Nagy Attila: „Belelátok az élet dolgaiba”

(Könyvtárhasználat kisvárosi középiskolások körében)

Az olvasás mint birtoklás, a birtoklás mint hagyomány,

a hagyomány mint szabadság.

Esterházy Péter

“A Bánk bánt szeretném elolvasni, ha lehetne, a rövidített változatot….” – hallják az idézett mondat variációit, egyebek mellett mind sűrűbben a köz- és iskolai könyvtárban dolgozó olvasószolgálatos kollégáink. Miközben látványosan szélesedik a szolgáltatások köre a számítógép-használattól, a másolási és helyben olvasási lehetőségeken keresztül, különösen az ország nagyobb könyvtáraiban. Kirívó esetekről vagy jellegzetes, netán domináns tendenciáról van szó? Hogyan lehetne méltányosan, árnyaltan jellemezni a középfokú oktatási intézmények látogatóinak könyvtárhasználati kultúráját?

Erről szólunk az alábbiakban, annak az országos vizsgálatnak újabb részleteit feltárva, melyet az “Olvasás éve” alkalmából a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jóvoltából végezhettünk 2001 tavaszán az ország 7 kisvárosának gimnáziumaiban, szakközépiskoláiban és szakiskoláiban. Sajnos a rendelkezésünkre álló összegből képtelenek voltunk az érintett korosztály (15-18) teljes egészét reprezentáló mintát előállítani, ezért az országos átlagot leginkább leképező településeken vizsgálódtunk, ügyelve, a nemek, az iskolatípusok, valamint a regionális eltérések megfelelő arányaira. Nem szerepelnek tehát megkérdezettjeink között sem a fővárosi elit gimnáziumok tanulói, sem pedig a kistelepüléseken élő, szakképzetlen szülők, sok esetben pályakezdő-munkanélküli, talán még a 8. osztályt sem végzett, többnyire funkcionális analfabéta gyermekei. Vagyis mintánk jelentős mértékben “középre húz”. A válaszok sora jóval szélesebb skálán szóródna, egy a szociológia klasszikus szabályai szerint konstruált, úgynevezett reprezentatív név- és címlista használata nyomán.

Egyébként a kutatás általános célkitűzéseiről, helyszíneiről, kereteiről, módszereiről, részeredményeiről ugyanezen folyóirat egy évvel korábbi (2001/3.), az OSZK Híradó 2001/9-12., illetve a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2002/ márciusi, áprilisi számaiban már bővebben szóltunk.

Írásunk alcímében jelentősen szűkítjük ugyan témánkat, de a mottó választásával, továbbá a címben töredékesen jelzett interjúrészlet felidézésével már az indítás pillanatában szeretnénk tudatosítani minden érdeklődő számára, hogy dolgozatunkban a könyvtár fogalma nem csupán egy szakszerűen működtetett, szolgáltató intézmény, hanem első renden az olvasás, a tájékozódás, a művelődés, az önépítés és persze a rekreáció szinonimája.

“Szerelmes regényeknél éreztem, hogy ez már velem is megtörtént, de túl kell élni a csalódást. Ilyenkor sokat segített a könyv, hogyan oldjam meg, hogyan tegyem túl magam rajta. Egyébként a könyveket jobban szeretem, mint a számítógépet...a könyvet csak olvasni kell s azonnal megjelenik, látom a szereplőket. Ha olvasok nagyobb lesz a szókincsem, tapasztalatokat szerzek, belelátok az élet dolgaiba.” – fogalmazta S. Edina 11. osztályos szakképzős megkérdezettünk, szinte pszichológiai szakszerűséggel. Igen, az összefüggések, az érzelmek, a konfliktusok mélyebb megértéséhez belső látásra, képekre, intenzív belső párbeszédre van mindnyájunknak múlhatatlanul szükségünk.

Növekvő továbbtanulási kényszer, gyarapodó különórák, csak könyvtárban megoldható feladatok, s az összkép mégsem egyértelmű. Többen jönnek, de rövidebb időt töltenek könyvtárainkban, különösen diákjaink, s bizony mind gyakrabban a szülők, nagyszülők teszik fel a túlterhelt gyerekek helyett a nyilvánvalóan iskolákból származó kérdéseiket.

A skála rendkívül széles. (A korosztályonként, tantárgyanként igazán jó, frappáns, az eszközhasználati jártasságot is fejlesztő kérdésekről külön vizsgálatot kellene készíteni.) Most mindössze egy-egy példát villantunk fel a két szélső pólusról. Mindkettő az utolsó tanévből (2001-2002) és Budapestről származik. Az elsőt még szeptemberben hallottam: szülői értekezlet a szokásos témában, majd kirobban a “lázadás”: hogy gondolja az osztályfőnök, mennyi munkája volt az évnyitó előtti éjszakán a szülőknek, amikor azt a bizonyos 2-3 oldalas beszámolót kellett írniuk egy tetszőleges nyári élményről gyermekeik helyett! 5. osztályosokról volt szó. Az ellenpélda a tanév végéről: 12 éves gyerekeknek szeptember 1-re 16 oldalas dolgozatot kell készíteniük Nagy Imréről, s a szorgos nagymama már a nyár elején elkezdte a könyvtári kutakodást.

Dolgozatunkkal a továbbiakban két tételben közelítjük a szűkebben vett témát. Elsőként a regionális kultúrák ilyen irányú eltéréseiről szólunk, majd kissé részletezőbben tárjuk fel a középfokú oktatási intézményeket látogató 9. és 11. osztályos tanulók könyvtárhasználati szokásait.

Középiskolások a nyugati és a keleti végeken

Jó évtizede már empirikus kutatásaink eredményeit összegezve, bizonyítottnak véltük (Gereben F. – Nagy A. 1991.), hogy a több százados történelmi, politikai események sora ma is jól látható nyomokat hagyott az ország nyugati és keleti felében élők értékrendjében, gondolkodásmódjában s még olvasói ízlésének alakulásában is. Az osztrák határhoz közeli régiót humanisztikusabb, de egyúttal hedonista szemléletmód, s a lektűrök fokozott kedvelése jellemezte, míg a keleti végeken egy haszonelvűbb, anyagiasabb mentalitást és a nemzeti klasszikusok gyakoribb olvasását találtuk. Legfrissebb adataink némi elmozdulást jeleznek, miszerint az olvasmányok tekintetében a divatos amerikai szórakoztatóipar termékei jól láthatóan “homogenizáló” tendenciát eredményeznek, de a gondolkodásmód, az értékrend, a mentalitás egésze maradandóbbnak, nehezebben változtathatónak tűnik. (Gereben F. – Nagy A. 2002.)

Térjünk azonban vissza szigorúan a legújabb, a 15-17 évesekre vonatkozó vizsgálati eredményeinkre! (Terjedelmi okokból nem fogunk teljes adatsorokat bemutatni, hanem csupán a jelentős eltéréseket tartalmazó táblázatokkal terheljük az érdeklődőt.) Elsőként az úgynevezett kulturális tőke egyik legjobb mutatóját, az otthoni könyvek száma közötti eltéréseket tesszük közzé. Sietve jegyezzük meg, hogy a nyugati régiót összesen 294 kőszegi és soproni, míg a kelet-magyarországiakat 332 biharkeresztesi és vásárosnaményi diák képviselte.

Otthoni könyvek száma

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

	Nyugat- M.o.	Kelet-M.o
nincs	7	14
1-100 kötet	14	22
300 és több	30	19

Az eltérések főként a szélső kategóriákban mutatkoznak s az arányok tendenciózusan a nyugati határszélen élők előnyeit teszik egyértelművé. Keleten a könyvnélküli családok a kétszer annyian vannak, mint Nyugat-Magyarországon.

Könyvtárhasználat

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

A családi indíttatás (szülők iskolázottsága, otthoni könyvek száma, stb.) után a könyvtárhasználat már kifejezetten a kiegyenlítődés tendenciáját jelzi, hiszen a különbségek jóval mérsékeltebbek, mint az előző tábla estében. Íme ékes bizonyíték az iskolarendszer mellett a könyvtárak esély-egyenlőtlenségeket enyhítő, a felzárkóztatást támogató, ténylegesen működő funkciójára. Pontosabban szólva, újabb nyomós érv a kulturális intézményrendszer fokozott ütemű fejlesztése mellett a hátrányosabb (észak)keleti régiókban.

Némi belső inkoherenciával, de az adatok végső soron az Ausztria szomszédságában élők előnyét bizonyítják. Ott minden ötödik tanuló több könyvtár szolgáltatásaival él, s az egyet sem használók pedig érzékelhetően többen vannak a keleti végeken. (Az ellenőrző számításokat végző kollégák figyelmébe ajánljuk, hogy az országos, összesített adatok “hibája” például 35 és 41 átlaga 33, csak látszólagos, mert ebben az egyszerűsített táblázatban nem tüntettük fel a Tapolcán, Kiskunhalason és Hatvan városában, tehát az ország középső régiójában felvett adatokat.)

Most és a további országos, illetve regionális táblák adatainak értelmezésekor minden egyes esetben ismételnünk kellene, hogy rendre jelentős mértékű szóródás tapasztalható az iskolatípustól és a nemektől függően. A legjobb válaszokat a gimnazista lányoktól, míg a leggyengébbeket a szakmunkástanuló, szakképzős fiúktól kaptunk.

No és egy visszapillantás! Ment-e elébb a világ ilyen tekintetben a csaknem két évtizede (1983) végzett, ugyanezen korosztályra vonatkozó vizsgálatunk óta? Akkor a gimnazisták tizede, most ötöde, szakmunkástanulóknál 44% kontra 51% vallotta magát könyvtárat nem használónak, több könyvtár egyidejű beiratkozott olvasójának akkor a gimnazisták 42%-a, 2001-ben pedig 32%, a szakmunkástanulók 7% kontra 3% jegyezte magát a begyűjtött kérdőíveken. Javulási tendenciáról tehát aligha beszélhetünk. De miután mintavételi módszerünk nem egyezett meg pontosan a korábbiakkal, ezért a romlás minősítés leírásától óvatosság okán tartózkodunk. (2001-ben nem szerepeltek kérdezettjeink között a 12. osztályosok!) Egyet magabiztosan állíthatunk: a megközelítően két évtizednyi intervallum alatt a középfokú oktatási intézményeket látogató diákok könyvtárhasználói hajlandósága jelentős mértékben bizonyára nem emelkedett. (Ennek ellenkezője nagyobb valószínűséggel lehet igaz.) Mindez persze a középfokú oktatás eltömegesedése idejére jellemző.

A fentiekhez nagyon hasonló ellentétpárt tudunk bemutatni a számítógépek birtoklása (66% kontra 36%) és használata (gyakran: 55% kontra 42%) felől tudakozó kérdésünk alapján begyűjtött válaszok eloszlásának áttekintésével. A magasabb arányok mindig a nyugati térfélről érkeztek ugyan, de a különbségek nagyságrendje nem azonos. A családok anyagi helyzetében, (saját tulajdonú számítógépek) még szakadéknyi (100%) távolságok, ám az iskolai, könyvtári használat lehetősége, gyakorlata már jóval kisebb (20%), miközben a tendencia iránya, nyugat-keleti lejtése ugyanaz.

Ismételten a pályázati pénzek sorsáról döntő testületek, egyének felelősségét szeretnénk nyomatékosítani. Hol van nagyobb szükség a fokozott ütemű felzárkóztatásra?

Melléktételként tegyünk egy rövid kitérőt! Nem csupán a kulturális javak birtoklásának esélyeiről van szó, amikor regionális kultúrák nyomait kutatjuk, hanem egy mélyebb réteg “törésvonalai” is felszínre bukkannak. Mindösszesen három részleges adatsort villantunk fel.

“Mit jelent az Ön számára magyarnak lenni?” – hangzott egyik kérdésünk.

Mit jelent magyarnak lenni?

Nyugat-Magyarország Kelet-Magyarország

Nem túlságosan látványos, de mégis tendenciaszerű eltérések. Hol is nagyobb a munkanélküliség rátája? Melyik országrészben alacsonyabbak a jövedelmek? Melyik égtáj felé mozog évtizedek óta ennek a maradék országnak a népessége? Hol vannak hát a megmaradni akarás dúsabb tartalékai, a túlélés nagyobb esélyei? Netán a kérdés sokkal egyszerűbben megválaszolható: hol is könnyebb “büszke” magyarnak lenni, Ukrajna és Románia szomszédságában vagy az osztrák határtól néhány kilométerre?

“Véleménye szerint a következő tényezők mennyire fontosak a magyarsághoz tartozás szempontjából?” - szólt a kérdőív egy másik tétele. A teljes táblázat 17 sort és 5 oszlopot tartalmazna, ezért a jobb áttekinthetőség érdekében itt most csupán a legmagasabb (5) osztályzatokkal minősített kategóriák százalékos megoszlását tekintjük át. Ismét csak a jól látható eltéréseket mutató elemeket foglaltuk táblázatba.

Fontos értékek

Nyugat-Magyarország Kelet-Magyarország

Vessünk egy utolsó pillantást a nevelési értékekben mutatkozó disszonanciákra! “Mit kell a gyerekeknek a későbbi életükre útravalóul adni, mit kell a szülői házban tanulniuk?” – hangzott a kérdés. (Itt ugyancsak eltekintünk a teljes adatsor bemutatásától s csupán a jelentős különbségekre összpontosítunk.)

Szándékosan tördeltük ketté az egyébként akár folytonosan is kezelhető adatsort. Hiszen az első részben lévő tradicionális értékek (család, szülőföld, vallás, iskola, erkölcs) “keletre húznak”, míg talán a modernizációs jelzővel illethető értéksor (a megértő türelem, a “haszontalan szépség” igézetének tisztelete, a művészetek az életet magtartó, értelmet sugárzó, a magatartás belső rendezettségét felépítő erejének felismerése, a tv hatásának korlátozása) nyugaton egyértelműen fontosabbnak ítéltetett.

Szó sem lehet egy “tisztább, nemesebb” keletről és egy “bűnösebb, nemzetietlenebb” nyugati országrészről, de hiba lenne szemet hunyni ezek a jól érzékelhető, már a kamaszok világába is átültetett, a családi nevelés “hajszálerein” átadott, attitűdök, magatartásminták, vélekedésrendszerek, tehát a kulturális tőke eltéréseinek megléte fölött. Jön a globalizáció, hozza a tőkét, az összeszerelő csarnokokat s még inkább a fogyasztás templomait, a bevásárló központok hálózatát, az amerikai kommersz kultúra dömpingjét, s mi vajon megmaradhatunk-e többé, kevésbé annak, akik voltunk, illetve akikké szeretnék válni?

Hogyan is írja Esterházy? “Az olvasás mint birtoklás, a birtoklás mint hagyomány, a hagyomány mint szabadság.” Mikor teszünk szert igazi szabadságra? Mi mindentől váltunk szabaddá és mire nem lettünk még mindig elég szabadok, önállóak, öntudatosak az elmúlt évtizedben?

(Itt csupán jelezzük a szélesebb ívű összefüggés körvonalait, s az olvasási szokások, az olvasói ízlés változásainak jellemzőiről máshol szólunk bővebben.)

Könyvtárhasználat közelről

“Szokott-e könyvekről beszélgetni?” – kérdéssel közelítettük szűkebben vett témánkat. Hadd legyen szabad a pálya! Lássuk, vajon a tantervi kényszereken túl, mifajta szociális- és média háló irányítja, befolyásolja leginkább kamaszaink, fiataljaink választásait, a feldolgozás, a megvitatás élmény-közösségeit?

Beszélgetés a könyvekről

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

A szakképzősök háromnegyedének elutasító válasza legalább két mozzanattal magyarázható. Eleve kevesebben olvasnak, tehát aligha lenne miről szót váltani, másrészt talán a személyes kapcsolatok rendszere, a beszélgetési alkalmak gyakorisága, a bernsteini “kidolgozott kód” rendszeres használata ugyancsak ritkábban fordul elő ebben a közegben.

Ebben a cikkben első alkalommal tartalmazza táblázatunk a két felekezeti iskolában felvett (pannonhalmi bencések és a debreceni Dóczy gimnázium) összesen 105 fős kontroll csoportjának válaszait. Nyomatékkal figyelmeztetjük olvasóinkat. Itt nyilvánvalóan a ”van”, az átlagos összkép áll szemben az “így is lehetne”, “az inkább így kellene” ideáltipikus síkjával. Egyetlen percig sem gondoljuk, hogy ez a sokkal jobb kép kizárólag a felekezeti iskolákban folytatott kutakodás után lenne felrajzolható. Számos egyéb, nem egyházi, ám mégis kitűnő középiskolánk van, de az alternatívitást, az átlagostól való eltérést talán mégis ez az iskolatípus jeleníti meg a legtöbb példával, a legnagyobb meggyőző erővel hazai oktatási rendszerünkben.

Kivel beszélget?

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

A kortárscsoport abszolút dominanciája senki, fiatalok körébe élő számára nem lehet meglepetés. Életkori sajátosság! De már a két számoszlop különbségei, valamint a könyvtáros szó említésének teljes hiánya legalábbis gondolkodóba kell ejtsen mindnyájunkat. Összesen 1207 fő válaszait összesítettük! Néhányan talán egyszerűen az iskolai könyvtárosra, a könyvtárostanárra, a tantestület teljes jogú tagjára gondoltak, amikor például leírhatták a tanárnő szót? Talán? Meglehet. Mielőtt azonban teljességgel megnyugtatnánk mocorgó lelkiismeretünket, vessünk még egyetlen pillantást az előző táblázatra! Senkivel sem beszélget a megkérdezettek több, mint fele (55%). Mindenki rohan, a túlterhelt diákok, a sorolhatatlanul sokféle tennivalóval szüntelen szélmalomharcot folytató könyvtárosok. Ki segít akkor viszont a feszültségek feloldásában, az óhatatlanul feltoluló kérdések megválaszolásában, a kimondhatatlan dolgok szavakká szelídítésében, az elaborációban?

Mert kérdéseik bőven vannak. Egyetlen adalék. Kérdőívünk zárótétele “Van-e olyan kérdés, amit Ön szerint nem tettünk fel, illetve, amit Ön szeretne megkérdezni, elmondani?” - után az inrejúalanyok negyede meglepően sok és súlyos dolgot sorolt fel, (drog, alkohol, gazdasági helyzet, közélet, közelmúltunk hiteles történelme, az ország és az ő személyes jövőjük, szex, stb.) miközben a döntő többség így is túlságosan hosszúnak, bosszantóan részletesnek ítélte a kb. 45 perc alatt megválaszolható űrlapot. Az olvasottak megvitatása valójában többnyire csak ürügyet szolgáltatnának a fentiek felszínesebb, mélyebb megbeszélésére, a valódi eszmecserére, ha lenne egymásra időnk, ha nem hinnénk el, hogy minden más fontosabb ennél.

Milyen ideológiák is munkálkodnak tudatunkban, tudat alatt? “Adjuk neki, amit kérnek! Vigyék, ők tudják, mire van szükségük!” Liberális szolgáltató, vagy szociálisan érzékeny, interaktív, együttműködő, segítőkész könyvtári környezet vesz bennünket körül iskolában és azon kívül manapság? Ahogyan ezt egy évtizede oly frappánsan megfogalmazta tudós kollégánk. (Katsányi S. 1991.) Pusztán igényeket szolgálunk ki rezzenéstelen arccal vagy netán átgondolt stratégiával, érzékeny gesztusokkal, rendezvényekkel, szavakkal és meta-kommunkációval érdeklődést, kíváncsiságot is tudunk-e kelteni a nekünk s remélhetőleg még sokaknak oly fontos kérdések iránt, a közelünkbe kerülőkben?

“A legutóbbi olvasmányát honnan, illetve, hogyan szerezte be?”- szólt következő kérdésünk.

Beszerzési források

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

Itt természetesen ismét táblázatok sokaságát sűrítettük két oszlopba, s csupán egyetlen ponton egészítjük ki a jól olvasható összefüggések sorát. Iskolatípusonként, nemenként, országrészenként a már korábban felvillantott aszimmetriák itt ugyancsak érvényesek, de külön kiemelést érdemel az első kategória (könyvtár) országos átlaga (24%) mögötti jelentős mértékű szóródás: a szakképzősök 14%-os válaszai mellett a gimnazisták 29%-os aránya áll. (Mint mindig, a szakközépiskolák diákjainak adatai szorosan a gimnazistáké közelében (28%) találhatók.) Érdekességként jegyezzük meg, hogy ugyanezen kérdésre a legutóbbi felnőtt népességet reprezentáló vizsgálatban a könyvtár csak jóval hátrébb, a 4. helyen áll (10%) a vásárlás és a saját könyvgyűjtemény 30-30 százalékai, valamint a baráti kölcsönzés 17 százaléka után. (Gereben F. 2002.) Az ajándék mindkét populációban az utolsó kategóriát jelenti. (Diákok: 7%, felnőttek: 9%) Osztályfőnökök, pedagógusok, könyvtárosok együttes erővel hasznos örömet, hosszabb távon kamatozó meglepetéseket készíthetnénk gyermekeink számára, amely mellett a köz- és iskolai könyvtárak mindig pótolhatatlanul szükséges “támaszpontok” maradnak.

“Tagja-e Ön most, vagy volt-e valamikor valamilyen könyvtárnak?” – hangzott kérdőívünk 17. tétele.

Könyvtárhasználat

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

A regionális és nemenkénti eltérő magatartásformákról már esett szó, most ezzel a 4x4 cellás táblázattal az iskolatípus lényegéből fakadó követelmények különbségeinek nagyságrendjét, a válaszok szóródásának mértékét érzékel-tetjük. Ami adott esetben még tízszeres is lehet: a szakképzősök 3 s a gimnazisták 32 százaléka vallotta magát több könyvtár használójának, vagy hatszoros a könyvtárba még soha be nem iratkozottak esetében, holott megkérdezettjeink az iskolarendszer 9. vagy 11. osztályában jelen vannak.

Milyen számok állnának itt, ha a közoktatásból saját hibájuk vagy családi körülményeik miatt kibukottak, kiesettek is szerepelhettek volna vizsgálati mintánkban?

A jelenség hátterében az eltérő tantervi követelmények mellett okvetlenül szóba kell még hozni a szülők iskolázottságának drasztikus különbségeit és persze a pedagógusok, könyvtárostanárok személyes ambícióinak, módszertani felkészültségének jelentőségét. Amint azt saját kutatásunk során tapasztaltuk, néhány éve Hatvan városában az ottani szakképzős 11. osztályban összesen 1 fő volt beiratkozott könyvtári olvasó szeptemberben, de a tanév végére a módszeresen, több tantárgyból, ismétlődően kapott feladatok hatására már az osztály többsége “önkéntesen” megbarátkozott ezzel az intézménytípussal. Az említett pedagógusok előre eltervezett, tudatos, összehangolt munkája nélkül ez aligha történhetett volna meg. (Nagy A. 2001.) Nem kivédhetetlen fátum tehát ez a bizonyos, könyvtárat soha nem látogató 17 százalék, hogy a másik 51 % (éppen most nem könyvtárlátogató) csoportról ne is beszéljünk!

Élesítsünk a képen! Emeljük ki külön a csak 11. osztályos gimnazistákat és vessük össze adataikat a már említett felekezeti gimnazistákéval – hiszen tulajdonképpen csak ilyen szintű összehasonlítás minősíthető igazán korrektnek.

11. osztályos gimnazisták könyvtárhasználata

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

A különbségek mérséklődtek, de még mindig jelentősek. Az önismétlést kerülendő egyetlen új elemmel gazdagítsuk a fentieket! Az egyházi iskolák tanulói között néhány százalékkal magasabb volt a kollégisták aránya, de ez még mindig csak töredéke a táblázatból leolvasható eltéréseknek. (A kollégisták nyilvánvalóan nagyobb eséllyel ülnek be a helyben lévő olvasóterembe, mint az ingázók vagy akár csak a közeli családi fészekbe hazatérők.) Soktényezős jelenséggel állunk tehát szemben. Lessük el egymástól a legjobb módszereket! A megfelelő korosztályoknak, érdeklődési csoportoknak adható legjobb feladatok összeállításával, más iskolákból, kedves kollegáktól “kölcsönkért” ötletekkel!

Nem a “szégyenpad” felállításának szándéka vezéreli e sorok íróját a hasonló adatsorok egymás mellé helyezésével, sokkal inkább a kíváncsiság, a kölcsönös tanulási vágy felkeltése érdekében tesszük mindezeket.

Természetesen rákérdeztünk a könyvtárlátogatások gyakoriságára is, de most tudatosan megkíméljük az olvasót az újabb, már-már monotonná váló táblázatok bemutatásától, inkább csak a globális rangsorról emlékezünk meg röviden. A megkérdezettek jó negyede (26%) havonta, 16% negyedévente, 8% félévente, míg évente a megkérdezettek ötöde (20%) fordul meg valamilyen bibliotékában. Hetente egyszer 7, többször mindössze a vizsgálati személyek 2%-a látogat könyvtárba – a saját bevallása szerint.

Információs társadalomról szaval szinte minden érintett, a tudásalapú társadalom követelményeiként az information literacy mellett, a library és digital vagy computer literacy (jártasság, készség?) kifejezésektől hemzseg a kortársi angol nyelvű szakirodalom. Ki és mikor teszik magabiztosan, könnyedén tájékozódó, könyvtárat és számítógépet egyaránt felkészülten használóvá a néhány éven belül európai uniós polgárrá váló magyar munkaerőt, ha a most középiskolákba járók döntő többsége már tegnap és ma nem ezt tanulja, gyakorolja hetente? De legalább havonta egyszer, amint ez Skandináviában évtizedek óta jellemző! (A jelenlegi 26% helyett.)

Milyen könyvtári szolgáltatásokat szokott Ön igénybe venni?

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

Rendkívül tanulságos a semmit nem válaszolók 2 és 58 % közötti skálája. Az éppen töredék kívül álló a felekezeti gimnazisták körében és a jól látható többség a szakképző intézetek tanulói körében!

A kölcsönzés és a helyben olvasás mögött rögtön a fénymásolás a 3. leggyakrabban igénybe vett szolgáltatás. Itt bizony kötelességünk a könyvtárosi interjúk visszatérő elemeként regisztrált, a szépirodalmi művek rövidített változatai iránt megnövekedett igényekről ezen a szinten is tudósítani. “Kötelező olvasmányok röviden, 113 híres regény, de ne az egész művet, csupán azt a néhány oldalt másolatban!” S ebben a kategóriában bizony a felekezetiek ugyancsak az élen járnak, meg persze a helyben olvasás gyakoriságában is.

Ismételt kötelességünk az itt tapasztalt szakadékszerű távolságokra az olvasó figyelmét felhívni, amikor a szakképzősök és a gimnazisták könyvtárhasználati kultúrájának elemeit vesszük sorra. Hogyan válnak tanulékony, át- és továbbképezhető munkaerővé, ha csak megtanítjuk őket sokmindenre s nem elsősorban a tanulás vágyát, technikáját adjuk át számukra, például a változatos könyvtári feladatok rendszeres megoldatásával, begyakoroltatásával? Ugyanakkor nyomban elismerjük a töprengő olvasó reflexszerűen kioldódó viszontkérdését: no és a leendő pedagógusokat ki készítette, készíti fel ezekre a mára elodázhatatlanul sürgető feladatokra?

Kissé árnyaltabbá válik az összkép, ha ezen a szinten ugyancsak regisztráljuk a fiúk számítógép iránti erőteljesebb érdeklődését, a lányok esetében pedig az érzékelhetően magasabb dokumentumkölcsönzési és a személyes tájékoztatást kérő hajlandóságot. (Ez utóbbi estben külön kutatási téma lehetne, hogy vajon egyszerűen a kisebb önbizalom jelét vagy netán egy kulturális-antropológiai eltérést, az interperszonális érintkezés előnyben részesítésének bizonyítékait találjuk például ilyen jellegű táblázatainkban?)

Záróakkordként vessünk még egy hosszabb pillantást a könyvtárhasználat tartalmát részletesebben bemutató táblázatunkra!

A könyvtárhasználat intenzitása

(Válaszok a megkérdezettek százalékában)

Az országos átlagot, helyzetképet – igaz jelentős mértékű szóródással, de mégis -egyértelműen a kölcsönzés dominanciája jellemzi (33%) s a megkérdezettek negyede egyúttal igénybe veszi az olvasóterem dokumentumait, a számítógépet, no meg a másolatkészítés lehetőségét, pontosabban a felsoroltak egyikét. Az ennél gazdagabb eszközhasználat minden tizedik estben mondható jellemzőnek. Mint rendszerint most is általában a lányok, a gimnazisták és a 11. osztályosok “teljesítenek átlagon felül”, ők a szorgalmasabbak, megbízhatóbbak, ők élnek “könyvtárközelibb” életet.

A rendezvények látogatása és a kölcsönzések nélküli egyéb könyvtári foglalatosságok bizony rendre 1% alatti említéssel szerepelnek. Vagyis meglehetős egyértelműséggel fogadható el azon kollegák érvelése, akik a jelen helyzet értékelésekor a társadalom értékrendjének átrendeződését emlegetik (“csak a pénzre váltható tudásnak van értéke, az olvasás egyre szűkebb rétegek örömteli, önkéntes időtöltése”), olvasótábor helyett nyaranként a szülők inkább nyelvi táborba, számítógépes tanfolyamra küldik csemetéiket, a könyvtárba többnyire csupán meghatározott feladatok elvégzése céljából, s nem saját kíváncsiságuk, érdeklődésük nyomán lépnek be. Az egyébként évtizedek óta szakirodalomban, pedagógusképzésben és továbbképzésben hangoztatott többkönyvű oktatás bizony manapság is csak a pedagógustársadalom kisebbik hányadát jellemzi.

Íme, ennyit villant felénk a tükör. Hosszabban nézve azonban a háttér egyre összetettebbé válik. Itt tartunk, de pontosan tudjuk hová akarunk eljutni, ha nem szeretnénk a funkcionális analfabéták számát gyarapítani, továbbá, hogy a felsőoktatási intézményekbe kerülő diákjaink egyre alacsonyabb pontszámokkal lépjék át az éppen aktuális küszöböket.

Családi példamutatás, a szülők szakszerű felkészítése a partneri szerepre, hogy alkalmassá váljanak a pedagógusokkal való együttműködésre, a gyerekeiknek nyújtandó egyre hatékonyabb segítségre. Az olvasásfejlesztés tantárgyközi feladat-jellegének tudatosítása a pedagógusképzés folyamatának egészében! No meg az egyre gazdagabb állománnyal, mind vonzóbb kínálattal szolgáló köz- és iskolai könyvtári rendszer, mely nem csupán kiszolgálja az oda belépők igényeit, hanem a társadalmi reintegrációt segítő gesztusai, szociális missziójának megújítása révén, (különös tekintettel még a szakképző intézetekből is kihulló, netán oda be sem kerülő, ezért nagy valószínűséggel marginalizálódó fiatalok nem jelentéktelen csoportjaira), (McCabe R. B. 2001.) olyan pontokon is segítséget nyújt, ahol a család vagy az iskola “hiánytünetekkel” küszködik.

Irodalom:

Nemzeti és regionális identitások Közép-Európában, Szerk.: Ábrahám Barna, Gereben Ferenc, Stekovits Rita, Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK, 2002. (megjelenés alatt)

Gereben Ferenc – Nagy Attila: Adalékok Magyarország olvasás- és értéktérképéhez = Jelkép 1991. 3-4. szám. 21-33. p.

Gereben Ferenc: Olvasás- és könyvtárszociológia = Könyvtárosok kézikönyve Szerk. Horváth Tibor – Papp István, Bp. Osiris Kiadó, 2002. 17-46. p.

Katsányi Sándor: Séta ideáink bölcsőhelye körül = Könyvtáros 1991/1. szám 5-8. p.

McCabe, Ronald B.: Civic Librarianship, Lanham, Maryland and London, The Scarecrow Press Inc. 2001. 173 p.

Nagy Attila: Kulturális tőke és internethasználat - középiskolás szemmel = Könyv és nevelés 2001/3. szám 14-22. p.

Nagy Attila: Olvasásfejlesztés, könyvtárhasználat – kritikus gondolkodás, Bp. Osiris Kiadó 2001. 223 p.

Nagy Attila: Szövegértés és periodikaolvasás középiskolásainknál = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2002/ március, április 33-37. és 57-60. p.

Nagy Attila: “Légy tudatában értékeidnek!” (Olvasás, nemzettudat, vallásosság – középiskolásoknál) Magyar Református Nevelés 2002. június 2-5. p.

“I have an insight into the matters of life”

(Library use of secondary school children, living in small towns)

On the occasion of the Year of Reading, in Spring 2001, there was a survey in secondary schools of seven small towns on the different problems of reading literacy, and reading habits. The novelty in the treatment of surveys was the compartative analysis of the results of western and eastern region of the country.

Bibliotheksbenutzung im Kreis der kleinstädtischen Mittelschüler

Anläβlich des Jahr des Lesens wurden die verschiedenen Lesekultur und Lesegewohnheiten am Frühling 2001 in sieben Kleinstädten erhebt. Einer der neuen Standpunkten der anspruchsvollen Erhebung war die Ver-gleichsanalyse zwischen den ostlichen und westlichen Regionen.