A budapesti Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban (OPKM) november 28-án a Könyv és Nevelés c. folyóirat kiadója és a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület (MBKKE) közös rendezésében megvalósult A gyermek- és ifjúsági irodalom szerepe az anyanyelv megőrzésében c. rendezvényen a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom szlovéniai helyzetét Varga József vázolta, szlovákiai helyzetéről Csicsay Alajos és Pénzes István beszélt. Székely András Bertalan bemutatta – a rendezvényre eljönni nem tudó – Krajczár Károly Rába menti szlovén népmesék c. kötetét, amelyből elhangzott egy mese szlovén és magyar nyelven, Kovács Alenka egyetemi hallgató, ill. Székely Balázs gimnáziumi tanuló előadásában, akik a jelenlévő írók műveiből is felolvastak szemelvényeket. A vendégek – amellett, hogy beszéltek saját munkásságukról is – taglalták, hogy az anyanyelv megőrzésében, ápolásában és fejlesztésében milyen szerepet játszik, játszhat (játszhatna optimális fejlesztés esetében) a gyermek- és ifjúsági irodalom.
A program eredetileg Varga József A lendvai vár kapitánya c., 2001 tavaszán megjelent ifjúsági regényének bemutatója lett volna. A szerző nagyszerű művében (amely egyben a muravidéki magyar irodalom első ifjúsági regénye) a török korban játszódó kalandos cselekmény folyása közben előtérbe kerül az etnikai toleranciára, (népcsoportok közötti) összefogásra való nevelés, bemutatásra kerül az egészséges, természetes többnyelvűség, több nyelv és kultúra gyümölcsöző együttélése, ill. egymás mellett élése, konkrétan a magyar, szlovén és horvát nyelv egyenrangú használata, a három nép egymás mellett élése, de emellett a hungarus tudat érvényesülése is. A főhős olyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint kötelességtudat, becsületes, egyenes viselkedés, következetesség (ez kellene vonatkozzon minden felelős posztot betöltő mai vezetőre is), amelyeket a szerző szembeállít a hanyagsággal, csalárdsággal, alattomossággal, árulással, önkényeskedéssel. De nemcsak hagyományos értelemben vett regényről van szó, ugyanis olvashatunk benne néprajzkutatói pontossággal elírt különféle környékbeli népi hagyományokról, a paraszti életről is. Képet kapunk az embernek a természettel való kiegyensúlyozott kapcsolatáról. Megtanulhatjuk, hogy nagyon fontos az egész, egységes kultúra (ehhez természetesen hozzátartozik a nyelv is!) megőrzése, és emellett a természet megóvása.
A regényből sugárzó toleráns szemlélet találkozott az MBKKE célkitűzéseivel, amelyek nem merülnek ki a muravidéki magyar kultúrával való foglalkozással, hanem magukba foglalják más magyar közösségek valamint magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek művészete, irodalma iránti érdeklődést is. Így bővült a program „nemzetiségközi” találkozóvá, pusztán könyvbemutatóból az egyes térségekről, a gyermek- és ifjúsági irodalom szempontjából készített „gyorsmérleg” (Pénzes István) bemutatásává.
Varga József több évtizedes költői múltra is visszatekint, megteremtette a hiányzó szlovéniai magyar gyerekverseket, így természetesen ezekből is kaphatott ízelítőt a közönség.
Szlovéniából Varga József mellett Bence Utrosa Gabriella volt jelen, akit elsősorban prózaíróként tartanak számon. Andrea és a kacsintós pénztárca c. szomorkás hangulatú elbeszélése hangzott el az OPKM-ben. Talán itt kellene megemlíteni, hogy az egész szlovéniai magyar irodalomra általában jellemző a – kisebbségi lét negatív velejáróiba való beletörődést akarva akaratlan tükröző – borongós hangvétel. Mert ne feledjük el, hogy ha jelenleg csak dicsérni is lehet a szlovéniai magyar irodalom fejlődését, a távolabbi jövőt illetően már nehéz lenne pozitív jóslásokba bocsátkozni. Nehéz lenne megmondani, mi lesz az irodalmár utánpótlással, legalábbis a „csődbe jutott oktatás” (Varga József) valószínűleg sajnos nem fog erős támpontokat adni ehhez. Vajon mennyire lesz eredményes Varga József törekvése, hogy gyerekverseivel próbáljon meg valamilyen vidámságot, életörömöt becsempészni éppen a legfiatalabb generáció számára, hogy még időben kedvet kaphassanak az anyanyelvvel való foglalkozáshoz?
A szlovákiai magyar írók közül Csicsay Alajos Apáink öröksége c., ifjúsági ismeretterjesztő művével, Pénzes Istvánnak pedig Lant és kard c. verses magyar történelem sorozatának első két kötetével ismerkedhettek meg részletsebben a jelenlévők. (Időközben megjelent a harmadik kötet is, amelyet 2002. január 31-én mutatott be a Lilium Aurum Kiadó Dunaszerdahelyen.) Pénzes István összefoglalta a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági irodalom történetét 1918-tól napjainkig, Csicsay Alajos pedig ennek szervezeti hátteréről, az iskola- és művelődési hálózathoz, a szlovákiai magyar sajtóhoz és könyvkiadáshoz, valamint a tudományos kutatómunkához való kapcsolatáról tartott előadást.
Az irodalmi programhoz kapcsolódó kiállításon két szlovéniai gyerek összesen 20, az esztergomi Somogyi Béla Általános Iskola 13 (magyar és szlovák nemzetiségű) tanulója 18, továbbá a Párkányi Művészeti Alapiskola 29 (!) (magyar és szlovák) tanulója összesen 30 alkotással vett részt. A mintaszerű együttműködés jó példájaként megemlítendő, hogy utóbbi iskola igazgatója, Papp Katalin az OPKM-nek adományozta a kiállításon résztvevő növendékei összes alkotását. A rajzkiállítás résztvevőjeként jelen volt még a műsoron három tanuló: Bence Szeréna és Varga Tímea Szlovéniából, valamint Mitták Ágnes Szlovákiából.
A kiállítás – és hozzá kötődő irodalmi programok – további tervezett állomáshelyei: Somogyi Béla Általános Iskola/Sugár Galéria, Esztergom, 2002. február 15.; Párkányi Művészeti Alapiskola (Szlovákia), 2002. március 5. A programsorozat alapötletének realizálására, vagyis az anyanyelvi és a (képző)művészeti nevelés közötti kapcsolat megteremtésére, fejlesztésére példával fog szolgálni a március 5-i program, amelynek irodalmi műsorában közreműködik a Párkányi Művészeti Alapiskola irodalmi és színjátszó tagozata. A kezdeményezés remélhetőleg eljut majd a Rábavidékre és a Muravidékre is, a szervezők érdeklődéssel várják a visszajelzéseket!
Az OPKM-ben megvalósult rendezvényt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a lendvai (Szlovénia) Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet támogatta. Szíves segítségükért a szervezők ezúton is szeretnék kifejezni köszönetüket.
A szlovéniai magyar irodalmat 1961-től tartjuk számon. Ekkor jelent meg Vlaj Lajos muravidéki magyar költő önálló magyar nyelvű Versek című kötete (1968-ban – posztumusz kötetként – pedig a Szelíd intés). A két kötet 72 verse között talán csak két verset – az Akácvirágzáskort és az Őszi jeleket – nevezhetnénk gyermekversnek is.
1972-ben jelent meg a Tavaszvárás című antológia Szunyog Sándor, Varga József és Szomi Pál szerzőktől. Szunyog Sándor versekkel, Szomi Pál prózával, Varga József pedig mindkettővel jelen van a kötetben. Az ő versei között találunk mintegy tíz alkotást, amelyek a gyermekek és az ifjúság számára íródtak.
A szlovéniai magyar irodalom harmadik kötete, amely a gyermek- és ifjúsági irodalmat képviseli, az 1974-ben megjelent Varga József Naphívogató című kötete, mely 40 verset tartalmaz. Közülük idézek egyet:
Méhecske, méhecske,
fürge kis méhecske,
mit kívánsz, mit csinálsz,
tavaszra mit kínálsz?
Meleget, meleget,
mézgyűjtő meleget,
gyermekek kacaját,
virágpor aranyát.
Aratást, aratást,
bőtermő aratást,
hűs berkek illatát,
kisnépek tavaszát!
Az 1979-es Pásztortüzek és az 1983-as Élni című Varga József kötetekben 44 gyermekeknek és az ifjúságnak szóló vers szerepel.
1987-ben jelentkezett Szunyog Sándor Virágköszöntő című 8 rövidebb-hosszabb gyermekverset tartalmazó kötetecskével. Belőle idézek egy verset:
Árkon-bokron szaladgálok,
a berekben hancúrozok,
hitegetnek a virágok,
aranyszirmú kis lámpások.
Fénylő szemmel nézek rájuk,
megkérdezem, mi az álmuk?
Kelyheikkel muzsikálnak,
nékünk szép napot kívánnak.
1991-ben látott napvilágot Bence Lajos gyermekverskötete Napraforgó-papagáj címmel, amelyben 27 gyermek- és ifjúsági verset közöl. Abból idézek egy verset:
Szép Hetésnek
hét a háza:
GÖNTÉR
KÁMA
GÁBORJÁN
SZÍJÁRTÓ
NYAKAS
ÉS
BÖDE
SZOBATFÁNAK is van háza
avagy volt, de leégett,
mert az fából volt.
A szlovéniai magyar nyelvű gyermek- és ifjúsági irodalomban új színnel és műfajjal jelentkezett 1994-ben Bence Utrosa Gabriella a Visszahozott szép karácsony című, 16 mesét, illetőleg elbeszélést tartalmazó, esztétikus kivitelű kötetével; amelyből 2000-ben film is készült. 1996-ban pedig tőle jelent meg 14 mesével a Kik laknak a sötétben? című meséskönyv.
1992-ben jelent meg Varga József Konokhit című verseskötete 12 gyermekverssel. 1994-ben pedig a Hang-bona című válogatott gyermekvers-kötete, amelyben 70 alkotás szerepel. 1998-ban ugyancsak tőle Az ellopott tündér című 12 „muravidéki” mesét tartalmazó kötet.
Új műfajjal gazdagodott a muravidéki magyar gyermek- és ifjúsági irodalom 2001-ben. Megjelent Varga József A lendvai vár kapitánya című ifjúsági regénye.
Dióhéjban talán csak ennyit lehet elmondani a Muravidéken élő magyar szépirodalmi alkotók műveiről, amelyeket céltudatosan a gyermekek és a fiatalok számára írtak.
A felvidéki magyar gyermekirodalom évtizedei
A trianoni békediktátum után Magyarország határain kívül rekedt és magára maradt magyarságnak, hogy megőrizhesse anyanyelvét, kultúráját, az anyanemzettel való együvé tartozásának tudatát, három feltételre volt szüksége, éspedig arra, hogy legyen saját iskolahálózata, birtokolhassa és művelhesse az írott szót, s legyenek politikai- és kulturális szervezetei.
A csehszlovákiai magyarság az első két – törvénytelenségekkel, megalázásokkal és üldöztetésekkel teli – évet leszámítva joggal mondhatja, hogy a többi szomszédos országba szorult sorstársához viszonyítva szerencsés helyzetbe került. Ezt tények bizonyítják. 1920-tól felépülhetett alap- és középiskoláinak hálózata. Az 1930-as években a dél-szlovákiai magyarságnak 762 elemi iskolája, 28 óvodája, 16 polgári iskolája, 1 „siketnéma” intézete, 6 gimnáziuma és 6 olyan szlovák gimnázium állt rendelkezésére, amelyekben magyar osztályok is voltak, valamint 1 saját tanítóképzője volt. Mintegy 1500 tanító és tanár működött ezekben a falusi és kisvárosi iskolákban. Érdemes megjegyezni, hogy a tanítás a magyar iskolákban teljes mértékben anyanyelven folyt, a szlovák nyelv tanítását az elemi iskola harmadik osztályában kezdték el, heti három órában. Ugyanakkor elvárás volt, hogy minden iskolának legyen könyvtára. Legtöbb kötettel a Komáromi Polgári Iskola rendelkezett, éspedig kétezer nyolcszázzal. Kétezer kötete volt a Komáromi Római Katolikus Polgári Iskolának és ezer a Rozsnyói Állami Elemi Iskolának.
A csehszlovák nemzetgyűlés 1919-ben törvényt fogadott el a községi könyvtárak alapítására vonatkozóan. (1919. június 30-án kelt 430. sz. törvény 1 §) A törvény a nemzeti kisebbségekre is vonatkozott. Idézzük: „A nemzeti kisebbségekkel bíró politikai községekben akkor, ha a kisebbség a legutolsó népszámlálásnál legalább 400 személyt tett ki, illetőleg, ha a községben nyilvános kisebbségi iskola van, a kisebbség számára külön könyvtár, vagy az általános könyvtáron belül kisebbségi osztály állítandó fel.” E törvény értelmében 1934-ig Szlovákiában 2810 szlovák, 608 magyar, 350 rutén és 90 német nyelvű népkönyvtár jött létre.
A magyar könyvtárak 1934-ben 160 281 kötettel rendelkeztek, 1935-ben pedig már 183 981 kötettel. A kölcsönzések száma 1934-ben 342 780, 1935-ben pedig 348 118 kötet volt, az állandó olvasók száma pedig 40 ezer körül mozgott.
A magyarságnak a nemzeti hovatartozása szempontjából évente 400 ezer korona könyvtársegély járt. Ennek alapján a harmincas évek végén az 571 952 lelket számláló szlovákiai magyarság (az összlakosságnak 17,2%-a) mintegy 3 millió korona értékű könyvállománnyal rendelkezett. Érdemes megjegyezni, hogy az akkori átlagbérek 7-800 korona körül mozogtak.
A könyvtárosokat, akik a falvakban jobbára tanítók voltak, külön tanfolyamokon képezték ki. A könyvtárak „szellemi és technikai” ügyeit pedig a községi könyvtártanácsok intézték. E tanácsok tagjainak száma 4-8 személy lehetett, fele arányban községi képviselő, a tagság másik felét pedig olvasók alkották. A könyvtártanácsba csak olyan olvasót választhattak be, aki évente legalább 10 könyvet kölcsönzött.
1936 karácsonyán szervezték meg az első és egyetlen csehszlovákiai magyar könyvkiállítást az első Csehszlovák Köztársaságban, amelyen több mint ötven magyar író-költő mutatkozott be 101 munkájával (negyvenhárom költő és tizenöt drámaíró). Meg kell jegyeznünk, hogy ezen irodalmi alkotásoknak csak egy töredéke vált időt állóvá. Ugyanakkor 81 tudományos munka látott napvilágot 41 szerző tollából.
Amit a szlovákiai magyarságnak rövid 18 év alatt sikerült létrehoznia, a második világháború végén és a három esztendeig tartó jogfosztottság ideje alatt teljes mértékben tönkrement.
A két és félezernyi tanítóságnak egy része meghalt vagy hadifogságba esett. Másik része a „lakosságcsere” folytán áttelepült Magyarországra, az otthonmaradottak pedig, mivel a megélhetési lehetőségtől megfosztották őket, nyomorogtak. Sokakat ez kényszerített arra, hogy a legnagyobb megaláztatást is vállalják. 683-an kérték nemzetiségük megváltoztatását. Az 1946. augusztus 16-án összeült reszlovakizációs bizottság mindössze 217 magyar pedagógus kérelmének tett eleget, persze főleg olyanoknak, akik jól bírták a szlovák nyelvet. „Jutalmuk” pedig az lett, hogy állást vállalhattak Felső–Szlovákia hegyek közötti kis településein, ahol szlovák tanítók nem voltak hajlandók dolgozni.
Kétségtelen, hogy a jogfosztottság éveinek az 1948. február 25-én történt prágai kommunista hatalomátvétel vetett véget. Ám a magyarság kulturális életének és iskolahálózatának újjászervezése éveket vett igénybe. Ennek legfontosabb eseményei kronológiai sorrendben a következők voltak:
1948. december 15-én Pozsonyban megjelent az Új Szó első száma. 1950. május 1-jétől vált napilappá, s mindmáig ez az egyetlen szlovákiai magyar napilap. 1948/50-es tanévben – tanévközben – egyes magyar községekben a szlovák iskolákban „kísérletképpen” magyar párhuzamos osztályok nyílhattak. Mintegy 5 400 gyermeket írattak át szüleik e magyar osztályokba. 1950. szeptemberétől pedig több mint 32 ezret. Az egy másik kérdés, hogy miként tudta a szlovákiai magyarság pótolni a majdnem teljes tanítóhiányt.
1949. március 5-én megalakult a Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, ma a mozaikszó meghagyásával Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség), amely 1990-ig egyetlen érdekvédelmi – nemcsak kulturális, hanem nem hivatalosan politikai – tömegszervezete volt a szlovákiai magyarságnak. 1951-ben jelenhetett meg politikai és kulturális havilapja a Fáklya, amely hetilappá válva 1956-tól HÉT címen vált népszerűvé.
A magyarság két gyermeklapja közül a felső tagozatos alapiskolások számára írt Pionírok Lapja 1951-ben jelent meg, 1968-tól napjainkig a Tábortűz nevet viseli. Az alsó tagozatosok, később óvodások lapja is, a Kis Építő pedig 1952-ben indult. A szerkesztőség 1991-től Tücsök-re változtatta a lap nevét. Ezenkívül több újság, képeslap és folyóirat is megjelent, többségüknek volt szépirodalmi és gyermekrovata.
1953-ban alakult meg a Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó, amelyet 1956-ban a Szlovákiai Szépirodalmi Kiadóba olvasztottak be, magyar szerkesztőséggel. 1969-ben Dobos László vezetésével kezdte meg működését Pozsonyban a Madách Könyvkiadó, amelynek évente mintegy 40 kiadványa volt, ám ezeknek egy meghatározott hányada fordítás kellett legyen a cseh és a szlovák irodalomból.
Az 1989-es rendszerváltozás után lényegesen megváltozott a szlovákiai magyarság kulturális helyzete. Köztudott, hogy önálló magyar politikai pártok és civilszervezetek alakultak, miáltal a Csemadok addigi szerepének meg kellett változnia.
Az iskolákat újabb és újabb támadás érte. Ezért volt a rengeteg tüntetés az 1990-es években. Viszont ami örvendetes tény, az addigi egy kiadó helyett több mint tíz alakult. Közülük a fontosabbak: Madách-Posonium, Kalligram, AB-ART, NAP és a Lilium Aurum. E kiadók adják ki a szlovákiai magyar folyóiratok és hetilapok többségét. A Tücsök című gyermeklapot a Madách-Posonium, a Tábortűzt pedig a komáromi Litera. A kiadók együttesen több mint száz nyomdatermékkel, többségében könyvekkel jelentkeznek a piacon.
Mivel Pénzes István kollégámmal e találkozón a Lilium Aurum képviseletében jelentünk meg, illik, hogy pár szót szóljak e kiadó tevékenységéről. Vezetőjének Hodossy Gyulának az elmúlt tíz év alatt egy valóságos alkotó műhelyt sikerült létrehoznia, főleg pedagógusokból. Kiadója jelenteti meg az egyetlen magyar pedagóguslapot Szlovákiában, a Katedrát. A terjedelmesebb munkákat pedig Katedra Füzetek, illetve Katedra Könyvek sorozatokban adja ki. A Katedra Könyvek között kaptak helyet a gyermekeknek és az ifjúságnak szánt ismeretterjesztő munkák, mint például Pénzes István hét kötetre tervezett verses magyar történelmének a Lant és kardnak első két kötete, s az én munkáim közül a Királyok, fejedelmek, kormányzók, valamint az Apáink öröksége. Ezenkívül mesés- és gyermekverses kötetekkel is gyarapítja a kiadó a szlovákiai magyar irodalmat.
Trianont követően jelentős számú magyarság került az utódállamokba: Romániába, Csehszlovákiába és Jugoszláviába. A nemzet egységéből kivált nemzettestek önerejükből igyekeztek sajátos nemzetiségi életformát, társadalmi, kulturális és irodalmi életet létrehozni. Ezek a kultúrák az egyetemes magyar kultúra és művelődés hagyományaiból indultak, de további fejlődésüket már az utódállamok társadalmi valósága határozta meg.
A szlovákiai magyarság történetét, s ezen belül az irodalmat három, politikailag- történelmileg behatárolt korszakra szokás osztani:
- az 1918-től 1838-ig tartó első korszakra, vagyis Csehszlovákia megalakulásától a Felvidék magyarok által lakott területe nagyobb részének az anyaországhoz való visszacsatolásának időszakáig tartó korszaka.
- az 1938-tól 1948-ig tartó második korszakra, amely korszak végét egyesek 1945-re datálják
- az 1948-tól napjainkig tartó, Fábry Zoltán által „harmadvirágzásnak” nevezett idő- szakra, amelyen belül – főleg fejlődéstörténetileg – számos periódust különböztetünk meg.
A felvidéki magyar irodalom az örökös újrakezdés, a semmiből való építkezés irodalma. A történelem során ugyanis nálunk, Erdéllyel ellentétben, sosem alakult ki társadalmilag egységes, irodalmi, kulturális, szellemi közösség, e vidéket még gazdaságilag is Pestorientáltság jellemezte. A Felvidék termékeit a budapesti piacon értékesítették, a lakosság budapesti lapokat, folyóiratokat járatott. A szlovákiai magyar irodalom a semmi talaján indult útnak, még történelmileg meghatározott helyi hagyományai is alig voltak... Az új társadalmi viszonyok közé került egymilliónyi magyarság irodalmi és kulturális élete kezdetben szegé- nyes és szórványos volt: az értelmiség egy része Magyarországra költözött. A kezdetleges irodalmi élet megindulását a régebbi, regionális, kis hatósugarú irodalmi társaságok (például a pozsonyi Toldy Kör, a komáromi Jókai Egyesület, a lévai Casino, a kassai Kazinczy Társaság...) tevékenységének felújítása jelentette. A színvonalasabb irodalmi fellendülést a regionális kereteket kinövő, szinte országos hatósugarúnak nevezhető lapok - a Tűz, a Kassai Munkás, a Kassai Napló, a Prágai Magyar Hírlap, a Reggel, a Magyar Újság, az Osztraván megjelenő Magyar Nap stb.) megjelenése jelentette. Bizonyos fáziseltolódással napvilágot látnak a magyar gyermek- és ifjúsági lapok is – a nemzetiségi gyermekirodalom kialakulása szempontjából ugyanis egyik alapvető feltétel a megfelelő sajtó. A két világháború között számos magyar gyermek- és ifjúsági lap kiadására került; a legtöbbjük rövid életű, alacsony színvonalú lap volt. A hosszabb ideig fennálló lapok közül kiemelkedik a Tábortűz ( 1930 - 1938), a Szivárvány (1929 - 1938) - ez utóbbi a szlovákiai magyar iskolarádió hivatalos lapja volt; irodalmi szempontból a Losoncon megjelenő A Mi Lapunk volt a legjelentősebb. Itt jelent meg többek között Móricz Zsigmond sokat és sokszor idézett írása, a Gyalogolni jó. E korszak szépirodalmi termései (szociális mesék, leányregények, gyermekszínjátékok) közül említést érdemelnek Palotai Boris regényei, valamint a két világháború közötti korszak legnépszerűbb írójának, Szombathy Viktornak a művei.
A szlovákiai magyar irodalom második korszaka (1939 - 1948) a rendkívül mostoha körülmények miatt alig hozott irodalmi termést. A háború, a fasizmus majd a dühöngő nacionalizmus elnémította Szlovákiában az előző korszakban ígéretes fejlődésnek indult magyar irodalmat. Az 1938-as határrevíziókat követően Csehszlovákiában maradt magyarság számára az anyanyelvi művelődést, a nemzetiségi kultúrát a nyitrai HÍD kiadóvállalat igyekezett felvállalni, zömében kultúra- és hagyományápoló kiadványok megjelentetésével.
A világháború befejezését követően „visszaállítják a trianoni határokat”: a felvidéki magyarságra a teljes jogfosztottság időszaka nehezedik. 1945-től nincs magyar sajtó, nincs állampolgári jog, a magyar férfiakat nem sorozzák be katonának, nincs magyar nyelvű oktatás, tiltott lett a magyar szó, a magyar családokat Csehországba (a lakatlan Szudéta területekre) deportálják, majd sor kerül a magyar s a szlovák állam közti szégyenletes lakosságcserére... Nyelvet bénító, nemzetet megalázó, tudatos létbizonytalanságot előidéző három és fél esztendő...
A harmadik korszak - az előző kettőhöz hasonlóan - rendkívül mostoha körülmények között indult. Értelmiség nélkül, néhány itt maradt író és autodidakta vállalta fel az újrakezdés nehézségeinek leküzdését, a nemzetiségi irodalmi - kulturális élet feltételeinek megteremtését. Az 1948. december 15-én megjelenő első magyar nyelvű sajtóorgánum, az Új Szó nem- csak az anyanyelv törvényes jogainak visszaállítását, hanem az irodalmi-kulturális élet kezdetét is jelentette. Megalakul a CSEMADOK (a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete), majd fokozatosan napvilágot látnak az országos hatókörű lapok és folyóiratok: Szabad Földműves, Új Ifjúság, Fáklya, Dolgozó Nő, Irodalmi Szemle... 1958-ban megalakul Komáromban a jelentős küldetést betöltő, első s egyetlen színházunk, a MATESZ (Magyar Területi Színház).
A gyermekirodalom újraindulását a megjelenő lapok és folyóiratok gyermekrovatai segítették elő, de az igazi támaszt, a színvonalas művek megszületését a gyermek- és ifjúsági lapok (Kis Építő, Pionírok Lapja) megjelenése segítette elő.
A sematizmus jegyében született írások mellett irodalmi értékeket felvonultató alkotások is napvilágot látnak a lapok hasábjain, mindenekelőtt Dénes György, Tóth Elemér, Keszeli Ferenc, Tóth László, Rácz Olivér, Simkó Tibor, Gál Sándor, Kulcsár Ferenc ... tolla nyomán. Az igazi áttörést a tizenkét szlovákiai magyar költő könnyed hangvételű verseinek antológiája, az 1978-ban megjelent Tapsiráré-tapsórum jelentett, majd a következő évben megjelent Labdarózsa nyári hó címmel kiadott gyermek-versválogatás. Az ezt követő években, évtizedekben napvilágot látó versek napjaink modern, ám furcsa, ellentmondásoktól sem mentes világát mutatják be, a szerzők számos szójátékot, csalafintaságot, nyelvi hancúrozást, igazi esztétikai élményt nyújtanak alkotásaikkal. A szűkreszabott idő ellenére, a teljességre való törekvést mellőzve is szükséges megemlíteni néhány szerző művét, amelyek nélkül a majdani felvidéki magyar gyermekirodalom enciklopédiája foghíjasnak bizonyulna: az igen termékeny Tóth László Lyuk az égen című kötete, Keszeli Ferencnek 1990-ben megjelent Szóhancúr című válogatása, amelyet nyelvi leleményesség, játékosság és bájos humor jellemez, Simkó Tibor Tikiriki takarakjának darabjai ugyancsak irodalmi értéket hordoznak, Tóth Elemér köteteinek – Tegnapelőtt kiskedden, Szivárvány, Őszi kert – legjava ugyancsak helyet követel magának, akárcsak a termékeny és népszerű költőnk, Dénes György Bűkkfamakk valamint Zebramadár című gyermekversköteteinek egy-egy remeke, amelyek egy letűnt világot, a hagyományos faluközösséget mutatják be, amely közösségi lét egyre inkább már csak emlékeinkben él...
Gyermekprózánkra már nem jellemző ez a sokszínűség. Mindmáig a legsikeresebb ifjúsági regény, a Puffancs, Göndör és a többiek, a költő, író, műfordító Rácz Olivér remekműve idestova negyven évvel ezelőtt, 1961-ben jelent meg. Az azóta eltelt évtizedek alatt számos gyermekpróza-antológia, mese- és mondafeldolgozás hagyta el az egyes kiadókat, de – Soóky László: Tarisznyás meséi (1983) című kötetén kívül – egyik sem borzolta fel gyermekprózánk állóvizét. Az ismeretterjesztő irodalom művelése pedig még kezdetlegesebb állapotban volt. A Lilium Aurum Könyv- és Lapkiadó megalakulásakor, tíz évvel ezelőtt részben ennek az űrnek a kitöltését tűzte ki maga elé. Csicsay Alajos barátom és jómagam is ezen a területen próbálunk maradandót teremteni. A Szlovák Rádió Magyar Adásában ez idáig 69, az ifjúság számára írt 25-30 perces összeállításom, hangjátékom hangzott el neves színészek előadásában (sorozat a szlovákiai magyar irodalom történetéről, sorozat a magyar nemzet történetéről, Az írás története, sorozat a népköltészeti alkotások – mesék, mondák, balladák, szólások... – sajátosságairól, A könyv története...stb.). A Lilium Aurum gondozásában látott napvilágot Anyanyelvi játékok címmel oktató - szórakoztató jellegű könyvem, amelyet számos iskolában tankönyvként használnak. Nyelvi, nyelvhelyességi, helyesírási rébuszokat, fejtörőket tartalmazó munkámat a Szlovákiai Pedagógiai Intézet (Pozsony) 2000-ben az ajánlott tankönyvek közé sorolta. Sulinaptár címmel a diákok és az iskolaév igényeinek- követelményeinek megfelelő szellemben összeállított, országos hatáskörű kalendáriumot szerkesztek immár hatodik éve. Összeállításaim „kislexikonszerűek”, az ismeretnyújtást előtérbe helyező, gondolkodtató évkönyvek.
Két évvel ezelőtt Lant és kard címmel verses magyar történelem sorozatot indítottunk útjára, ugyancsak a Lilium Aurum kiadóval. A hét kötetre tervezett sorozatból ez idáig megjelent az első (Az ősköltészetűnktől az államalapításig) és a második (Az államalapítástól az Aranybulla kiadásáig), 2001 karácsonyára pedig a harmadik várható A tatárdúlástól Mátyás király haláláig címmel. A sorozat köteteinek olvasásakor történelmünk legrégibb időszakától a XX. század derekáig kísérhetjük végig a magyar nép múltját költőink alkotásai segítségével. Ismert s a feledés homályába merült alkotók vallanak nemzetünk ezerszáz éves múltjáról, a sorsfordító pillanatokról, kiemelkedő nagyjainkról, őseink kudarcairól, felemelő győzelmeiről. A kötetekbe foglalt versek történelmi múltunkban s egyben irodalmunk kincsestárában is az elmélyülést, a felfedezés vagy újrafelfedezés örömét biztosítják. Az eddig megjelent ilyen jellegű versesgyűjtemények hatalmas korszakot ölelnek fel (egy kötetbe sűrítve a honfoglalástól a szocializmus építéséig történt eseményeket), ezáltal egy-egy korszak eseményeinek bemutatásakor az összeállító csupán három-négy alkotásra szorítkozhat. A mi sorozatunk egy-egy kötetében száznál több alkotás „tudósít” az adott korról. Vagyis az antológia-sorozat különböző költők különböző időben irt, különböző célú, szándékú verseit tartalmazza - azonban van egy közös vonásuk: mindegyikben a magyar nép történetének egy-egy mozaikja villan fel. Sokszor egymásnak ellentmondó, vélt vagy valós történelmi tényeket üt- köztető költői megnyilatkozásokkal találjuk szembe magunkat, némely esetben ugyanazon eseményről több vers is „beszámol”, s tény az is, hogy nem mindegyik alkotás tükrözi hűen a történelmi valóságot: a költői cél, esetleg a költői lelemény néha erősebb a hiteles adatnál. Ilyen esetekben lábjegyzetben hívom fel az olvasó figyelmét a történelmi valóságra. Természetesen történelmi ismeretek hiányában a vers veszítene eszmei küldetéséből, ezért a kevésbé ismert történelmi eseményeket tárgyaló költői alkotások előtt (vagy után, a vers kívánata szerint) esetenként történelmi korrajzba „ágyazom” az alkotást. E kötet nem helyettesíti a történelemkönyvet, ám hozzájárulhat ahhoz, hogy a történelem ne száraz, holt anyag legyen, hanem átélhető, élményt nyújtó tudomány. Tudtommal ilyen nagyszabású vállalkozásra a kárpát-medencei magyar könyvkiadás történetében (nemzetiségi kiadó történetében egészen biztosan) még nem került sor, mint amilyenre a Lilium Aurummal vállalkoztunk.