Goda Beatrix: Az iskolai könytárak helyzete a századfordulón

Magyarország oktatásügyében az iskolai könyvtárak kérdése a kiegyezést követő évtizedekben került napirendre. Trefort Ágoston (1872–1888), Wlassics Gyula (1895–1903) és Berzeviczy Albert (1903–1905) kultuszminiszteri tevékenysége különösen meghatározó volt az iskolai könyvtárak szempontjából. Ebben az időszakban a könyvtárak kezdeti mellőzött helyzetükből kilépve egyre inkább az iskolai munka részévé váltak.

A magyar fejlődés lényegében párhuzamosan haladt az európaival. Ausztriában és Franciaországban is csupán az 1860-as, 1870-es években hozták meg az iskolai könyvtárakat szabályzó első rendeleteket, de egyes fejlett országok kivételt képeztek. Anglia és a skandináv államok már rendelkeztek fejlett és működőképes iskolai könyvtári rendszerrel.

A könyvtárak szervezése, feladatai

Az iskolai könyvtárakat érintő 1238/1877 és 15427/1877 sz. első jogszabályok Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter működéséhez kötődnek. Ezekben utasította a tanfelügyelőket, hogy az egyes tankerületekben az állami elemi és az államilag segélyezett felső nép- és polgári iskolákban, valamint a tanító- és tanítónőképezdék gyakorló iskoláiban iskolai könyvtárakat hozzanak létre. A cél a műveltség terjesztése és a ponyvairodalom kiszorítása volt. A tanfelügyelők mellett az egyházi hatóságokat is fölszólította, hogy egyházkerületeikben is mozdítsák elő az iskolai könyvtárak ügyét.¹

Az iskolai könyvtár az alábbi gyűjteményrészekből tevődött össze:

• a tanítók továbbképzésére szolgáló könyvek (tanítói könyvtár);

• a szegény tanulók számára szolgáló tankönyv-gyűjtemény (segélykönyvtár);

• a tanulóknak szánt mulattatva oktató művek gyűjteménye (ifjúsági könyvtár).

A könyvtár kezelése a tanító feladata volt, felszereléséért az intézet igazgatója felelt.²

Tíz évvel e rendeletek megszületése után az ország 16805 iskolájában már 6690 tanítói, ifjúsági és népkönyvtár működött. Az 1890-es évek elején azonban jelentős visszaesés volt tapasztalható, az iskolai gyűjtemények száma a felére csökkent. A markáns fogyatkozást a könyvtárak kihasználatlanságával indokolták. Fölállításuk előtt ugyanis nem vették figyelembe az analfabéták magas arányát (kb. 50%), és az ebből következő érdektelenséget.

A probléma megoldását az iskolai könyvtár feladatának módosításában látták. A ponyvairodalom kiszorítása mellett sokkal fontosabbá vált a tanulás és tudás iránti vágy fölkeltése, és hogy a fiatalok megszeressék a magyar nyelvet. Ez utóbbira a nagyszámú nemzetiségi iskola miatt volt szükség. A könyvtár e mellett helyet és alkalmat biztosíthatott a nevelő és a diák iskolán kívüli találkozására, kapcsolatuk elmélyítésére, és megteremthette a feltételét annak, hogy az iskoláikat befejező fiatalok megtalálják helyüket az olvasókörökben és az ifjúsági egyesületekben. Ez utóbbi intézmények a fiatal felnőttek számára lehetőséget adtak gyakorlati (pl.: gazdasági) és elméleti ismeretek szerzésére is. Az 1891-ben bevezetésre kerülő vasárnapi munkaszünet tovább növelte az önművelésre, az iskolai oktatás keretein kívüli ismeretszerzésre fordítható idő mennyiségét.³

Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter 1158/1902 sz. rendelete az iskolai könyvtárak számát ismét emelte. A jogszabály alapján iskolai könyvtárakat állítottak föl azokban az állami és községi elemi és ismétlő-iskolákban, amelyek eddig nem rendelkeztek ilyennel. A felekezeti iskolákra nem vonatkozott a rendelet, de a minisztérium remélte, hogy az egyházi hatóságok is támogatják a kezdeményezést az általuk működtetett tanintézetekben.⁴

A miniszter 1902-ben létrehozta a Népiskolai Ifjusági Könyvtárakat Intéző Bizottságot (továbbiakban NIKIB). A NIKIB megalakításának célja az volt, hogy külföldi mintára egy olyan állandó testületet működtessenek, mely szakemberek bevonásával vizsgálja és értékeli az ifjúsági irodalmat. A bírálatok fölhasználásával az iskolai könyvtárak állományának összeállításához nyújtottak segítséget. A tanfelügyelők jelentései és a könyvtári katalógusok segítségével a NIKIB a könyvtárak akkori állapotának fölmérését is elvégezte. A fölmérés eredményét tartalmazó tanulmányból kiderült, hogy Magyarország területén 1904-ben minden tizenötödik iskola rendelkezett könyvtárral.⁵

A szakemberek az idegen ajkúak esetében a könyvtárak szerepét kiemelt fontosságúnak ítélték. Esetükben a magyar nyelv használata az iskolára korlátozódott. A nyelv elsajátításában, fejlesztésében 3-4. osztálytól az iskolai könyvtár magyar nyelvű művei fontos szerepet játszottak.⁶

Mindezen fölsorolt intézkedések sem hozták meg a könyvtárak kívánt mértékű használatát. Az 13159/1908 sz. körrendelet a tanfelügyelők figyelmét ismételten fölhívta arra, hogy hangsúlyozzák a könyvtár használatának fontosságát.⁷

A fönntartás költségei

Az 1877-ben hozott rendelet az állami vagy államilag finanszírozott iskolák könyvtárainak fönntartását a községi hatóságok költségvetéséből oldotta meg. A felekezeti iskolák esetében az Országos Tanítói Képviseletei Közgyűlés kezdeményezte, hogy az egyházi főhatóságok erre a célra külön alapot hozzanak létre.⁸

1901-ben a finanszírozás módja megváltozott. Az új támogatás lényege, hogy a beíratási díjak 75%-át az ifjúsági, 25%-át a tanítói könyvtárra kellett fordítani. Minden új állami iskola esetében a tanulók 50 fillért fizettek a könyvtár céljaira, mely évenként akár 80 ezer korona bevételt is jelenthetett. A megnövelt ráfordításoktól nemcsak a könyvtárak fejlődését, hanem az ifjúsági irodalom föllendülését is várták.⁹

A Néptanítók Lapja hasábjain egyedi kezdeményezésekről is beszámoltak. Egy tanító arra buzdította kollégáit, hogy ne várjanak a támogatásra, mely a könyvtárak működtetéséhez szükséges, hanem önerőből, például selyemhernyó-tenyésztéssel teremtsék elő a szükséges forrásokat. Amennyiben a munkába a gyerekeket is bevonják, azok az új könyvekben még inkább értékelni tudják majd munkájuk hasznos gyümölcsét.¹⁰

Az 2962/1904 sz. miniszteri körrendelet megengedte, hogy az iskolai könyvtárak költségei az iskolai költségvetésbe állítassanak be, mert a beíratási díjak nem biztosítanak elegendő bevételt. A minisztérium a nehéz helyzetben lévő iskolák számára 10.000 K állami támogatást irányzott elő. 1905-ben a támogatás összegét a duplájára emelték.¹¹

Az ifjúsági irodalom

1879-ben az Iskolai és Népkönyvtárakat Terjesztő Bizottság közgyűlése ajánló könyvjegyzéket adott ki. A cél a ponyvairodalom és más igénytelen művek száműzése az iskolai könyvtárakból. A jegyzék az ajánlott műveket két csoportra osztotta. Az első csoportba a könnyedebb, gyermekeknek szánt olvasmányok tartoztak. A második csoportot a már fölkészültséget is igénylő, felnőtteknek készült könyvek alkották.

Wlassics Gyula 1901-ben egy szaktanácskozást kezdeményezett a könyvtárakba kerülő ifjúsági irodalom ügyében. A részt vevő politikusok, pedagógusok, könyvkiadók és az írók képviselői egyetértettek abban, hogy az ifjúsági irodalmat a könyvtárba kerülésük előtt kell előzetes bírálatnak alávetni. A bírálat az egyes műveknél nemzeti, kulturális és erkölcsi szempontokat vett figyelembe. Mindez a hivatalos álláspont szerint nem jelentett cenzúrát, csak ajánlást, mely a gyermekek, az iskola és a szülők érdekeit védte. 1901-ben e feladat ellátására alakult meg, a már korábbiakban említett NIKIB.¹²

1904-ben a bizottság Berzeviczy Albert vallás- és közoktatási miniszter támogatásával kidolgozott egy új ajánló könyvjegyzéket, mely három típusba sorolta az iskolai könyvtárak számára beszerzendő műveket. Az első típusba az alapvető művek kerültek. Ezeket minden könyvtár köteles volt beszerezni. A második és harmadik kategória az első kiegészítése. Az ezekben szereplő könyveket csak azoknak az iskoláknak kellett megvásárolniuk, amelyek anyagi helyzete ezt megengedte.¹³ A NIKIB 1904-es fölmérését követően 2196 könyvtár összeállított gyűjteményét rendelte meg.¹⁴

A tanítók mint a könyvtárak kezelői

A tanítók a könyvtárak kezelésének feladatát mindenfajta előzetes képzés nélkül kezdték el. A XX. század elejére ugyan a könyvtárismeret egyetemi tárgy lett, a tanítóképzőkben azonban ilyen ismeretet nem oktattak. Mivel a tanítók nem rendelkeztek könyvtárkezelői, valamint e területen szükséges pedagógiai, pszichológiai ismeretekkel, ezért kérték továbbképzésük megoldását. A tanítóképzők hallgatói számára indítványozták a könyvtári ismeretek oktatását. A dolgozó tanítók részére nyári továbbképző tanfolyamokban látták a probléma megoldását.

Munkájuk hatékonyságának növelése érdekében szerették volna megismerni a NIKIB egyes könyvekre vonatkozó értékelését is, hogy azokat könnyebben tudják a tananyagba beépíteni. Tanítói szakkönyvtárak fölállítását, bővítését is elengedhetetlennek tartották. Itt elsősorban Ferenczy, Kudora vagy Neményi könyvtárakra vonatkozó műveit szerették volna látni.¹⁵

Az 1900-as évek elejére a magyar törekvések kivívták a külföldi pedagógus társadalom elismerését. A bécsi, kölni, stuttgarti szakfolyóiratokban megjelent visszhangokról a Néptanítók Lapja is beszámolt. A német és osztrák kollégák elismerték a NIKIB munkáját, és ifjúsági irodalmunkat versenyképesnek tartották a nyugat-európai államokéval.¹⁶

Jegyzetek