Pogány György: Női olvasás a reformkorban és az önkényuralom idején

Slachta Etelka, Kánya Emília olvasmányai, Jósika Júlia nézetei az olvasásról

Jelen dolgozat folytatása a Könyv és Nevelés 2013. 1. számában megjelent írásnak;^[1] két reformkori művelt leány, Slachta Etelka^[2] és Kánya Emília olvasmányait elemzi, érinti a reformkori női olvasás intézményesülését, vagyis taglalja két női olvasókör megalakulását, majd az önkényuralom időszakának megváltozott viszonyait, és Jósika Júlia fiatal leányoknak az olvasmányok megválasztásához adott tanácsait mutatja be.

A reformkori leánynaplók sorában fontos hely illeti meg Slachta Etelka terjedelmes, azonban csak néhány éven át, leány korában, majd fiatalasszonyként még egy ideig vezetett diáriumát. A Napló társadalomtörténeti jelentőségét tárgyaló Gyáni Gábor megfogalmazása szerint az írásmű alapvető forrás a 19. század harmadik-negyedik évtizedében kialakuló új női személyesség és személyiség megismeréséhez, bepillantást enged a self-fashioning kifejezéssel illetett individualizációba, amely az identitás- és imázsteremtés technikai eszköztárának tudatos és szakavatott mozgósítását kívánja és teszi egyúttal lehetővé, vagy – más szavakkal – a feljegyzések a férfiak és nők megváltozott szerepét, illetve egymáshoz fűződő kapcsolatát és a korábbiaktól eltérő viselkedési szabályainak elsajátítását és beidegzését világítják meg.^[3] A művelődéstörténet számára a Naplóban közölt számtalan zenei, színházi és irodalmi apró adalék, illetve a reformkor társasági életére vonatkozó megfigyelés miatt nélkülözhetetlen kútfő. Szűkebb témánk, a női olvasás szempontjából is fontos forrás, ugyanis Etelka számos helyen utal olvasmányaira, és feljegyzéseiből megismerhetővé válik egy érdeklődő, művelt, a kor nagy eszméi iránt lelkesülő reformkori leány olvasottsága és könyves műveltsége.

Slachta Etelka 1821. január 1-jén született a magas rangú hivatalnokként szolgáló, zadjeli, nemesi predikátummal rendelkező Slachta Ferenc és báró Hauer Teréz gyermekeként.^[4] Rajongva szeretett édesapját 1836-ban Budára helyezték a királyi kamara tanácsosaként, a következő évben azonban meghalt. Édesanyjával Pestre költöztek, majd 1838-ban Sopronban telepedtek le. Etelka betegeskedő édesanyjával 1841 nyarát Balatonfüreden töltötte. A füredi nyár két okból is emlékezetes volt számára: a nyaralóhelyen hunyt el özvegy Slachta Ferencné, illetve Etelka itt ismerkedett meg későbbi férjével, a jómódú ügyvéddel, Szekrényessy Józseffel, akivel 1842-ben kötött házasságot. Etelka kilenc gyermeket hozott a világra. 1876. február 20-án hunyt el.

Édesanyjával nem volt felhőtlen a viszonya, részben őt okolta műveltségbeli hiányaiért. Ebben nem volt igaza; több nyelven beszélt, egészen kiváló zenei adottságokkal rendelkezett és figyelemre méltó volt irodalmi műveltsége, vonzó személyiségén túl szellemi adottságai is nagyban hozzájárultak társasági sikereihez. Az tény, hogy édesapja halála után megnehezedett anyagi viszonyok között éltek, és ez nem tette lehetővé Etelka valamennyi társasági és művelődési igényének kielégítését. Magát autodidaktának tartotta. Reménytelenül szerelmes volt Augusz Antalba, Liszt Ferenc barátjába, aki azonban hírei szerint állítólag Rosty Ágnesnek, Eötvös József későbbi hitvesének udvarolt. Etelka egyik feljegyzésében szerelmi kudarcát mostoha sorsával magyarázta: „S ha magamat Ágnessel összevetem? Valóban, mennyire vesztek a hasonlításnál! Ágnes négy évvel fiatalabb, oly bájoló szép – s én? Emellett mindig Pesten lakván alkalma volt a legelső mesterek által műveltetni, a legfényesebb nevelést kapni; holott én magamra vagyok hagyva. Szunnyad bennem elég tehetség, elég talentum, de nem volt, ki azt kifejtené. Magam erejéből lettem az, mi vagyok; tanulám azt, amit tudok. 84 lecke vala mind, mi zongorára tanított, 84 lecke! Így van ez mindenben! Tudományos műveltségemre jó atyám figyelt, igaz; de, hogy folytathatnám ezt most, midőn anyám fukarsága arra kénytet, mindent magamnak varrni? Hol senki még csak egy harisnyát sem foltoz nekem? Miképp maradna nékem elég időm mélyebb stúdiumra, holott a játékszínt mellőzve, estéimet szentelem annak, hogy felületes művelést eszközöljek magamon legalább, hogy csak abban ne maradjak hátra, mire a világ néz!”^[5] Máshol arról ír, hogy keveset olvasott.^[6] Következő levelében a társasági élettől való visszavonulásáról tudósítja udvarlóját, későbbi férjét: „Eddig részint a kölcsönös vizitek, a túlzottságba csapó társasélet, részint anyámnak egzaltációtól féltése, még igen kevés könyvet engedének forgatnom – mostani állapotomban azonban azt tartom a legcélirányosabbnak.”^[7] Etelkát foglalkoztatta az olvasott szöveg befogadásának kérdése; véleménye szerint a puszta olvasással ritkán vagy soha nem tudjuk felfogni minden apró elemében az író mondandóját, ezért „Minden könyv olvasásánál kívánnám, bárcsak annak írójától hallanám azt olvasni!”^[8]

A társasági életben Etelka komoly sikereket aratott. A társalgás egyik állandó témája az irodalom és a zene volt. Udvarlóinak megmutatta könyveit is, az 1840. január 7-ei feljegyzése szerint az egyik gavallér az iránt érdeklődött, megvan-e a Heckenast kiadásában megjelenő almanach, az Emlény friss kötete.^[9] Boldogan mutatta kincsét, amelyet nem sokkal korábban kapott névnapjára.^[10] Más alkalommal Augusz Antal nézte könyvtárát, akinek „igen tetszett”.^[11] Könyvei darabszámáról nincs adat, mindenesetre édesanyja kis könyvszekrényt, almáriumot vett neki.^[12] A könyveket és egyéb olvasnivalókat – újságokat, folyóiratokat – vásárolta, néha ajándékba kapta, ugyanakkor helyenként olvasmányok kölcsönzéséről is szó van a Naplóban. Már fiatalasszonyként sógornőjének adott kölcsön könyveket,^[13] és egyik ismerősének kölcsönözte a Don Quijote francia kiadását Eötvös József Karthauzijáért.^[14]

Etelka nemcsak olvasott; az írás is megkísértette. Mátray Gáborral levelezett és a Regélő közölte egyik, Arckép című elbeszélését. A szemérmes Etelka nem kívánta saját neve alatt közreadni első írását, ezért Ligeti Irma álnéven publikálta a novellát, amely a lapban 1839. július 21-én jelent meg.^[15] Később már saját neve alatt látott napvilágot írása. 1841. június 23-án jegyezte fel: „6-kor keltem, valódi szívdobogással, mely már tegnap is üldözött – mit hozand a mai posta? Nem hihetem – nem nem! S íme! 10-kor jön Regélőm – és novellám. Leírni eme aggódással párult nagy örömet, valóban nem lehet! Oly erősen dobogott szívem, hogy alig volt lélegzetem. Eredeti mű nevem alatt még sose jelent meg.”^[16]

Etelka a magyar mellett németül és franciául beszélt és olvasott. Hogy a magyar könyvek, szövegek olvasása az ő társadalmi köreiben még viszonylag szokatlan jelenség volt, tanúsítja egyik bejegyzése. 1840 augusztusában hajóval utaztak Pestre, és az úton történt, hogy útitársa, „Az egyik pap kérde most, mi van táskámban. ’Könyvek.’ ’Magyar is?’ ’Természetesen.’ S mutatám most az Emlényt s albumaimat is. Magyarul folyt most a beszéd.”^[17] Persze volt nála idegen nyelvű könyv is. Ugyanezen a napon jegyezte fel, hogy a fedélzeten Barthélemy Napoleon en Egypte című művét olvasta. „De most mellém ült egy csinos leányka, ki gyönyörű franciával kérdé, mit olvasok? Udvariasan, de röviden válaszolék, s tovább olvastam.”^[18]

Etelka elsősorban a kor friss magyar nyelvű szépirodalmát olvasta. Az önálló könyvek mellett rendszeresen forgatta az almanachokat, az Emlény mellett az Aurorát^[19] és Mátray Gábor Regélőjét is olvasta, a folyóiratnak egyébként nemcsak olvasója,^[20] de – ahogyan szó volt már róla – munkatársa is volt. A reformkor újságjait is ismerte, így a Pesti Hírlapot, a Jelenkort és a Világot is; igaz, elképzelhető, hogy férje járatta az újságokat, az ismeretükre való utalás fiatalasszony korából maradt fenn. A Honderűre 1843-ban férje fizetett elő Etelkának Emich Gusztáv könyvkereskedésében.^[21]

Etelka olvasmányait gyakran frappánsan jellemezte. Gaál József Bajvívókjáról feljegyzi: „üres, unalmas história! Ha egy ily író új eszmét, új fordulatot s szövevényt nem tud, csak históriához folyamodik, s azt hiszi, egy ily elferdített félig história, félig koholt mű érdekes leend.”^[22] Ha csalódott egy író új művében, nem rejti véka alá véleményét: „Aztán Kováts [Pál] vígjátékát olvasnám: Az örökség. Nem ér semmit, oly erővel előhurcolt szövevény, semmi karakter, semmi elméncség. Ily rossz mű meglepett Kovátstól.”^[23] Kuthy Lajosért viszont rajong: „Én Kuthy Lajostól A balítéleteket olvasám – mily remekmű! Mennyire vannak életből merítve a képek! Érzem, én olyan tudnék lenni, mint ama Szenczyné! S ezen virágdús stíl! S mennyire ráz meg a szenvedélyek ezen ragadó folyama!”^[24] Az író csodát művelt, hiszen lehetővé tette Etelka számára a feltétel nélküli azonosulást és elragadtatást. A kortársak közül olvasta Fáy Andrást,^[25] Kisfaludy Sándor verseit,^[26] Jósika Miklós közelebbről nem meghatározható művét – az írás hatását tanúsítja bejegyzése: „mily tömöttség, könnyedség, virágzás az előadásban, mily mély emberismeret s tapintat a beljegyek felfogásában, mily hasonló ezen Eszti Marihoz. Boldogíthatna engem egy ily Erkelyi!” – sóhajt fel a szerelemre vágyó fiatal lány.^[27] Eötvös Józseftől A Karthauzit ismerte.^[28]

A reformkorban népszerű olvasmányok voltak az útirajzok, Pulszky Ferenctől az Úti vázlatokat forgatta. Az írás a Budapesti Árvízkönyvben jelent meg, így valószínűleg az antológia többi írását is olvasta.^[29] Mednyánszky Alajos nevű szerző Sopronban kiadott kétnyelvű verseskönyvét 1841-ben kapta ajándékba.^[30]

A régebbi magyar irodalomból egyedül Csokonai Vitéz Mihály ismeretének lehet nyomát találni egyik levelében.^[31] A külföldi irodalom olvasásáról több adalék található a Naplóban. Franz Ignaz Castelli osztrák kortárs drámaíró kötetét 1843-ban kapta férjétől.^[32] A német klasszikusok közül ismerte valamennyire Goethét és Schillert,^[33] utóbbi szerzőnek olvasta egyik darabját, pontosabban Carlo Gozzi Turandot című drámájának Schiller általi átdolgozását, melyet Bécsben vásárolt.^[34] A francia szerzők közül a korábban említett Barthélemy Napoleon en Egypte című művön kívül Chateaubriandtól a Renet olvasta, az író 1802-ben kiadott ifjúkori műve nem bűvölte el: „én azt hívém, regény lesz belőle, de csak karakterrajz.”^[35] Az író egy másik, Atala című művét viszont „remekműként” említi.^[36] Angolul nem tudott, de valami szerény ismeretei voltak az angol regényirodalomról és költészetről. Az egyik hajóútján egy angol fiatalemberrel ismerkedett meg, akivel franciául társalgott, többek között Walter Scottról és Edgar Bulwer-Lyttonról.^[37] Vendégségben felismeri Byron egyik kötetét:
„…az íróasztal rakva könyvekkel s a gyönyörű egykötetű Byronnal.”^[38]

Etelka a reformkorban írta Naplóját, a kor nagy eszméi láthatóan őt is magával ragadták. Rajong Wesselényi Miklós személyéért és munkásságáért. 1840 májusában levelet írt a bárónak, amit végül nem küldött el, de Naplójában megörökítette a szöveget. Ebben írta: szerencsés volt a Balítéletekrőlt olvasni, „s pedig ennek minden sorát a legnagyobb lelkesedéssel, engedje neki, hogy egyike legyen a legelsőknek, ki abbeli őszinte, tiszta szívből fakadt örömét a bárónak kifejezze.”^[39] Széchenyi Istvánnal személyesen is találkozott néhány alkalommal, feljegyezte, hogy a gróf emlékezett nevére, és mint írónőt említette. Amikor Etelka nagy zavarában irult-pirult, Széchenyi „Részvéttel, érdekkel nyugtatá szemeit rajtam, s többé nemigen elfordítá, mintha megköszönni akarná jóakaratom, s a szegény, útmutató nélkül világba taszított, tán nem talentum nélküli hiányt [sic! inkább leányt] serkenteni, buzdítani nagyobb, nemesebb tettekre!”^[40] Egy másik alkalommal is találkozott Széchenyivel, aki az akkoriban megjelenő A Kelet népéről beszél: „Könyvéről mondá, hogy valódi darázsfészekbe nyúlt, s kéri elnézésem, ha azt talán olvasni találnám.”^[41] A kötetet végül Etelka Szekrényessy Józseftől kapta meg; udvarlója, későbbi férje egyébként Széchenyi közeli munkatársa volt.^[42] A Kelet népét Etelka 1842. március 23-án kezdte olvasni.^[43] A Széchenyi-Kossuth vitában egyértelműen Széchenyi mellé állt. A két politikus polémiája a napilapokban is követhető volt, és az 1843-as bejegyzés tanúsága szerint Etelka érdeklődését is felkeltette: „Este Józsimmal Kossuth válaszait Széchenyinek olvasám fel. De mint tudja a szavak értelmét elcsavarni ez átkozott ember! Majdnem magamnak jött kedvem rá felelni! S aztán mily nemes színt tud magára ölteni – ezzel aztán persze megnyeri az ifjúságot, s magam is, ha Széchenyi cikkét nem olvasom, esküdni mernék, hogy Kossuthnak van igaza.”^[44] Szekrényessy egyébként elküldte Etelkának A Kelet népe ellen publikált egyik vitairatot, Pongrácz Lajostól A Kelet népe felnyitotta szemeit egy nyugotfinak című pamfletet.^[45] A temperamentumos Etelkát néha felbosszantották olvasmányai, erre utal egyik bejegyzése: „A mai Pesti Hírlapban oly zöldeket ír Vahot, hogy valóban kedvem kerekedett rá válaszolni – tán meg is teszem, ha ily víg maradok.”^[46]

Etelka ismerte udvarlója, későbbi férje írásait. Szekrényessy József (1811–1877) pesti ügyvéd volt, Széchenyi István gróf korábbi joggyakornoka, a Nemzeti Casino és a Pesti Lovaregylet titkára. A reformkor és Széchenyi eszméinek híveként maga is forgatta a tollat, színdarabokat írt, illetve két várospolitikai, közéleti kérdéseket taglaló kötete is napvilágot látott. Etelka mindezekre tekintettel egyik levelében „íróként” emlegette, ami ellen udvarlója tiltakozott: „ez engem nem illet”. ^[47]

Az ifjú hölgy Naplójában kevés utalás található hitéleti kérdésekre. Katolikus vallását gyakorolta, rendszeresen járt misére és gyakran gyónt, illetve áldozott, de felekezeti kérdések nem igazán foglalkoztatták. Vőlegénye, későbbi férje református volt; a katolikus klérus igyekezett meggyőzni döntése helytelenségéről, de a prépost érvelése inkább sértette Etelkát: „Lelkemre! Látni lehetett, hogy igen fájt néki meggyőződésem – és főleg sértett engem az, hogy ő át nem látta mondalmaim igazságát.”^[48] A Szentírás olvasására egy utalás található; megkockáztatható az állítás, miszerint az Újszövetséget inkább irodalmi műként olvasta: „Francia evangéliumot olvasok most naponként, ugyan nincs semmi fenségesebb, semmi szebb, mint Isten igéje. De így előadva. A német evangélium rettentő stílusa miatt inkább elijeszt, mint vonz. Ma is a menet alatt a passiót olvasván, nem tarthatám vissza könnyűimet.”^[49] Albach József ferences hitszónok eredetileg németül napvilágot látott imakönyvét elajándékozta egyik ismerősének, mert – mint írta – „úgyis magyar fordítást akarván szerezni magamnak.”^[50] A Szent hangzatok című, vágyott magyar nyelvű kiadást Szekrényessy ajándékozta Etelkának.^[51]

Praktikus ismereteket tartalmazó könyv használatára egy esetben akad példa a Naplóban. Fiatalasszony korában szorgalmasan lapozgatott egy életviteli tanácsokat tartalmazó „dieteticai” könyvecskét, nyilván a háztartás vezetésével bajlódó ifjú feleség érezte szükségét az útmutató használatának.^[52]

Összefoglalva Slachta Etelka olvasmányait, a következő megállapításokat tehetjük. Etelka elsősorban az új magyar irodalmat olvasta, a világirodalom meglehetősen háttérbe szorult a hazai szerzők mögött. Igaz, külföldi írók színdarabjainak megnézésére számos utalás található a Naplóban, ezen drámák ismerete árnyalhatja a fenti megállapítást. Az előadóművészetek – színház, opera, hangverseny – résztvevőjeként megismert művek feldolgozása azonban nem ennek az írásnak a feladata. A klasszikusokat vagy a régebbi korok irodalmát sem igazán vette kézbe, viszont a reformkor közéleti kérdései érzékelhetően foglalkoztatták, olvasta Wesselényit, Széchenyit, határozott véleménye volt a Széchenyi-Kossuth vitában, és tevékeny szerepet vállalt a Ferenczy István Mátyás-emlékművének felállítását szorgalmazó mozgalomban, Etelka gyűjtött ismerősei körében és maga is adományozott a szobor felállítására.^[53] Széchenyivel levelezett, és találkozott is a gróffal, sőt Etelka részvényesként részt vett a reformer főúrral együtt a Sopron-Vasi Szederegylet munkájában.^[54]

Kánya Emília^[55] néhány évvel fiatalabb volt Slachta Etelkánál, és eltérő társadalmi státusú családból származott. Különbség kettejük között az is, hogy Emília későbbi életében professzionális olvasó, az első magyar szerkesztőnő lett, akinek több könyve napvilágot látott. Etelkával szemben neki megadta a sors, hogy nevelését rajongva szeretett édesapja, a pesti evangélikus gimnázium tanára irányította. Kánya Pál^[56] művelt, a tudományokkal foglalkozó férfiú volt, gyermekeit gondos nevelésben részesítette. „A mi családunkban és még jó sok családnál már akkor is nagy súlyt fektettek arra, hogy a leánykák tudjanak valamit, hogy alapos műveltséget nyerjenek. Erre nagyobb szükségünk van, mint a vagyonra, mint az állásra” – emlékezett vissza évtizedekkel később neveltetésére.^[57] A pesti evangélikus értelmiségi kör meglehetősen toleráns volt felekezeti kérdésekben, a Kánya-család baráti, ismerősi körében akadtak más felekezetű személyek, és Emília második férje, Szegfi Mór eredetileg izraelita vallású volt.

Kánya Emília ugyan vezetett Naplót, azonban férjhez menése előtt édesanyja tanácsára megsemmisítette, így idős korában írni kezdett memoárjai alapján lehet csak rekonstruálni olvasmányait. A forrás természetéből következik, hogy nem annyira részletes és megbízható, mint egy rendszeres napi feljegyzés. Mindenesetre számtalan utalás található a szövegben az olvasásról és az olvasmányokról, ezek alapján vázolható szellemi portréja.

A szülői ház valódi értelmiségi otthon volt. Kánya Pál a pesti evangélikus gyülekezet megbecsült és fontos tagja volt, akinek házában a korabeli, többnyire evangélikus vallású tudósok, írók rendszeresen megfordultak. Rendszeres látogatója volt otthonuknak Székács József lelkész, író, Markusovszky Lajos, a későbbi orvosprofesszor, Tavassy Lajos tanár, pedagógiai szakíró, Vajda Péter költő, Brassai Sámuel, a sokoldalú tudós, Barabás Miklós festőművész, Ballagi Mór nyelvész, Horárik János, katolikus pap, aki később áttért az evangélikus hitre és a vegyes házasság melletti vitairatokat írt, Barsi József katolikus pap, statisztikus, a szabadságharc bukása után hosszú évekig olmützi fogoly, Pákh Mihály evangélikus püspök és fia, Pákh Albert író, Emília titkos szerelme. Ebben az inspiráló és szorosan összetartó közegben formálódott Kánya Emília személyisége. Visszaemlékezése szerint gyakran kapott könyveket szüleitől.^[58] A kor ifjúsági olvasmányai sorában megvoltak Emíliának a maga korában hallatlanul népszerű Christoph von Schmid (1768–1854) kötetei. A szentimentális történetek oly nagy hatással voltak rá, hogy elképzelte: ő is árva, szüleinek nem igazi gyermeke. Édesanyja alig tudta megvigasztalni zokogó leányát.^[59] De nemcsak szépirodalmat, ifjúsági könyveket olvasott. Édesapjától 13 éves korában kapta Friedrich Nösselt háromkötetes világtörténelmét. A történelem volt egyik kedvenc szakterülete évtizedekkel később is, nyomon követte a történeti irodalmat, érzékelte a történettudományban kibontakozott fejlődést, ezért csodálkozott, amikor megtudta, hogy egyik unokája iskolájában változatlanul használják a könyvet és „a jó nyárspolgári érzésű és politikailag nagyon jámbor Nösselt Frigyest, nyugodjék békében – nem helyezték már végképp megérdemelt nyugalomba.”^[60] Emília a német evangélikus leányiskola növendéke volt, az intézményben hangsúlyosabban tanították a német irodalmat a magyarnál. Visszaemlékezése szerint leány korában „Elenyésző kisebbségben támadt szép magyar költemény, de ami volt, azt forró szívvel tettük magunkévá.”^[61] A reformkori magyarosodó szellemi élet tehát elérte Emíliát is. A kislányt ért hatások sorában az első hely a családot és a szülők baráti társaságát illeti. Emília gyermek- és ifjúkora szinte burokban telt el. „Akárhogy gondolkodjam is, nem találok emlékeimben műveletlen emberekkel való közelséget”– jegyezte fel.^[62] A téli estéket hetente egyszer egy ismerős családdal felolvasásokkal töltötték.^[63]

A leányiskola elvégzése után nem fejeződött be Emília neveltetése. Komolyan kellett foglalkoznia zenével, zongorázni és énekelni tanult, rajzolt és festett, valamint Székács Józseftől, a későbbi evangélikus püspöktől vett magyar nyelv- és irodalom órákat, és elkezdett angolul is tanulni.^[64] „Édes jó atyám, mint rendkívül művelt, széles látókörű és tudós ember, a leányától is megkövetelte az alapos tudást, és szívesen hozott még áldozatokat is, csak hogy szívünk, lelkünk nemes úton-módon képeztessék” – emlékezett édesapjára.^[65] Apja egyik magántanítványa az Emíliával egyidős gróf Kendeffy Katinka, a későbbi gróf Andrássy Gyuláné volt, akivel együtt olvasták a magyar, német és francia könyveket, meséket, elbeszéléseket és a verseket hangosan szavalták egymásnak.^[66]

Kamaszkorában Pákh Albert, titkos szerelme irányította olvasását és látta el olvasmányokkal. Petőfi diákkori barátja hozta neki a legújabb magyar könyveket, de együtt olvasták és élvezték Victor Hugo verseit, Dickens örökszép köteteit. Az angol Bulwer-Lytton regényeit Emília egyedül forgatta. Schwindt Károly festőművész családjánál „elosztott szerepekkel olvastunk fel Schiller- és Goethe-féle drámákat.”^[67] A francia irodalomból Staël asszony
(1766–1817) Corinne ou l’Italie című, 1807-ben megjelent híres regényét tanulmányozta ekkoriban.

Pákh Albert révén ismerkedett meg egy kiránduláson Petőfivel, akinek verseit addigra már ismerte, ezért nagy várakozással fordult a költőhöz. A személyes találkozás azonban csalódást okozott Emíliának, Petőfi udvariatlan volt, kelletlen, rosszkedvű és láthatóan nem örült a megismerkedésnek. Pár hét múlva azonban mintegy engesztelésül egy költeményt küldött Emíliának. A költővel 1848-ban azután néhányszor találkozott, és Szendrey Júliával később évekig kapcsolatban volt: Júlia munkatársa lett az Emília szerkesztette Családi Körnek.^[68] Ebben az időszakban fedezte fel Jókai Mórt is.^[69]

Emília olvasmányai között ismeretterjesztő munkák is voltak. A földrajz határozottan érdekelte, egyébként édesapja Népszerű földrajzi oktatás című, 1847-ben megjelent könyvének tartalomjegyzékét, de inkább mutatóját ő készítette Pákh Alberttel.^[70] Visszaemlékezésében írja nagylánykoráról: „Folytattam a zongorázást, gyakoroltam magam a nyelvekben, a szépirodalmi olvasmányokon kívül nagyon szerettem a komolyabb termékeit a tudományos életnek, és el is olvastam mindent, ami csak hozzám juthatott. Ez időben kivált a magyar irodalom jobb termékeit tettem magamévá, de azért rajongtam Humboldt utazásai iránt is, és épp úgy mindenért, ami szép volt és nem köznapi.”^[71] Humboldt beszámolóit az 1850-es években is lapozgatta, az útleírások pedig öregkorában is kedvelt olvasmányai voltak.^[72]

Emília boldog leánykora 1847. szeptember 8-án zárult le. Akkor kötött házasságot Gottfried Feldingerrel. A fiatalembert nem szerette, édesanyja kívánságának tett eleget azzal, hogy nőül ment az egyébként művelt, irodalommal és zenével is foglalkozó, nagyon gazdag családból származó, önálló életre viszont szinte képtelen, erősen látássérült Feldingerhez. Hogy elfogadta a házasságot, azt részben neveltetésével, részben olvasmányaival magyarázta: „…tán a sok, nagyrészt német olvasmány is fejlesztette szubtilis érzékenységemet és gyengítette lelkierőmet. Ha több önálló akaratot tudok kifejteni, ha lett volna bátorságom érvényre hozni belső érzéseimet, ha nem tartom legelső és legszentebb kötelességemnek alávetni magamat majdnem szó nélkül a felsőbb, a szülei akaratnak – oh, minő más fordulatot vehetett volna fiatal életem! De hát nem fejlesztették ki bennem az ént, azért lettem majdnem játékszere más akaratának, egyéniség nélkül, csak megszokott engedelmességből!”^[73] A házasság évei alatt azonban fokozatosan vált önálló, dönteni tudó személyiséggé, és vállalta a korban még egyáltalán nem megszokott válást is függetlensége visszaszerzéséért.

Az ifjú pár Temesváron, Feldinger szüleinél telepedett le. Emília napi öt-hat órát olvasott fel férjének,^[74] ideje további részében zenélt és olvasott. „Végigolvastam a temesvári kölcsönkönyvtár majdnem minden könyvét (a regényekkel hamarabb végeztem, de Lamartine történelmi munkái elragadtak, Victor Hugo drámái nemkülönben), úgyhogy a selejtesebb irodalom nem vésődött be a lelkembe.”^[75] 1848-ban Pesten éltek, novemberben a városban született kislánya. Ezekben a hónapokban is rendszeresen olvasott, például Goethe Wilhelm Meisterjét.^[76] 1849 januárjában elmenekültek Pestről, életük hányattatásokkal teli korszaka kezdődött. A szabadságharc bukása után ismét Temesváron, apósa házában éltek, ahol folytatta angol tanulmányait, esténként angol költők verseiben mélyedt el.^[77] 1850-ben született Béla nevű kisfia. Mivel a háztartással nem kellett bajlódnia, Emília a gyermeknevelés mellett minden szabad idejét a zenének és az irodalomnak szentelhette. Amikor egyik testvére meglátogatta Temesváron, együtt olvasták Lamartine történelmi munkáit, amelyekből kivonatokat is készített. De ekkori irodalmi élményei közé tartozott Lessing,^[78] Goethe, Jean Paul,^[79] Vogt,^[80] Moleschott,^[81] Victor Hugo.^[82]

1851-ben férje kezdeményezésére indították meg az Euphrosine című, német nyelvű lapot. Az újság heti két alkalommal látott napvilágot, összesen ötven száma jelent meg. Euphrosine, azaz Derű volt a periodikum címe, alcíme szerint „Felvidító lapok a művészet, irodalom, közhasznú beszélgetés, hazai hírek, humor, a szellemi és társasélet köréből.”^[83] A lapot hivatalosan Feldinger szerkesztette, a valóságban azonban Kánya Emília, mert férje rossz szeme miatt képtelen volt a nagy mennyiségű kézirat olvasására. Ő levelezett az írókkal; a lap hazai munkatársai közé tartozott Pákh Albert, Falk Miksa, Tavassy Lajos, valamint édesapja, Kánya Pál is. Az újságban sok német és osztrák szerző is publikált, így Franz Ignaz Castelli (1781–1862) osztrák költő, színműíró, Cajetano Cerry 1826–1899) osztrák költő, író, Friderich Hebbel (1813–1863) német író, Johann Nepomuk Vogl (1802–1866) osztrák író, Wouwerman (?-?) grazi író.^[84] Emília leánykori olvasmányai, megszerzett műveltsége ekkor vált a gyakorlatban is használható hasznos tudássá. A lap ráfizetéses volt, június 21-ei keltezéssel készült el utolsó száma, de a szerkesztésben szerzett gyakorlat, az írókkal való munkatársi kapcsolat majd Kánya Emília önálló lapjánál, a Családi Körnél kamatozik néhány év múlva.

A család 1852-ben költözött Pestre. Emília külső munkatársa lett a Temeswarer Zeitungnak, pesti levelek írására vállalkozott.^[85] Bár 1852-ben megszületett harmadik gyermeke, írói pályafutása éppen ezekben az években kezdett kibontakozni: a temesvári újság mellett egy berlini és egy hamburgi lap is közölt tőle „egypár gyenge beszélyt”.^[86] A három gyerek és az írás mellett jutott ideje olvasásra is. Ezekről az évekről írja emlékiratában: „De annál többet olvastam. Gutzkow:^[87] Ritter des Geistes, Moleschott: Kreislauf des Lebens, Rousseau Emiljét, a Confessionst, Vogt, Boz^[88][műveit], és Shakespeare-t, akit ifjabb koromban nem tudtam élvezni, mert drasztikus vonásai sértették túl gyenge lelkemet. Sokat olvastam, talán válogatás nélkül, de nagy élvezettel, és lelkem gyakran talált megnyugvást a nagy teremtések [alkotások] szépségében.”^[89] Emília természettudományos érdeklődése a későbbi években is megfigyelhető, 1854-ben olvasta Justus von Liebig (1803–1873) német kémikus, a szerves kémia megalkotója 1844-ben publikált Kémiai levelek című művét. Az írást vitatta Jacobus Moleschott. „Eleinte hidegen hagyott Moleschott higgadt, nyugodt irálya, de később megkapta lelkemet a meggyőző, átlátszó világosság, mely érveléseiből kiáradt. Az utolsó öt levél pedig egészen elragadott meggyőző szépségei által. Ez nem a tudákosságba burkolt érthetetlenség, ez a világosság, az igazi tudás, malasztja a feltörekvő lelkeknek, és nem ássa alá a költészetet, mint azt sokan híresztelték az Erő és Anyag kérdéseinek megvitatásánál” – jegyezte fel később.^[90]

Emília házassága végképp megromlott az 1850-es évek közepére. A házaspár 1857-től külön élt, és megindították a válópert. A válást három évvel később, 1860-ben mondták ki. Kánya Emíliának kereső foglalkozás után kellett nézni. Az egzisztenciális válság fenyegette asszonynak régi barátja, Pákh Albert javasolta egy női lap megindítását. Rövid habozás után elfogadta a javaslatot, és megkezdte a lap, a Családi Kör engedélyezésének intézését. Így jelent meg 1860. október 14-én az új női folyóirat, és lett Kánya Emília az első magyar szerkesztőnő, sőt, az egész Monarchiában is az első női szerkesztő.^[91] A kedvére olvasó, roppant művelt leányból, majd fiatal asszonyból professzionális olvasó és író lett.

Kánya Emília olvasmányait összegezve megállapítható, hogy az változatos, helyenként csapongónak tűnik. Többnyire német nyelvű műveket olvasott fiatal korában, de figyelemmel kísérte a francia irodalmat és hatással volt rá a reformkori magyar irodalom. A korabeli átlagos női olvasók közül kitűnt az ismeretterjesztő könyvek olvasásában, nemcsak a történelem érdekelte, de az útleírások is és – vitathatatlanul szokatlan módon – a természettudományok fejlődésével is megpróbált lépést tartani. Leány korában, majd fiatal asszonyként felhalmozott és megszerzett műveltsége később szerkesztőként kamatozott bőségesen. Személyisége formálásában az irodalom, az olvasás szerepével tisztában volt, ahogyan leánykori önállótlanságát részben az irodalomnak, a könyveknek tulajdonította, úgy ­jellemének későbbi megszilárdulását is (részben) olvasmányaival magyarázta:
„Sok erőt és még több élvezetet köszönök én az irodalomnak, ennek a mélységes kincsesbányának, amelyet fájdalom mégsem tehettem annyira magamévá, amint azt rajongva szerettem volna.”^[92]

Jósika Júlia is utalt később tárgyalandó művében arra a lehetőségre, hogy olvasókört vagy kölcsönkönyvtárat lehet alapítani, és ezen az úton is könyvekhez lehet jutni. A temesvári kölcsönkönyvtárról Kánya Emília is megemlékezett. Olvasókörök, kaszinók a reformkorban szép számmal alakultak, szórványosan arra is lehet példát találni, hogy nők hoztak létre valamilyen egyesületet a közös olvasás elősegítésére. Az Erdélyi Híradó 1839. december 26-ai és a Nemzeti Újság 1840. január 8-ai száma adott hírt a kolozsvári „főasszonyságok olvasótársaságáról.”^[93] Az olvasótársaság célja az volt, hogy a „honin kívül minden míveltebb nyelveken írt,’ s tagjai ízlése szerint választandó olly könyveket gyűjteni, mellyek által tagjainak hasznos ’s gyönyörködtető időtöltést szerezzen, ’s az asszonyi nem számára kívántató jobb könyvek ismeretét terjessze.”^[94] Az olvasótársaság tehát idegen nyelvű könyvek beszerzését, olvasását tűzte célul maga elé. A források elégtelen volta nem teszi lehetővé annak a kérdésnek eldöntését, hogy az olvasótársaság azonos-e a Malom Luise (1821–1847) kolozsvári költőnő, az angol irodalom rajongója – Naplóit is angol nyelven írta, Bulwer-Lytton egyik regényét magyarra fordította – által létrehozott Reading Clubbal.^[95] Az évi tagdíj 10 pengő volt, az ünnepeket kivéve naponként 3-5 óráig bonyolították le a kölcsönzéseket. Helyben, vagyis Kolozsvárra egy könyvet, vidékre három könyvet lehetett egyszerre kölcsönözni, helyben egy, vidékre pedig három hónapig. A korabeli újságtudósítások szerint az olvasótársaságnak több mint 60 tagja volt és mintegy 700 kötetet birtokolt.^[96]

1844-ben Tordán alakult „olvasó nőegylet”^[97] Gróf Thoroczkay Miklósné elnöklete alatt, célja a magyar irodalom és művészet pártolása, a hazafias irányú műveltség emelése és jótékonyság gyakorlása volt.^[98] Orbán Balázs tudósítása szerint 3000 kötetes könyvtárral rendelkezett az olvasó társaság. 1871-ben az alapszabályok a következők voltak: „az olvasás és művelődés terjesztése minden irányban, de csak magyar nyelven”, tagja „csak nő lehet”, a tagdíj évi 3 forint. A kolozsvári egyesülettel ellentétben a tordai kizárólag a magyar nyelvű műveket gyűjtötte és szolgáltatta. Gróf Thoroczkay Miklósné halála után 1851-ben Puhl Ignácné lett az elnök, akinek sikerült elérni, hogy az osztrák hatóságok megerősítették működését; igaz, az önkényuralom idején gyűléseiket csak hivatalos személy jelenlétében tarthatták meg. Jelentőségét, hazafias szellemű munkáját Orbán Balázs szép szavakkal méltatta: az egylet „Torda város egyik legáldásosabban ható culturális intézménye, mely a fiatal nemzedék műveltségének és hazafiságának leghathatósabb ápoldája, mely a szivet és érzelmet nemesítő anyák által csepegteti a fiatal nemzedékbe a szellemi életnek malasztját s az által a társadalomnak erkölcsi színvonalát eszményi színvonalra emeli, mert a férfiakat jókká, nemesekké, hazafiasokká csak a nők tehetik, mert csak emelkedett lelkületű anyák tudják fiaikat hősökké és hazaszerető polgárokká növelni.”^[99]

Az olvasóegylet még 1885-ben is működött, akkor 104 tagja volt, a jegyző kivételével – aki férfi volt – csak nők. 1885-ben 150 forintot fordítottak kizárólag magyar nyelvű könyvek beszerzésére. A gyűjtemény szekrényekben kapott helyet a könyvtárnok, Csongvay Domokosné szül. Ágoston Irma lakásán. Kölcsönözni naponként de. 9–12, szombatonként 9–16 óra között lehetett. A kölcsönzési határidő helybelieknek 21, vidékieknek 28 nap. „A könyvtárban jelenleg 3134 kötet van, túlnyomólag versek, színművek, regények (a magyar regények csaknem teljes számban); irodalomtörténeti, utazási s politikai történeti művek szép számmal sőt 19 gyermekkönyv is, mind magyar nyelven s legalább az utóbbiak elég jól megválogatva” – foglalta össze a gyűjtemény legfontosabb adatait a korabeli könyvtárstatisztika.^[100] A tordai női olvasóegylet több évtizedes működése jól példázza a reformkori eszmék továbbélését az önkényuralom, sőt a dualizmus korában is.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukása után kezdődő önkényuralom a női művelődés területén is új korszakot jelentett. A hölgyek kivették részüket a forradalomból, többeket közülük megtorlással sújtott a győztes hatalom, illetve a bebörtönzött, netán kivégzett férfiak helyett rájuk hárult a család fenntartása. Vagyis a nők észrevehető számban kezdtek olyan pozíciókat is elfoglalni a társadalomban, amelyre a reformkorban nem, vagy csak egészen különleges esetekben került sor. A szellemi életben, így az irodalomban is megjelentek és közülük többen már nem fogadták el korábbi időszakban nekik kiosztott szerepet. A lapok, folyóiratok munkatársai között növekvő számban voltak jelen, több női lap indult az 1850-es években és az 1860-as évektől immár lapszerkesztő nőkkel is találkozhatott a korabeli olvasó (Kánya Emília, Vachott Sándorné). Mindezek a fejlemények módosítottak a női olvasással kapcsolatos véleményeken, a kérdésről véleményt mondók többsége összekapcsolta a női olvasást a polgárosodással és a nemzeti kultúra támogatásával.

A nemzeti irodalom olvasása többek vélekedésében a női kötelezettségek között jelent meg a korban. Mikó Imre 1860-ban Nőink hivatása című cikkében^[101] a magyar nyelv és irodalom pártolását a negyedik női kötelességként sorolja fel: „Hazám leányai: Gyúljon föl bennetek e részben is honleányi kötelességtök tiszta tudata, tündököljék nemes példátok e téren is; szeressétek, ápoljátok nemzeti irodalmunkat, ismerjétek meg és becsüljétek hazai íróinkat, ösztönözzétek őket jóváhagyástokkal, serkentségek [sic! serkentsétek?] elismeréstökkel, hívjátok meg köreitökbe, nyissátok meg termeitöket előttök, hiszen csak így találhatják el ízléstöket, így ismerhetik meg gondolkodásmódotokat, eszmekörötökbe így találhatják belé magukat; ez egyedüli mód az, melyen saját nyelvünkön is kedvünk szerint való és elegendő olvasmányt fog a magyar irodalom rövid idő alatt előállíthatni.” Kemény Zsigmond az 1850-es években a polgárosodásért emeli fel szavát és célként fogalmazza meg: „A magyar nyelvű olvasóközönséget magyar könyvek olvasásához szoktatni.”^[102] A magyar olvasóközönség bővítésében pedig nélkülözhetetlen a női olvasás körének tágítása, de olyan művekre van ehhez szükség, amelyeket „ne csak honfiságból vásároljanak meg, hanem kíváncsiságból és tudvágyból el is olvassanak”.^[103] Hasonló felismerésre jutott Vajda János is^[104] az általa szerkesztett Nővilág című lapban 1858-ban. Vajda egyébként óvta a nőket a szépirodalom túlzott olvasásától, egy 1862-ben publikált írásában nemzeti érdekből is fontosabbnak ítélte a női közönség számára a „közhasznú”, vagyis ismeretterjesztő művek olvasását: „Vers és novella, novella és vers özönli el a folyóiratokat, könyveket, naptárakat, évkönyveket és pedig milyen novellák és milyen versek! Hiszen a jóbul is megárt a sok, hát még az emészthetetlen kotyvalékból.”^[105]

A kor életvezetési tanácsadó könyvei is érintették az olvasás kérdését. Ezek közül kiemelkedett Jósika Júlia kötete.^[106] Az olvasást elsősorban az általános műveltség megszerzése miatt tartja fontosnak, „minden embernek olvasni kell, ha nem akarja az egész művelt világ rosszallását magára vonni.”^[107] Ma már mindenhol van könyv, nem úgy, mint régen, amikor a családoknál legfeljebb Biblia, naptár vagy imakönyv volt – írja. Hogy gazdagabbak, megelégedettebbek, boldogabbak vagyunk-e, mióta annyit olvasunk? – ez jogos kérdés, de nem foglalkozik vele, elég annyit megállapítani, hogy bizonyos olvasottság nemcsak szükséges, hanem kikerülhetetlen, ha az általános műveltséggel s szellemi műveltséggel lépést akarunk tartani. Vagyis létszükséglet az olvasás – állapítja meg.^[108] Az olvasás azonban kellemes, hasznos és olcsó tevékenység is. Kellemes, mert semmi sem űzi el az időt oly gyorsan, mint a jó és érdekes könyv; hasznos, mert a jól megválasztott olvasmány által igen sokat tanulunk és nevelésünk hiányait magunk pótolhatjuk, és olcsó is, mert nem oly nehéz és költséges egy kis olvasó kört vagy kölcsönkönyvtárt alapítani, akárhol is lakik valaki, így kevés pénzért folytonosan el lehetünk látva könyvekkel és folyóiratokkal – folytatja fejtegetését. Aki olvasni szeret, az nemcsak soha nem unatkozik, hanem lépést tart a mindig haladó polgárosodással s lelke, szelleme késő öregségéig fogékony és ifjú marad – foglalja össze az olvasás melletti érveket.^[109]

Ezért azt javasolja, hogy mindenki szánjon napi egy vagy fél órát valami jó és hasznos olvasmánynak. S ez főleg fiatal leányoknak fontos. Nevelésük 16-17 éves korukban befejeződik, de addig is többnyire csak felületesen tanultak komolyabb ismereteket, szükséges tehát, hogy később olvasmányok által ne csak felelevenítsék emlékezetükben azt, amit tanultak, hanem tovább is haladjanak, mert az ismeretek folyamatosan bővülnek – indokolja javaslatát. Olvasni kell, azt azonban nem tanácsolja Jósika Júlia, hogy tudós hölgyekké váljanak a fiatal leányok, a világon nincs semmi más, amit oly „kellemetlennek találnánk, mint egy tudós hölgyet; talán azért, mivel érezzük, minő távol vagyunk magunk e tulajdontól. De lehetünk műveltek, sőt tudhatunk sokat, a nélkül, hogy tudósok legyünk, vagy higgyük, hogy azok vagyunk.”^[110] De mi a műveltség? A szerző a kötet egy másik fejezetében foglalkozik ezzel a kérdéssel.^[111]

A műveltség, a valódi műveltség „a test, kedély, lélek és szellem tehetségei egyforma és összhangzó kifejléséből és kiműveléséből áll” – állapítja meg.^[112] Beleértődik a szépirodalom, a zene, a képzőművészetek legjelesebb alkotóinak, műveinek ismerete, jártasság a történelem alapvető tényeiben, eseményeiben, a meghatározó történelmi alakok bizonyos mértékű általános ismerete – folytatja. A műveltség szerves tartozéka a testápolás, a rendezett külső és illő öltözet, a pallérozott, udvarias beszéd, a trágárság és az illetlen témák kerülése. Nem lehet műveltnek tekinteni azt a személyt sem, aki hibásan használja anyanyelvét szóban vagy írásban. Vagyis nem abból áll a műveltség, hogy egy-két tárgyban kitűnőek vagyunk, hanem abból, hogy arányosan képezzük ki minden tehetségünket – fejtegeti. Az a fontos, hogy egy tudomány, egy művészet se legyen annyira idegen, hogy arról semmit vagy oly keveset tudjon valaki, hogy kénytelen legyen hallgatni, midőn arra kerül a társalgás, nehogy tudatlanságát elárulja, vagy nevetségessé tegye magát szüntelen kérdései s megjegyzései által.^[113] A műveltség tehát elsősorban a társasági élethez, a civilizált viselkedéshez elengedhetetlen – összegzi gondolatmenetét a szerző.

Visszatérve az olvasásra, ez a cselekvés tehát a műveltség elsajátításának alapvető eszköze – állapítja meg. A kérdés az: mit olvassunk? Minek adjunk elsőbbséget? A sok könyv közül ugyanis nehéz választani, meglett férfiak vagy korosabb hölgyek számára, akik már kialakult személyiséggel rendelkeznek, ez nem annyira fontos kérdés, hiszen az érett személyiség pontosan tudja, mire van szüksége. De ha idősebb korban szerencsétlen volt a választás, inkább csak bosszúságot, mintsem kárt okoz. A fiatalságra és főleg fiatal leányokra nézve azonban ez a kérdés másként áll, roppant káros hatással lehet lelkükre a rosszul megválasztott olvasmány, aminek nagy az esélye, tekintettel arra, hogy az újonnan megjelent művek hatalmas tömegében a sok selejtes, rossz, sőt erkölcsrontó írás között csak kevés jó található – írja Jósika Júlia.^[114]

Mindenki csak azt a könyvet olvassa, amit megért, mert csak abból tanulhat – javasolja. A szaktudományos munkák olvasása is lehet élvezetes és hasznos, ha valaki megfejti az ifjú leánynak a szerző mondanivalóját, vagy útba igazítja, ha elakad. Azonban ritka az ilyen tanácsadó. De akad elég olyan történelmi, természettudományi vagy egyéb munka, melyet hölgyek is érthetnek, melyekből tanulhatnak – inti olva­sóját.^[115]

Vannak, akik szerint az a leghelyesebb, ha fiatal leányok csak komoly munkákat olvasnak, s teljesen mellőzik a regényt és más szépirodalmi szövegek olvasását. Jósika Júlia ezzel a felfogással nem ért egyet. Szerinte a tanulságos, de könnyebb és érthetőbb modorban írt tudományos munkák mellett regények és költemények is a maguk helyén lehetnek fiatal leányok kezei között. Hanem gondosan meg kell azokat választani, úgy, hogy azon kevés jót megtaláljuk a sok rossz és selejtes között.^[116] Van olyan regény ugyanis, s elég nagy ezeknek a száma, melyből többet tanulhat a fiatal leány akármely erkölcsi kérdésről, mint egy-egy erkölcstani könyvből, már csak azért is, mert az ilyenek legtöbbször pedáns és unalmas modorban vannak írva, míg a jó regényből „illatárként száll a tudás kedélyünkbe”.^[117]

A fiatal leány teljesen szabad olvasását ellenzi Jósika Júlia. Irányítani kell olvasmányaiban a leányt, elsősorban a szülő vagy valami idősebb barátné lehet az a személy, aki megválogatja a fiatal olvasmányait. Nem szabad a leány kezébe adni a francia vagy francia modorban írt érzelgő és erkölcstelen, sőt gyakran erkölcsrontó és szennyes regényeket. Ilyeneket a fiatal leány kezébe adni „valódi bűn, és vagy borzasztó tudatlanságot, vagy vétkes könnyelműséget sőt erkölcsi romlottságot árul el.”^[118]

Ha a regénynek nincs jó erkölcsi iránya, ha csupa érzelgésből, szerelemből és kalandokból áll, egyebeket nem is említve, akkor az a legjobb, ha el sem olvassa a fiatal leány. De ha – mint például az angol regények többségében – nemcsak az a cél, hogy szerelmi viszonyt ábrázoljon a munka, hanem inkább a társadalmi életnek és egyes jellemek rajzolása vagy valami erkölcsi elvnek nem pusztán elvont, de gyakorlati tárgyalása, akkor több jót mint rosszat tanulhat belőle az olvasó – állapítja meg.^[119]

Aki nyelvgyakorlás céljából akar franciául olvasni, az válasszon inkább valami nagyközönség számára írt tudományos munkát. E részben remekelnek a francia írók, mert érthetőleg, érdekesen és olykor még mulatságosan is tudnak a legszárazabb dolgokról írni. A szerző azt kívánja, hogy a magyar írók inkább ebben kövessék a franciák példáját, mint a regényírásban, ahol sokkal inkább kellene az angol irodalmat tanulmányozni, s a tárgyra nézve nemzeti múltunkat s jelenünket. Gazdag, kimeríthetetlen kincsesakna ez, és mi érdekelhetne minket inkább, mint a sajátunk.

A költemények olvasásánál könnyebb tanácsot adni, könnyebb a választás – írja –, mert már természeténél fogva nem foglalhat magában annyi károst, mint a prózában írt munkák. De itt is tanácsos a vigyázat, mert egy fiatal leány „kedélye tiszta tükör, melyet a legkisebb folttól is megőrizni a szerető anyának vagy gondos nevelőnének legszebb feladata.”^[120]

Jósika Júlia fiatal leányoknak adott olvasási tanácsai nem konkrét művekre vonatkoztak, általánosságban foglalkozott az olvasással. Kétségtelen, hogy nem az önállósuló életvitelre készülő leányoknak írta munkáját, alapvető célja a családi életre való felkészítés volt, és a leányok legfontosabb kötelességének ezt tartotta; vagyis az olvasás és a tanulás nála még nem az önálló egzisztencia megszerzésének eszköze, hanem az általános műveltség elsajátításához vezető foglalatosság. Az általános műveltség fogalmába felfogása szerint azonban beletartozik a test és a lélek formálása, a sokoldalú személyiség és nem az egyoldalúan képzett specialista a nevelés és az önművelés célja. A műveltség ezen felfogása miatt írása még ma is figyelmet érdemel. A kötet korabeli sikerét jelzi, hogy mintegy emberöltőnyi idővel később, 1885-ben Kulifay Beniczky Irma átdolgozásában ismét napvilágot látott. Az olvasással kapcsolatos fejezet alaposan átdolgozva jelent meg, a legfontosabb elvi különbség az, hogy Kulifay Beniczky Irma elsősorban a nevelőnői pályára lépni szándékozó fiatal leányoknak szánta a kötetet, ezért nagyon részletesen taglalta a kisgyermekek olvasmányait. Az olvasás az átdolgozó szerint „az emberiség leghatalmasabb nevelőinek egyike.”^[121] Ő is az általános műveltség gyarapítása miatt tartja azt fontosnak, de a gyakorlati tudást, a praktikus ismeretek birtoklását többre tartja: a fiatal leánytól, a nőtől jogosan követelheti meg a társadalom, „hogy fogalma legyen azon tudományokról is, melyek az általános míveltséghez tartoznak; igaz, annak több hasznát veheti a gyakorlati életben, ha tudja, hogyan kell a zsírfoltot kitisztítani selyemruhájából, mint ha azt el tudja mondani, milyenek a nap foltjai, de azért nem árt, ha azt is tudja.”^[122]

Míg Jósika Júlia eredeti tanácsadójában az általános műveltség a teljes személyiséget átható és formáló tulajdonságok egésze, az átdolgozónál leszűkül egy felettébb praktikus értelmezésre. De a kiegyezés utáni évek, évtizedek a női szerepvállalás bővülését, kiteljesedését hozták el; a nők olvasmányaiban egyre növekedett az önálló hivatásra felkészítő szövegek aránya. Mindez az „általános műveltség” fogalmának és a női olvasmányok körének átalakulását jelentette.