Bencédy József: Tankönyvek és tanulók

A jól felkészült, igényes tanár nem a tankönyvből tanít, nem a tankönyvet tanítja, de tudnia kell, mi van benne. A tankönyv a tanulónak készül, – emlékeztetőnek, gondolkodtatásra, nem „bemagolásra”. Milyen legyen tehát? – Legyen vonzó! Szakszerű, de érthető, színes, izgalmas, érdekes, adjon mintát sokfelől és sokfélét. Olyan legyen, hogy a kis- és a nagydiák már a tanítás megkezdése előtt nekihasaljon, és olvassa, olvassa, nekitüzesedve. Az idősebb nemzedéknek még vannak ilyen emlékei. Mi a helyzet ma, amikor nagy a konkurencia a tévé, a világháló révén, amikor olyan nagy az egyéb szabadidős csábítás, amikor tankönyveink közt olyan gyakori a szürke középszer?

Örvendetesen nagy a választék, egyes esetekben öt-hat-hétféle tankönyvből is lehet választani. Jó ez a helyzet a módszertani szabadság alátámasztására, ötletek dúsítására, de gondokkal, veszélyekkel is jár. Nehezítheti a tanuló helyzetét, ha iskolát kell változtatnia. Növeli a pedagógus munkáját, hiszen a tankönyv többnyire egy egész „család”; igazi kipróbálásához legalább egy tanév kell, esetenként – a felmenő rendszer miatt – három, négy. A fő veszélyt (ebben a tömeges kínálatban) a színvonalban látom, akár úgy, hogy a tankönyv maximalista (készítői igyekezetükben beleadnak „apait, anyait”), akár úgy, hogy rohammunkában készült, írója nem elég felkészült, felületes, csak a várható haszon hajtja. (Ez utóbbi felveti azt a kérdést, mi van a tankönyvbírálattal, a jóváhagyással.)

Két tankönyvet néztem át alaposan, illetve választottam ki a nekem küldött jó egynéhányból. Az egyik csupa gyönyörűség, a másik csupa bosszúság. Ezekről írok, előrebocsátva, hogy alapvetően nyelvi, nyelvhasználati szempontból, tartalmi, pedagógiai tekintetben csak annyiban, amennyiben a formai elemzés elválaszthatatlan a tartalomtól. A nyelvi, nyelvhasználati elemzésben két szempont vezet: érthető-e a tankönyv szövege, illetve vonzó-e, érdekes-e a diák számára.

Kezdem a jól sikerülttel. Címe: Itthon vagyok¹. Bár az áll a cím alatt, hogy Honismereti tankönyv a Jánoshalmi Hunyadi János általános iskolások részére, mégsem az. Jókedvében, jó kedvvel írta Karsai Péter igazgató és négy társa, 2000-ben. Útbaigazításul azt adják a tanulóknak, hogy különös gonddal őrizzék, mert általános iskolás koruk végéig szükségük lesz rá, sőt később is érdeklődéssel olvashatják. A tanároknak azt ajánlják, hogy anyagát építsék be az osztályfőnöki, a magyar irodalom (és a magyar nyelv – mondom én), a történelem, földrajz, élővilág stb. órákba.

Ez tehát – mondhatni – afféle segédkönyv. Szó van benne Jánoshalma történetéről, a lakosok rétegződéséről, életéről, foglalkozásáról, szokásairól, nevéről, az iskola történetéről, olvashatunk verseket, énekeket, mondókákat. Csupa érdekes, izgalmas dolog, minden lapja, sora régi ismerősként köszön diákra, szülőkre, még a magamfajta külső olvasóra is, az egykori emlékek átélésével. Innen a varázsa, a vonzása, no meg a stílusától. Például így írnak a tájról: „A vizek felszínén vízipókok szaladgálnak, a vízben gyakran látni nagytestű vízi bogarat: a csíbort. A víz fölött szitakötők és szúnyogok rajai cikáznak. Rájuk is vadászik a vízben élő békák hada, főleg kecskebékák, unkák. A vízpartokon gyakran találkozhatunk siklókkal, ritkábban mocsári teknősökkel.” Vagy: „A határban gyakran találkozhatunk őzek kecses csapatával. A homokosabb, szárazabb puszták állatvilága is változatos. A sokfajta rovarra itt fürge gyíkok vadásznak. Az elhagyatott, nyugalmas helyek rágcsálóit a ritkán előforduló parlagi vipera tizedeli.”² Hiedelmek: Eső lesz, ha valakinek viszket a füle, ha a macska kaparja a fát, ha a veréb fürdik a porban; reggeli lábfájás: hó lesz.³ A sokféle helyi téma természetesen hoz tájszókat: saralt födém (farúdból, szalmából, sárból készült födém), pászta (a szőlőterületnek egy kisebb része), nyoszolyó (a menyasszony kísérője, koszorúslány).

A mondatok felépítése mindvégig világos, szerkezetük jól követhető. Zsargonelemek, idegen szók nem zavarják a megértést. Gondos a szöveg helyesírása, csak itt-ott fordul elő egy-egy felesleges vagy hiányzó vessző.

Előre is mondom, nem szeretem, amit a másik könyvről írni fogok, mert igen sok lesz benne a negatívum. Az emberiség rövid története c. tankönyvről lesz szó, melyet Sipos Sándor írt a szakképző iskolák 9. osztálya számára.⁴

Terjedelme 255 oldal; témája a világtörténelem a kezdetektől 1848-ig, a magyar történelem a kezdetektől 1711-ig. A 255 oldal szakiskolásoknak soknak látszik, de ezt az időszakot ennyiben összefoglalni bűvészet. Ilyen szövegrészek kellenek hozzá: „A VIII. század elején Martell Károly, a királyi udvar főembere megerősíti a frank államot. 732-ben Poitiers (poátyié) mellett legyőzte a Hispánia elfoglalása után már Nyugat-Európát fenyegető arabokat. Fia megszerzi az uralkodó címet, unokája, Nagy Károlyt (768–814) a megerősödött királyi hatalmat hódításokra használta fel. Elfoglalta Észak-Itáliát, a későbbi Németország Elbáig terjedő részét, legyőzte az avarokat Pannóniában, háborúzott az arabok ellen a Pireneusi-félszigeten. Háborúi eredményeként az egykori Római Birodalom európai területének többsége uralma alá került. 800 karácsonyán Rómában a pápa Nagy Károly császárrá koronázta.” „III. Béla fiai közül kettő is Bizánctól kért és kapott is támogatást. Így II. Géza halála után fiával, III. Istvánnal (1162–1172) szemben előbb II. Lászlót (1162–63), majd IV. Istvánt (1163–65) is királlyá koronázták. A bizánci segítséggel trónra kerülő királyok hatalma viszont nem vált tartóssá, az ország urainak többsége nem támogatta az idegen érdeket szolgáló királyokat. Mánuel császár azonban ezután sem mondott le terveiről, s a béke fejében Bizáncba vitte III. István öccsét, Bélát.” „…a király 1629-ben feloszlatta a parlamentet, s azt 1604-ig többé nem hívta össze. 1637-ben – vallási okokból – Skóciában felkelés tört ki I. Károly uralma ellen. A királyi hadsereg veresége utáni kényszerhelyzetben az uralkodó 1640-ben összehívta a parlamentet (országgyűlés), de miután az nem volt hajlandó az adót megszavazni, rögtön fel is oszlatta. A növekvő elégedetlenség, a londoni tüntetések miatt azonban még ugyanebben az évben kénytelen volt újból összehívni az országgyűlést, mely ezt követően 1653-ig folyamatosan ülésezett (hosszú parlament). Az abszolutizmus főbb intézményeit megszüntették, a király tanácsadóit letartóztatták.”⁵

Töméntelen és (az első és második idézetben olvasható) felesleges adat van összezsúfolva egy-egy részben; efféléket nagy számban lehetne még idézni. Ráadásul időugratás (jelen és múlt idő váltogatása), zárójelek és „dupla fenekű” (két külön állítást tartalmazó) mondatok még külön is nehezítik a megértést, nem is beszélve a tanulásról.

E tankönyvnek csak az egyik baja a mérhetetlen anyaghalmaz és tömörség; a másik – és a nagyobbik – gond a szürkeség meg a belőle nyilván következő érdektelenség: háborúk, öldöklések, hadvezérek, uralkodók, szerződések stb. Lehet persze azzal védekezni, hogy az ősközösségtől a XIX. század közepéig terjedő nem tudom, hány évszázadot nem lehet másként bemutatni. Ebben a felfogásban nem is. De túl kellene és kell lépni azon, hogy a történelem csak ez! Ez is, de mellette tudomány- és technikatörténet, életmód, művészetek stb. Ne vigasztalódjunk azzal, hogy ezeket más tantárgyak tanítják. Nem tanítják. Itt, a történelemórákon meg felgyújtanák a tanulók képzeletét, izgalmas kutatásra, gondolkodásra ösztönöznék őket, összefüggéseket fedezhetnének fel az anyagi és a technikai kultúra közt.

A tömörítés igyekezete további fogalmazásbeli problémáknak is szülőanyja. A mondat- és szövegalkotás terén nagy számban találkozunk a megértést zavaró vagy gátló jelenségekkel; ilyenek a zsúfolt mondatok, a szimultán szerkezetek, az értelmetlen mondatok, a mondatokba nem illesztett szervetlen zárójeles részekkel.

Zsúfoltnak nevezünk terjedelmes, 20-25-30 szóból (mondatrészből) álló egyszerű mondatokat, tagmondatokat. Például: „A korszak legjelentősebb politikusa és legkiválóbb hadvezére, Julius Caesar előbb szövetséget kötött a keleti hadszíntereken fényes győzelmeket arató Pompeiusszal, valamint Róma leggazdagabb emberével, a Spartacus rabszolgafelkelést (Kr. e. 73–71) leverő Crassussal (első triumvirátus).” (28 szó!) Mire a mondat végére érünk, átvergődünk az alárendelő mondattömbökön, a csak odabiggyesztett zárójeleken, elfelejtjük, honnan is indultunk, kiről is van szó. – Hasonlóan zsúfolt mondat: „A posztóipara révén már korábban is Európa egyik legfejlettebb területének számító Németalföldön a XVI. század közepétől a spanyol elnyomás és az abszolutizmus rendszere ellen felkelés kezdődött.”⁶ (21 szó) A mondat legalább hat szintmélységű tömbbel indul, s nem elég, hogy fel kell ismerni a három rejtett külön információt, még az alany és az állítmány, a mondat két pillére is leghátul áll.

Zsúfolt mondat is, szimultán is (akárcsak az előbbi) a következő: „A méreteivel és díszítettségével lenyűgöző hatást keltő, mozgást ábrázoló, hullámzó épületfelületet alkalmazó stílus első alkotásai (nagyszombati jezsuita templom, kismartoni Esterházy-kastély stb.) ebből a korból valók.” Vagy ez: „Mivel ugyanezen időben Nyugat-Európa gazdasági életében a felfedezések kapcsán fellendülő kereskedelem és a gyarmatosítás következtében a mezőgazdasági termelés csökkent, megnőtt a kereslet egyes mezőgazdasági termékek iránt.”⁷

Az alárendelt mondatrészek balról adják az információt, holott az információátadás természetes módon jobbra halad. A megoldás itt is, a terjedelmes mondatokban is a felbontás, akár összetett, akár külön álló mondatokra.

A szövegek megértését zavarhatják egyéb ügyetlenségek, így a gondolatmenetben beálló szakadások, továbbá az olyan zárójeles, gondolatjeles közbevetések, melyek nincsenek beszerkesztve a mondatba. Például: „Az angol királyság létrejöttében fontos szerepet játszott az V. században az angolszász törzsek megjelenése. A korai angol állam 1066-ban a normannok támadása következtében szűnt meg.” (szakadás) – „…a technika alacsony színvonala szükségessé tette a poliszok számára, hogy a termelés növelése érdekében állandóan terjeszkedjenek, hódítsanak (piac, nyersanyag, rabszolga).” – „Csak az lehetett a céh tagja, aki szakmája minden fogását tökéletesen ismerte. Ezt hosszú éveken át tartó tanulással sajátíthatta el (inas, legény).”⁸

Nyelvhasználati tekintetben, a szöveg érthetőségére figyelve az eddig tárgyalt mondatszerkesztési sajátságokat látom nagyobb gondnak a tankönyvben, de elgondolkodtatóan sok benne a szóválasztásban, a szókapcsolatokban, a mondatok formai elemeiben megnyilvánuló pongyolaság, figyelmetlenség, melyek szürkévé, unalmassá teszik a szöveget, útjában állnak az érdeklődésnek, rossz mintát adnak a tanulóknak a fogalmazásra.

Miközben a közéletben, a sajtóban viaszszorulóban vannak a zsargonelemek, itt rengeteg a rendelkezik valamivel (ismeretekkel rendelkezünk), a terén (az életmód terén), a biztosít (az áradás biztosítja a termést), komoly (komoly ismeretek), felé (a görög területek felé közvetít), kapcsán (hódítások kapcsán), kérdés (felvetődött a változtatás kérdése); kezdetét vette; érvényesült a nagybirtok önellátása; ki lettek rekesztve az örökségből; bekövetkezet a gazdasági élet visszaesése; ez korántsem jelenti azt, hogy; hódították el a sivatagtól, s tették azt termővé.

Nagyon zavarnak a szóismétlések; például a 17. oldalon nyolc sorban a háromszori biztosít, továbbá az egyeztetés hibái, a már említett időugratás, a töméntelen központozási hiba. Például: „A városi polgároknak joguk volt vagyont szerezni (a jobbágy számára ez általában tiltva volt), vagyonával szabadon rendelkezett. (A végrendelkezés szabadságával sem a nemesek, sem a jobbágyok nem rendelkeztek!” – „Az időközben újjáépített eszéki hídon átkelő török főerők Kanizsa felmentésére indultak. A császár szeretné a nyílt összeütközést elkerülni, ezért utasítására a szövetséges hadak felhagynak Kanizsa ostromával, majd tétlenül szemlélik Új Zrínyivár elfoglalását. Montecuccoli (montekukoli) tábornok, a császári hadak főparancsnoka csak akkor ütközött meg a törökökkel, amikor azok a Rába völgyében az osztrák tartományok irányában indítottak támadást.”⁹

Semmi jó nem található Sipos Sándor tankönyvében? – De igen. Növelik a tanulók érdeklődést a képek, térképek, egyéb rajzok. Segítenek a megértésben a vázlatszerű, kiemelt hívószók, gondosak, szakszerűek a történelemmel kapcsolatos szakszavak magyarázatai.

Régi óhaja az oktatási hatóságnak is, a nyelvészeknek is, hogy vessék alá a tankönyvek kéziratait, legalábbis a fontosabbakat, nyelvi ellenőrzésnek. Volna rá vállalkozó. El kellene kezdeni.

Jegyzetek:

9 Im. 69. p. és 200. p.