Rendhagyó mustrát kap most a kedves olvasó. Az alábbiakban nem egy lapszámot, hanem egy egész évet harangozunk be. Nem az előttünk álló naptári évről, s nem holmi csízióról lesz persze szó, hogy mondjuk: „mit hoz nekünk az új évezred első éve?” Az itt beharangozandó esztendő a keresztségben az „Olvasás Éve” nevet kapta, és – ha minden a kósza hírek szerint történik – évünk számára az újesztendő első napja 2001. január 22-ére, a Himnusz születésnapjára esik. Ekkor hirdeti meg majd állítólag maga a miniszterelnök az országos programot, mozgalmat, akciósorozatot, kampányt, de leginkább mindezt együtt.
Miről van szó tulajdonképpen és miért van erre szükség? – hangzik el mostanában gyakran a kérdés azok körében, akik egyáltalán hallottak már az Olvasás Éve ötletéről.
Hogy miről van szó, annak megértéséhez hadd ajánljak olvasásra két írást! Az egyik Liz Attenborough, cikke a Könyv és Nevelés előző, 2000. évi 3. számában jelent meg. (Az Olvasás Éve. Hogyan csinálták Angliában?) Az írásból személyesen az ottani mozgalom programigazgatójától tudhatjuk meg, hogyan lett National Year of Reading az angliai oktatási miniszter ötletéből, illetve hogyan illeszkedett ez a mozgalom a National Literacy Strategy (Nemzeti Művelődési Stratégia) átfogó, több évre kiterjedő programjához.
A másik írás szerzője Nagy Attila olvasáskutató, s a cikk a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros ez év októberi számában jelent meg. Az „Olvasás Éve” az Egyesült Királyságban, Észtországban – és Magyarországon? - ezt a kérdőjeles címet adta írásának Nagy Attila, aki - korántsem nem mellékesen - a Könyv és Nevelés szerkesztőbizottsági tagja. Az írásból kiderül: Anglia után Észtország is megszervezte, s éppen most tölti a maga „Olvasás Évét”, a cím végi kérdőjel pedig óvatosan figyelmeztet rá, hogy túl sok a bizonytalanság a mi kezdeményezésünkben, különösen ha a britek kilenc hónapos, szisztematikus felkészülési időszakát hasonlítjuk a mi enyhén szólva is ötletszerűnek tűnő készülődésünkhöz.
S hogy mi szükségünk van nekünk „Olvasás Évére”, akik oly sok Ennek a Napja, Annak a Hete, Emennek a Hónapja és Amannak az Éve kampányt, akciót, mozgalmat, újabban és divatosabban projektet éltünk már meg, vészeltünk át viszonylag szerencsésen, s az efféle Ügyek iránt egyre immunisabban?
A megfelelő válaszra érveket bőven találhatunk mindkét idézett írásban. Álljon itt most röviden a legfontosabb érv: pedagógusok, könyvtárosok riasztó személyes tapasztalatai találkoznak a talán még riasztóbb egzakt kutatási eredményekkel, melyek szerint gyermekeink olvasási készsége, „betűigénye”, körükben az olvasás becsülete soha eddig nem észlelt mélységekbe süllyedt mostanra, és süllyedni tűnik tovább.
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – kérdezte tépelődőn még a múlt században a költő, Vörösmarty Mihály. Választ ugyan a most elmúló század sem adott a kérdésre, de néhány napnyira az új évszázadtól/évezredtől már valahogy így „korszerű” a kérdés: Mennek-e a könyvek a (szép új) világ által elébb? Mindenki természetes szükséglete lesz-e az olvasás, vagy kevesek fölösleges fényűzése?
Egyszóval bőven akad okunk megkongatni a vészharangot, s ha lesz Olvasás Éve Magyarországon (minden bizonnyal lesz!), akkor annak a szakmai folyóiratnak, amelynek címében is hirdetett programja, kissé költőibben küldetése a Könyvről és a Nevelésről, s még inkább ezek egymást erősítő kölcsönhatásairól szól, a maga eszközeivel minél többet vállalnia kell ebből a mozgalomból. A Könyv és Nevelés mind a négy 2001-es számában megkülönböztetett helyet kap az olvasás!
Tavaszi, első számunkban a magyar tudomány és kultúra néhány kiemelkedő személyiségének válaszát, töprengését szándékozunk közzé tenni arról, miként vélekednek az írott kultúra, az olvasás, a könyv jövőbeli esélyeiről. A nyári számot várhatóan megtöltik majd annak az áprilisi, kaposvári konferenciának az előadásai, amelyet az Olvasás Éve egyik legfontosabb szakmai rendezvényének szánnak a rendező szervezetek és intézmények. Őszi számunkban a tankönyvekkel, különösen az olvasástanítás tankönyveivel foglalkozunk majd. Egy év múlva pedig a könyvtáraknak, kiemelten az iskolai könyvtáraknak és a könyvtárosoknak, könyvtár-pedagógusoknak az olvasáskultúra jobbításáért vállalt szerepét vizsgáljuk majd.
Az Olvasás Éve remélt sikeréről, eredményeiről pedig a 2002. év első számában közlünk alapos, kritikus (ha kell – önkritikus!) összegzést, értékelést.
Az éves mustrát pedig stílusosan hadd zárja a főszerkesztői köszöntés és jókívánság: boldog új évet, eredményekben bővelkedő Olvasás Évét kíván a Könyv és Nevelés valamennyi olvasójának.
Balogh Mihály