idő drasztikus mértékű csökkenéséhez vezetett. Ráadásul – részint egy világméretű tendenciának,⁷ részint a szerepjátékok magyarországi térhódításának, részint a rendszerváltás után feltörekvő magyar fantasy írók „nemzedékének” köszönhetően – az 1990-es évek elejére a Magyarországon tíz évvel korábban még szinte teljesen ismeretlen fantasy népszerűsége elérte, majd hamarosan meghaladta a science fiction népszerűségét. Talán nem egyértelmű az összefüggés a fantasy előretörése, és a sci-fi visszaesése között, hiszen a két irodalmi irányzat⁸ kedvelőnek táborai között igen nagy az átfedés. Ám ha figyelembe vesszük, hogy a fantasztikus irodalom modernebb irányzata (sci-fi, fantasy, meseregény) olvasóközönségének jelentős része a 10 és 18 év közötti korosztályból kerül ki, akik a rendszerváltást követően sem olvasóként, sem vásárlóként nem tarthattak lépést a megjelenő fantasztikus kiadványok számának növekedésével, egyértelművé válik, hogy a fantasy térhódítása is törvényszerűen elősegítette a sci-fi iránti kereslet csökkenésének folyamatát.

A rendszerváltás után a magyarországi könyvpiac liberalizálódásának következményeként kialakuló versenyhelyzet természetesen a tudományos-fantasztikus könyvkiadást is érintette. A könyvárak emelkedése, amelyhez az 1990-es évek elején az évi 30% feletti infláció mellett az ÁFA bevezetése, majd kultúrcikkekre történő kiterjesztése is hozzájárult, a lakosság könyvbeszerzési szokásainak megváltozásához vezetett. A könyvvásárlás szerepe jelentősen visszaesett, ugyanakkor előtérbe került az ismerősöktől való könyvkölcsönzés, és nőtt a már meglévő családi könyvtárak kihasználtsága is. Ez a vásárlói attitűdváltozás törvényszerűen a Magyarországon megjelenő könyvek átlagos példányszámának drasztikus csökkenéshez vezetett. (A Magyarországon ma megjelenő könyvek átlagos példányszáma alig haladja meg a rendszerváltás idején kiadott könyvek átlagos példányszámának 25%-át.⁹) Különösen nagy mértékben érvényesült ez a tendencia a szórakoztató irodalom terén, ahová hagyományosan a tudományos-fantasztikus irodalmat is sorolni szokták. A példányszámok csökkenése aztán természetesen az árak további növekedéséhez vezetett, hiszen a kiadói költségek alig, a nyomdai költségek pedig nem egyenes arányban, hanem annál jóval kisebb mértékben csökkennek alacsonyabb példányszám esetén. A folyamatosan növekvő árak viszont további példányszám-csökkenést eredményeztek…

Mindezen nehézségek ellenére soha annyi tudományos-fantasztikus könyv nem jelent meg Magyarországon, mint éppen az elmúlt másfél évtizedben. A rendszerváltás utáni évek sci-fi dömpingjének egyik legfőbb oka – a cenzúra megszűnése és a teljesebb körű vállalkozási szabadság mellett – az a tény volt, hogy a sic-fi amerikai „aranykora” Magyarországon is ismert és népszerű szerzőinek életművében számos olyan sikeres mű akadt (és akad ma is), amelyek még nem jelentek meg magyarul, a sci-fi modernebb irányzatai pedig szinte teljesen ismeretlennek számítottak az idegen nyelveken (elsősorban angolul) nem olvasók körében.

A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó, amely – elsősorban Kuczka Péter szerkesztői tevékenységének köszönhetően – 1969-től Magyarország vezető kiadója volt a tudományos-fantasztikus könyv- és folyóirat-kiadás terén, a maga területén egészen 1995-ig az ország egyik legjelentősebb kiadója maradt. Bár 1987-ben megszűnt a kiadó Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozata, amely az 1969 és 1987 között megjelent százharminckét kötetével mindmáig a leghosszabb és legjelentősebb Magyarországon megjelent sci-fi sorozat, folytatása, az 1988 és 1994 között negyvenhat kötetet megért Galaktika Fantasztikus Könyvek nem sokban különbözött tőle. A legjelentősebb változás az volt, hogy az új sorozatban jóval kevesebbszer szerepeltek a kelet-európai szerzők művei (beleértve a magyarokat is). A Galaktika Fantasztikus Könyvek mellett az 1987 és 1995 közötti időszakban további három tudományos-fantasztikus sorozata is volt a kiadónak (Galaktika Baráti Kör, A sci-fi mesterei, Isaac Asimov Alapítvány és Birodalom sorozata), így minden évben 12-17 sci-fi kötet jelent meg a kiadónál. 1995-ben viszont már csak hat, ugyanis 1994 februárjában, a nagy állami kiadók közül az utolsó között, sor került a Móra Kiadó privatizációjára,¹⁰ és a kiadó új tulajdonosainak elképzeléseibe nem fért bele a tudományos-fantasztikus irodalmi művek megjelentetése. 1995 folyamán megszűnt a kiadó utolsó fantasztikus sorozata (GBK), valamint a nagy múltú Galaktika folyóirat is, amely az 1972 és 1995 között megjelent 175 számával és közel húszezer oldalnyi terjedelmével fennállásának huszonhárom éve alatt a világ legszínvonalasabb tudományos-fantasztikus folyóiratai (és antológiasorozatai) közé tartozott. Megszűnése olyan űrt hagyott a magyarországi sci-fi lapkiadásban, melyet azóta sem sikerült betölteni.

Az 1990-es évek első felében az 1980-as évek sci-fi klubmozgalmának vezető képviselői közül jó néhányan megpróbálkoztak a könyvkiadással. Az így létrejött legjelentősebb kiadók közül a Cédrus, a(z Art) Phoenix és az Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó még az 1990-es évek első felében megszűnt vagy felhagyott a sci-fi művek kiadásával, a Cherubion Könyvkiadó és a Valhalla Páholy viszont ma is a magyarországi fantasztikus könyvkiadás vezető műhelyei közé tartozik. Bár jelenleg mindkét kiadó fő profilja a fantasy művek kiadása, a Valhalla Páholy az 1995-ig kiadott mintegy kilencven sci-fi kötetével az 1990-es évek első felének legtermékenyebb sci-fi könyvkiadója volt, 1996-tól pedig a Cherubion is egyre több sci-fit ad ki: a kiadó Cherubion Science Fiction sorozata a kortárs magyar tudományos-fantasztikus irodalom egyik legjelentősebb fórumává nőtte ki magát. Az 1990-es évek közepén tőkeerősebb cégek is beszálltak a magyarországi tudományos-fantasztikus könyvkiadása: a Magyar Könyvklub alkalomszerűen, a szegedi Szukits Könyvkiadó és az ország legnagyobb könyvterjesztő cégei közé tartozó LAP-ICS Kft. (illetve az általa létrehozott Aquila Könyvkiadó) rendszeresen jelentet meg tudományos-fantasztikus könyveket. Ám míg a Szukits az utóbbi években – részint a kiadó és a Valhalla Páholy együttműködésének köszönhetően, melynek keretében a Valhalla Páholynál az 1990-es években megjelent, mára már hiánycikknek számító tudományos-fantasztikus regények új, javított kiadásai jelennek meg – egyre több sci-fit ad ki, a LAP-ICS a korábbinál jelentősen kisebb szerepet vállal a tudományos-fantasztikus könyvkiadás terén: az Aquila Kiadónál 1999 második felétől kizárólag STAR-WARS-kötetek jelennek meg. Az utóbbi hét év egyik leghosszabb (és egyik legigényesebb) tiszta profilú magyarországi sci-fi könyvsorozatát azonban meglepő módon egy „egyszemélyes” kiadó, az N&N adja ki; a kiadó Möbius Science Fiction sorozatában eddig 27 kötet jelent meg.

A mennyiségi növekedés azonban sajnos együtt járt a minőség hanyatlásával. Elsősorban nem a kiadott irodalmi alkotások minőségében állt be változás, hanem a kiadói/szerkesztői munka átlagszínvonalában. A rendszerváltást követő néhány évben megjelent sci-fi kiadványok között nem számított ritkaságnak, ha egy kötet minősíthetetlen kivitelben, rikítóan ronda címlappal, fordítások esetében középszerű (vagy rosszabb) fordításban, lektorálás és korrektúra nélkül, nyomdahibák tömkelegét tartalmazva került forgalomba. Ennek legfőbb oka az volt, hogy a kisebb kiadók többségénél nem volt megfelelő mennyiségű idő és személyzet a kéziratok ellenőrzésére, így a kéziratok nem egyszer ellenőrzés nélkül kerültek a nyomdába. Ez az igénytelenség ugyan lehetővé tette, hogy az olvasók gyorsabban, nagyobb mennyiségben (és talán olcsóbban is) jussanak magyar nyelvű tudományos-fantasztikus könyvekhez, ugyanakkor hozzájárult egyes, a tudományos-fantasztikus irodalommal kapcsolatos negatív előítéletek kialakulásához és fennmaradásához. (Ez annál is szomorúbb, mert ezek az előítéletek az igényesebb kiadókat, sőt magát a tudományos-fantasztikus irodalmat is sújtják.) Mára némiképp javult a helyzet, de az mindenképpen elgondolkodtató, hogy a sci-fi olvasóközönségének egy – bár nem túl jelentős – része szívesebben olvassa eredetiben az angolszász írók magyarul is megjelent tudományos-fantasztikus műveit, mint magyar fordításban. De nem az irodalmi alkotások lefordíthatóságába vetett hit megkérdőjelezése, hanem a magyar kiadásokkal, illetve egyes kiadókkal és fordítókkal szembeni bizalmatlanság miatt!

A sci-fi és az irodalmi kánon

A tudományos-fantasztikus irodalom jelenléte a magyarországi hivatalos irodalmi életben – s ennek következtében az irodalmi kutatások és az irodalomoktatás területén is – minimálisnak mondható. Az általános iskolai oktatásban legfeljebb az említés szintjén, néhány iskolában pedig a sci-fi iránt elkötelezett tanárok által szervezett szakkörök keretében foglalkoznak sci-fivel. A középiskolai irodalomoktatásban helyenként már valamivel nagyobb szerepet kap a tudományos-fantasztikus irodalom, bár általában csak az ajánlott olvasmányok szintjén; kevés iskolában válik valóban a tananyag részévé. Valamivel jobb a helyzet a könyvtárakban, hiszen – mivel a sci-fit sok helyen még ma is az ifjúsági irodalom részeként kezelik – sok gyerek a könyvtárban (általában gyermekkönyvtárban) találkozik először a tudományos-fantasztikus irodalommal. Ezekben az esetekben különösen nagy a könyvtáros felelőssége, hiszen egy jól megválasztott első tudományos-fantasztikus olvasmány a gyerekeknek az egész irányzathoz, sőt, szerencsés esetben az olvasás egészéhez fűződő pozitív viszonyának megalapozásához, megszilárdításához is hozzájárulhat, míg egy korai, rossz olvasmányélmény könnyen a sci-fi egészével, sőt akár magával az olvasással kapcsolatos negatív előítéletek forrásául szolgálhat.

Az irodalmi kanonizációs folyamatban a tudományos-fantasztikus irodalmi művek közül Magyarországon kétségkívül az antiutópiák (elsősorban Aldous Huxley Szép új világa és Geroge Orwell 1984-e), a sci-fi kezdeti időszakának legnagyobb alakjai (Edgar Allan Poe, Jules Verne, H. G. Wells), valamint a más műveikkel már kanonizált szerzők (pl. Jorge Luis Borges, Italo Calvino, Dino Buzzati, Robert Merle, Jókai Mór, Babits Mihály, Karinthy Frigyes) tudományos-fantasztikus művei vannak a legjobb helyzetben. Az elsősorban tudományos-fantasztikus műveikről ismert XX. századi szerzők, tehát a tömegkultúra képviselői közül legfeljebb Isaac Asimov, Ray Bradbury, Arthur C. Clarke, Frank Herbert, Stanisław Lem, a Sztrugackij-testvérek, esetleg Douglas Adams, Kurt Vonnegut és Philip K. Dick egy-egy fontosabb művéről vesz tudomást – nem egyszer fanyalogva – a magyarországi hivatalos irodalmi életet irányítók köre. A második világháború utáni hazai tudományos-fantasztikus irodalom pedig mintha nem is létezne számukra, s így az irodalmi kánonba való bekerülésre sincs semmi esélye.

A magyarországi felsőoktatási intézményekben jelenleg kizárólag fakultatív, vagy kötelezően (számos lehetőség közül) választható irodalmi szakszemináriumok keretében foglalkoznak a tudományos-fantasztikus irodalommal, így a sci-fi iránt nem kifejezetten érdeklődő hallgatók többsége egyetemi/főiskolai tanulmányai során egyáltalán nem találkozik a tudományos-fantasztikus irodalommal. Pedig az esetleges változás kulcsa, a sci-fi jövőbeli, magyarországi elismertségének lehetősége kétségkívül a felsőoktatásban rejlik. (Ez a megállapítás egyébként igaz a fantasyre is.) Ahhoz ugyanis, hogy a fantasztikus irodalom méltó helyére kerüljön a magyarországi irodalomoktatásban, a fantasztikus irodalomhoz értő, előítéletektől mentes tanárokra (és persze irodalmárokra, esztétákra, könyvtárosokra) van szükség, akik tisztában vannak a fantasztikus irodalom értékeivel. Csak ők lehetnek majd képesek igényt teremteni igényes, színvonalas tudományos-fantasztikus irodalmi alkotásokra, egyúttal elősegítve ezzel a kortárs magyar sci-fi fejlődését is. Sajnos azonban a jelenleg működő szemináriumok többségének témája nem a tudományos-fantasztikus irodalom, hanem mindössze egy-egy kanonizált szerző tudományos-fantasztikus munkássága. A legjelentősebb kivétel az ELTE-BTK S. Sárdi Margit által vezetett tudományos-fantasztikus irodalmi szemináriuma, amely elsősorban a tudományos-fantasztikus irodalom elméleti kérdéseivel és a magyar sci-fi történetével foglakozik, s amely immár tizedik éve folyamatosan küzd a sci-finek az irodalom egészétől történő elkülönítése ellen. S noha némi bizakodásra ad alapot az a tény is, hogy az utóbbi időkben Magyarországon is szinte minden évben születik egy-egy, legalább részben a tudományos-fantasztikus irodalommal foglalkozó szakdolgozat, ezen dolgozatok többsége azonban más műveikkel már kanonizált szerzők tudományos-fantasztikus (és nem tudományos-fantasztikus) műveinek elemzésében merül ki. A jelenséget kiadástörténeti vagy befogadás-szociológiai szempontból vizsgáló dolgozatból már jóval kevesebb születik, a sci-fi populáris irányzatainak irodalomkritikai módszerekkel történő megközelítésével foglalkozó szakdolgozatok pedig ritkaságszámba mennek.

A sci-fi létjogosultsága

A tudományos-fantasztikus irodalom ugyanúgy az emberi lét alapvető problémáival foglalkozik, mint bármely más irodalmi irányzat. Pusztán tematikájának sajátos eszköztára különbözteti meg az irodalom más irányzataitól. Megkülönbözteti, de egyáltalán nem különíti el. A tudományos-fantasztikus irodalmat ugyanis épp úgy nem vizsgálhatjuk az irodalom egészétől független, elszigetelt jelenségként, mintahogy mondjuk a szerelmes vagy háborús regényeket. Ennek ellenére az irodalmi élet meghatározó képviselőinek többsége ma is az általuk a „magas irodalommal” szembeállított szórakoztató (vagy népszerű, ponyva-) irodalom, de legjobb esetben is az ifjúsági irodalom egyik irányzataként tartja számon a sci-fit. Pedig hiba lenne a tudományos-fantasztikus irodalmat teljes egészében elvetni, kizárni az értékes szépirodalmi alkotások köréből. Tizenhat év alatt semmit sem vesztett aktualitásából Szabó Jánosnak a Csillagok Háborúja filmtrilógia elemzése kapcsán tett megállapítása: „szembe kell néznünk azzal a ténnyel, miszerint az elitkultúrában és a tömegkultúrában egyaránt létezik autentikus remekmű…, létrejön a kommersz…, és kibontakozik a giccsprodukció is”.¹¹ Persze kérdés, hogy a Magyarországon jelenleg átlagosan néhány ezer példányban megjelenő tudományos-fantasztikus műveket tekinthetjük-e még a tömegkultúra részének, vagy inkább rétegirodalomként kell definiálnunk… Egy azonban bizonyos: mindannyiunk közös felelőssége, hogy ne engedjük a remekműveket az előítéletek áldozatául esni.

Jegyzetek:

11 Szabó János: Halálcsillag – életmítosz. = Galaktika, 1986. 9. sz. 56. p.