Hock Zsuzsanna: Egyletek és olvasókörök Vásárhelyen

Barátné Hajdu Ágnes (2015): Társadalmi egyletek a két világháború között és a koalíciós időszakban Hódmezővásárhelyen. Németh László Városi Könyvtár, Hódmezővásárhely.

________________________________

[Hock Zsuzsanna könyvtárostanár, mesterpedagógus, Veres Pálné Gimnázium, Budapest]

________________________________ 

Mélységes mély a múltnak kútja.^[1] Kezdi regényét Thomas Mann, majd azonnal értelmezi e szikár mondatot: minden valamihez kapcsolódik, s minél mélyebbre ásunk, annál több új kutatnivaló tárul elénk.^[2]

Hajdu Géza^[3] 2002-ben napvilágot látott kötete a hódmezővásárhelyi olvasókörök történetét dolgozta fel a 1945 – 2000 közötti időszakban. A nagy gonddal és lelkesedéssel megírt monográfiához a bibliográfiát leánya, Barátné Hajdu Ágnes állította össze. Nem maradt meg azonban a források és a szakirodalom áttekintésénél, hanem maga is vállalkozott a téma kutatására, tudományos feldolgozására, folytatva ezzel édesapja munkáját. Barátné Hajdu Ágnes így vall erről: „Édesapám, dr. Hajdu Géza természetesnek vette, hogy több évtizedes kutató és oktató munkáját folytatni fogom. Életműve egész életemben példaként állt előttem.”^[4]

A társadalmi egyesületek, társaskörök történetének feldolgozása a hazai tudományban nem nagy múltra tekinthet vissza.^[5] A téma tudományos mélységű feltárása ezért együtt jár a témaspecifikus módszerek kidolgozásával is. Az elkészült munka több tízezernyi forrásanyag áttekintése után született meg. A források formai és tartalmi sokfélesége – levéltári, irattári anyagok, hagyatékok, fényképek stb. – között kellett a tudományos munkának rendet vágnia. A Hódmezővásárhely egyleteinek történetét a két világháború között és a koalíciós időszakban tárgyaló monográfiáról elmondható, hogy nemcsak új eredményeket hozott, hanem a téma és a módszertan tekintetében is példaadó és hiánypótló mű.

A kötet első két fejezete a kutatás általános alapelveinek határozza meg és áttekintést ad a korszak az egyleteiről, olvasóköreiről, dalárdáiról és más társadalmi egyesületekről.  „Föltörekvés” és „összefogás”^[6] e két cél határozza meg az olvasókörök, egyletek létrehozását, működését, s e kettő a művelődés, műveltség megszerzésének lehetőségeként jelenik meg a szervezetek életében. Érdekes statisztikai összevetést idéz a szerző az 1932 és 1982 évben mért egyesületi adatokkal kapcsolatban.^[7] Az alapvető, működésüket meghatározó jogszabályok mellett megismerhetjük a társadalmi egyesületek, olvasókörök alapszabályait, amelyek meghatározták a működési kereteket és a célokat, valamint a tisztségviselők feladatait és jogállását. Igazi önmérsékletet tanúsít a Szerző itt is (mint a kötet egészében), hiszen az alapszabályok – tartalmuk sokszínűsége, egyedi és közös vonásai alapján – maguk is lehetnének önálló tanulmányok tárgyai.

A kötet 3. fejezete az egyletek céljain és főbb tevékenységi formáin keresztül mutatja be történetüket a koalíciós időszak végéig, amikor a gazdag hagyományt – nemcsak Hódmezővásárhelyen, hanem az egész országban – felszámolta az állam, törvénnyel, rendelettel és utasításokkal. Ez nem volt véletlen, hiszen a társadalom önszerveződése révén jöttek létre, s az egyleti életében kiemelkedő szerepet játszott az olvasás és az eszmecsere, a tagság a könyvtárat a saját igénye és érdeklődése szerint, szabadon építette. A források alapján megismerhetjük, hogy az egyleti tevékenységek között az olvasás hogyan, milyen keretekben zajlott. Részletesen beszámol Barátné Hajdu Ágnes milyen módon helyezték el az egyleti könyvtárakat, s ott milyen szabályok szerint lehetett a dokumentumokat „kölcsönözni”. A Tabáni Első Olvasó Népkör leírásában már egy igazán szakszerű könyvtárhasználati szabályzatot ismerhetünk meg.^[8] Nemcsak a szabályzatok kapcsán, de például a gondnokváltás vagy megszűnés esetén is készülhetett számadás a könyvtárak állományáról, s annak értékéről. Ezekből következtethetünk a könyvtárakban található dokumentumok összetételére. A számos saját kiadvány közül fontosak az alapszabályok, a tagkönyvek, aprónyomtatványok, plakátok is. Előfordult, hogy saját periodikumot is megjelentetett egy-egy alapítvány. A könyvtárak alapítása, az egyleti kiadványok megőrzése, nyilvántartása, gondozása a könyvtáros vagy könyvtárnok feladata volt, aki az egyesület tisztikarához tartozott, így választott tisztségként tartották számon. Legtöbbször a könyvtárnok nem képzett szakember, de törekszik a szabályokat betartani és betartatni. Az autodidakta könyvtárosok komoly lelkesedéssel igyekeztek fokozni az olvasás iránti kedvet egyletükben. Természetesen, ha az egyletnek volt tanító tagja, akkor könyvtárnoki megbízatást is ő látta el, mint annyi más tisztséget vagy feladatot. A tanítók, tanárok ezért is kapnak kiemelt részt a tanulmánykötetben, amelynek zárógondolatait egy korabeli, a Csongrád Vármegyei Általános Tanítóegyesület továbbképzésére küldött verse zárja illusztrációként. Az egyesület életébe részletesen is betekinthetünk az alapítástól (1913) a feloszlatásig (1945).

Az olvasás, a könyvtár, a kiadványok és lapok megjelentetése mellett a legtöbb egylet, olvasókör tanfolyamokat, ismeretterjesztő előadásokat és a társasági események szervezését is fölvállalta, megrendezte. Az egyleti bálok, színi előadások, amelyek a tagdíjak mellett anyagi bevételt jelentettek, s a karitatív tevékenységet támogatták, sokszínűségükkel egy nagyon pezsgő, alulról építkező, kulturális életet megélő közösséget tárnak elénk a kötet e fejezetében is. Ahogy a Szerző írja: „Az ünnepi műsorok, megemlékezések, bálok segítették a közösségformálást, erősítették mind a hazafiúi érzéseket, mind a helyi kötődést.”^[9]

A 3. fejezet zárószakasza tárgyalja a politika, a háború és a gazdasági válság hatását az egyleti életre, kiemelve a folyamatos támogató, segítő és emlékező tevékenységüket. A Barátné Hajdu Ágnes kutatásai azt bizonyítják, hogy az egyletek egyre csökkenő bevételeik ellenére is egyre többet igyekeztek támogatásra fordítani.^[10]

A 4. fejezet a rövid életű – általában elszegényedés miatt –, megszűnt egyletekkel, körökkel foglalkozik. A zárófejezet felsorolva a megszűnésre ítélteket – a maga szomorúságával a hódmezővásárhelyi egyletek, olvasókörök sokszínűségét mutatja be. Egy jegyzőkönyv, amely még táncmulatság és biliárdverseny szervezéséről szól, majd tartalmazza az 1948-as felszámolást. Egy a politikába sodródó olvasókör végtörténete, vagy egy olvasókör könyvtárának széthullása, apró villanások a széthullásra ítélt közösségekről.

A gazdag tartalmú, valóban a téma mély ismeretéről tanúskodó kötetet irodalomjegyzék, a források jegyzéke és – önállóan is nagy élményt jelentő – a leírtakat illusztráló melléklet egészíti ki. A tanulmánykötet képei – további információt nyújtva – teszik teljessé a fejezeteket. Mindannyian, magunk szűkebb lakhelyén az újonnan alakuló kis közösségeihez és a múlt egyleteihez, köreihez kapunk e kötet segítségével „útmutatást”.

Barátné Hajdu Ágnes zárósoraiban az egyleteket, olvasóköröket szervező polgárokat, iparosokat, munkásokat, parasztokat „kovász-emberek”-nek nevezi. Úgy gondolom, hogy a maga területén – igazi vásárhelyiként – a szerző is ezt a létet éli, s e létnek szép megvalósulása e kötet.