Az Országos Pedagógiai Könyvtár (továbbiakban OPK) és az Iskolai Könyvtárosok Tájékoztatójának (továbbiakban IKT) történte szétválaszthatatlan egymástól. Az újjászervezett OPK 1958. szeptember elején kezdte meg működését az 1958/153. sz. MM rendelet alapján. Megalakulását, újjászervezését az 1956/5. sz. tvr., az ún. könyvtári törvény végrehajtási utasítása (MM 1956/1018 sz.) rendelte el. Az Iskolai Könyvtárosok Tájékoztatójának első száma 1959. júniusában jelent meg. Szakmai, módszertani lapként feladatának tekintete az iskolai könyvtárak pedagógus könyvtárosainak szakmai segítését. Az IKT főszerkesztője V. Waldapfel Eszter az OPK főigazgatója volt. A lap szerkesztése jórészt a Hálózati Osztályra hárult. Ennek az osztálynak általában hét munkatársa volt.
Az IKT évente öt alkalommal, ebből egyszer dupla számként jelent meg, A/5 méretben. A szimpla számok 2-4,25 ív, a dupla számok 2-6,75 ív terjedelemben. A lap kiadója az 1961. 9. számig a Tankönyvkiadó, utána az OPK volt. A folyóirat munkáját igen aktív szerkesztőbizottság segítette. Visszaemlékezések szerint a lap a szó legszorosabb értelmében műhelymunka keretében készült. A főszerkesztő asszony nagy súlyt helyezett arra, hogy minden „fontos hely” képviselve legyen a szerkesztőbizottságban, így a minisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Könyvtártudományi és Módszertani központ. Állandónak mondható tagjai: Faragó Lászlóné, Léces Károly, Megyer Szabolcs, N. Rácz Aranka, Gábor Emíl, Kepes Ágnes, Tóth Béla, Kisfaludi Sándor, Kónya Lajos, Krúdy Zsuzsa, Seres József, Szauder Józsefné, Vargha Balázs. (Kónya Lajos és Szauder Józsefné utóbb, mint gyakorló könyvtáros-tanárok kerültek a bizottságba.)1 Az eddig említett szerkesztőbizottsági tagokon, a technikai szerkesztőn, a főszerkesztőn kívül a szakmát szívügyüknek érző pedagógusok, könyvtárosok írásai jelentek meg a lapban.
Az első néhány szám 7000-es példányszámban jelent meg, majd némi ingadozás után ez 5200-re csökkent. A második szám kivételével (Egyetemi Nyomda), minden számot a Szegedi Nyomdaipari Vállalat készített linó új szedéssel, íves magasnyomással az MSZ 5601-54 és az MSZ 5602-55 szabvány szerint.
Az IKT állandó rovatai
Cikkek-tanulmányok: A folyóirat szakmai gerincét adta, mely végigvonult az összes lapszámon. Az egyes rovatokban általában négy öt írás jelent meg.
Figyelőszolgálat: Szakmai érdeklődésre számot tartó külföldi folyóiratok cikkeit ismertette.
Irodalmi tájékoztató: Az iskolai ifjúsági könyvtár olvasóközönségének ajánlott könyveket.
Hírek-közlemények: Aktuális szakmai eseményeket, információkat tartalmazott.
Az OPK új szerzeményei: Ebben a rovatban az OPK új könyveit ismertették.
Ezekhez a fő rovatokhoz társultak alkalmilag vagy időnként visszatérően a következő rovatok:
Az általános és középiskolák nevelői és ifjúsági könyvtárai alapjegyzékeinek 1960. évi folytatása
Pályázati felhívás
Könyvespolc
Eseménynaptár
Könyvtári alapismeretek
Könyvismeret
A külföldi szakirodalomból
Külföldi tanulmányutak tapasztaltaiból
Külföldi tájékoztató
Emlékezés
Állományelemzés
Az IKT 1-30. számaihoz Palovecz János készített mutatót, melyben a különböző rovatcímek alatt megjelent cikkeket, írásokat más, bővebb, részletezőbb tematika alapján rendszerezte. Az első hat évfolyam harminc számában megjelent 270 írást 52 témára bontotta fel és betűrendes tárgy- és névmutatót is készített hozzá.
Az IKT 1966 júniusától új címmel – Könyv és Nevelés – jelent meg.
1952-ben, az I. Könyvtárügyi Konferencián kimondták, hogy az általános és középiskolai könyvtárakat erőteljesen fejleszteni kell. Ekkor kezdődött az a folyamat is, amely a későbbi években, évtizedekben sok vitára adott okot: az iskolai könyvtárak a közoktatáshoz vagy a könyvtárügyhöz tartozzanak-e? A konferencián megfogalmazták: „Meg kell teremteni a könyvtárak egységes rendszerét és irányítását, melynek szerves része az ifjúsági és az iskolai könyvtárügy is.”2 Így párhuzamosan és egymást kiegészítve működhet az iskolai és gyermekkönyvtári szolgáltatás.
Az egész könyvtárügyet részleteiben először szabályozó 1956. évi 5. számú törvényerejű rendelt az iskolai könyvtárakat úgy határozta meg, hogy „Az iskolai könyvtárak feladata a tanulóifjúság és a nevelők iskolai könyvtári szükségelteinek kielégítése, a tanulmányi és oktatási színvonal emelése érdekében.”3 A törvény szövege már az oktatási célokra helyezte a hangsúlyt és először szervezte országos hálózatba az iskolai könyvtárakat. Ebből is következik, hogy az 1958-ban létrejött OPK egyik teendője az iskolai könyvtár értelmezése volt.
Waldapfel Eszter: Az iskolai könyvtárak szerepe az iskola oktató-nevelő tevékenységében4 című írása, az IKT-t útjára indító főszerkesztői vezércikk szerint az OPK-nak három fő funkciója van:
országos jellegű tudományos szakkönyvtár,
dokumentációs központ,
iskolai könyvtárak hálózatának módszertani központja.
Waldapfel Eszter cikkében feltárta azt is, hogy milyen nagy nehézségekkel küzdenek az iskolák nevelői könyvtárai, de talán az ifjúsági könyvtárak terén még nagyobb hiányosságok vannak. Több száz iskolában egyáltalán nincs ifjúsági könyvtár, és még ennél is több azoknak a száma, amelyekben a könyvállomány az ötven kötetet sem haladja meg. Ismételten felmerült az a kérdés, hogy az iskolai könyvtár szerepét, funkcióját nem vehetné-e át valamely másik könyvtár, például a jól működő területi gyermekkönyvtár? Waldapfel Eszter válasza: „Úgy gondolom, minden lelkiismeretes, a kezére bízott ifjúság szellemi és erkölcsi neveléséért felelősséget vállaló, felelősségtudatot érző pedagógus egyértelműen nemmel felel.”
Természetesen ahhoz, hogy az iskolai könyvtár feladatát elláthassa számában és összetételében megfelelő könyvállományra és hivatását szerető, szakmailag felkészült pedagógus könyvtárosra van szükség. Csak így lehet elérni, hogy az oktatás során felmerülő igényeket a diákok kívánságaival összehangolva, olvasási kedvüket felkeltve, érdeklődésüket ébren tartva mindig a megfelelő irányba terelje.
Nagy követelmények hárultak a pedagógus könyvtárosokra, akik gyakran társadalmi munkában vagy legfeljebb minimális órakedvezménnyel végezték feladatukat. Ekkor még csak néhány iskolában működött függetlenített könyvtáros. Waldapfel Eszter álláspontja az volt, hogy a fejlődés útja mindenképpen a pedagógus könyvtárosok munkájának nagyobb megbecsülése, és az iskola könyvtárosának és igazgatójának összefogása, együttműködése – melynek ösztönzésében az OPK is részt kíván venni.
Az OPK tervei szerint a komoly szaktudást igénylő könyvtáros hivatás segítését a következő területeken szeretné felvállalni: tanfolyamok szervezésével, az IKT napi problémákkal foglalkozó cikkeivel, a tapasztalatcserét segítő ismertetésekkel, a könyvbeszerzést ösztönző könyvjegyzékek közreadásával.
Az életre való nevelésnek az is része, hogy a diák az iskolából kikerülve, tanulmányai befejeztével tanulja meg a könyvek szeretetét, tanulja meg a könyvtárak használatát, tudjon tájékozódni a nagy nyilvános könyvtárakban. Amennyiben az iskolai könyvtárat megszerette, megtanulta használni a katalógusait, megismerte a tájékozódás különböző lehetőségeit, a különféle könyvtártípusokat, úgy nagy valószínűséggel a felnőttkori önművelésnek sem lesz akadálya.
Másfél évvel az IKT útjára bocsátása után Waldapfel Eszter Eredmények és feladatok az iskolai könyvtárhálózat kialakításában5 című cikkében az iskolai könyvtáraknak az iskola oktató-nevelő munkájában betöltött jelentős szerepét vázolta. Az eltelt idő távlatából értékelte az elért eredményeket és az újabban felmerülő vagy még mindig fennálló nehézségeket. Megállapítása szerint általánosságban elmondható, hogy lényeges és ugrásszerű minőségi változás még nem következett be, de sikerült felkelteni a figyelmet az iskolai könyvtárak iránt.
Két évvel a lap indulása után, 1961 tavaszán az iskolai könyvtárosok a Fővárosi Pedagógiai Szemináriumban ankéton vitatták meg az IKT addig megjelent számait. A megbeszélésen sok értékes észrevétel hangzott el, melyeket a továbbiakban a szerkesztők igyekeztek figyelembe venni. Az IKT 1961. évi 9. számában közzétették az írásban beküldött hozzászólásokat, amelyek további alapot adtak az eszmecserékre, jótékony szakmai vitákra.
1963. január 7-8-án az OPK országos értekezletre hívta össze a fővároson kívül működő főfoglalkozású iskolai könyvtárosokat. A kétnapos értekezlet több elvi kérdés tisztázása mellett, nagyban hozzájárult a pedagógus könyvtárosok és az OPK munkatársai jobb együttműködéséhez.
Néhány hónap múlva megjelent a sárvári gimnázium igazgatójának, Medvegy Antalnak Az iskolai könyvtár az oktató-nevelő munka szolgálatában6 című írása, melyben egy kellemes, a követelményekkel és lehetőségekkel összhangban fokról-fokra fejlődő és kiteljesedő iskolai könyvtárat mutat be.
A szerző szerint: „Az igazgatónak észre kell vennie azt, hogy az iskolai könyvtár kitűnő nevelési eszköz, az oktatómunkának kiváló segítője, s az iskola nevelési-oktatási célkitűzéseinek megvalósulásában többet ér, mint bármelyik tantárgy szertári anyaga. A szertár egy szaktantárgyat segít, az iskolai könyvtár minden szaktantárgynak nyújt valamit, sőt a szaktantárgyak „felett” is tud adni.”
A gimnázium könyvállománya a tíz év alatt 238-ról 5000 kötetre nőtt. Ez szükségessé tette egy állandó – órakedvezményes – könyvtáros beállítását. Az igazgatónak sikerült a megfelelő embert megtalálnia, és ez meg is hozta a várt eredményt. Medvegy szerint az igazgatónak fel kell ismerni, hogy a könyvtáros az iskolai oktató-nevelő munka fontos segítője.
Az igazgató szerzőnek a könyvtár fejlesztését, bővítését az iskolai programok részeként tartotta számon, valamint olyan elsőrendű igazgatói feladatként, melyet évről-évre folyamatosan kell megtervezni.
Az IKT 1959. évi 2. számában teljes terjedelmében közölte a művelődésügyi miniszter 54/1959. (M. K. 18.) M. M. számú utasítását Az Iskolai Könyvtárak Egységes Kezelési Szabályzatáról ((továbbiakban Szabályzat) azért, hogy a könyvtárosok számára könnyen hozzáférhető legyen. Az OPK munkatársai az utasítás egyes részeihez magyarázatot is fűztek.
A Szabályzat 2. §-ának címe: Az ifjúsági könyvtár, melynek négy fő pontja a következő:
Célja
Elhelyezése
Állomány
Az ifjúsági könyvtáros feladata
A Szabályzat csak a nevelői és az ifjúsági könyvtárak között tett különbséget. Az általános és a középiskolai könyvtárak szükségszerű eltérései a kétféle iskola eltérő tartalmából és módszeréből következnek. Ezekkel az eltérésekkel is foglalkozott Waldapfel Eszter Eredmények és feladatok az iskolai könyvtárhálózat kialakításában7 című cikkében.
A szerző szerint az általános és középiskolák könyvtári állapotát külön-külön kell vizsgálni, hiszen a két iskolatípus célkitűzéseiben, oktató-nevelő munkája módszeriben és tartalmi vonatkozásaiban is eltér egymástól.
Az osztálykönyvtárakkal kapcsolatos polémiát szeretné feloldani, Seres József Az általános iskolai osztálykönyvtárak kérdéséről8 című írásában. A szerző tanulmányában arra a következtetésre jut, hogy az eredetileg szükségmegoldásként létrejött osztálykönyvtárak kérdését „sikerült a köztudatban elvi kérdéssé emelni”.
Az osztálykönyvtárak eleinte ott jöttek létre, ahol az ifjúsági könyvtár gyenge volt, nem tudta az alapvető igényeket sem kielégíteni. A diákok otthonról saját könyveiket hozták el, és egy évig közösen használták, kölcsönözték egymásnak, majd hazavitték ismét, vagy a könyvtárnak ajándékozták. Később ez a példa már ott is követésre talált, ahol jól működő ifjúsági könyvtár volt. Néhol már azt kezdték vitatni, hogy melyik a fontosabb vagy előbbrevalóbb. Javaslatként felveti a szerző, hogy a tantervi és tankönyvi anyag segítségével minden osztály részére az életkori sajátosságokat is figyelembe véve össze lehet állítani kötelező és ajánlott olvasmányok olyan 15-20 kötetes gyűjteményét, melyek leginkább alkalmasak arra, hogy a konkrét nevelési célkitűzéseket segítsék. Ezeket néhány hónapra vagy egy évre ki lehetne emelni az ifjúsági könyvtárból és adott osztályban elhelyezni. Vigyázni kell azonban arra, hogy a kiemelés után ne mutatkozzon hiány, és elég példányszám maradjon a könyvtárban. Természetesen ez csak javaslat és nem válhat követelménnyé. „A fő cél az iskolai ifjúsági könyvtárak jó szervezése, gyarapítása, nevelőhatásának kibontakoztatása.”
Az általános iskolák mindennapi gyakorlatában felmerülő érdekes problémáról tájékoztatott Szepesi Hajnal Könyvtári problémák a napközi otthonban9 című írásában.
Az általános iskolások tekintélyes része a tanítási órák után az iskolai napközi otthonban tölti ideje java részét. Miután hazamennek, már fáradtak, örülnek, hogy egy kevés időt még szüleikkel, testvéreikkel, vagy nem napközis barátaikkal tölthetnek. Általában televíziót néznek, vagy moziba mennek. Ilyen körülmények között csökken annak az esélye, hogy a napközis tanuló könyvet vegyen a kezébe, és rendszeres olvasóvá váljon. A napközis gyermekek nem mehetnek el délután a gyermekkönyvtárakba. Ideális esetben az iskolai könyvtár délután is nyitva tartó olvasótermében olvashatnának a leckék megírása, tanulása után – de ez általában még csak szép elképzelés. „E szép cél megvalósulásáig szerényebb kereteink között is meg kell azonban tennünk mindent, hogy a napközis gyermekek kezébe minél többször, minél több könyvet adjunk.”
A cikk szerzője azzal a javaslattal él, hogy a napközi otthonok játékra kapott pénzének egy részét fordítsák könyvvásárlásra. Ezzel kedvező módon alakíthatnák a spontán módon gyarapodó – a napközis gyermekek által összeadott, otthonról hozott – csoportkönyvtárat. A csoportkönyvtár az otthoni körülményeket próbálná meg becsempészni a napközis gyermekek életébe. Feladataik megoldása közben szükségük lehet egy-egy olyan kézikönyvre, alapvető lexikonra, ami általában otthon a polcról is leemelhető. Leckéik elvégzése után valószínűleg többen is olvasnának rövidebb lélegzetű meséket, irodalmi alkotásokat, ha a kezük ügyében lenne. A szerző hangsúlyozza, hogy nem könyvkölcsönzésről, hanem helyben olvasásról van szó. A napközis csoportkönyvtár a tanulók olvasóvá válását segíthetné elő.
A középiskolák életében is egyre nagyobb szerepet játszó szakkörök fontosságáról, kedvező, jó hatásairól ír Orosz László: A szakkörök és az iskolai könyvtár10 című cikkében. Fő témájára: hogyan tudják – tapasztalatai szerint – ezt az élénkülő szakköri munkát az iskolai könyvtárak segíteni?
A színvonalas szakköri munka érdekében feltétlenül szükséges a nevelői könyvtárhoz való hozzáférést a diákok számára is biztosítani. Ahol személyi vagy raktározási problémák akadályozzák ezt, ott is legalább a nevelői könyvtár katalógusát helyezzék el az ifjúsági könyvtárban, és jelöljenek ki legalább heti egy napot a kölcsönzésre.
Egy 1958-as kormányhatározat értelmében be kellett vezetni az általánosan képző iskolákba a politechnika oktatást. Ennek megfelelően az új tantervek és tankönyvek készítésekor, valamint az oktató-nevelő munka folyamatában el kellett érni, hogy a tanulók megismerjék az alapvető természettudományos ismereteket és azok legfőbb alkalmazását az iparban és a mezőgazdaságban. Ennek a feladatnak a gyakorlati megvalósításáról szól Szentirmay János A politechnikai oktatás és az iskolai könyvtárak kapcsolata11 című írása.
Az általános iskolákban és a gimnáziumokban Gyakorlati foglalkozások címén olyan új tantárgyat kell bevezetni, amely szerves kapcsolatot épít ki az elméleti tudás és a termelés között. E tantárgy keretében biztosítani kell, hogy a tanulók megismerjék a termelésben és gyakorlati életben leginkább használt gépeket, eszközöket, kéziszerszámokat és nyersanyagokat. Mindez annak érdekében történjék, hogy a tanulókat előkészítse a helyes pályaválasztásra, megtanítsa a szellemi és fizikai munka egységének megteremtésére, a munka szeretetére. A szerző rendkívül sokat vár ettől a nagyarányú kultúrpolitikai, társadalmi programtól és a megvalósításában jelentős szerepet betöltő iskolai könyvtáraktól. Sorra veszi és címszavakkal részletezi azokat a szakterületeket, amelyeknek irodalmával szükségesnek látja az iskolai könyvtárak állományát kiegészíteni. Sok helyen az iskolai könyvtár a politechnikai oktatás elméleti segítésére még nem alkalmas. „Ilyen esetben, a lehetőség szerint vagy a közművelődési könyvtárak felé, vagy a közeli gyári, üzemi könyvtárak felé kell irányítanunk tanulóink érdeklődését kölcsönös kultúrkapcsolatok kiépítésével.”
Az 54/1959. M. M. számú Szabályzatban „A tanári könyvtár” célja, elhelyezése és állománya is pontos meghatározásra került. Károlyi Zsigmondné: Az iskolai nevelői könyvtárak feladatáról12 című írásában szóvá teszi, hogy az iskolai könyvtárak általános elhanyagoltsága mellett gyakori az a hibás nézet, mely szerint a nevelői vagy az ifjúsági könyvtárak közül valamelyik előbbrevaló a másiknál. „Arra csupán a figyelmet szeretnénk felhívni, hogy egy iskolán belül a két könyvtár arányos párhuzamos fejlesztésére ügyelni kell. Nyilvánvalóan helytelen, ha előbb minden anyagi erőt a nevelői könyvtárra irányít egy-egy iskola, s az alsó tagozatos gyerekek ugyanakkor hiába állnak sorba a mesekönyvekért.”
A nevelői könyvtárak állományalakításának problémája azonban valóban összetettebb feladat. A szerző hangsúlyozza, hogy mindenekelőtt a nevelői könyvtár funkcióját és gyűjtőkörét kell egyértelműen meghatározni. Az iskolai könyvtárnak már régen elavult az a szerepe, hogy a pedagógusok szórakoztatásáról vagy az igényes iskolai munkán túlmutató tudományos érdeklődésük kielégítéséről gondoskodjon. Tehát az iskolai nevelői könyvtárakba olyan műveket – és elsősorban kézikönyveket – kell beszerezni, melyek közvetlenül kapcsolódnak az oktató-nevelő munkához. A pedagógusok további igényeit a közművelődési könyvtárak és a tudományos szakkönyvtárak elégítsék ki, akár könyvtárközi kölcsönzés útján.
Károlyi Ágnes cikkében beszámol arról, hogy az OPK pedagógusok bevonásával már készíti és várhatóan 1960 januárjában megjelenteti az ifjúsági és nevelői könyvtárak alapjegyzékét. Ezek a jegyzékek a feltétlenül beszerzendő műveket fogják tartalmazni.
Berecz József Az iskolai könyvtár – a könyvtárhasználat iskolája13 című írása az iskolai könyvtár egyik funkciójának tartja a közkönyvtárak megismertetését a tanulókkal. Ehhez megfelelő méretű, összetételű állománnyal, könyvtári helyiséggel és hozzáértő pedagógus könyvtárossal kell rendelkeznie. Szükséges, hogy rendben legyen a leltár, megfelelően történjen az állománygyarapítás. A szerző az adott körülmények közötti lehetőségek vizsgálatával folytatja tanulmányát. Alapelv, hogy az iskolai könyvtár az oktató intézmény szerves része. Ebből következik, hogy a különböző iskolafajtákban más és más a követelmény a könyvtári ismeretek tartalmában, mélységében és az ismeretnyújtás módjában. Az iskolafokozatok egymásra épülésével párhuzamosan kell egységes rendszerbe illeszteni a könyvtári ismereteket is.
Az általános iskola alsó tagozatán már az olvasással ismerkedő kisdiá-
koknak is feltétlenül biztosítani kell a könyvtár használatát. Frissen megszerzett olvasási készségük gyakorlása életkori sajátosságként jelentkezik. Pedagógiai mulasztás volna ezt kihasználatlanul hagyni. Szintén pedagógiai érdekből biztosítani kellene minden iskolában, hogy a gyermekekben kialakuló könyvtárfogalomhoz hozzátartozzon a könyvtárhelyiség képe is. Nevelő hatásában fontos, hogy az iskolai könyvtár berendezésében és működésében is „igazi könyvtár” legyen.
A felső tagozatos tanulók fokozatosan már bonyolultabb könyvtári ismereteket is elsajátíthatnak. A 8. osztályosok számára ajánlatos egy közös könyvtárlátogatást szervezni a legközelebbi városi, községi vagy megyei könyvtárba. Ott megtapasztalhatják, hogy sok könyvtári tudnivalóban jártasak már, és ez ösztönözheti őket, hogy iskolán kívül – az iskola elvégzése után is – könyvtárhasználók legyenek.
A középiskolákban is szükséges a könyvtárhasználati ismeretek még magasabb szintre emelése, ez azonban összetettebb probléma. A közeljövőben ezt a kérdést országos szinten, egységes módon kell rendezni. „Az iskolai Könyvtárosok Tájékoztatója azzal kívánja elősegíteni a sokágú probléma tisztázását, hogy felkéri az ez ügyben legtöbb tapasztalattal rendelkező középiskolai könyvtárosokat: írják meg a könyvtárhasználati ismeretek legeredményesebb oktatására vonatkozó elgondolásaikat, javaslataikat. A figyelmet érdemlő írásokat vitacikkekként közöljük, s alkalmas időben kezdeményezzük ez ügyben egy szélesebb körű tanácskozás megrendezését, az illetékesek részvételével.”
Az OPK első vállalkozásai között felmérte 124 fővárosi iskola ifjúsági könyvtárát és arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy: „Jelenleg a könyvtár sehol sem szerves része az iskolában folyó pedagógiai munkának. Jó esetben a kötelező olvasmányok tárának tekintik. Ez az elkülönülés megmutatkozik minden területen, a könyvtár általában az iskola mostoha gyermeke.”14 Erről 1959-ben, az IKT több cikkében is olvashatunk.
Az iskolareform hatására, különböző szakmai szervezetek és fórumok, rendeletek, határozatok megszületésével elindult a könyvtár és a könyvtáros pedagógus szerepét tisztázó folyamat (amely majd az 1970-es évek elejére gyökeresen új gondolkodást hoz!).
Kiss Árpád Az iskolai könyvtárosok pedagógiai munkája15 című írásában a könyvtári szolgálat jelentőségének növekedésére, az iskolai könyvtárosok és minden könyvtáros eddig kevésbé hangsúlyozott pedagógiai felelősségére hívja fel a figyelmet. Az iskoláztatás általános elterjedésével az olvasni és írni tudás egyetemessé válásával számolhatunk. Az ismeretek gyors változásával, gyarapodásával az iskoláknak arra kell törekedniük, hogy tanulóik általános és szakirányú műveltségét megalapozzák. Ennek a műveltségnek a kiegészítését és továbbfejlesztését a későbbiekben nyilvános könyvtárakba átlépve szerezhetik meg. „Az iskolai könyvtárosnak már az elmondottakból kibontakozó pedagógiai munkája úgy határozható meg, hogy nyújtania kell minden tanulónak az iskolai tanulmányok közben a neki éppen megfelelő olvasmányt, őrködve azon, hogy a kezdeti olvasási szint és hajlandóság folyamatosan emelkedjék, és mind tartalmi igényben, mind teljesítményben közeledjék az önálló olvasástól megkívánt jegyekkel jellemezhető állapothoz.”
A könyvtárosnak ehhez a munkájához fontos az olvasó ismerete és a könyv ismerete. „…a könyvtáros csak a könyvet adja, és hatása vagy hatékonysága olyan mértékben közeledik a pedagóguséhoz, amilyenben a fizikai közvetítőből vagy adminisztrátorból aktív tényezővé lép elő az olvasás segítésében.”
Az iskolai könyvtárak csak az iskola pedagógiai feladataival összehangolva lehetnek eredményesek. „Ismernie kell tehát a könyvtárosnak a tanterveket, a tankönyveket, az iskola elé tűzött pedagógiai célokat és feladatokat, hogy nyújtani tudja az ezek megértését, kiegészítését, megvalósítását biztosító vonzó olvasmányokat, a művészi képeskönyvtől a példaképül szolgáló életrajzig és az önálló munkát lehetővé tevő matematikai példatárig.”
A szerző foglalkozik írásában a televízió szerepével, melytől sokan féltik az olvasásra szánt időt. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ha tájékozott a könyvtáros az új technikai lehetőségekről, akkor ezeket az eszközöket az olvasás szolgálatába lehet állítani.
Kiss Árpád tanulmányának végső következtetése, hogy ha a „könyvtári munka komoly szolgálat: ha a tanuló megtanult olvasni és szeret olvasni, akkor minden további tanulásának és nevelésének egyik leglényegesebb kellékét viszi magával”.
Az iskolai könyvtári hálózat kiépítése az OPK feladata volt, amit sikeresen végre is hajtott. Waldapfel Eszter már másfél évvel az OPK megalakulása után arról számolhatott be, hogy a legfőbb nehézségeken túljutottak, igaz, hogy még több feladat várt utána megvalósításra. Ez a folyamat azóta sem állt meg, az iskolai könyvtárak funkciójának helyes, egészséges kibontakozását az OPK munkatársai segítik.
Ezt támasztja alá Frey Tamásné: A pedagógusok szakirodalmi tájékoztatása: hálózati feladat16 című írása is.
Régen a jó könyvtárosi munkát a dokumentumok megőrzése jelentette. Ma már fontosabb feladat a tájékoztatás. A ma könyvtárosa kettős követelménnyel találja szemben magát: felelős önmaga és mások munkájának jobb megszervezéséért.
Az olvasók megelégedésére szolgáló jó tájékoztatás alapja az egységes, jól szervezett magyar könyvtárügy, melyben »minden olvasó számára minden könyvet elérhetővé kell tenni!« A könyvtári hálózatnak úgy kell működnie, hogy annak bármely pontján szolgálatot teljesítő könyvtáros nem lehet magára hagyva, olvasójának a szükséges dokumentumot hozzáférhetővé tudja tenni.
A szerző az írás további részében az OPK-nak, mint az iskolai könyvtári hálózat központjának a tevékenységét és az iskolai könyvtárakkal való együttműködését vizsgálja. Felvázolja, hogy mit tett és tehet az OPK az iskolai könyvtárosok munkájának eredményesebbé tételéért, a sok ezer könyvtárban őrzött könyv és folyóirat hasznosításáért, a pedagógusok művelődéséért, szakmai színvonalának emeléséért.
Az iskolai könyvtárosnak ahhoz, hogy olvasóit megfelelő színvonalon tájékoztassa, szüksége van saját gyűjteményének alapos ismeretére; a könyvtárakkal való közvetett és közvetlen együttműködésre; bibliográfiákra, tájékoztató jegyzékekre; a hálózati központ (OPK) szolgáltatásainak igénybevételére.
Prőhle Jenő Van-e jövője című írásában foglalkozik az iskolai könyvtár jövőjével. A szerző iskolán belül és iskolán kívül egyaránt elhangzó érveket vesz sorra. Egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg értékes irodalmat tartalmazó könyvek. A statisztikák szerint egyre több könyvet vásárolnak a családok. A közművelődési könyvtárak is egyre gazdagabb kínálattal várják az olvasókat, de a rádió és a televízió terjedése is sok-sok időt vesz el az olvasásra fordított időből. A „kozmikus sebességgel” haladó technikai fejlődés, a megszokott iskolai eszközöket és tanulási formákat elavulttá teszi. Ilyen körülmények között „megelégedhetünk azzal, ha az iskolai könyvtárak létjogosultságát mai viszonyaink alapján igazoljuk, és legfeljebb csak utalunk arra, hogy a majdani gépesített iskola is hihetőleg nem bontja le a könyvtárat, hanem mikrofilm- és magnetofonszalag-tárral bővíti”.
Az iskolai könyvtárra szükség van. A nevelőire elsősorban azért, mert a folyamatos önfejlesztéshez szükséges szakirodalom megvásárlása nem követelhető meg a pedagógusok mindegyikétől, továbbá a szemléltetésben is fontos szerepe van. Az ifjúsági könyvtár két okból is a középiskola szerves része. Gyakorlati tény, hogy a tanulót a könyv, a szépirodalom és az ismeretterjesztő irodalom segíti a kívánt műveltség elérésében. Az iskolai könyvtár ebben nélkülözhetetlen, mert az erre a célra megkívánható művelődési anyaghoz a tanuló biztosan csak itt juthat hozzá. Ezért szükséges a megfelelő példányszám biztosítása. A másik ok pedagógiai: az iskola általános nevelési céljába illeszkedik bele az olvasóvá nevelés. „Ez nem a könyvtáros speciális feladata, de ha a szaktanárok ügyesen tudják ösztönözni a tanulókat a jó könyvek olvasására, az a könyvtárosnak ad örvendetes munkát. A könyvtáros pedig ezt a pedagógiai összjátékot a tanulók „háta mögött” szervezi meg és fogja össze, hogy az észrevett szándék el ne riasszon.” A szerző optimista hangulatú végkövetkeztetése: „Szóval: amíg nevelni kell, szükség van könyvtárra is!”
Az IKT-t útjára indító főszerkesztői cikkből kiderül, hogy az 1958-ban újjászervezett OPK lelkes szakemberei a II. világháború és a személyi kultusz utáni szétvert, lerombolt, átideologizált iskolai könyvtárak felélesztésén fáradoztak. Ennek a munkának egyik eszköze volt az IKT. A lapot 7000 (!) példányban nyomtatták és igyekeztek eljuttatni minden iskolába. Ennek a lapindító cikknek és az IKT többi írásának, rovatának is jelentős szerepe volt abban, hogy sikerült feléleszteni a halódó iskolai könyvtárakat. Sikerült meggyőzni a pedagógusokat, igazgatókat, hogy az iskolai könyvtárnak semmi mással nem helyettesíthető fontos szerepe van az iskolán belül!
A lap folyamatosan sorra vette az iskolai könyvtárak alapvető működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, szakmai és módszertani ismereteket. Arra buzdította az olvasókat, hogy írják meg véleményüket, kérdéseiket. Így a szakmát felsőfokon képviselő szerkesztőbizottsági tagokon kívül a könyvtárosok, pedagógusok, iskolaigazgatók, szakfelügyelők írásai is rendre megjelentek az IKT hasábjain.
Az IKT-nek a szakmai életben elfoglalt helye központi jelentőségű volt. Hozzájárult a szakmai eszmecserék, ankétok, konferenciák létrejöttéhez, vagyis: a szakma fejlődéséhez. A cikkekből feltáruló problémák, kérdések is nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy tisztázódtak, kikristályosodtak, helyükre kerültek a dolgok.
Az IKT – szakmai, módszertani lapként – színvonalas és hatékony munkájának köszönhető, hogy 1966-ban az illetékes vezető szervek úgy döntöttek, hogy Könyv és Nevelés címen, kibővített tartalommal, szándékai szerint tágabb érdeklődési körre számot tartó „folyóiratként” folytatódjon. A Könyv és Nevelés megjelenésének időszakában (1966–1987) a maga nemében egyedülálló, színvonalas folyóirat volt. 1987-es megszűnése rendkívül váratlan volt, és a mai napig sem tisztázódott egyértelműen ennek oka.
Az iskolai könyvtárügy fontos szerepe azonban addigra már elvitathatatlan volt. A rendszerváltás után átalakult egész oktatási rendszerünk és annak intézményrendszerei is. A forrongás lecsillapulása után megszületett a Nemzeti Alaptanterv, amelyben az iskolai könyvtár, a könyvtárhasználattan és a könyvtárostanár elismert, deklarált szerephez jutott az oktatás-nevelés folyamatában.
1 Idézet Károlyi Ágnes visszaemlékező előadásából: OSZK, 1993. dec.
2 Népművelési Közlöny, 1952. május 14.
3 1956. évi 5. sz. tvr. 5. § 5. bek.
4 IKT 1959. 1. sz. 3–8. p.
5 IKT 1960. 5. sz. 3–10. p.
6 IKT 1963. 16. sz. 10–14. p.
7 IKT 1960. 5. sz. 3–10. p.
8 IKT 1960. 3. sz. 3–5. p.
9 IKT 1963. 19. sz. 11–13. p.
10 IKT 1963. 19. sz. 10–11. p.
11 IKT 1960. 4. sz. 3–6. p.
12 IKT 1959. 2. sz. 8–11. p.
13 IKT 1963. 20–21. sz. 2–6. p.
14 Faragó Lászlóné – Hites Zsuzsanna: Ifjúsági könyvtár az általános iskolában. = Könyvtáros, 1959. 2. sz.
15 IKT 1961. 9. sz. 3–6. p.
16 IKT 1963. 18. sz. 2–7. p.