Czeglédi László: Könyvtár és valóság

Valóságos könyvtár – könyvtári valóság : könyvtár- és információtudományi tanulmányok

2018 / szerk. Kiszl Péter és Csík Tibor. – Budapest: ELTE BTK
Könyvtár- és Információtudományi Intézet, 2018. – 383 p.

Czeglédi László PhD, egyetemi docens, Eszterházy Károly Egyetem Médiainformatika Tanszék, Eger

_______________________

Az előszó és a bevezető alapján nagy várakozással tekintettem a kötet írásai elé. A kötet címe sokatmondó, az előszóban pedig egyértelművé válik, hogy oktatók, gyakorló könyvtárosok és könyvtári körben dolgozó szakemberek és doktoranduszok egyaránt szerepet kapnak a kötetben. Az „emberközpontú könyvtártudomány” megközelítés pedig kifejezetten valóságalapú, és a tudományterületünket érintő bármely szempont esetében prioritást élvez.

A valóságos könyvtár azonban nagyon sok esetben különbözik a könyvtári valóságtól. Bármennyire is szeretnénk látni az elméleteink megvalósulásait a kisebb könyvtárakban, sajnos a „könyvtári valóság”-ban ezek nagyon ritkán igazolódnak. A bevezetésben idézett, Frank Tibortól származó megállapítás természetesen helytálló, de ennek ellenére úgy érzem, hogy sok esetben még mindig az elmélet szintjén próbálunk előre araszolni. Rengeteg elméleti szakemberünk van, aki szívesen leírja az általa elgondolt dolgokról alkotott véleményét. Ugyanakkor viszonylag kevés esettanulmány, jó gyakorlat jelenik meg tudományterületünkön. Nézzük meg például a külföldi folyóiratokat, adatbázisokat (ezek tartalma elérhető a felsőoktatási könyvtárakban, de talán már néhány közkönyvtárban is – EISZ). Az ezekben megjelent tanulmányok, cikkek főként gyakorlati alapú történetekből jöttek létre – azaz, az elméletet már a gyakorlatba beépítve mutatják be, és ennek tapasztalatairól számolnak be. Meglátásom szerint, mi egy kicsit még mindig az elmélet oldaláról próbáljuk megközelíteni a problémákat, ahelyett, hogy konkrét gyakorlati megvalósításokra adnánk példákat.

Ez a konferencia és a munkáiból megvalósult kötet példa arra, hogy miként ötvözzük az elméletet a gyakorlattal. A könyv bevezetőjében idézett, Frank Tibortól származó megállapításhoz azonban hozzátenném azt a szerintem fontos kiegészítést, hogy a modernizálásnak (bár magam is a modernizálás híve vagyok) nem szabad a megőrzés, a „muzealizálódás”, a kulturális örökségek természetes áthagyományozódásának a rovására menni. Ez azt jelenti számomra, hogy egy lehetséges határig az eredeti dokumentumokat próbáljuk szolgáltatni, ne feltétlenül a digitális oldal legyen mindig az első vonalban. Nicholas Negroponte a MIT (Massachusetts Institute of Technology – Egyesült Államok) vezető kutatója azt a kijelentést tette 2004-ben, hogy „A jövő az lesz, hogy a könyvoldalak átalakulnak nagyon olcsó képernyőkké, amelyeket azonban újra lehet írni, vagyis nem mondok le az írásról, csak a papírról. Lényegében a számítógép alkotja meg a könyvemet. Némi túlzással azt mondhatom, hogy elképzelhető egy olyan világ, amikor mindenkinek csak egy könyve lesz, de ez bármikor és bármelyik könyvvé átalakulhat.”^[1] Ez bizonyos mértékben megvalósult, de … Negroponte a Digitális létezés című könyvében^[2] részben megerősíti ezt, ugyanakkor Eric McLuhan (a Gutenberg-galaxis válságát jelző Marshall McLuhan fia) azt vallja, hogy „A könyv jövője a könyv – íme egy nagyon rövid, aforizmaszerű kijelentés –, mert a hosszú könyvnek, a hosszú bekezdésnek, a hosszú mondatnak, a hosszas érvelésnek nincs helye az elektronikus világban.”^[3]

Ehhez képest ebben a kötetben felfedezhetjük újra a könyvhöz, a könyvkultúrához való kötődést, még akkor is, ha az néha a modernizációhoz kötődik.

Mindezek tükrében érdemes a jelen kötetet szemlélni, amelyet jellemez a jó gondolat, a kiváló szerkesztői munka, valamint az előadók, szerzők remekül megalkotott, tudományos igényű, nagyszerű munkái. A kötetben szereplő írások négy nagy fejezetre tagolódnak: Könyvtárak és platformok, Oktatóink kutatásaiból, Doktoranduszaink kutatásaiból, Digitális bölcsészet.

Mind a négy fejezet sokat ígér, hiszen a címek is már sugallják az újdonságot, a várakozást az újra. Mindazonáltal a recenzió írójának feladatát némiképp megnehezíti, hogy az egyes fejezetek elé olyan neves szakemberek írtak bevezetőt, mint Fodor Péter, Bényei Miklós, Tóvári Judit és Fodor János. A bevezetőkben röviden, egy-két mondatban, szerzőnként bemutatják az egyes tanulmányokat. Éppen ezért én ezt nem szeretném ismételni, hanem a fejezetekhez fűződő megjegyzéseimet közlöm.

Az első nagy fejezet Könyvtárak és platformok. A tanulmányokat nézve nagyszerű címválasztás, mivel egy meglehetősen eklektikus képet ad a különböző könyvtári területekről, amelyek nem feltétlenül kerülnek még a szakemberek gondolatainak körébe sem, így egyszerre. Vagyis: valóban platformokat láthatunk, amelyeken megvalósulnak a könyvtár számos feladataiból sokfélék. Ezek legfontosabb közös eleme, hogy könyvtári platformon jönnek-jöttek létre, ráadásul könyvtártípusok, földrajzi helyek, műfajok tekintetében is különbözők. Új tudományág kialakítása (Klaudy Kinga), a nemzeti könyvtár törekvései (Káldos János), a tudomány és a tudás szerepe (Fehér Miklós), közösségteremtés a „moziban” (Ramháb Mária), kapcsolattartás és anyanyelvtudás fejlesztése (Redl Károly), állományrendezés új módszerei (Nagy János Ádám), kompetenciafejlesztés és érdekérvényesítés (Barátné Hajdú Ágnes), könyvtár és gazdasági fejlődés (Kiszl Péter), könyvtár és oktatás (Csík Tibor).

Nem nehéz meglátni, hogy milyen módon kapcsolódnak össze a felsorolt tartalmak: kreativitás, fejlődés, produktív részvétel más tudományterületek működésében, fejlesztésében, más tudományterületek beépítése a könyvtári működésbe. Nincs értelme kiemelni egyiket sem, mindegyik fontos a határterületek számára és mindegyik fontos a könyvtári működés fejlesztése számára.

A második és harmadik fejezet kicsit eklektikusabbra sikerült. Érthető módon, hiszen az egyik az oktatói kutatásokat, a következő pedig a doktoranduszok által végzett kutatások eredményeit mutatja be.

A második fejezetet, nevezetesen az oktatók tudományos munkáit Bényei Miklós kiválóan összefoglalja, és tőle lopom a megállapítást: kiváló tudományos műhely működik az intézetben. Az írások sorát legjobban talán úgy tudnám jellemezni: múlt – jelen – jövő. Mindhárom idősík megjelenik a válogatásban, bár elsősorban a jelen és a jövő. Azt gondolnánk, hogy már mindent tudunk a kereshető könyvtárról, és kiderül, hogy mégsem (Németh Katalin, Murányi Péter, Kosztyánné Mátrai Rita). Különösen érdekfeszítő, hogy a szerkesztők jóvoltából miként jutunk el a long tailtől (Dippold Péter) egészen a self-publishingig (Kerekes Pál). Majd a társadalmi szerepvállalás tanulságait keresve milyen következtetéseket vonhatunk le a könyvtárak tekintetében (Fodor János, Bognárné Lovász Katalin, Senkei-Kis Zoltán). Olvashatunk emellett pályaképet (Bíbor Máté János) és intézménytörténetet (Tószegi Zsuzsanna), de elsősorban a jelen működésére és állapotára vonatkozó írásokat, valamint a könyvtári gondolat jövőjében is kutakodó tanulmányokat.

Oktatóként egyetlen megjegyzést tudok fűzni a témához: szinte mindegyiket tanítani kellene! (Remélhetően némelyiket már tanítják is!)

A doktoranduszok fejezetét Tóvári Judit vezeti be. Teljes mértékig egyetértek a véleményével: „Öröm volt hallgatni az előadásokat, és élvezet most olvasni ezek szerkesztett változatát.” Ugyanakkor erről a fejezetről a legnehezebb írni, hiszen a művelődéstörténettől a közszolgáltatásokon keresztül az elektronikus platformokig minden megtalálható benne.

Ez persze egyrészt fontos azért, mert mutatja, hogy az intézethez kapcsolódó doktori iskola széles körben vállalja a doktorandusz hallgatók képzését. Másrészről üdvözlendő az intézmény témát felvállaló készsége, amely szinte minden területet felölel a könyvtártudomány köréből. A sztereotípiákkal ellentétben ugyanis ne felejtsük el, hogy a könyvtártudomány az valóban tudomány.

Az itt publikálók nevét több szempontból is érdemes megemlíteni. Az első: jó dolgokat írtak. A második: jó dolgokat írtak és értenek is hozzá. A harmadik: folytassák, ahol éppen tartanak. Éppen ezért felsorolnám a nevüket: Orbán Anna, Hubay Miklós Péter, Vass Anna Johanna, Bilicsi Erika, Winkler Bea, Kovácsné Koreny Ágnes, Sörény Edina, Juhász Éva, Nemes László.

A negyedik témakör – Digitális bölcsészet – azért is érdekes terület, mert mindig vitatott volt, hogy mennyi köze van a könyvtártudományhoz. Persze mi, könyvtári emberek azt mondjuk, hogy sok. De ez nézőpont kérdése is. Attól függ, hogy a digitális bölcsészet melyik oldalát vizsgáljuk. Én például egyes művek alapján inkább digitális humán tudományoknak fordítanám, hiszen a bölcsészet ennél szűkebb fogalom.

A bemutatott kiváló projektek alapján (Apor Péter, Bódi Lóránt, Horváth Sándor, Micsik András, Schneibner Tamás, Maróthy Szilvia, Garamvölgyi László) számomra nem tűnik világosnak a digitális bölcsészet fogalma. Ettől függetlenül nagyra értékelem a bemutatásra került munkákat. Nagyon hasznos eszközök jöttek létre. A bemutatott „eszközök” elsősorban szerintem a digitális bölcsészet segédletei. A témakörbe foglalt terület ennél többet jelent. Mi a digitális bölcsészet? Például a digitális technológiák segítségével megértett primer szövegek, számítástechnikai eszközökkel támogatott humán tudományok, innen indult el a TEI stb.^[4]

Az ELTE-n működő Digitális Bölcsészet Központ nagy tapasztalattal bír ezen a téren (Maróthy Szilvia). Azt gondolom, hogy többet kellene publikálni erről a területről a könyvtártudományi területhez kapcsolódóan. Sokkal szorosabbra kellene húzni a kapcsolatot a digitális bölcsészet és a könyvtár között, hiszen már meg vannak az eszközök, emberei erőforrások egymás támogatására.

A feladatom része, hogy írjak a kötet fizikai megjelenéséről is. Ritkán lehet kézbe venni manapság ilyen „készre” kidolgozott kötetet. Minden tekintetben megfelel az elvárásoknak, nyomdai, könyvészeti és esztétikai szempontból. Mellékletként tartalmazza a konferencia előadások absztraktjait, az előadókról szóló tájékoztatást, valamint fotókat a konferenciáról.

Ajánlom mindenkinek az ismertetett kötetet, akit érdekel a könyvtárak mai helyzete, sorsa, jövője. De főként annak ajánlom, aki ezért tenni is szeretne.

_______________________