Bordi Zsuzsanna: Egy tankönyv titkai

Az új évezred fordulójára az ismeretek mennyisége jelentősen megnövekedett, és napjainkban is egyre nagyobb ütemben bővül. Az iskola ezzel a rohamos változással csak úgy tud lépést tartani, ha arra tanítja meg a tanulókat, hogy a legújabb ismereteket milyen módon vehetik birtokba. Ennek a birtokbavételnek a legkézenfekvőbb módja az új információkat tartalmazó könyvek megismerése, feldolgozása. Sok szó esik az utóbbi időben arról, hogy milyen fontos szerepet kaphat az oktatásban az önálló könyv- és könyvtárhasználatra nevelés. A módszer nem új, de célirányos használatával igen eredményessé tehető.

Ehhez kíván segítséget nyújtani Huga Ibolya tankönyve. Az Apáczai Kiadó 1999-ben jelentette meg először a kiadványt, hiánypótlóként, hiszen a tankönyvpiacon nem állt rendelkezésre ilyen vagy hasonló jellegű mű.

A címlap tanúsága szerint a tankkönyv 1. és 2. osztályosok részére szól, két éven át kell, lehet tehát használni. Első osztályban hat fontos témakört ajánl a könyvtári ismeretek tanításához, második osztályban pedig kilencet kíván feldolgoztatni.

Sajnos sehonnan nem derül ki, hogy a Kiadó mely tankönyvcsaládokkal együtt ajánlja a könyv használatát. Vajon csak Az én ábécém (Esztergályosné Földesi Katalin), és az Első olvasókönyvem (Esztergályos Jenő), valamint a Hétszínvarázs olvasókönyv (Nyíri Istvánné) tanítói támaszkodhatnak a kiadvány nyújtotta lehetőségekre, vagy más ismeretanyagú olvasókönyvekhez is kapcsolható szükség esetén? Nem került a könyvbe (esetleg mellékletként) segítő utalás a tanítók számára, de nem jelent meg módszertani segédanyag, útmutató sem az órák tervezéséhez vagy lebonyolításukhoz. Nem tudhatjuk meg, hogy az író a tanítóra vagy az iskolai (gyermekkönyvtári) könyvtárosra bízná szívesebben az órák megtartását.

A szerző következetesen ragaszkodik a NAT-ban előírtakhoz, s bár a kerettanterv előírásai csak a 2001–2002. tanévben lépnek érvénybe, az akkor induló 1. (és 5.) osztályok számára, az abban előírtaknak is megfelelnek a témakörök. A könyv tartalomjegyzékét értelmezve a NAT Könyvtárhasználat műveltségkör általános fejlesztési követelményeit, a Kerettanterv tanulási képesség, könyv- és könyvtárhasználat témakörének belépő tevékenységi formáit pontról pontra megtalálhatjuk:

^* Huga Ibolya: Könyvek és könyvtárak titkai. 2. jav. Kiad. Celldömölk, Apáczai Kiadó, 2000.

Látható, hogy a fejezetek címeként minden esetben egy kérdés szerepel, amit a gyerekek is megfogalmazhattak volna a könyvtárral kapcsolatban. Arra azonban vigyázni kellett volna, hogy a gyermeki kérdéskultúra pongyolasága ne keveredhessen a didaktikai funkcióval megfogalmazott kérdésekbe. A „milyen” kezdetű kérdésekre ebben a korban (7-8 éves gyermekről van szó), csupán a külső jellemzők leírásával válaszolnak a gyerekek: vastag, fényes, nagy, színes, szép – tudniillik a könyv. A „Milyenek az ismeretterjesztő könyvek? Milyen könyvek otthona az olvasóterem? Milyenek a folyóiratok?” kérdésekre azonban gyaníthatóan más választ vár a szerző, hiszen másra utalnak a feladatok, – ez azonban a cím olvasásakor még nem derül ki. Az is igaz, hogy a jó cím fontos jellemzőit csak 3. osztályban tanítjuk majd meg a gyerekeknek…

A feladatok jellegéből adódóan csak akkor lehet hozzákezdeni az anyagrészek feldolgozásához, a feladatok megoldásához, amikor az 1. osztályt végző gyermekek már minden betűt megismertek, folyamatosan és értőn olvasnak, és íráshasználatuk is megfelelő – hisz a feladatok jelentős része írásbeli válaszadást kíván. A második könyvtári óra már önálló írást, mondat- sőt szövegalkotást vár el az elsőstől, ami nem csak az adott időszakban, félév táján, de az első év végén is korai lenne. A könyv szerzőjétől eltérően a Kerettanterv nem támaszt ilyen komoly követelményeket: Első osztályostól csupán a következőket várja: „legalább két, legfeljebb hat betűből álló szavak írása, látó/halló előkészítés után tollbamondással és önálló írással”. Az íráskészség kialakítása és fejlesztése fontos feladata az első osztályban tanítóknak, de a helyes arányok meg- és betartása sem elhanyagolható. Szerencsés esetben a tanulók átlagos írástempója év végére eléri a 15-16 betű/perc sebességet. A második könyvtári óra, – amelyet kb. a 2. félév elején kell megtartani – feladatainak kitöltéséhez kb. 200 betűt kell leírni. Ugyanennek az időszaknak az írást gyakoroltató feladatlapjai, munkafüzetei nem íratnak 130 betűnél többet, egy teljes egészében írásra fordított órán. A könyvtári órán megvalósíthatatlanná teszi a tervezett, valóban könyvtári ismeretekről szóló anyagrész megismertetését a betűkkel való küzdelem, hiszen olyan szavakat kell leírniuk a gyerekeknek, mint: „könyvesboltban” (14 betű), „olvasójegyet” (12 betű), „kölcsönöznek” (12 betű) stb. Ráadásul az írásra szánt helyet a 7. oldal 3. feladatában olyan szűkösre szabták, hogy szépen formált, szabályosan írt betűkkel nem is fér ki a megoldás!

Az egész könyvben a két tanévre szánva összesen 135 (55+80) feladat van, ebből 56 (23+33) kíván írásbeli megoldást. A magam részéről ezt az arányt túlzónak tartom, hiszen ezeken az órákon nem az írás gyakoroltatása a cél, hanem a könyvtár és használatának megismerése. Ennyi írásbeli tevékenykedtetés mellett az óra valódi céljának elérésére vajmi kevés idő marad.

Található a feladatok között 4 kép/betűrejtvény is (4/2, 8/4 c, 12/5, 46/2), következetlen és indokolatlan funkcióval, és elképesztően igénytelen megjelenítéssel. Sajnos ugyanez az igénytelenség jellemzi a könyv többi grafikáját is, eltekintve persze a más művekből kiemelt képektől, amelyek eredetét, készítőjét érdemes lett volna lábjegyzetben, mellékletben megemlíteni, tiszteletet adva így a Vukot rajzoló Dargay Attilának, vagy a 101 kiskutya Pongóját alkotó Walt Disney Stúdió grafikusainak. Nagyon sajnálom, hogy nem szólhatok jobb szívvel a könyv fénykép illusztrációiról sem. A vaku bevillanó fényétől foltban megvilágított, sötét hátterű, kistotál képekkel kívánja bemutatni a szerző a könyvtár „valódi” világát, annak részeit, az ott folyó tevékenységet. Próbálkozása sikertelen marad, a képek egy részén a gyerekek nem ismerik fel, hogy mit is akar valójában ábrázolni, hiszen tudjuk, hogy látásuk körülbelül 9 éves korukra válik tökéletessé. A kisiskoláskor észlelési sajátosságait szem előtt tartva, nem kerültek volna ilyen képek a könyvbe. A minőségre való törekvés jegyében talán nem lett volna haszontalan egy gyakorlott kiadvány-fotós alkalmazása, legalább a második kiadás esetében.

Nagyon hiányolom, hogy a szerző a címek utalásain kívül sehol nem emeli ki, mit is akar valójában megtanítani. Nincs valódi informatív és összefoglaló rész, csak gyakorló, gyakoroltató feladatok, folyamatos utasítás sor: „Írd le! Fejtsd meg! Olvasd el! Tedd ki! Mondd el! Kösd össze! Rajzold le!” A könyv teljes egészében dialógus a szerző és a feladatokat megoldó tanulók között, szinte nincs is szükség a tanítóra, csak el kell menni a könyvtárba, és önállóan megkeresni a válaszokat a kérdésekre. A könyvből sajnos nem tudják meg a címben emlegetett titkokat a tanulók, ellenkezőleg, csak akkor képesek megoldani a tankönyv feladatainak zömét, ha már e titkok birtokába jutottak. Ráadásul egyes anyagrészek feladatsorai túlzóak is, pl.:

• Hogyan iratkozzak be a könyvtárba? 5 oldalon 12 feladat

• Mit mesélnek magukról a könyvek? 5 oldalon 10 feladat

• Hogyan használjam az Ablak-Zsiráf képes gyermeklexikont? 5 oldalon 12 feladat.

Ha a könyvtárismereti órán minden feladatnak didaktikai funkciót akar adni a – tanítási órán mégiscsak szükséges – pedagógus, a megoldásokat ellenőrizni, javítani szeretné, nem elég a 45 perc.

Meg kell említenem, hogy a szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvekről szóló fejezetekben túl sok feladat foglalkozik a sorozatokkal (tízből négy, illetve kilenc feladatból kettő), holott a sorozatok meg- és felismerése nem tartozik az 1. és 2. osztály tantervi követelményei közé. Ezzel szemben a Kerettantervben a könyvek legfontosabb adatai közül 2. osztályban elvárja a kiadó és a kiadás évének megtanítását is, ezekre pedig a tankönyv egyetlen feladatában sincs utalás. Megjegyzem: 1. osztályban 20-as, 2. osztályban 100-as számkörben tanulnak számolni a gyerekek, így a kiadás évének leolvasása még másodikban is akadályokba ütközhet. Reméljük a helyi tantervek készítői erre figyeltek, és nem maradt benn ez a hiba a tervezetükben!

Ha már a matematikánál tartunk, az 5. oldal 4. feladata a következő:

Tedd ki a relációs jelet /<,>/, hogy hol válogathatsz több könyv közül!

otthon könyvesboltban könyvtárban

A relációs jeleket mennyiségek összehasonlításakor használjuk, és még ha teljesen érthető is egy 7 éves koponya számára, miről szól a feladat, a 20-as számkörből kitekintve miért kellene tudnia ennek a feladatnak a helyes megoldását. Mennyi könyv van a könyvtárban, otthon, a könyvesboltban? – tehetjük fel a kérdést segítségül, s a gyermek nemes egyszerűséggel azt válaszolja majd: sok. Hiába mondunk hozzávetőleges vagy pontos számokat, nem tudja – nem tudhatja, nem kell tudnia – „a” megoldást.

A felsorolt problémák miatt a könyv motiváló hatása csekély, nemcsak a tanulók, de bizony még a tanítók számára is. Nem kap kedvet tőle senki az olvasáshoz, a könyvek megismeréséhez, a könyvtárba járáshoz, pedig ez lenne a cél.

Mitől válik egy könyv tankönyvvé, esetleg jó tankönyvvé? Mi is a tankönyv? Karlovitz János a Tankönyvelmélet és tankönyvi alapviszonyok (www.extra.hu/tanfigy/04tan1.html) című írásában többféle forrás segítségével ad választ a kérdésre, majd összefoglalja az azonosságokat:

• „A tankönyv az oktatás fontos (legfontosabb) eszköze.

• Hosszabb időre szóló tantervi-tantárgyi anyagot tartalmaz, közöl, vagyis ismereteket hordozó és közlő információs dokumentum, a tudás forrása, de készség- és képességfejlesztő hatása is hangsúlyozott.

• A tananyagot didaktikus feldolgozásban, a használók életkorának, fejlettségi szintjének megfelelően nyújtja, tanulhatóvá-taníthatóvá teszi.”

Ezeknek a szempontoknak kellene megfelelnie tehát az adott műnek is, hiszen 1999-ben tankönyvvé nyilvánították.

Számomra, aki gyakorló pedagógusként használni akartam ezt a könyvet, sajnos nem vált tankönyvvé, hiszen oktató munkám során a sok didaktikai probléma miatt nem tudtam fontos eszközként használni. Az 1999-ben megjelent első kiadás okozta csalódás után vártam a második, javított kiadást 2000-ben. Csalódottságom, ha lehet még nagyobb, hiszen a mű nem javult látványosan, nem vált tanulhatóbbá, sem taníthatóbbá.

Szeretném, ha az Apáczai Kiadó nem hagyná ezt a fontos témát így elveszni, és remek szakembereivel valóban használható, kellően kimunkált tankönyvet készítene a kicsinyek és tanítóik örömére.