2001. október 31-én az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum olvasótermében Négyszögletű kerekasztal című beszélgetéssorozatunk keretében ünnepeltük lapunk 35 évvel ezelőtti megindulását. A megemlékezésen részt vett Palovecz János, aki az első számtól munkatársa volt a lapnak, Nagyszentpéteri Géza, aki a lap 1970-es éveit képviselte, Dán Krisztina, aki az előző és az új folyamnak is szerkesztőbizottsági tagja volt, Tóthné Csordás Erzsébet, aki az 1980-as években volt a lap munkatársa, Tóthné Környei Márta, aki a Könyv, könyvtár, könyvtáros című lapban képviselte az OPKM-et a Könyv és Nevelés rovat szerkesztésében, Adamikné Jászó Anna, Nagy Attila, akik a jelenlegi szerkesztőbizottságnak tagjai és Balogh Mihály, az új folyam főszerkesztője.
Itt most összefoglalva közöljük az elhangzottakat.
A Könyv és Nevelés (KéN) története 1959-ben az Iskolai Könyvtárosok Tájékoztatójával (IKT) kezdődik, melynek kiadása az OPKM Módszertani Osztályának feladatkörébe tartozott és a lap elődjének számított. Zöldi Péter technikai szerkesztő csinált az IKT-ból szakmailag megbízható, egyenletesen jól teljesítő időszaki kiadványt. Tehette, mert szakmailag ő maga is kitűnően képzett könyvtáros volt.
Az IKT 1966-ban átalakult Könyv és Neveléssé. Palovecz János volt az újjáalakult folyóirat „keresztapja”, Kisfaludi Sándor pedig az, aki az Iskolai Könyvtárosok Tájékoztatóját Könyv és Neveléssé fejlesztette. Magyar–német szakos tanár, szakfelügyelő volt kezdetben, majd a Szolnoki Megyei Könyvtár igazgatója. Ilyen értelemben tehát szakmailag kompetens minden területen, ami az iskolai könyvtárügyet érinti. Tanár is volt, és a könyvtár szakmához meg a lapkészítéshez is sokat értett. Az ő fölismerése volt, hogy az iskolai könyvtárak fejlesztéséhez legjobban azzal járul hozzá a folyóirat, ha olvasmányosabbá válik. Az IKT kissé közlönyszerű volt, korrekt és tiszta írások jelentek meg benne, sokat segített az iskolai könyvtárosoknak, de nem volt elég érdekes, vonzó. Kisfaludinak nagy erénye volt, hogy azt mondta, érdekessé, széppé, olvasmányossá kell alakítani a lapot. Ez látsszon tartalmában és külső formai jegyeiben is. Másrészt pedig felismerte az új témák szükségességét. Ezek közül az egyik az ifjúsági irodalom volt. Ma már irodalomtörténeti közhely, hogy az 1950-60-es években volt a legjobb Magyarországon az ifjúsági irodalom. Az oka sem túlságosan bonyolult. Maga a kor, az 1950-es évek politikája szorította peremre a nagy írók egész sorát. Szerencsés kézzel nyúlt a lap ehhez az akkor perifériának látszó területéhez, a kortárs ifjúsági irodalomhoz. Abban a korban a KéN volt az, amely intézményesen is rendszeresen foglalkozott ezekkel az írókkal.
Waldapfel Eszter, az akkori főigazgató, a történettudományok kandidátusa volt az első főszerkesztő. Nem volt a szó szoros értelmében vett főszerkesztő, aki politikailag, szakmailag, szerkesztésileg, művészetileg meghatározza a lapot. A hátát tartotta az esetleges botrányoknál, bár a KéN nem volt botrányos lap. Hagyta a munkatársakat dolgozni. Reprezentált, elhárított, megvédett, ha kellett, adta a nevét, a szerkesztőbizottsági értekezleten fogadta a tagokat. Így visszatekintve olyan volt, mint egy menedzser az 1960-as évekből.
Tőle Arató Ferenc vette át a főszerkesztői tisztséget. Jellegzetes és típusos alakja volt a kornak, aki egyrészt kiemelt, futtatott, másrészt meg áldozat is volt elsőgenerációs néptanítóként, akinek a szerencséje és tragédiája is az volt, hogy kiemelték közegéből. Akik az OPKM-be helyezték főigazgatónak, valószínűleg egy nyugdíj előtti nyugodt munkahelyet képzeltek el neki. Ő azonban annyira tisztességes, szorgalmas és munkaszerető volt, hogy dolgozni akart. Mivel nem volt könyvtáros, ha tevőlegesen dolgozni akart, falakba ütközött. Természetesen nem tudta, hiszen soha ilyet nem csinálta, hogy a kéziratot „kecselésre” kell küldeni, hogy imprimálni kell, hogy egy kefelevonattal mit kell csinálni. Egy idő után átlátta ezt. Ilyen értelemben voltak ők főszerkesztők. Míg Waldapfel Eszter nem akart, addig Arató nem tudott főszerkesztő lenni. Amikor felismerte, akkor már természetesen ő sem akart.
Nagyszentpéteri Géza szerkesztősége alatt sikerült egy ívvel növelni a folyóirat terjedelmét, amit a minisztertanács mellett működő Tájékoztatási Hivatal engedélyezett nagyon sok utánajárással, írásos kérvények, személyes tárgyalások után. Ezt az egy ívet fordították a gyermek- és ifjúsági irodalom bemutatására, kritikájára. Ez akkor egy kicsit könnyebb dolog volt, mert voltaképpen csak a Móra Kiadót kellett figyelni.
Jól működő szerkesztőbizottsággal dolgozott a lap. Közülük kiemelésre érdemes Vargha Balázs, aki nagyon jó tanácsokat adott, sokszor meglehetősen odamondogatva. Tóth Béla szerkesztőbizottsági tagja és állandó szerzője volt a lapnak. Többek között az illusztrációkról írt tanulmányt. Gábor Emil, Seres József, Csulák Mihály, akinek nagyon jó tolla volt, szintén állandó munkatársai voltak a lapnak. Ma is készülnek szakdolgozatok a Könyv és Nevelés korabeli írásaira hivatkozva, támaszkodva.
Csulák Mihály halála után Tóthné Csordás Erzsébet kapta meg az Ifjúság és irodalom rovat szerkesztését. Munkája során az ismeretterjesztő gyermek- és ifjúsági irodalmat szerette volna népszerűsíteni, ami nagyon jól használható a könyvtári foglalkozásokon. Az új folyamban megjelent írások is felhasználják a lap korábbi tanulmányait. Erdősné Márta Mária a 2001/3. számban megjelent cikkében felveti, hogy az azokban megjelent címeket érdemes lenne egy cikk katalógusban feltárni, hiszen készültek ugyan repertóriumok szakdolgozatként, de ezek nem teljesek.
Az első évtizedekben Szegeden nyomták a lapot, kéthavonta jelent meg, következésképpen kéthavonta volt szerkesztőbizottsági ülés, a közben lévő két hónapban begyűjtésre és leadásra kerültek a kéziratok. Majd a „kecs”, a Kézirat Előkészítő Csoport, tette nyomtathatóvá a kéziratot. Utána a nyomda elkészítette a levonatot, majd az visszakerült. A szerkesztő ilyenkor többnyire leutazott Szegedre. Ha nem sikeredett túl hibásra a levonat, akkor ott javított, és csak a tördelt levonatot kérték vissza. Mindig időzavar volt, az oda-vissza küldözgetés, utazás, a Tankönyvkiadó szervezetéből adódó nehézkessége miatt, de végül is mindig időben meg tudott jelenni a lap. Természetesen a KéN-nek nem függetlenített munkatársai voltak. Kisfaludi Sándor a Módszertani Osztály vezetőjeként az osztály működésért volt felelős, ami rengeteg kiszállással járt, hiszen az iskolai könyvtárak szakmai felügyeletét látták el. Az osztályvezetőn kívül hatan voltak az osztályon az 1960-as években, és a Könyv és Nevelésért nem járt külön díj vagy kedvezmény. A szerkesztő 200 Ft-ot kapott. Ehhez hasonlóan nagyon alacsonyak voltak a szerzői tiszteletdíjak is, de sikerült az adott témához jól értő és jól is író könyvtárosokkal, pedagógusokkal dolgozniuk.
A munkatársak a mai napig sem tudják, hogy mi volt a Könyv és Nevelés „szüneteltetésének” a pontos oka. Valószínűleg az anyagi támogatással voltak problémák. Egy központi szubvencióból tartották fenn a lapot. Egyes értesülések szerint akkor minden módszertani lapot megszüntettek az OPI-ban, így a Könyv és Nevelés is erre a sorsra jutott. Az 1987-es szüneteltetés időszaka elhúzódott, így amikor 1992-ben a Könyvtáros átalakult Könyv, könyvtár, könyvtárossá (3K), az OPKM azért vállalt részt a 3K elindításában és megjelentetésében, mert egy Könyv és Nevelés rovatot kapott, amivel megpróbálták pótolni a lap hiányát. 1987-ben, amikor az OPKM elkezdte szüneteltetni a Könyv és Nevelés megjelentetését, a főigazgató Balázs Mihály volt. Az OPKM azzal járult hozzá a 3K kiadásához, hogy egy fél szerkesztői állást ajánlott fel, amit Balázs Mihály töltött be. Így egyéb munkája mellett a Könyv és Nevelés rovatot is gondozta. 1998-ban, amikor megalakult az új Könyv és Nevelés, az akkori szerkesztőbizottságnak Balázs Mihály is tagja lett. Ha úgy tetszik, ő jelentette a folytonosságot. Balázs Mihálynak, aki ezt mind végigcsinálta, nem volt felelőssége abban, hogy az 1987/3. számtól nem jelent meg a lap.
Az 1987-es megszűnés óta is sokan őrizgeti a színes évfolyamokat. Most is érdemes beléjük lapozni, mert sok, máig időszerű szellemi érték halmozódott fel bennük. Nem telt el úgy év, hogy szakmai fórumokon szóvá ne tették volna a Könyv és Nevelés hiányát.
Az OKSzI-ban 1995 óta megjelenő Könyvtárhasználattan c. folyóirat bevezetőjében kinyilvánítja, hogy elődének tekinti az IKT-t és a Könyv és Nevelést.
1999-ben érett meg az OPKM vezetői úgy gondolták, megérett az idő a lap újraindítására. Mégsem volt egyszerű feladat a tényleges indulás. Egyrészt nem látszott a távlatosan biztos anyagi háttér, másrészt az intézményen belül és kívül is támadtak leküzdendő nehézségek. Voltak, akik az OPKM-et féltették az esetleges kudarctól, mások a lap profilját szerették volna kívülről meghatározni. Vita folyt a lehetséges címről, több változat közszájon forgott, de egyik sem felet meg igazán a lap szellemi gazdáinak, akik az iskolák tantestületeinek szánták ezt a kitüntetetten könyvtár-pedagógiai szaklapot. Talán ezért is állapodtak meg a szándékaikat leginkább kifejező régi-új címnél, s lett az új lap az, ami a régi volt: Könyv és Nevelés.
Végül 1999 szeptemberében megjelent az új folyam első száma, decemberben pedig a második. Azóta negyedévenként teljesen új külsővel jelenik meg a folyóirat, és a mostani már a negyedik évfolyam első száma feliratot hordja a borítóján.
Összeállította: Dömsödy Andrea