A szekszárdi Illyés Gyula Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosai, munkatársai immár 16. alkalommal látták vendégül a gyermek- és ifjúsági irodalom művelőit és illusztrátorait. A konferencián írók, költők, grafikusok, gyermekkönyvtárosok és irodalomtörténészek cseréltek gondolatokat és fogalmazták meg kritikai észrevételeiket a mű és az illusztráció kapcsolatáról, minőségéről. Ebben az összefüggésben hanzott el a Képvers a gyermekköltészetben című előadás.

A vizuális költészet megjelenése a gyermeklírában bár szokatlannak tűnik, nem teljesen új jelenség. Csírájában ott lapul már a hetvenes-nyolcvanas évek gyermekverseiben (vö. Nemes Nagy Ágnes: Ugróiskola, Vízimolnár, Jön a kutya, Jankovich Ferenc: Györök fölött, Sió, Rónay György: Szárszói napló, Tamkó Sirató Károly: Esteledik már a nap), csakhogy akkor még nem került az irodalmi érdeklődés előterébe. A gyermekirodalomban való felbukkanását elősegítette a gyermekvers játékosság-igénye, a gyermeki gondolkodással szinkronba hozható plasztikus láttatásra törekvése, s az a tény, hogy a vizualitás egyáltalán nem idegen a gyermektől, s hogy napjainkban a vizuális kulturáltság szélesebb körű, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. A verbális szöveg és a vizuális forma egybeolvadása kitágíthatja a befogadás életkorral korlátozott határait. A vers Papp Tibor szóhasználatával élve „több bejáratúvá” válhat, s a kettős – vizuális és verbális – kódolás megkönnyítheti az értelmezést.^²

Felvetődik azonban az a kérdés, hogy a gyermekbefogadó képes-e erre a kettős kódolásra? Azt gondolom, igen, hiszen a képverset először képként (alakként, formaként) érzékeljük, s csak azután kezdjük el olvasni. Az 1970-es évek elején nyugat-európai tudósok megfogalmazták az ún. látható nyelv egyik fontos szabályát, miszerint a befogadás során az ember nemcsak magát az írást elemzi, hanem a környezetét is. A szóközök olvasására ugyanannyi időt szentel, mint egy-egy szótagra. Tehát globálisan, egyetlen pillantással be lehet fogni a szöveget és annak holdudvarát. Ez a gyakorlat megfelel a képeskönyvekkel való ismerkedés folyamatának. Kezdetben tárgyké-peskönyveket lapozgat a gyermek, amelyekben még írás egyáltalán nincs, majd fokozatosan tér át azokra a kiadványokra, amelyekben már megjelenik – de a képen nem túlnőve – a szöveg is. S ahogy a vers hangzásvilága, zeneisége megfogja a gyermeket, ugyanolyan természetességgel azonosulhat a képi megformálással is. A gyermek a verset hangzásában amúgy is egészként érzékeli. Miért ne érzékelhetné a látható verset ugyanúgy? Ebből pedig levonható az a következtetés, hogy a vizuális költészet befogadásának nem feltétlenül akadálya az életkor. Természetes az is, hogy ennek a – Nagy Pál által a 20. század végének és a 21. század elejének új irodalmi műfajaként aposztrofált^³ – vizuális költészetnek valamennyi megjelenési formája nem alkalmas a világról korlátozott ismeretekkel rendelkező befogadói kör számára.

A vizuális irodalom két nagy tartománya (statikus és dinamikus) közül a gyermeklírában a statikus művek jelentek meg. Ezen belül az ikono-logikus rendező elv mentén kialakult vizuális formák a legjellemzőbbek. A költő úgy rendezi el a síkban a szöveget, hogy felismerhető látványt hozzon létre (karácsonyfa, hóember, gesztenyebábú, a madarak repülésének vonala stb.). Appolinaire óta kalligramma a neve.

Miért éppen ez a kétdimenziós forma tűnt fel a gyermekirodalomban? Több oka lehetséges: 1. Mint vizuális megoldás az egyik legegyszerűbb. 2. Már az ókorban is létezett, azaz mára letisztult, átlátható jelenségnek tekinthető. 3. Általában vagy a szövegből, vagy valamilyen figurális formából, esetleg alakzatból indul ki, amely könnyen felismerhető.

Ez persze felveti az esztétikai értékének kérdését is, azaz nincs-e túlságosan alárendelve a szöveg a formának. Fónagy Iván képviseli azt a véleményt, hogy a képköltemények jó részében a kép a költői mondanivaló helyett áll. Nagy Pál és Papp Tibor nyelvi és képi kódolású esztétikai üzenetnek, az ige és kép ötvözetéből kialakuló költői szándéknak tekinti a képverset.^⁴ A gyermekirodalomban található példák mindkét álláspontot igazolják: vagyis van jó képvers és van rossz képvers. Ezt fogják alátámasztani a következő példák is, amelyek – kivétel nélkül – az alsó tagozatos olvasókönyvekből és különböző gyerekvers-antológiákból valók (Nefelejcs (1975), Cini-cini muzsika (1982), Csigalagzi (1985), Minden napra egy vers (1996)).

A szakirodalomban Papp Tibor a kalligramma négy típusát különbözteti meg^⁵, s közülük három aktuális a gyermekirodalomban is:

1. Kalligramma 1 – A nyelvi anyag lineáris és megfelel a normatív szintaxisnak. A megformált kép pedig a mondanivalót illusztrálja vagy ismétli.

A képvers olvasata balról jobbra és fentről lefelé történik. A forma lebontása („olvadása”) tehát megfelel a szokásos versépítési gyakorlatnak: kalap, fej s egymás után a két, növekvő nagyságú szógombóc. A sorok legtöbbje egy-egy szintaktikai egységet alkot, s akár hagyományos szedésű is lehetne. A szöveg grafikai adottságainak kihasználásával megformált kép (a betűforma és nagyság tartalomhoz illesztése) a vers témáját ismétli meg és erősíti fel. (Túlzás emellé még külön illusztrációt helyezni!)

Kevésbé látványos, ugyanakkor esztétikai minőségében sokkal értékesebb Nemes Nagy Ágnes ismert verse, az Ugróiskola, amely az előzővel ellentétben a szövegből indul ki, s a porba-aszfaltra rajzolható gyerekjáték formai mása. Nemes Nagy Ágnes nem törekedett képi tökéletességre, megelégedett a puszta jelzéssel, a játékra való utalással. Nem is az egész költemény, csak részlete mondható képversnek vagy képvers-kezdeménynek. Hasonlóképpen idézi fel Váci Mihály a gyermekláncfűből összeakasztott gyermekláncot (Gyermekláncfű). Csorba Piroska Mesélj rólam! c. alkotása pedig, ha perspektivikusan szemléljük statikus gyermekfigurát sejtet meg velünk. Tordon Ákos az esőcseppek hullásának s a nyári porban felszívódásának folyamatábráját képezi le Esődalában. Az esőcseppek koppanását hanghatásában is felidéző vers tartalma alig lép túl a választott formán. Játék a hangokkal és a sorok hosszúságával.

/A tanulmányban található képek technikai minőségéért olvasóink elnézését kérjük. Szerk./

A tenger hullámzását, amely „tengerhabból hegy meg árok”, kelti életre. A vízszintes sorokat felváltó hullámmozgás megeleveníti a látványt, s nemcsak elképzelni, hanem érzékelni is lehet egyszerre ezt a dinamikát. Mintha kilépne kétdimenziós létformájából, de ez csak érzés.

A felsorakoztatott példák azt mutatják, hogy a forma nem szakad el a kifejtett gondolattól, még akkor sem, amikor csak jelzésszerű. Sőt, megerősíti és felerősíti azt. Igazolódni látszik Fónagy Iván azon véleménye, hogy a képvers nem mond le „sem a jelenségek közvetlen ábrázolásáról, sem a nyelvi kifejezésről”^⁶.

2. Kalligramma 2 – A nyelvi anyag megfelel a normatív szintaxisnak, de nem teljesen lineáris, ezért az olvasata nehezebb.

Érdekes példája Pintér Lajos: Gyerekrajz őszi tűzfalon c. verse. Játéknak tekinthetjük az értelmezés feladatát, ugyanis a soráthajlások és az olvasás gesztenyebábú formának megfelelő helyes irányai adják a szöveg megfejtését. A fej és a lábak ugyanazt a mondatot ismétlik, képileg azonban vizszintes és függőleges variánsai egymásnak. A nyak és a törzs, de nevezhetném pocaknak is, a vers tételmondatának kifejtése. A forma többet ígér, mint anmennyit a szöveggel együtt teljesíteni tud.

Nyelvi anyagában igényesebb Hárs Ernő Vadludak c. költeménye. A költői szándék szerinti tartalmat a vadludak vonulásának alakzata felerősíti. A két, szárnycsapásnak is beillő „versszak” egy-egy „sora” megfelel egy-egy kétütemű felező nyolcasnak (a nyolc sorba tördelt két ütemet keresztrímek tartják össze). Az első versszak–alakzat a vadludak vonulásának konkrét jelentését, a második pedig a költözésen túl minden elválás fájdalmának elvont síkját fejezi ki.

Hasonló megoldások Fecske Csaba: Madarak vagy Szepesi Attila: Vonuló darvak c. költeményei. Megjelenítik a madarak repülésének jellegzetes (cikázó vagy egymást utolérni akaró, felzárkózó vagy fokozatosan távolódó) formációit.

A vízszintes és a függőleges olvasat variációja Kiss Benedek: Vonatozó c. verse. A vízszintes sorok párhuzama a talpfákat idézi, a függőlegesen futó hasábok pedig a sínek képének felelnek meg. Az egymásra merőleges szövegtömbök ritmikailag is különböznek egymástól.

Ez az utolsó szegmens rokonságot mutat a mandala-típusú képver-sekkel, amelyekre a kör, ill. a négyzetes forma jellemző, s egy jól érzékelhető középpont körül szerveződnek, szimmetrikusak és megfordíthatók.

3. Kalligramma 3 – A kirajzolódó kép nem követi a normatív szintaxis követelményeit, részleteiben azonban lineáris. Logikai folyamatot sejtet.

Ennek egyszerű példája Nemes Nagy Ágnes: Vízimolnár c. verse, amely a költői szövegekben idegen jelet használ. S ennek a nagyobb és kisebb kapcsos zárójelnek az a szerepe, hogy mint egy kívülről jövő utasítás, az előadásmódot megszabja, ugyanakkor része a formának is. Azt mondhatjuk: az idő dimenziót kizökkenti kimerevített állapotából azzal, hogy belekomponálja a vízimalom hangját, amely attól függ, hogy mit őröl a molnár. (A nyelvészetben ezt a belehallás jelenségének nevezik. Itt belelátásról beszélhetnénk.)

VÍZIMOLNÁR

Az én apám vízimolnár.

Mit őröl a vízimolnár?

Ő-röl		}
	bú-zát,		ezt
ő-röl			lassan
	ár-pát,		őrli
ő-röl
	rozsot is,

kukoricát, kukoricát

}

ezt

gyorsan

őrli

kukoricát.

4. Kalligramma 4 – A szöveg nem követi a normatív szintaxis követelményeit és részleteiben sem lineáris. Nincs mindig logikai összefüggés a kép és a felhasznált nyelvi anyag között. Ez a megoldás túlmutat a gyermekbefogadói körön.

A képversíró látványra törekszik, s ezt elsősorban a szembesítés, az ütköztetés és az ellentétek alkalmazásával éri el. A szembesítés eszköze a színekben rejlő kontrasztivitás: a feketét fehérrel, vagy a szürkét feketével vagy fehérrel szegezi szembe. E tekintetben a gyermekirodalomban felbukkanó képversek sem kivételesek. Gyakrabban tapasztalhatjuk azonban a különböző betűcsaládok, betűtípusok és változatok, valamint a kézírásos és nyomtatott betűformák ütköztetését. (Vö. Verbőczy Antal: Hóember, Juhász Ferenc: Tulipán-vers, Weöres Sándor: Tengermozgás). Az egyenes–görbe, nagy–kicsi, függőleges–vízszintes, bal–jobb, fent–lent ellentétére is akadnak példák: az előbb említetteken túl Kiss Benedek: Vonatozó, Pintér Lajos: Gyerekrajz őszi tűzfalon, Fecske Csaba: Madarak stb. A színeknek a képversekben még nincs jelentős szerepük. Többnyire fekete–fehérek. Talán éppen ezért érezte a 2. osztályos Hétszínvirág c. olvasókönyv kiadója-szerkesztője-írója? az illusztráció szükségességét Verbőczy Antal Hóembere esetében.

Az eddig gyűjtött anyagomban van egy olyan példa, amelyet nem tudok besorolni az említett csoportokba: Verbőczy Antal Ősz c. kompozíciója. Miről van itt szó? Festészetről? Irodalomról? Hol kezdődik az írás és hol kezdődik a festészet? – tehetnénk fel Roland Barthes után mi is a kérdést. Arról van-e szó, hogy a nyelvi jelrendszer elemei csak kiegészítő szerepet játszanak a képi jelrendszerben? Ennek ellentmond az a tény, hogy a festmény olvasható üzenetet tartalmaz, sőt verset mutat. Tudjuk azt a művészetek történetéből, hogy pl. Dürer előszeretettel helyezett el képei központi helyén fontos, jelentéshordozó elemként írásos feliratot. De a 20. századból is említhetünk példákat: Henri Matisse és Paul Klee egész verset felvittek a vászonra. Ezekben az esetekben arról van szó, hogy a nyelv konkrét anyagát a festő művészi alkotás konstruálására használja fel. (A konferencia ideje alatt látható, kortárs grafikusok kiállított illusztrációi és egyéb művei között is találtam példát: Szőnyi Krisztina szitanyomatai – Reggeli kávém levele, Virágos levél, Piramisok levele.) Verbőczy Antal azonban nem festő, hanem a nyolcvanas évek elején fiatalon elhunyt költő. Látványversét megítélni tehát a líra felől kell. Látványversnek neveztem a német Sehtext kifejezés alapján, mert az irodalmi szöveget ún. „látás-szövegként” értelmezhetjük.

Mi a titka az Ősz c. alkotásnak? Mindenekelőtt képkompozícióba ágyazott a vers. A hulló levél eleve szimbolizálja a címben megjelölt évszakot. A levél legfontosabb része az a középen elhelyezkedő vastag főér, amelynek megfelelően az első sor középen helyezkedik el: „tejfehér ködből kelve ki reggel”.

Kétszer balra, majd kétszer jobbra a levéllemez kontúrjának mentén, időmértékes ritmusban lendül a gondolat a levélcsúcs irányába. Nehéz eldönteni, hogy a kép szolgálja-e a szöveget vagy a szöveg a képet. Ha esztétikai mércét állítunk, azt hiszem, hogy nyelvileg magasabb színvonalú.

A bemutatott alkotások összegzéseként tegyük fel azt a kérdést, hogy van-e esztétikai értékük a vizuális költeményeknek a gyermekirodalomban! Feleletként erre pedig csak azt mondhatom, hogy nem az a kérdés elsősorban, hogy van-e esztétikai értékük, hanem az, hogy irodalomesztétikai értékük van-e. S ezt dominánsan – példáinkban – mégis csak a szöveg minősége határozza meg.

1 Elhangzott a Gyermek- és ifjúsági írók 16. szekszárdi tanácskozásán (2000. október 26-27.)

The appearance of visual poetry in children literature is not a new phenomenon. Poems written for children are full of playfulness, visuality is not far from children’s fantasy. Verbal text in visual form can broaden the limit of age-determined reception. The question is what aesthetic value have visual poems in children-poetry. Whether the text is not too much subordinated to the picture? In children’s literature we can find both good and bad picture-poems. The author analyses several of the Hungarian ones, and proves that the good picture-poems are understandable for children, but the aesthetic value is mainly determined by the text, not the picture.

Die Erscheinung der visuellen Dichtung in der Kinderliteratur ist eigentlicht nicht neu. Die auf Spiel erhebte Anspruch in den Kinderreimen, trug auch zu seinem Erfolge bei. Da die Visualität und Phantasie der Kinder stehen eng aneinander, ihre Vereinigung kann den, durch das Lebensalter beschränkten Empfang ausweiten. Aber die Frage erhob sich, was für ästhetischer Wert Bildversen der Kinderliteratur haben. Ist der Text nicht übermässig dem Bild untergeordnet? Auch in der Kinderliteratur gibt es gute und schlechte Versen.

Der Artikelschreiber analyisiert viele von ihnen und liefert den Nachweis, dass gute Bildversen für die Kinder leicht verständlich sind, aber der ästhetische Wert sind auch ferner dominant durch den und nict die Bildern bestimmt.

G. Papp Katalin: Képvers a gyermekköltészetben