A XXI. század magyar társadalmáról szóló krónikák bizonyára számon tartják majd, hogy 2001 őszén élénk vitát váltott ki a sajtóban és a tömegkommunikáció egyéb színterein a nyelvtörvényként emlegetett T/4899. számú törvényjavaslat. A javaslat a reklámokban megjelenő idegen szavak, idegen nyelvű szövegek használatával foglalkozik. Azt tanácsolja a reklámozóknak, hogy idegen szavak helyett magyar megfelelőket használjanak, vagy ha mégis az idegen szövegek mellett döntenek, akkor annak magyar fordítását is tegyék közzé a reklámokban.
A nyelvtörvény megosztotta a nyelvészeket, a gazdasági szakembereket, sőt a nyelvvel vagy a reklámokkal hivatásszerűen nem foglalkozó „civileket” is. Sokak szerint napjainkban a nyelv törvényes védelmére nagy szükség van. Mások szerint nem kell és nem is szabad ilyen törvényt hozni, mert a nyelvet (törvény)erővel nem lehet szabályozni. Ráadásul — mondják a gazdasági szakemberek — bizonyos társadalmi rétegbe tartozó vásárlókat megcélzó reklámokban tudatosan alkalmaznak idegen szavakat, esetleg idegen nyelvű szövegrészeket.
A nyelvtörvény kapcsán szinte mindegyik vitázó megfogalmazta a nyelvvel való tudatos foglalkozás társadalmi fontosságát. Sokan hangsúlyozták az iskoláztatás szükségességét; jó és olcsó könyvek, tankönyvek, egy- és többnyelvű szótárak megjelentetését; az idegen nyelvek hatékony tanításának és tanulásának fontosságát. Gyarapítsuk még egy tétellel az előző listát: a következőkben hadd hívjam fel a figyelmet az idegen nyelvből magyarra fordított tankönyvek sajátos nyelvi problémáira.
Idegen nyelvekből fordított tankönyveket elsősorban a felsőoktatásban használnak. Főleg azokon a tudományterületeken, amelyek kutatásának és oktatásának a magyar tudományosságban nincsenek vagy alig vannak hagyományai. Az egyik ilyen terület a társadalomtudományokon belül például a kommunikációkutatás. A tudománytörténeti előzményekből következik, hogy kevés a magyar nyelvű publikáció, viszonylag szegényes a magyar nyelvű szakirodalom. Nyelvi szempontból ennek az a következménye, hogy hiányzik a megfelelő magyar nyelvű terminológia, kevés az elfogadott magyar szakkifejezés. A magyar szakszók helyett inkább a nemzetközi vagy az angol nyelvű megnevezések használatosak. Mindezt részben a történeti előzmények magyarázzák: ha nincsenek magyar nyelvű kutatások, magyar nyelvű szakmai viták, akkor a tudományra jellemző szakmai szókészlet sem alakulhat ki, nem gyarapodhat újabb és újabb elemekkel. A szakmai szöveg fordítójának azonban nem lehet a feladata a hiányzó magyar nyelvű szakszókészlet megteremtése. A szakkifejezéseket az adott tudományterület művelőinek kell megalkotniuk, azután egymással és a nagyközönséggel elfogadtatniuk.
A fordítók felelőssége jóval nagyobb egy másik területen, a szövegek magyaros nyelvhasználatában, a fordítások világos, áttekintő megfogalmazásában. Gyakran találkozunk negatív példákkal. A határidők sürgetésében gyorsan készülő fordítások bővelkednek a tipikusan fordításnyelvi jelenségekben (Klaudy 2001). Gyakoriak a hosszú névszói szerkezetek, a főnévi szerkezetek több balra álló bővítményt tartalmaznak. Emiatt az olvasó később kapja meg az értelmezéshez szükséges támpontot, mint ahogyan azt a magyar nyelven fogalmazott szövegben megszokta. Gyakran előfordul, hogy az ige előtt nemcsak a kiemelt mondatrészek helyezkednek el. Az így szerkesztett szöveg megnehezíti az értelmezést. A „szó szerint” lefordított szövegekben rendszeresek a hátravetett jelzős kifejezések és feltűnően sok az indokolatlan redundancia, a terpeszkedő kifejezés.
A fenti jelenségek illusztrálására Em Griffin Bevezetés a kommunikációelméletbe (Harmat Kiadó, Budapest, 2001) című könyvét választottam. A könyv impresszumában feltüntették a fordítót, a szakmai lektort és a felelős szerkesztőt. Ezekből az adatokból arra következtethetünk, hogy több magyar anyanyelvű személy is átnézte a kéziratot, mielőtt az nyomtatásban megjelent. Megtudhatjuk azt is, hogy a könyv speciális olvasóközönséget célzott meg, elsősorban a főiskolai és az egyetemi hallgatóknak szól. Felirata szerint „az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított felsőoktatási tankönyv-támogatási program keretében jelent meg”.
A magyar kiadáshoz készült előszó hangsúlyozza a könyv fontosságát, kiemeli, hogy a magyar olvasó először ebből a könyvből ismerheti meg a kommunikáció elméletének tudományos hagyományát. Felhívja a figyelmet a fordítás nehézségeire, a megfelelő magyar nyelvű terminológia hiányára. Hangsúlyozza, hogy az általában metaforizációként keletkező szakkifejezéseket nagyon nehéz egy másik nyelvre lefordítani. „A másik nyelvben is új konvencióknak kell kialakulniuk az új jelentéseket illetően, amihez az idő mellett megfelelő számú szakemberre, intézményes háttérre és publikációs aktivitásra van szükség. Ez az oka annak, hogy a társadalomtudományokban terjednek az anglicizmusok, hiszen egyszerűbb az angol szakkifejezés zárójeles, macskakörmös vagy esetleg „szemérmetlenül” átvett használatával utalni az új terminológiai elemre. Ez a kötet is rákényszerül a zárójelek használatára, a szómagyarázatokra, esetenként az angolban már feltehetően szakkifejezéssé vált szó magyar jelentésváltozatainak alternatív alkalmazására. Az olvasók visszajelzése nyomán várhatóan ez tisztulni fog a következő kiadásokban.” (VII–VIII.)
A magyar nyelvű szakkifejezéseket tehát nem kérhetjük számon Em Griffin könyvének magyar kiadásától. Ebből a szempontból a művet követendő példaként állíthatjuk mások elé, hiszen a fenti mondatok azt sejtetik, hogy a kiadó a megjelenés után is foglalkozni kíván a szöveggel. Az ilyen magatartás napjainkban nem megszokott dolog, de reménykedjünk abban, hogy nem egyedi esettel állunk szemben, bízzunk benne, hogy a nyelvi és a szaknyelvi igényesség egyre inkább általánossá válik.
Kevésbé dicséretes a szöveg általános fordítási szintje. Bőven találunk példát az előző bekezdésekben felsorolt fordítási hibák mindegyikére. A következőkben néhány találomra kiragadott mondatot, és szövegrészletet közlünk. A szövegkörnyezet nélkül és az eredeti angol nyelvű szöveg hiányában is érezhető a mondatok sutasága, néhol zavaros és nehézkes volta.
- Minden ez után következő fejezet egy-egy különálló elméletet mutat be, hogy jobban összpontosíthassunk az egyes elméletek érdemére. (4.)
- A tárgyalt elméletek jobb megértésének elősegítésére egy honlap is rendelkezésre áll a világhálón. (6.)
- A főiskola elvégzése után az Észak Illinois Egyetemen folytatták tanulmányaikat, ahol a kisdoktori megszerzése csak tovább csigázta érdeklődésüket, és ezt követően meg sem álltak a doktori fokozatig, amelyet más-más egyetemen szereztek. (7.)
- A képernyőről elhangzó szavak, és felvillanó képek egyszerű megvitatásával még nem jutunk el a válaszig. Annak ellenére, hogy egy részletes elemzés számos érdekességet fedhet fel a reklám tartalmáról. Sőt, eltűnődhetnénk azon is, hogy milyen hatással van a nézőkre. A tudományos elvárásaimat azonban nem elégítenék ki pusztán értelmező eredmények. (8.)
- Az értelmezők és a tudósok különböző világnézete egymástól eltérő alapfeltevéseiket tükrözi a tudás elérésének módjairól, az emberi természet lényegéről, az értékítéletekről, az elméletek valódi értelméről, és a kutatási módszerekről. A fejezet hátralévő része ezekkel a különbségekkel foglalkozik. (11.)
- Idővel maga Altman is kételyeinek adott hangot azt az alapfeltevését illetően, miszerint egy kapcsolat kialakulásában a legfontosabb tényező a nyitottság lenne (13.)
A nehézkes, magyartalan fordítás minden esetben megnehezíti a szöveg értelmezését. Különösen veszélyes ez a hiba a tankönyvekben, vagy a tankönyvként használt művekben. Hiszen a tankönyv olvasója nem viselkedhet átlagos olvasóként, mivel egy személyben tanuló is. Nem teheti félre a látszólag magyar nyelvű, ám a nehézkes fordítás miatt alig értelmezhető könyvet, mert „meg kell tanulnia”. A rossz fordítás több kárt okoz: indokolatlanul megnehezíti az ismeretszerzést, ezzel esetleg elveszi a kedvét az olvasónak a tudományterület megismerésétől. A másik nagy veszély, hogy az általa közvetített nyelvi megoldásokat a tájékozatlan olvasó a szakmai nyelv jellegzetességének gondolhatja. Tudtommal ezen a területen nem készültek még a befogadást és a nyelvi hatást vizsgáló felmérések, de gyakorló tanárként azt tapasztalom, hogy a főiskolai és az egyetemi hallgatók sokszor mintaként követik a tankönyvek nyelvét. Egy-egy rossz példa pedig akár a szaknyelv egészének gyökeres változásához vezethet.
A megoldás részben a kiadók kezében van. Az idegen nyelvből fordított tankönyvek, a szélesebb közönség számára készített szakkönyvek megjelenése előtt a kézirat gondozására anyanyelvi lektort vagy tanácsadót kellene felkérniük. Sokat segíthetnének a könyvek megjelenését támogató alapítványok és egyéb szervezetek is, ha a támogatás egyik feltétele a szaknyelvet pontosan használó, világosan megfogalmazott, érthető magyar nyelvű fordítás lenne.
A XXI. század első évtizedeinek krónikása pedig elégedetten jegyezhetné fel, hogy nemcsak a reklámok nyelvének, hanem a szaknyelveknek is fontos szerepet tulajdonítottak a századelőn, olyannyira, hogy a különböző intézmények, szervezetek összehangolt társadalmi programokkal segítették alakulásukat.
Irodalom:
Klaudy Kinga 2001. Mit tehet a fordítástudomány a magyar nyelv „korszerűsítéséért”? Magyar Nyelvőr, 145–152. p.