Korunk gyermeke szinte beleszületik az információs világba. Pici kora óta rádiót hallgat, televíziót néz, a mesét is magnóról hallgatja, hiszen rohanó, elfoglalt szülei nem érnek rá beszélni neki, beszélgetni vele. (Tisztelet a kivételnek.) Mihelyt járni, s beszélni tud, s értelme nyiladozik a világ megismerése felé, legkézenfekvőbb sok szülő számára a tv, videó elé ültetni csemetéjét, s „legalább leköti magát, addig sem lesz láb alatt” jelszóval megnyugodva végezheti munkáját. Nem is gondolva ara, hogy valójában ezzel kárt okoz gyermekének, s magának is. Nagyon sok inger éri a fiatal fogékony emberkét, amelyek közül többet nem ért meg, s nem tud feldolgozni, de nincs akivel megbeszélje. Nem is beszélve a személytelen kapcsolatról, mely az információt közvetítő és befogadó fél között létrejön.
S ha csak a mai rajzfilmek többségének színvonalát, stílusát, képanyagát, mondanivalóját tekintjük, igen elkeserítő és szomorú két tárul elénk.
A mai gyermekek nagy része ajándékba is videofilmet vagy számítógépes játékprogramot kér, kap könyv helyett. Mire iskolába kerülnek hatalmas, feldolgozatlan ismertanyag birtokában lesznek, amelyet valamilyen módon rendszerezni kellene a fejükben, helyére tenni.
A legtöbb kisgyermek a természetes kíváncsiságából adódóan meg akarja ismerni a betűk világát is, meg akarja érteni a számára addig értelmetlen jeleket. S amikor már megismerte, használni is akarja tudását. Nekünk szülőknek, pedagógusoknak kell ehhez hozzásegíteni, megadni az útmutatást. Nekünk kell összhangot teremteni a tapasztalt, látott, hallott, olvasott világban.
Darvas József írta: „ha egy gyermek tízéves koráig nem tanul meg olvasni, nem szereti meg a könyveket, később már aligha teszi.”
Benedek Elek szerint: „…valamint a házat is alulról kezdik építeni, azonképpen a magyar irodalom olvasóközönségének nevelését is alul, a gyermekeknél kell kezdeni.”
Első osztályban az olvasás megtanulása nagy öröm a gyermek számára, örüljünk vele együtt, és olvassunk vele együtt.
Egy-egy mese feldolgozása többféleképpen történhet. Eleinte rövid mesét válasszunk, hogy lássa az út végét, elérhető legyen számára, s ne fáradjon ki útközben. Ha mégis segítsünk neki. Nem helyette olvasunk, hanem neki olvasunk. Így átadhatja magát maradéktanul a mese befogadásának. Az élmény nem marad el. Sajnos a felolvasás, mint műfaj kiment a divatból, pedig nagyon hasznos.
Benedek Elek Szélike királykisasszony mesegyűjteményéből válogatunk magyar népmeséket. Ha a mesét feldolgozták filmen, akkor a végén megnézhetjük, s a gyermekekkel fölfedeztethetjük a mese írott szövege és a filmfeldolgozás közötti különbözőségeket. Először a mesét dolgozzuk fel felolvasással, olvasással, dramatizálással, bábozással, rajzzal…, s csak azután nézzük meg filmen. Már itt utalhatunk rá, hogy más élmény elolvasni és más filmen megnézni. Érdekes volt megfigyelnem, hogy az olvasottak alapján elképzelt, lerajzolt mesehősök milyen eredetiek, fantáziadúsak voltak, a film megtekintése után készült képek nagyon hasonlítottak egymásra, illetve a filmbéli alakra. A film adott részükre egy sémát, egy követendő mintát, a fantáziát nem kellett különösebben megmozgatni.
Mivel nem zárhatjuk ki a gyermekek életéből a médiákat s nem is kell kizárnunk, okosan építsük be azt az ismeretszerzésük folyamatába. Tanulja meg, hogy ő irányítsa azt a folyamatot. Az egyik nem helyettesíti, nem pótolja a másikat hanem kiegészítik egymást.
Ha már megtanult olvasni, nincs más dolgunk, mint megszerettetni az olvasást, a könyvet.
Első osztály végén hirdetés jelent meg a faliújságon, illetve minden gyermek kézhez is kapta. Meseország bajba került, a Lustaság boszorkánya fenyegeti. Aki legyőzi őt, az lehet Meseország királya. Hogyan lehet legyőzni? Nyáron olvassatok el tíz mesét, írjatok róla vagy rajzoljatok képet. Szeptemberben tartjuk a koronázási ünnepséget. Ne hagyjátok, hogy a Lustaság boszorkánya győzzön a mesék felett! Legmerészebb álmaimban sem gondoltam, csak reménykedtem, hogy minden gyermek fog olvasni a nyáron. Jöttek a képeslapok a nyaralásból: Már két mesét elolvastam! Már csak három van hátra! Nem baj, hogy én többet olvastam tíznél? Én pedig buzgón készítettem a koronákat szeptemberre, s mind a huszonhétnek lett gazdája. Bensőséges ünnepség keretében zajlott a koronázás egyik délután, s meglepetésként egy meséskönyvet is kaptak ajándékba a királyok és királynők, melyet pár nap alatt el is olvastak.
Második osztálytól még mindig a mesék dominálnak, de már rövidebb történeteket is olvastunk jeles magyar íróktól, így Móra Ferenctől is. Miután másodikban megismerkedtünk rövid életrajzával és néhány elbeszélésével, megbeszéltük, hogy harmadik év elején a Kincskereső kisködmön című regényt olvassuk majd el tőle. Nyáron elolvashatják, de igazából év elején nem kérem rajtuk számon. Ennek ellenére többen elolvasták a szünetben. Októberben került sor a mű feldolgozására. Közösen is, és egyénileg is olvastuk.
Az első fejezetet mindig én olvasom fel, megbeszélés után a füzetbe rövid tartalmat írtunk róla. A második fejezetet elkezdtük az órán olvasni, de nem fejeztük be, ez otthonra maradt. A következő órán beszámoltak az olvasottakról. A fejezet tartalmát még mindig közösen fogalmaztuk meg. A fejezetek elolvasását mindig a legérdekesebb résznél kell abbahagyni, hogy a gyerekeknek legyen kedvük délután folytatni. A füzetbe később önállóan írták meg a vázaltokat. Minden fejezet végén rajzot készítettek. Ezzel a feldolgozási módszerrel elértem, hogy a lassabban olvasó gyermekek is együtt tudtak velünk haladni és megértették a regény mondanivalóját. Végezetül a műből készült filmfeldolgozást tekintettük meg. És gyermekeink értő odafigyeléssel vették észre a feldolgozás művészi szabadságából adódó eltéréseket. Ráéreztek, hogy az egyes műfajok milyen módon, milyen eszközökkel közvetítik felénk az eseményeket, a mondanivalót, a lényeget. A könyvben mindent le kell írni, szavakkal kell bemutatni, a filmben viszont szavak helyett a mozdulat, a mimika, a gesztusok tökéletesen kifejeznek mindent.
A másik kedvelt író az osztályomban Fekete István. Művei közül többet is elolvasunk harmadik-negyedik osztályban. Kötelező olvasmánynak a Vuk című regényt jelöltem ki. Mivel ez a mű nincs fejezetekre bontva, én osztottam részekre. Minden rész elolvasására egy-egy hetet kaptak a gyermekek. A mű feldolgozása már többé-kevésbé egyedül történt előre megadott szempontok szerint. A füzetükből nyomon tudtam követnie hol tartnak. Ennek a regénynek a rajzfilmváltozatát szinte minden gyermek ismerte, mégis csak néhányan gondolták úgy, hogy nem kell elolvasniuk a regényt, ismerik a történetet. A számonkérésnél azonban kiderült a huncutság. Jó érzés volt hallani a társaik véleményét a lustaságról, s ahogy emlékeztették a „kis számítókat” a művészi szabadságra. Természetesen ezt a filmet is megnéztük, és jókat derültünk a ravasz róka turpisságain.
Nagy örömömre Fekete Istvántól még több regényt is elolvastak, és mesélték el miről szólt. Például: Kele, Csí, Bogáncs, Lutra.
Negyedik osztályban a Tüskevár című regényét választották a kötelező olvasmánynak. Igen, ők választották több lehetőség közül. (Erich Kastner: A két Lotti, Eric Knight: Lassie hazatér.) Meg is indokolták döntésüket. A két Lotti a fiúk szerint inkább lányoknak való, a Lassie hazatér tele van angol nevekkel kifejezésekkel, ami a gyengébb olvasóknak komoly gondot okozna. A Tüskevár igaz, hogy fiúk nyaralásáról szó, de a kalandokat a lányok is szeretik.
Megmondom őszintén örültem a választásuknak. Talán befolyásolta döntéseket az is, hogy én olyan lelkesen beszéltem Fekete István munkásságáról, természetszeretetéről, írásainak magával ragadó stílusáról.
Az irodalom tananyagát negyedikben mindig úgy rendezem, hogy május hónap a Tüskeváré. Komoly lélegzetű mű, sok új ismeretet tartalmaz, kell a segítő jelenlét sok gyermeknek. Az osztály átalakul olvasótáborrá. Nem a padokban ülve olvassuk, hanem egy kupacban szabadon elhelyezkedve. Minden gyermeknél ott van a regény, nálam is. S kezdődhet is a nagy kaland, a felfedezés! Felváltva olvassuk hangosan. Ha azt akarom, hogy szabadon képzeljék maguk elé a csodálatosan lefestett tájat, akkor én olvasom fel nekik azt a részt. Ha valaki nem ért valamit, nyugodtan megkérdezheti, elbeszélgetünk az olvasottakról, hallottakról. A helyszíneket megkeressük térképen, ha valaki járt már arra, vagy olvasott róla elmesélheti élményeit. A regényből készült filmből egy-egy filmkockát közben is megnézünk. Milyen is a nádas? Milyen lehetett Matula bácsi kunyhója, Hogyan is zajlott le a horgászás? Szinte párhuzamosan történi az olvasás és a film megtekintése. Nem az egész filmet nézzük meg, csak apró részleteket belőle. Mindig annyit, amennyi a szöveg megértését segíti, s kedvet csinál a további olvasáshoz. Természetesen önálló olvasásra is sor kerül, hiszen délután és a hétvégén is folytatniuk kell a megkezdet fejezetet.
Ebben a hónapban a nyelvtan és a fogalmazás órákon is haszonnal forgatjuk a regényt. Keresünk benne szép kifejezéseket, szószerkezeteket. A szófajok felismerését változatosan lehet segítségével gyakorolni, tollbamondáshoz ragyogó anyagot szolgáltat. Fogalmazás órán tájleírás a téma? Ki tudná az írónál szebben lefesteni szavakkal a tájat? Levélírást tanulnunk? Elemezzük csak a két barát levelét!
Gyakran felteszik a kérdést pedagógusoknak, s maguk a pedagógusok is: Kell-e kötelező olvasmányt kijelölni, érdemes-e, egyáltalán elolvassák-e a gyerekek? Hogyan kérjem számon? A gyermek szívesen válogat a könyvtárban a könyvek között, miért ne irányíthatnánk, hogy mit olvasson. Korának és érdeklődésének megfelelő könyvet tegyek a keze ügyébe, s tegyek úgy, mintha egyedül ő választotta volna. A kötelező olvasmányok elolvasása sem mindig nyűg, csak megfelelő előkészítés, ráhangolódás kell. S talán sikerült érzékeltetnem, hogy összhangot lehet teremteni az irodalmi alkotások többféle megjelenítése közt.
A környezetismeret tantárgyon belül is számtalan lehetőség adódik a vizuális kultúra felhasználására, beépítésére a tananyagba.
Egyik fő téma az erőd élete. Igen jól kapcsolódik hozzá A tizenkét hónap az erdőn című természetfilm. Ha meg is tehetem, hogy a környezetórát Döbröntén tartom, a Bakony e csodálatos vidékén, akkor is hasznos megnéznünk egy-egy epizódot a filmből, mintegy kiegészítve a látottakat, tanultakat. A filmek megtekintése azonban sohase legyen öncélú, épüljön be az adott óra anyagába.
Elsőtől kezdve mindig ajánlok számukra egy-két könyvtárban kikereshető könyvet a témával kapcsolatban. (Bölcs Bagoly sorozat, Búvár zsebkönyvek, Mit mesél a természet…)
Felkészülhetnek, ha akarnak, egy-egy növény, állat vagy táj bemutatására. Hogyan is történik mindez? Első-második osztályban használjuk az Ablak-zsiráf gyermeklexikont. Kikeresik a gyermekek például a növény címszót. Elolvassák, beszámolnak róla. Nézegetjük a képeket, s felteszik vagy felteszem a kérdést: Vajon miért olyan élénk piros színű a pipacs? Találgatják, lehet, hogy valaki el is mondja a jó választ. Ha a célom az, hogy utána olvassanak, akkor megdicsérem őket a gondolataikért, titokzatosan csak annyit mondok: Hogy kinek volt igaza, mi a helyes válasz azt keressétek ki ti magatok Nóber Imre Kirándulás növényországba című könyvéből (Bölcs Bagoly sorozat). Kíváncsi vagyok ki tudta jól! Az ilyen jellegű feladatot több napos határidővel szoktam feladni, hogy legyen rá idejük. Természetesen a könyvben segíti őket a növény képe. S mindig van olyan gyermek, aki filmélményeiről is beszámol. Nagyon sok szép film visz el bennünket a természet csodálatos világába, azon részébe is, ahová talán soha nem jutunk el. Teljes közelségből nyomon követhetünk olyan rejtett eseményeket is, amelyeket egyébként sohasem láthatnánk, maradva az előbbi példánknál: a pipacs és a rovarok kapcsolatát.
Leszögezhetjük: jó, hogy szép, tanulságos természetfilmek készülnek, jó, hogy a gyermekek hasznos és érdekes ismeretekhez jutunk általuk, csak az nem jó, ha ezzel lezárult az ismeretszerzés, s a gyermek nem törekszik tudásának bővítésére. A filmek megtekintése során számtalan kérdés merül fel bennünk. Ezeket – főleg eleinte – fel is teszik szüleiknek, nevelőiknek. Mindig van rá időnk válaszolni? Vagy mindig tudunk rá válaszolni? Valljuk be őszintén: nem. És ez szégyen? Nem. Az a szégyen, ha elutasítással válaszolunk a kérdésekre. Hagyj most, nem érek rá! A pedagógus mondhatja-e, hogy nem érek rá? A gyermek hamar rájön hogy én sem tudom, s előbb-utóbb csökkenni fog a tekintélyem, a tudásomba vetett hite. Előzzem meg ezt a problémát például a következő mondattal: Én is láttam azt a filmet, nekem is tetszett, bennem is sok kérdés felmerült. A könyvtárban biztos találunk olyan könyvet, ami segít nekünk. Vagy: Én sajnos nem láttam a filmet, pedig érdekes lehetett. Örülök, hogy te megnézted és elmesélted nekünk. A kérdéseidre pedig keressük meg a választ a könyvtárban. S valóban menjünk el a könyvtárba, és tényleg keressünk a témához kapcsolódó könyvet. S örüljünk az újabb felmerülő kérdéseknek. Mert akkor már eljutott a tudás megszerzésének egy magasabb fokára. Hiszen csak az a gyermek kérdez, akinek van miről kérdeznie, akinek van gondolata, ismerete, s azt bővíteni szeretné. Fogalmazzak úgy, hogy tudásvágy?
Igazából harmadik osztályra érnek meg a tanulók az önálló munkára, amikor már nem csak befogadni, hanem alkotni is szeretnének, amikor már képesek tudásukat valamilyen módon rendszerezni.
S harmadiktól időnként megfordul a sorrend. Előbb filmet nézünk, aztán olvasunk. Egyik kedvenc ismeretterjesztő történetem a Vízipók, csodapók című rajzfilmsorozat. Hihetetlen mennyiségű ismeretet hordoz és közvetít. Az órán megnézzük a kijelölt epizódot, amely a témához kapcsolódik. Esetünkben a rovarokról tanulunk. Már sok mindent tudunk róluk. Az eltáncolt üzenetek című rész a méhek tájékozódásáról szól. Ezt nézzük meg most. A tanulók közben jegyzetelnek: Ha vizes lesz a szárnya, nem tud repülni.
Tánccal, mozgással beszélgetnek,
mutatják meg merre van a mézgyűjtőhely.
Pl. hány kört tesz, és milyen irányba.
Megbeszéljük a látottakat. Előzetes feladatként hoztak magukkal rovarokról szóló könyveket, folyóiratokat (Tudás Fája, Csodálatos Állatvilág…). S most kezdődik a gyűjtőmunka. Dolgozhatnak egyénileg is, de csoportokban is. Csoportokban a félénkebbek bátrabbak lesznek, a gyengébb tanulók is sikerélményéhez juthatnak. Feladat az, hogy keressenek a rovarok társadalmában meglévő szokásokat, „furcsaságokat”, amelyek még az embert is csodálatra késztetik. Egymással megbeszélhetik, jegyzeteket készíthetnek, majd beszámolnak róla.
Ezt a módszert természetesen más témáknál is alkalmazni lehet.
Kíváncsi voltam, a gyermekek otthon filmélményeik hatására vajon utána néznek-e dolgoknak? Vajon van-e igényük a több tudásra vagy megelégszenek a készen kapott ismeretanyaggal? Nekik is feltettem ezt a kérdést. Az osztályomba járó huszonnyolc csemete közül mindössze hét válaszolta azt, hogy neki elég a filmet megnézni, abból mindent megtud. A többiek keresik a kérdéseikre a választ, akarnak többet tudni az elefántokról, bálnákról, dinoszauruszokról, autókról, a régmúlt eseményeiről, Egyiptomról, a világháborúkról… Az egyik kislány örömmel újságolta, hogy a vetélkedő egyik kérdésére tudta melyik könyvben keresse a választ. És ez nagy dolog. Ez már használható tudás. Hiszen nem tudhatunk mindent, de tudjam, hol keressem.
S vajon hogyan építik be a médiákon keresztül megszerzett tudást a tananyagba, A környezetórákon a természetfilmekben látottakról beszámolnak, irodalomórán Zrínyi Ilona alakjának bemutatásába belefűzik A Magyar történelmi arcképcsarnok sorozatban elmondottakat, s az árvízről szóló tudósítások segítették megérteni, átélni Petőfi Sándor A Tisza című versét, s a filmek gyakran segítenek egy-egy nevelési probléma megbeszélésében, megoldásában is.
De nem csak a televízió és a videó hat életünkre, hanem a számítógép is. Erről nem akarok bővebben beszélni, hiszen még nagyon kevés iskolában adatott meg az a a lehetőség, hogy a tanórákon a tudás gyarapítására használják. Itt nem a számítástechnika órára gondolok. Pedig igen nagy lehetőségek rejlenek benne. Sok olyan program készült, amely az önálló tanulást, feladatmegoldást segíthetné elő, önellenőrzéssel egybekötve. (Oktató programok, fejlesztő programok.) A játékprogramok – főleg, ha rabjává vált a gyermek – rengeteg időt vesznek el más tevékenységtől, például az olvasásától. Az interneten pedig már regényeket is olvashatunk. De kiszoríthatja-e a kézbe vehető, megsimogatható, lapozgató, friss nyomdaszagú könyvet? Szerintem nem, reméljük, hogy nem.
Jules Renard francia regényíró mondta: „Minden olvasmány egy magot hagy hátra, amely kicsírázik.” A tanító feladata, hogy megmunkálja, és termékennyé tegye azt a talajt, amelyből kicsírázhatnak az elvetett tudásmagok.