Galuska László Pál: Ki a Gyűrűk igazi Ura?

A gyűrűk és Tolkien

Tolkien birodalmairól, városairól és ezek elrendezésének, geometriájának szimbolikájáról egy korábbi írásunkban^[1] már említést tettünk. Jelen dolgozatunkban a Tolkien világát meghatározó és a teremtés munkájába beleavatkozó Gyűrűkről és azoknak jelképiségéről kívánunk szót ejteni. A szerző által létrehozott „másodlagos univerzum”^[2] bőven merít az északi folklórból, ezt már Tolkien első elemzői is megállapítják.^[3] Azonban a gyűrűk motívuma sokkal egyetemesebb és szerteágazóbb. Az északi germán és kelta mondavilág varázsgyűrűi általában „egyszerűbb” mágikus tárgyak: segítségükkel egyik helyről a másikra kerülhetünk, esetleg varázslényeket hívhatunk segítségül, netán láthatatlanná válhatunk. Más kultúrákban a gyűrű sokkal összetettebb jelentéssel bír: a Hatalom (Potentia) eszköze, amelyet alakja is kifejez: önmagába visszatérő kör alkotja, s ezzel a végtelenség fogalmának ad egyfajta anyagi értelmezést.

Ha elfogadjuk Peter M. Candler azon megállapítását, amely szerint Tolkien ismerte a zoroasztriánus hitrendszert,^[4] érdekes kulturális előképekre bukkanhatunk. A zoroasztriánus vallás – mint a legtöbb ősi közel-keleti mitológia – a teremtés lendületét az isteni harcból (teomachia) származtatja.^[5] Zarathustra (Zoroaszter) vallási rendszere (és az abból táplálkozó gnoszticizmus) teremtéstörténete mindenesetre feltűnően emlékeztet Tolkien kozmogóniájára és isteni rendszerére. Létezik egy Atyaisten, aki az általa teremtett univerzumon kívül helyezkedik el, és minden általa lett. Ezt az egyetlen Atyát Zoroaszternél Ahura Mazdá (Ormuzd) néven ismerjük. Ő a világteremtő és -fenntartó. Azonban a teremtés egy pontján hatalmának jelentős részét segítő alacsonyabb istenségek, a szpenták kezébe adja, és rájuk bízza, hogy fejezzék be a munkáját. (A világ fogyatékosságainak ez az egyik logikus magyarázata: nem egy Eszményi Alkotó, hanem annak kevésbé tökéletes gyermekei „rontották el” a mindenséget.) Ormuzd többek között megbízza egyik legkedvesebb és legragyogóbb fiát, az Angra Mainju (Ahrimán) nevű szpentát, hogy az emberek létrehozását követően közvetítse majd a lélekkel bíró teremtmények felé a jó és a gonosz közötti választás lehetőségét (azt a tudást, amely csak az isteni szellemmel felruházott lényeknek jár). De Ahrimán beleroppan ebbe a mérhetetlen hatalomba, lényegileg megzavarodik az elméje: atyja és a többi istenség ellen fordul, s ettől kezdve csak azon munkálkodik, hogyan szerezze meg az univerzum fölötti teljes uralmat.^[6] Ez a történet nem kevéssé emlékeztet a Tolkien által leírt világteremtésre, Ilúvatar, az Egyetlen Atya, Melkor/Morgoth, a Lázadó és az ainuk históriájára.^[7]

Minket azonban most csak elsődlegesen a Gyűrűk és a hozzájuk kapcsolódó tolkieni filozófia forrása érdekel. Nos, figyelemre méltó momentum, hogy a zoroasztriánus vallás ábrázolatain a mindenható Ormuzd gyakorta gyűrű alakú testtel jelenik meg. (Lásd: Függelék, 1. ábra) Ez a sajátosság éppen omnipotenciájára, hatalmának felfoghatatlan, végtelen jellegére utal. Annak a teremtő erőnek a vizuális kifejezése, amelyet Tolkien a „Will”, ill. az „Olthatatlan Láng” terminológiával próbált érzékeltetni A szilmarilokban és az Elveszett mesék könyvében közzétett feljegyzéseiben.^[8] Azt a gesztust, amikor Ormuzd Ahrimánnak adja a hatalmat, számos ábrázolás örökíti meg, hiszen egy igen fontos pillanat ez: a világ elrontásának a kezdőpontja. Az Atyaisten és a Fiúisten az ábrázolatokon lóháton közelítenek egymás felé (ahogy a közel-keleti fejedelmek a diplomáciai érintkezések alkalmával), s Ormuzd a hatalom átruházásának jeleként egy jókora Gyűrűt ad Ahrimán kezébe. (Lásd: Függelék, 2. ábra)

Más Tolkien-magyarázatok szerint Szauron a gnosztikus teológia Arkhónjaként (itt ördög jelentésben)^[9] is értelmezhető. Ha ebből az aspektusból vizsgáljuk a Gyűrűk szerepét, egy másik ábrázolás tűnhet a szemünkbe. Bár a diadalmas egyház évszázadokig mindent megtett, hogy visszaszorítsa a gnoszticizmus rendszerét, hatásai alól teljesen nem tudta kivonni magát, képi világában akaratlanul is gnosztikus elemek jelennek meg. Egy szépen illusztrált középkori kódexben ismert ábrára bukkanhatunk: Krisztus megkísértésére, ahogy a szinoptikus evangéliumokban (Mt 4:1-11; Mk 1:12; Lk 4:1-13) olvasható. Azt a jelenetet láthatjuk, amikor a Sátán felviszi a Messiást egy nagy hegyre, és felajánlja neki a világ feletti hatalmat, amennyiben Jézus hódolatot mutat be őelőtte. A Kísértő és Krisztus ábrázolása azonnal felismerhető, érdekesebbek számunkra a gazdagság és a hatalom attribútumai: állatok, korona, kelyhek, aranyedények, elefántcsont, tömjén és mirha jelenítik meg a képen földi vagyont. Az ördög – hatalmának jelképeként – a kezében egy hangsúlyosan túlméretezett Gyűrűt nyújt Krisztus felé, aki kifejező gesztussal elhárítja azt. A Sátán ruhaujjából mintegy kiszórt világi javak között több gyűrű is látható, ami arra utal, hogy minden evilági hatalomnak és gazdagságnak a Gonosz a forrása. Vajon ismerte-e Tolkien a Winchesteri Psaltériumot? Ez az egyik legjelentősebb kora-középkori anglo-normann szövegemlék, alig hihető, hogy egy oxfordi professzor ne találkozott volna vele, annál is inkább, mivel a kötet 1753 óta a British Museum (és annak könyvtára a British Library) anyagában van.^[10]

A tolkieni világban tehát a Gyűrűk a Hatalom szimbólumai, és forrásuk – szolgáljanak bármilyen célra is – vitathatatlanul a Gonosz. A gonoszság pedig Melkor, a lázadó ainu megjelenésével üti fel a fejét Ardán, Tolkien világában. A kérdés, most már csak az, milyen okból hozza létre a Gonosz erő magát a Gyűrűt.

Mind A szilmarilok, mind a Befejezetlen regék utal arra, hogy az ainuk teremtő ereje véges.^[11] Melkor, ahogy fokozatosan Morgoth-tá (a Világ Fekete Ellenségévé) válik, ahogy egyre több hitványságot művel, ahogy egyre több kreatúrát torzít a maga sötét képére, ahogy mindegyre a teremtés tönkretételén munkálkodik, elveszíti, mintegy szétosztogatja az erejét. Végül már nem képes bármit is létrehozni, csupán hallatlan fizikai és szellemi fölényével uralja az általa kreált szörnyetegek, a balrogok, orkok, sárkányok és egyéb romboló erők seregeit. Ezek szaporítása már nem szükséges – önmagukat gyarapítják – kordában tartásukhoz, irányításukhoz pedig még mindig elég hatalma van. Ráadásul lázadása kezdetén több alsóbb istenséget (vagy angyalszerű lényt) – maiákat, akiket Ilúvatar az ainuk szolgálatára rendelt – sikerül maga mellé állítania a hatalom ígéretével. Többek között elcsábítja a leginkább Héphaisztoszra vagy Ilmarinenre emlékeztető Aulë kovács- és bányászisten Mairon nevű maiáját. Ebből az eredetileg tiszta és fényes lényből lesz a későbbi Szauron, Melkor/Morgoth leghűségesebb és egyben legfélelmetesebb szolgája. Szauron a tanúja lesz annak, amikor Fingolfin tündekirály megsebzi gyengülő gazdáját, s annak is, amikor az Izzó Harag Háborújának végén a teljesen demoralizálódott Melkort előráncigálják föld alatti palotájából, láncra verik, és kilökik a Sötétség Kapuján a Dolgok Falán túlra. Ekkor határozza el, hogy olyan művet hoz létre, amely mindörökre megőrzi és megújítja erejét.^[12]

A Szauron által kreált Gyűrű tehát a hatalom megtartója. Ebbe a tárgyba önti bele gazdája minden potenciálját, s ez – ki nem merülő energiaforrásként – őrzi a belétáplált erőket. Csakhogy a Gyűrű lehetőségei mégiscsak végesek, akárcsak alkotója esetében: mindenkori használójának nagyobb hatalmat ad, de mindig gazdája eredetileg már meglévő lehetőségeit növeli meg némiképp. Minél nagyobb formátumú a Gazda, annál nagyobb az átadott hatalom. Közben azonban el is torzít, mert már csak ilyen a hatalom természete.^[13] Bár látszólag csak megalkotóját szolgálja hűségesen, végül az ő hatalmát és ítélőképességét is tönkreteszi, ahogy Gandalf ezt már Frodónak is megmondta, még a Gyűrű Szövetségének megkötése előtt.^[14] A Gyűrű hatalma „kiterjeszti és átalakítja” hordozója egyéniségét. Mindeközben azonban alattomosan felőrli az egyén korábbi önazonosságát, s ezzel a szubjektumot egyre inkább a hatalom és a birtoklás iránti vágy határozza meg.^[15]

Láthatjuk, hogy a Szauron által megalkotott Gyűrű igen jelentős Tárgy – még akkor is, ha az egész tolkieni univerzum egyik legfiatalabbjának, legkésőbb kitalált alkotóelemének számít. Azonban Tolkien történeteiben nem csupán egyetlen Gyűrű szerepel. Vessünk egy pillantást a többire is.

Amint az Egy Gyűrű megszületett gazdag fantáziájában, működni kezdett Tolkien perfekcionizmusra és szimbolikus megközelítésekre mindig is hajló teremtőereje. Gyűrűk egész rendszerét alkotta meg, amelyek logikusan beépültek világegyetemébe. Ahogy A hobbit nyomán megszületett Gyűrűk Ura-trilógiát visszamenőleg elkezdte „beleírni” mitologikus rendszerébe, nagyszabású számmisztika bontakozott ki elméjében, s ez az isteni matematika megjelenik az Egy Gyűrű megalkotásának és a Gyűrűk szétosztásának^[16] varázsénekében is.^[17]

A mágikus dalban tehát – és ne feledjük, Tolkien, a nyelvészprofesszor számára különösen fontos a szemantikában, no meg a nyelvzene titkos összefüggéseiben rejlő varázserő – összesen tizenkilenc másik Gyűrű szerepel. Ebből a Tizenkilencből tizenhatot Szauron készített el 1500 körül Celebrimborral és más tünde kovácsokkal együtt, amikor megjelent az eregioni noldók között, és „Annatar” („az Ajándékok Ura”) néven – jóindulatot színlelve – megtanította őket a gyűrűk megalkotására.^[18] A Tizenkilenc között azonban nyilvánvalóan a legfontosabbak közé tartozik a „tünde királyok” számára kikovácsolt Három. Ezekről egyébként nem túl gyakran, és semmiképp sem kimerítően esik szó a művekben. A Gyűrűk Ura-trilógián kívül részletesebben csak a Tolkien halála után kiadott A szilmarilok, ill. a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről (továbbiakban, az egyszerűség kedvéért általunk csak a BrNK-ként említett) gyűjteményes kötet ejt szót róluk.

Ezekből megtudjuk, hogy a Három Hatalom-gyűrűt nem Szauron, hanem Celebrimbor készítette 1590-ben, de mivel alkotóját Annatar álorcájában maga a Sötét Úr tanította meg a gyűrűmívesség tudományára, mégis sikerült a befolyása alá vonnia azokat. Az első tünde-gyűrű a Vörös Narya. Aranyból kovácsolták, s egyetlen jókora tüzes rubintkő van beleépítve. Gil-Galad lindoni tündekirály birtokából Círdanhoz, a hajóácshoz kerül, majd ő adja tovább Gandalfnak annak megérkeztekor, mivel a mágus természetéhez nagyon is hozzátartozik a tűz: ha megszorítják, gyakran ennek az elemnek az erejével támad, ill. védekezik. A második a Fehér Nenya. Ezüstös-fehér mithrilből kovácsolták, és gyémántkő van belefoglalva. A víz erejét hordozza. Tulajdonosa (talán a Vizek Ura, Ulmo hatására) nagyfokú jóstudományt nyer általa, de szívében olthatatlan vágy támad fel a tengerek után. Galadriel már elkészültekor megkapja Gil-Galadtól (más változat szerint készítőjétől, Celebrimbortól), és mindvégig birtokolja. A harmadik a Kék Vilya. Aranyból való, mint Narya, azonban kék zafírkövet illesztettek beléje. A levegő erejét birtokolja a gazdája. Kezdetben ez is Gil-Galadnál van, aki később hűbéresének, Elrondnak adja tovább.^[19]

A Három elkészültének híre felbőszíti Szauront. Válaszul 1600 körül az Orodruin (a Végzet Hegye) tüzes katlanában – a tervezettnél jóval korábban – kiönti és kikalapálja az Egy Gyűrű aranyát. A Gyűrű alkalmas hatalmának megőrzésére, de nélküle legyengül, mivel az erőt elvette saját magától, és ebbe az egy varázsékszerbe öntötte.^[20] A Végzet Hegyének katlana biztonsági okokból szükséges, iszonyú forrósága még Szauron gazdájától, Melkortól való, s kisebb tűz szóba sem jöhet az Egy Gyűrű felolvasztása kapcsán: ezáltal szinte elpusztíthatatlan mágikus tárgy született. A leírásokból megtudjuk, hogy baljósan és végzetesen szép: sima arany karika, amelyen egyáltalán nincs semmilyen kő vagy dísz. Titka csak igen jelentős hő közlésekor tárul fel: oldalán finom véset válik ilyenkor láthatóvá, amely tünde-rúnákkal, de a Szauron által használt Fekete Beszéd szavaival az Egy Gyűrű varázsénekének utolsó, leghathatósabb igéit rögzíti: „Ash nazg durbatulûk, ash nazg gimbatul, / ash nazg thrakatulûk, agh burzum-ishi krimpatul!” (Egy Gyűrű Úr lesz Mind fölött, Egy Mindre rátalál, / Egy Gyűrű Mindent láncra ver, Egy a sötétbe zár). Ezeket az igéket majd Gandalf értelmezi Völgyzugolyban, Elrond udvarában, hiszen ő ismeri a Fekete Beszédet.^[21] A sötét szavak rávilágítanak az Egy Gyűrű igazi természetére: Ura hatalmában tart minden eregioni Gyűrűt, a Hármat is, nemcsak a Tizenhatot.

1693-ban Szauron háborút indít a tündék ellen. 1695-ben elfogja és megkínoztatja Celebrim­bort, a Gyűrűkészítőt. Celebrimbor halála előtt elárulja a számára értéktelenebb tizenhat Gyűrű lelőhelyét. A tizenhatból Hét a törpöké lett. Ezek gazdagságot hoznak tulajdonosaiknak, de később Szauron részben begyűjti, részben elpusztítja őket. Erről a Hétről nem sokat tudunk, valószínűleg köves gyűrűk. A törpök igen szívós és ellenálló lények, ezért személyiségükre nincs számottevő hatással a Hét Gyűrű, csupán még jobban felébreszti kincséhségüket.^[22] Maga Celebrimbor végül szörnyű kínhalált hal, s lemeztelenített testét az orkok meggyalázzák: zászlórúdra tűzik, és diadaljelvényként hordozzák maguk előtt. Mivel a törpök nélküle jutottak Gyűrűikhez, Szauron támadni kezdi (végül hatalmába keríti) Móriát, a törpök föld alatti birodalmát. Eregion a háborúk folyamán sívó pusztasággá válik, Elrond visszavonul a noldók maradékával, és 1697-ben megalapítja Völgyzugoly (Imladris) menedékét.^[23]

A Tündék és a törpök Szauron ellenőrzése alól tehát kiesnek, ezért – bár nem tesz le arról a tervéről, hogy később hatalma alá vonja őket – érdeklődése a halandó emberek felé fordul. Az emberek – Ilúvatar Gyermekei közül a valák és a tündék után – harmadikként születtek meg. Ilúvatar Ardát eredetileg a tündéknek szánta, de Melkor megrontotta a teremtést. Ezért egy új fajra van szükség, olyanra, mely bizonyos mértékben még a valáknál is félelmetesebb, legalábbis abban a tekintetben, hogy cselekedetei, döntései nincsenek kiszolgáltatva a sors erőinek, szabad akarattal bír, és képes felülmúlni saját fizikai és szellemi korlátait. Ugyanakkor, minden teremtmény közül az ember hasonlít leginkább Melkorra a tündék szemében. Hogy ne követhessék Morgothot a pusztításban, Ilúvatar kétarcú „ajándékot” ad az emberiségnek: a halandóságot, viszont – ezzel együtt – a legfontosabb szerepet szánja nekik a majdani világpusztulás utáni újjáteremtésben. Tudjuk, hogy maga Melkor ezért egyszerre gyűlöli, és rettegi az embereket, pedig ő keríti a legtöbbet közülük a hatalmába.^[24]

Szauron tehát – az amúgy is halandóknak szánt Gyűrűkkel – a másodkor elején megkörnyékezi az emberek királyai és vezérei közül a Kilenc legalkalmasabbat.^[25] Örök életet és emberfeletti hatalmat ígér a számukra. „Alázata jeleként” ajándékozza nekik a Kilenc Gyűrűt.^[26] Ezekről a Gyűrűkről viszonylag keveset tudunk: Szarumán (aki önmagát „Gyűrűművesként” aposztrofálja, és minden Hatalom-gyűrűről értékes adatokat gyűjt könyvtárába) a következőket állapítja a Kilenccel kapcsolatban: Az emberek gyűrűi ezüstből valók, és egyetlen borostyánkő díszíti őket. A nazgûlok^[27] gyűrűi azonban az évszázadok folyamán elkeskenyedtek, összezsugorodtak, eredetileg barnás-vöröses kövük pedig vérvörössé vált. Csak a Nazgûlok Ura, a Boszorkányúr visel ezüstből és aranyból kovácsolt gyűrűt. E Gyűrűk kezdetben erőt, jólétet és különleges képességeket biztosítanak viselőiknek, de lassanként mind az Egy Gyűrű, irányítása alá kerülnek.^[28] Végül gazdáik örökre az árnyak birodalmába távoztak: láthatatlanokká váltak mindenki, kivéve az Egy Gyűrű viselője számára: eleven lidércekké, Szauronhoz sok tekintetben hasonló, de nála csekélyebb erejű gonosz szellemekké torzultak, akik se nem élők, se nem holtak. Feltűnésük a másodkor XXIII. századának közepére tehető. Személyükről (bár A Gyűrűk Urában többször is szó kerül róluk) meglehetősen keveset tudunk. Mindössze három egyéniesítettebb alak akad közöttük. Vezetőjük, a Nazgûlok Ura (vagy Boszorkánykirály) aki talán egy „sötét númenori” – olyan dúnadán hatalmasság, aki a halandóságtól rettegve kerül Szauron hatalmába, talán a númenori birodalom egyik helytartója lehetett egy középföldei gyarmaton. Egy másik Gyűrűlidércnek ismerjük a nevét is. Ő Khamûl (a „sötét keletlakó”). Valószínűleg őt küldik elsőként a Megyébe A Gyűrűk Ura történéseinek elején. Ezen felül a harmadikról tudjuk, hogy az ő neve Morgomir, és hogy ő a Boszorkánykirály tanítványa.^[29]

5.1. A Gyűrűháború kezdete

Szauron ármánykodása és lakóinak mohósága végül Atlantisz sorsára juttatja Númenor szigetét, az emberek valaha volt leghatalmasabb és legdicsőbb országát. Csak a númenoriak töredéke menekülhet a végpusztulásból. A száműzöttek 3320-ban két királyságot hoznak létre Középföldén: délen a hatalmas Gondor, északon a kisebb, de annál fontosabb Arnor alkotja a birodalmat. (Lásd: Függelék, 4. ábra) Egyelőre mindkét tartományt Elendil nagykirály uralja, de fiait, Isildurt és Anáriont Gondorba küldi, hogy ott nevében uralkodjanak.

Szauron – alsóbb istenség, maia lévén – túléli Númenor pusztulását. Bár soha többé nem tud megjelenni vonzó alakban, még egyszer, utoljára, félelmetes, páncélos óriásként testet ölt, és visszatér az általa alapított Mordorba. Ott újra felépíti a Sötét Tornyot, és a Gyűrű segítségével számlálatlanul gyűjti maga köré orkjait valamint a dúnadánokkal ellenséges keletlakó és délföldei szövetségeseit. 3429-ben^[30] Szauron megtámadja Gondort, beveszi Minas Ithilt, és elégeti a Fehér Fát. Isildur nem tudja feltartóztatni a sötét úr rohamát, apjához menekül. Testvére, Anárion azonban megvédi Minas Anort (a későbbi Minas Tirith-t) és Gondor fővárosát, Osgiliathot. Az ostrom során Anárion halálos sebet kap. Elendil és Gil-galad egyesített seregei végül megérkeznek, Mordorig szorítják Szauron hordáit, s a harc már a Sötét Torony alatt folyik.

Szauron maga is beleavatkozik a küzdelembe. Teljes fegyverzetben megjelenik a harcoló felek között. Viadalban legyőzi és megöli Elendilt és Gil-galad tündekirályt. Elendil kardja, a Narsil kettétörik, amikor ura rázuhan a pengére, ám utolsó fia, Isildur a kard csonkját felragadva levágja vele Szauron egyik ujját, és magához veszi az Egy Gyűrűt. Szauron elmúlik, s a Gyűrű-lidérceket elnyeli az árnyék.

A harcokat követően Isildur elköveti A Gyűrűk Ura cselekményét előidéző mitikus vétséget: az Egy Gyűrű hatalmába kerül, és képtelen megsemmisíteni azt a Végzet Katlanában. Miután az újdonsült király elbúcsúzik unokaöccsétől, Meneldiltől, akit hátrahagy Gondor trónján, egy kis sereggel és trónörökösével, Elendurral indul haza Arnorba. A további eseményeket Tolkien – fia, Christopher tanúságtétele szerint – igen alaposan kidolgozta, de végül egyik életében megjelent művébe sem kerültek bele teljes egészében.^[31]

Az Anduin folyó felső folyásánál, Nősziromfölde határánál ork sereg lesi ki Isildur maroknyi csapatát. Az orkok körülveszik és megtámadják a királyt és kíséretét. Elendur kétségbeesetten kéri atyját, használja a hatalom Gyűrűjét az orkok ellen, azonban Isildur kényetlen bevallani, hogy nem tudja, miként lehet a Gyűrűvel irányítani a sötétség erőit. Ezt követően – mivel az orkok ostromzára még nem teljes – egy Ohtar nevű alacsonyabb rangú harcost titkon megszöktetnek, s ő magával viszi a Narsil – a törött kard – darabjait is. (Ezt – mint tudjuk – Elrond őrzi majd Völgyzugolyban és évszázadokkal később újra összekovácsolva küldi vissza Isildur örökösének, Aragornnak.)

Az orkok támadásai egyre hevesebbek. Elendur arra kéri Isildurt, hogy legalább a Gyűrű láthatatlanná tévő erejét hívja segítségül, és meneküljön. Isildur – büszkesége megtörvén – elbúcsúzik fiától, leveszi páncélját, ujjára húzza a Gyűrűt, és láthatatlanul kioson az ostromgyűrűből. De ahogy a BrNK mellett A Gyűrűk Urából és A szilmarilokból is tudott, a Gyűrű „becsapja” Isildurt: az Anduin átúszása közben lecsúszik ujjáról. Isildur láthatóvá válik, és az orkok lenyilazzák.^[32] Sorsválasztása és halála szimbolikus jelentőségű figyelmeztetés: mindenkire hasonló vég vár, aki nem képes legyőzni a hozzá nem méltó mértékű hatalom csábítását.

5.2. A Gyűrű elindul

A Gyűrű sok száz évig elfeledve pihen az Anduin iszapjában, amikor megint egy számos archetipikus elemet magában rejtő esemény történik. Apró nép költözik Nősziromföldére, a későbbi hobbitok elődei. (Kései utódaiktól abban különböznek leginkább, hogy láthatóan kedvelik a vizeket és a hajózást.) Az egyik törzsüket sztúrnak hívják. Két sztúr jóbarát, Szméagol és Déagol egy napon halászni indul. Déagol alámerül, és megpillantja a csillogó Gyűrűt a folyómederben. Felhozza, és hosszan elgyönyörködik benne. Szméagol – arra hivatkozva, hogy születésnapja van – ajándékba követeli tőle a szép arany karikát, de Déagol megtagadja az átadását. (Mind a ketten a hatalmába kerültek már.) Ekkor Szméagol váratlanul megfojtja Déagolt és elveszi tőle a Gyűrűt.^[33] A történet előképe egyértelműen Tolkien egyik legkedvesebb gyermek- és ifjúkori olvasmánya, az ógermán Völsunga saga. Ebben szerepel két fivér, Hreidmar és Fafnir, akik összevesznek a váltságdíjul kapott kincsen, és Fafnir meggyilkolja testvérét, magához véve az egész vagyont, egy elátkozott gyűrűvel egyetemben. Fafnir büntetésből sárkánnyá változik, egy barlangba húzódik, és ott őrzi a kincset, őt pedig egy Sigurd (Siegfried) nevű hérosz fogja elpusztítani, aki ezzel magára veszi a kincsen és a gyűrűn ülő átkot. (Nem nehéz itt fölfedezni A hobbit cselekményének előzményeit sem, de természetesen egyéb mitikus párhuzamok is kiolvashatók, pl. a legkézenfekvőbb: Káin és Ábel története.)^[34]

A mítoszok logikája szerint a gyilkosság vétke (és a Gyűrű hatalma) teljesen eltorzítja Szméagolt: végül a napvilágot is meggyűlöli, és a Köd-hegység barlangjaiba húzódik, hogy egykori kedves kis hobbitból a nyomorult Gollammá váljon. (Az emberi alak elvesztése, az elállatiasodás ismét csak Fafnir történetéből való epizóddal rokon.) Mélyen a föld alatt, a „hegy gyökerénél” talál majd rá Gollamra, és veszi el tőle „Drágaszágát” A hobbit történetében Zsákos Bilbó.

5.3. A Kilenc újból feltűnik

Isildur halála után látszólagos nyugalom köszönt be. Arnor és Gondor egymás szövetségeseiként uralkodik, ám ekkor új, baljós események veszik kezdetüket. Arnorban belviszály üti fel a fejét, és az Északi Királyság három tartományra szakad. Nem sokkal ezt követően új hatalom emelkedik fel északon. A harmadkor 1300. éve körül félelmetes, könyörtelen hódító uralkodó érkezik, akinek a neve sem ismert, csupán „Boszorkányúrként” emlegetik. Később persze kiderül, hogy Szauron éledezik és erősödik: leghűbb kísérői, a Gyűrűlidércek öltöttek ismét testet, és vezetőjük hódító hadvezér álruháját öltötte fel. Angmar néven alapít birodalmat, s innen támadja meg és morzsolja fel a Száműzöttek Északi Királyságának három tartományra szakadt maradványait: Rhudaurt; Cardolant és Arthedaint. Rhudaur elfoglalásakor válik rommá annak fő erődje, A Gyűrűk Ura I. részében is szereplő Amon Shûl. Ennek ostroma, az Északi Királyság felszámolása közben zajlik le az első (sikeres) morgul tőrrel történő támadás. Karsh, egy ifjú cardolani kapitány lesz az áldozata. Karsh a tőrszúrás hatására Gyűrűszolgává aljasul, belőle lesz a Nazgûlok bérgyilkosa, a rettegett Suttogó. (Ez lett volna Frodó sorsa is, de őt végül Völgyzugolyban megmentették.)^[35]

1974-ben egész Arnor elesik, de ekkor Elrond, Earnur (gondori királyfi) és Círdan, a hajóács egyesített felmentő seregei az Etten-szikig üldözik a Nazgûlokat. Suttogó egyébként 1975-ben Angmar ostromakor pusztul el, a Boszorkányurat évszázadok múltán Eowyn és Borbak Trufa ölik meg Minas Tirith ostroma alkalmával, a maradék nyolc Nazgûl pedig az Egy Gyűrű pusztulása után enyészik el mindörökre.

Ám Angmar bukása után a Nazgûlok még nagyon is létezők: a Boszorkányúr mindössze huszonöt esztendeig lappang a csatavesztést követően: 2000-ben a Cirith Ungol hágón át Mordorból lerohanja Minas Ithilt, amit 2002-ben el is foglal – a benne lévő palantírt is zsákmányul ejtve. Minas Ithil ettől kezdve Minas Morgul néven ismeretes.^[36]

2043-ban A Boszorkányúr kihívja a már gondori királyként uralkodó Earnurt, aki csak másodjára, 2050-ben áll kötélnek, és nem is tért vissza a párviadalból. Eltűnése után veszi kezdetét az uralkodó helytartók kora Elesszár király (Aragorn) megjelenéséig és Denethor, az utolsó helytartó haláláig.

5.4. A Gyűrű keresése

Szauron a Gyűrű nélkül már nem tud alakot ölteni. Csupán egyetlen izzó szemként jelenik meg, de ez a forma sem egyértelmű – Tolkien egyik kedvelt stilisztikai eszköze, hogy a félelmetes, embertelen hatalmakat csupán vázlatosan jellemzi külsejükben, teret adva a képzelőerőnek, s ezzel engedve, hogy az olvasó tudatalatti szorongásai kellően nyomasztó szörnyetegeket teremtsenek.

Természetesen Szauronnak – miután A Fehér Tanács kiűzi a Bakacsinerdőből és visszatér Mordorba – az első dolga, hogy a Gyűrűjét felkutassa.^[37] Váratlan segítséget nyer ebben a tervében: ugyanis Gollam – a Gyűrű utáni sóvárgástól vezetve – elvetődik a Hamu-hegységhez, átjut a Cirith Ungolon és a Banyapókon, és behatol Mordor területére. Szauron elfogatja és megkínozza Gollamot. Gollam csaknem mindent elárul neki, legalábbis Zsákos Bilbó nevét, és azt, hogy a Gyűrű jelenlegi birtokosa egy hobbit. Csakhogy Szauron nem tudja, hol laknak a hobbitok. Legutóbbi testet öltése idején a félszerzetek – mint már említettük – Nősziromfölde környékén, az Anduin felső folyásánál laktak. Ezért Szauron ide küldi el a Gyűrű után a Nazgûlokat. (A halhatatlanság – akármi is legyen a forrása – számos előnye mellett hátrányokkal is jár Tolkien szemszögéből. Minden halhatatlan lény – legyen az tünde, ent, vala, maia vagy Gyűrűhordozó – kapcsolata gyengül vagy megszakad a mindennapi valósággal. Egy tökéletes világban ez a kapcsolatvesztés az állandó jelenben élést,^[38] egy tökéletlen világban azonban szükségképpen a múltban vagy a jövőben élést jelenti.) A Nazgûlok hónapokat töltenek a hiábavaló utazással. Ezalatt Frodó és barátai a Megyében időt nyernek a meneküléshez.

Szauront a Gyűrű meglelésében tovább hátráltatja Szarumán árulása. Szarumán maia származása ellenére az egyik legesendőbb karaktere a tolkieni mitológiának: a Gyűrű már anélkül is a hatalmában tartja, hogy valaha látta volna. Szauron megtudja, hogy Szarumán információt szerzett a Gyűrű hollétéről. Vasudvardba küldi a Nazgûlokat, de Szarumán becsapja és tévútra tereli őket. Végül Szarumán szolgájával, kígyónyelvű Grímával való találkozás, és annak kivallatása után indulnak a Gyűrűlidércek a Megye felé, de ekkor Frodóék már úton vannak.

Még egyszer kerül Szauron igen közel a Gyűrű visszaszerzéséhez: a Széltetőn (Amon Shûlnál), ahol Fekete Lovasok rátámadnak a Gyűrűhordozóra, és a Lidércek Ura megsebesíti őt. Ezt követően egy ideig még sikerül a Gyűrű nyomában maradnia, azonban Amon Hen csúcsán terveibe beleavatkozik a váratlan és kiszámíthatatlan emberi tényező: Boromir megkísérli, hogy elvegye Frodótól a Gyűrűt, s a Völgyzugolyban létrejött Gyűrű Szövetsége felbomlik. Szauron és Szarumán rossz irányba küldik orkjaikat. Parth Galen rétjén Boromir – megváltva lelkét korábbi bűnétől – elesik Trufa és Pippin védelmében (itt támadnak az orkok a két helytelen hobbitra, mivel gazdáik nem tájékoztatják őket megfelelő pontossággal a támadás céljáról, csupán azt a feladatot adják nekik, hogy ejtsenek foglyul félszerzeteket).^[39] Arra sem Szarumán, sem Szauron nem számít, hogy a Gyűrűhordozó épp Mordor felé menekül, s Emyn Muil szikláinál Frodó és Samu mellé a korábbi Gyűrűhordozó, Gollam is csatlakozik.

Ettől kezdve Szarumán tulajdonképp elbukott, Szauron pedig hibát-hibára halmoz, kapkod, és teljesen rossz helyeken kutat Gyűrűje után mindaddig, míg saját tornya tőszomszédságában, a Tűz-hegyének Végzet-katlanában az Egy Gyűrű – és vele Szauron minden hatalma és Középfölde minden csodája – végleg megsemmisül.^[40]

A Gyűrűhordozók (az áldozattá vált Gollam kivételével) végül mind Nyugatra mennek, a Kilencek közül még Legolas és Gimli is.^[41] A szövetség utolsó három tagja: Pippin, Trufa és Aragorn Középföldén hal meg.

Ha össze kívánjuk foglalni a Gyűrűk szerepét Középfölde és az egész tolkieni világ sorsában, akkor leghelyesebb, ha Tolkien Mester egyik levelét idézzük, amelyben Ő maga teszi ezt meg a leghatásosabb módon.

„Legfőbb erejük (s ez minden Gyűrű közös jellemzője) abban állt, hogy meggátolták vagy lassították a hanyatlást (azaz a »változást« sajnálatos dolognak tekintették), és megőrizték mindazt, amit környezetük vágyott és szeretett – de legalább annak látszatát – ez motiválta többé-kevésbé a tündéket. Továbbá felerősítették birtoklójuk természetes tulajdonságait – ebben az esetben a »varázserőt« a megrontás és a hatalom iránti vágy motiválta. Végül azonban ezek más erőt is a birtokukban tartottak, olyat, amely sokkal inkább Szaurontól származott… mivelhogy láthatatlanná tették a látható testeket, s láthatóvá az árnyékvilág dolgait.”^[42]

Egy másik levelében így fogalmaz:

„A Gyűrű korunk allegóriájaként értelmezhető, ha úgy tetszik, annak az elkerülhetetlen végzetnek a jelképe, amely mindazokra les, akik hatalommal kísérlik meg legyőzni a gonosz hatalmát. De ez csak azért lehet így, mert minden hatalom – legyen az mágikus vagy mechanikus – hasonlóan működik.”^[43]

Ne feledjük, hogy birtoklásukért két isteni eredetű lény tesz erőfeszítéseket: Szauron mellett Szarumán is megismerésükre, megértésükre tör a Tudás, Uralom, Rend érvényesítése érdekében,^[44] de mind a kettő kudarcot vall. A Három birtokosai: Elrond, Gandalf és Galadriel – bár maguk is varázsgyűrűket őriznek – az Egyet még érinteni sem merik, mert nem akarnak a hatalmába kerülni. Boromir meg sem szerzi, de már elbukik általa. A Legnagyobb Egyet végül a Legkisebbeknek, Bilbónak és Frodónak kell hordoznia.

Ezért lesz A Gyűrűk Ura összetett jelentésű cím. A regény nemcsak Gyűrűkről, hanem Hordozóikról, és azon törekvésükről szól, hogy a Gyűrűk Urává váljanak. De a Gyűrűhordozók csak akkor válhatnak a Gyűrűk Urává, ha leküzdik a hatalom iránti vágyukat.^[45]

Miért törekszik lélekszakadva a két legnagyobb tudású, Szauron és Szarumán minden Gyűrű megszerzésére? Miért kívánja a Fehér Tanács maradéka, Elrond, Galadriel és Gandalf a Gyűrű Szövetsége tekintetében is ellensúlyozni Szauron ördögi rendszerét?^[46] A választ a Gyűrűk számában és a velük kifejezett architektúrában találjuk meg. Celebrimbor és Gil-Galad eredetileg Három Tünde-Gyűrűt és Hét Törp-Gyűrűt szerez meg. Szauron kezében van az Egy és a Kilenc. Mindkét csoport összesen tíz-tíz Gyűrűt birtokol. A 10 tökéletes szám: a pentagram összes (külső és belső) csúcsainak összege, és fölemlítése nem véletlen: mint korábban már jeleztük, Tolkiennek erős késztetése van a szimbólumok matematikai, geometriai kifejezése iránt.^[47] A pentagram szimbolikája pl. Númenor szigetének alakjában és sorsában is megjelenik. A fölfelé mutató hegyű pentagram pozitív jelkép, többek között „a jó célra fölhasznált erők” és a „fehér mágia” szimbóluma”, míg a lefelé mutató hegyű pentagram negatív, a bukást, ill. „a rossz célra fölhasznált erőket, a fekete mágiát” jelképezi.^[48] A Gyűrűk egyik csoportja képviselheti a „jó varázslat”, a másik a „rossz varázslat” erejét. Hatalmuk azonban kétarcú és kiszámíthatatlan, a Gonosz Gyűrűk a Jó képviselői, a Jó Gyűrűk a Gonosz képviselői birtokába kerülhetnek, és erejük eredeti céljaikkal szembefordíthatóvá válik.

Ha azonban valaki minden Gyűrűt megszerez, a két erő egyesül, s a két pentagram által alkotott dekagram jön létre. A dekagram nemcsak tökéletesen szimmetrikus (külső és belső csúcsainak összege húsz, magába foglalja mind a Rosszat, mind a Jót, elforgatása nem változtat irányulásain), s mindezen felül a még tökéletesebb hexagram – a teljes isteni hatalom jelképe – is benne rejtőzik. A dekagram birtoklója mindenhatóvá válik. Így lesz a Gyűrűk által képviselt hatalom matematikailag – és egyben vizuálisan – kifejezhetővé.

Az emberek által képviselt erő – Tolkien felfogása szerint – az Ilúvatar által létrehozott világban az tényező, amely felülkerekedhet még a sorson is. Bár kisebbek és gyengébbek a többieknél, de a hobbitok is emberi lények. Ha az ember árulóvá válik, akkor a Gonosz legfélelmetesebb szövetségese lesz (mint a Kilenc Gyűrűlidérc). De az ember – ha a jó oldalon küzd – a legreményetlenebb helyzetben is győzelmet arathat. A húsz Hatalom-gyűrűn felül a Gyűrűk Ura történetfolyamában még egy Gyűrű szerepel. Említései oly ritkák és mellékesek, hogy csaknem megfeledkezünk róla. Eredetileg Felagund tündekirály adja Barahirnak, ő a fiának Berennek… végül Númenorba kerül, és legvégül Aragorn örökli meg. Külleméről A szilmarilokban Beren és Lúthien históriájában esik szó először:

(…) „Beren szavai büszkén csengtek, s minden tekintet a gyűrűre tapadt, amelyet fölemelt, s ott szikráztak a zöld kövek, amelyeket a noldák még Valinorban csiszoltak. Mert olyan volt a gyűrű, mint két kígyó, s a szemük smaragd, a fejük aranyvirágok koronája alatt találkozott, amelyet az egyik kígyó emelt, a másik éppen bekapni készült: ez volt Finarfin házának jelvénye.”^[49]

Az összefonódó kígyók az öröklét jelképei. A smaragd szintén az örök életet képviseli,^[50] az ókorban és a kora-középkorban gyakran húztak fejedelmi halottak ujjára smaragdokkal díszített aranygyűrűket. Vajon miért hordozza az ember az öröklét jelképét? Nem tudjuk. Csak azt, hogy Ilúvatarnak még van egy Terve velünk. A kétféle módon cselekvő kígyók az emberi természet kétarcúságáról mesélnek: az ember hajlamos a jóra és a gonoszra is, sőt: szabadon (ámbár nem felelősség nélkül) dönthet arról is, melyik utat választja.

Tolkiennél minden más Gyűrű sorsa végül az elmúlás. A Hetet korábban Szauron szerezte meg. Az Egy Gyűrű a Végzet katlanában pusztul el, s vele együtt a Kilenc is megsemmisül.^[51] A Gyűrűhordozók végül mind Nyugatra mennek. Gandalf, Elrond és Galdriel elviszik magukkal a Hármat Középföldéről. De Aragorn – és vele Barahir Gyűrűje – az ember világában marad. Egy Gyűrű Úr lesz Mind felett.

Candler (Jr.), Peter M. Tolkien or Nietzsche, Philology and Nihilism, [unpublished working paper]. Tolkien Gateway (2006) [on-line] elérhető:
http://tolkiengateway.net/wiki/Peter_M._Candler,_Jr (letöltés: 2013. október 11.)

Carpenter, Humphrey: J. R. R. Tolkien élete, Ember a mű mögött. Bp., Ciceró (2001)

Carpenter, Humphrey (edit): The Letters of J. R. R. Tolkien, London, George Allen & Unwin (1981)

Carter, Lin: Imaginary Worlds, The Art of Fantasy. New York, Ballantines Books (1973)

Fejes János: Kozmogónia és theogónia Tolkien mitológiájában. In: Füzessy Tamás, Nagy Andrea, Pődör Dóra dr. (szerk.): J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs. Bp., Magyar Tolkien Társaság, (2012) 37–48. p.

Galuska László Pál: A szimmetria szerepe a tolkieni utópiában. In: Könyv és Nevelés, (2013/2) 77–84. p.

Lewis, Clive Staples: Csűrcsavar levelei, Harmat. Bp. 2008.

Marjai Éva: Sztúr horgász a multidiszciplináris pácban. In: Füzessy Tamás, Nagy Andrea, Pődör Dóra dr. (szerk.): J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs. Bp., Magyar Tolkien Társaság, (2012) 127–138. p.

Pál József, Újvári Edit: Smaragd szócikk. In: Szimbólumtár, Bp., Balassi, (2001) [on-line] elérhető:
http://www.balassikiado.hu/BB/netre/Net_szimbolum/szimbolumszotar.htm#s (letöltés: 2014. január 12.)

Seligmann, Kurt: Mágia és okkultizmus az európai gondolkodásban. Bp., Gondolat (1987)

Szamosi Gertrud: Szubjektum és hatalom diskurzusai A Gyűrűk Urában. In: Füzessy Tamás, Nagy Andrea, Pődör Dóra dr. (szerk.): J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs. Bp., Magyar Tolkien Társaság (2012) 195–208. p.

Tarcsay Tibor: Az átok szerepe Tolkien mitológiájában. In: Füzessy Tamás, Nagy Andrea, Pődör Dóra dr. (szerk.): J. R. R. Tolkien: Fantázia és erkölcs. Bp., Magyar Tolkien Társaság (2012) 219–226. p.

Tolkien, J. R. R.: A Gyűrűk Ura I-III. Bp., Európa (2002)

Tolkien, J. R. R.: A hobbit. Bp., Európa (2011)

Tolkien, J. R. R.: A szilmarilok. Bp., Európa (2008)

Tolkien, J. R. R.: Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről. Bp., Európa (1996)

Tolkien, J. R. R.: Elveszett mesék könyve. Bp., Cartaphilus, (2011)

Zobor László: Az ősminták ereje (doktori értekezés). Bp., Magyar Iparművészeti Egyetem, (2002) [on-line] elérhető:
http://konyvtar2.mome.hu/doktori/ertekezesek/DLAertekezes-ZoborLaszlo-2003.pdf (letöltés: 2012. szeptember 13.)

„Winchester Psalter” or „Psalter of Henry of Blois”, The British Library, BL Cotton MS Nero C IV. [on-line] elérhető:
http://www.bl.uk/manuscripts/FullDisplay.aspx?ref=Cotton_MS_nero_c_iv (letöltés: 2013. szeptember 08.)