Elbúcsúzni jöttünk Tőled, tisztelőid, a könyvtárosok, a társaid, barátaid Búcsúzik Tőled a Magyar Könyvtárosok Egyesülete nagy családja és a Könyvtárostanárok Egyesülete.
El kell mondanom, hogy amikor megszólalt a telefon és baráti hang közölte, hogy nem vagy többé materiális úton elérhető, hogy nincs többé a még megkérdezem Zsókát, írok neki egy email-t – akkor félelem töltött el. Féltem mit kezdeni a tudással, hogy az élet és halál másféle minőség, mi csak az egyiket ismerjük valamelyest, Te már birtoklod mindkettőt. Mi csapdában vergődünk, Te vélhetően mérhetetlen nyugalomba lényegültél át. Nem hittük, hogy elveszítünk, de féltettünk és féltünk. Féltem megszólalni, hogy itt most egy dinamikus, ambíciókkal teli majd valószínűtlenül törékennyé vékonyodó társunktól engesztelő búcsút vegyek. Féltem, mert az ember ügyetlen, tétova és magányos. Azóta a telefon óta minden napom Veled telt, de már tudom, hogy Szent János szavai mit jelentenek: a szeretetben nincsen félelem, a szeretet elűzi a félelmet…
Megpróbálom felfogni, hogy olyan világba kerülték, ahol a „tér-idő” törvényei nem érvényesek, de én csak azt őrzöm tárgyiasulva és görcsösen, ami megfogható. A mobil telefonra írt szavaidat a memóriában, ami addig ott lesz jelen, amíg a kis szerkezet funkcionál.
Tartalmas életed volt, „Modus vivendi”. Amit ebben a szakmában könyvtárostanárként el lehet érni, Neked megadatott. Teremtettél szinte a nulláról mintakönyvtárat, ezer felé figyeltél és adtad tudásod minden újhoz, hogy később gyakorlat legyen. Szaktanácsadóként, szakértőként segítetted a kollégákat, intézményeket. Elektronizáltál, pályáztál, publikáltál, tehetséges gyerekeket neveltél, tanítottál. Egy csapatba kerültem veled, a Könyvtáros-
tanárok Egyesülete elnökségében. Akkor, amikor Balogh Miska után Morcsányi Rozika lett az elnök. Szigorú munkatempó, őszinte légkör és sokszínűség jellemezte a munkátokat, amelyet megismertem. Fontos viták vitték előre közös törekvéseinket. A Nyári Akadémia előkészítéséhez rengeteg ötletet, jó tanácsot kaptam Tőled. Nagyon elegánsan oldottad meg a kellemetlenségeket, amelyek elkerülhetetlenek egy nagy konferencián. Engesztelő búcsú, nem tudunk megtartani, itt tartani. Hiszem, hogy a fizikai fájdalmaid ellenére voltak boldog pillanataid. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete, nagy családunk, az egész szakma elismeréseként adta át Neked augusztusban a MKE Emlékérmet. Tudtad értékelni, boldog voltál. Azért kaphattad meg, mert fényes csillagod volt az írás, szeretted a könyvet és mindenekelőtt – mi tudjuk mit jelent – a könyvek sorsát is a diákok szellemi, lelki épülésében. Ezért a könyvtárosok, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és elnöksége, a Könyvtárostanárok Egyesülete és barátaid köszönjük Neked, hogy a XVII. századi literátor gondolatait kurrenssé tetted, miszerint: A „Könyv a lélek világossága, a testnek tükre megtanít az erényre és elűzi a bűnt, ő a bölcsek koronája, az utazó kísérője, az otthon barátja, a beteg vigasztalója, a kormányzók társa és tanácsadója: az ékes szólás illatdoboza; gyümölccsel teli kert; virággal ékes rét; ha hívják jön; mindig készenlétben van, mindig előzékeny, ha megkérdezed rögtön válaszol; felfedi a rejtettet, megvilágosítja a homályosat, balszerencsében megsegít, jószerencsében mérsékletre oktat”.
Búcsúzunk Tőled: könyvtárosok, társaid, barátaid, tisztelőid. Búcsúzik a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és Elnöksége, elnöke: dr. Ambrus Zoltán; Balogh Miska az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója; a Könyvtárostanárok Egyesülete és elnöksége. És mi mindannyian, mert hisszük, hogy „köttetik béke a halállal”.