Emőd Teréz: Biblioterápia és nevelés

„Nevén kell nevezni mindent.

Ha általában nem megy, legalább a mesében.”

Hans Christian Andersen

Gyermekkorunkból sokan idézünk olyan napokat, amikor „érdemes volt bemenni”, éneket és irodalmat tanító pedagógustársaimtól pedig többször hallottam egy-egy jól sikerült óra után: „terápiás ereje volt”. Régen és ma az iskolák újra és újra felfedezik, hogy a művészetek és az önismereti órák, beszélgetések katartikus erővel bírnak. A biblioterápiát is több helyen tudatosan használják közösségi intézményekben, például iskolákban, kórházakban, öregek otthonában.

A biblioterápia a művészetterápiák egyik ága, Magyarországon viszonylag új keletű fogalom, definiálását[1] és magát az elnevezést is szakmai viták követték, mert nem tükrözi egyértelműen a tevékenység összetettségét. Sokan Biblia-terápiának értik, míg mások idegenkednek a terápia szó miatt, mely inkább betegség vagy zavar kezelésére utal. Az idegen bibliotherapy kifejezés magában foglalja az olvasást mint élményt, irányított olvasást, beszélgetést irodalmi szövegekről, könyvekről, történet- és szövegalkotást, valamilyen könyvhöz vagy íráshoz kötődő élmény kapcsán. Az irodalmi műfajokhoz kötve létezik versterápia, meseterápia, drámaterápia. Produktív válfaja a fordítás- és írásterápia. Célját tekintve megkülönböztetik a fejlesztő biblioterápiát a klinikai biblioterápiától, ez utóbbit a gyógyítás folyamatában használják, és a súlyos problémákkal küzdő betegek terápiájának része lehet. A fejlesztő biblioterápia sokrétű módszer, az iskolai és a felnőtt nevelés területein is alkalmazható. Az irodalom perszonalizálásaként határozták meg, azzal a céllal, hogy a problémák megoldásában személyre szabva nyújtson támogatást.[2] Nem csak betegeknek ajánlott, segít feldolgozni az élethelyzetek sajátosságaiból adódó problémákat, a személyiséget fejleszti, krízishelyzetekben megoldási mintát nyújt. Az irodalmi művek segítenek bepillantani belső világunkba, oldják a feszültséget, megküzdési technikákat mutatnak. Egyéni és csoportos formában is alkalmazható. A pedagógia és a könyvtárak számára az 1970-es évek szociális- és olvasómozgalmai által használták a biblioterápiát – először az Amerikai Egyesült Államokban. Megalapozta ezt a folyamatot a serdülők önkép kialakítására gyakorolt hatásvizsgálat is, amely szintén pozitív eredményt mutatott. Az önértékelési zavarral küszködő, alacsony szintű önbecsüléssel rendelkező gyermekek önképét is sikerrel befolyásolták irodalmi művekkel.

Magyarországon a könyvtárakban és az egészségügyi intézményekben egyaránt elindultak spontán és tudatos biblioterápiás kísérletek. A fejlesztő biblioterápia oktatásában Bartos Éva[3], Hász Erzsébet[4] és Nagy Attila[5] végzett és végez ma is úttörő tevékenységet. A Budapesten zajló Művészetterápiás Világkongresszus[6] programján (a másodikat 2011-ben rendezték) biblioterápiás előadások is szerepeltek. A Könyvtári Intézet akkreditált tanfolyamot szervez könyvtárosok számára Szentendrén, Bartos Éva, Horváth Judit és Magyarné Fekete Katalin vezetésével. Céljuk felkészíteni a könyvtárosokat biblioterápiás csoportok vezetésére és a mentálhigiénés kompetencia megszerzésére. Sóron Ildikó az Országos Idegennyelvű Könyvtárban[7] tartott biblioterápiás foglalkozássorozatot felnőtteknek műKINCSvadászat címmel, kiscsoportos formában. Főleg klasszikus műveket dolgoztak fel hónapról hónapra. A ma is működő programot a Veres Pálné Gimnázium Könyvtára és a Magyar Írószövetség Könyvtára fogadta be. Felsőfokú intézményekben szakirányú továbbképzés keretében indítottak biblioterapeuta képzést a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, a Kaposvári Egyetemen és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. A meseterápiának is több fontos központja jött létre. Juhász László Mesekutató Műhelye 2008 óta működik. Antalfai Márta[8] pszichológus vezeti a Kincskereső Meseterápiás Műhely saját élményen alapuló munkáját. A világ első Meseterápia Központja – Boldizsár Ildikó[9] szakmai vezetésével – 2010. szeptember 30-án nyitotta meg a kapuit a Balaton északi partján, Paloznakon. Csoportokat fogadnak, mesefejtő és meseterápiás tanfolyamokat szerveznek. Boldizsár Ildikó dolgozta ki a Metamorphoses meseterápiás módszert is. Fontos szakmai hátteret biztosít az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tartalomszolgáltató portálja[10], az itt megjelenő biblioterápia projekt tanulmányokat közöl. Az intézet munkatársa, Jeney Éva[11] kutatja a biblioterápia irodalomelméleti hátterét. A társadalmi beilleszkedés megkönnyítése és a társadalmi hátrányok leküzdése főleg az iskolákra hárul, ezért a prevenciós feladatok ellátását a nevelőtestületek is felvállalják. Az iskolai keretek között alkalmazott egyéni vagy csoportos fejlesztő biblioterápia segítheti a korosztályi problémák vagy a személyiségfejlődés kisebb zavarainak megoldását. Még hatékonyabb lehet ez a folyamat a területi és iskolai nevelési tanácsadó pszichológusokkal együttműködve, ha a tanítók és tanárok megbeszélhetik a szakemberekkel a gyermekek jelzéseit. John T. Pardeck[12] három különböző célcsoportot nevezett meg a serdülőkkel foglalkozó biblioterapeuták számára: az érzelmi zavarokkal, a kisebb alkalmazkodási problémákkal és a személyiségfejlődés tipikusan jellemző problémáival küzdő gyerekek csoportját. Személyes belátáshoz kívánták segíteni a gyerekeket, serdülőket, valamint hogy növeljék önismeretüket.[13] A belátás során a gyerekek és a serdülők szembesülnek az olvasás során tapasztalt érzelmeikkel, közvetett vagy közvetlen formában feldolgozzák ezeket. A belátás az önismereti munka egyik eleme.[14] Több országban önsegítő könyveket írtak ebben a témában.[15] „Bruce Colville, amerikai gyermekkönyv író szerint a megfelelő időben olvasott megfelelő történet a szív irányába kilőtt nyíl. Eltalálhatja és megragadhatja azt, ami az olvasóban (vagy a hallgatóban) rejtőzik, a mélyben lapuló titkos sérelmet, haragot vagy hiányérzetet, ami alig várja, hogy a felszínre törhessen.”[16]

A modern agykutatások igazolni látszanak az ember történetek iránti alapvető igényének fiziológiai alapjait, azt, hogy a kulturális tevékenység megváltoztathatja az agy szerkezetét. Kutatják a történet szerepét az agyban: hogyan hat, mi készteti az embert életének „újraírására”, sorsának megváltoztatására (pl. Laurentian University, Greater Sudbury, Kanada). „A funkcionális képalkotó eljárások elterjedése azzal a jelentős felfedezéssel járt, hogy a kisagy nemcsak a motoros és koordinációs készségekben, hanem a magasabb szintű kognitív folyamatokban, mint a nyelv, az absztrakt következtetés, érzelmek, logikai sorozatok feldolgozásában is döntő szerepet játszik.”[17] Fontos az érzelmi többletet felszabadító katarzis, melynek során a feszültséget a szereplők érzelmeinek, sorsának átélésével dolgozza fel a gyermek. A hős képében magára is ismerhet. Az irodalmi művek szereplői olyan megoldásokat kínálnak a problémákra, amelyekre maguktól nem gondolnak, ugyanis nem várt következményeket mutatnak be. Mindez megerősíti az olvasás fontosságát, amely segít az életút megalkotásában, a lelki krízisek megoldásában.

Mindezeken kívül a biblioterápia a „lelki munka” létjogosultságának is bizonyítéka. A könyvek által indukált érzelmekkel a gyerekek könnyebben megbirkóznak, a feszültség feloldódása önmagában is terápiás értékű, és ezt növeli, ha a munka humorral párosul. Az irodalom (és a film is) segíthet megoldani mindennapi problémáikat. Egy-egy kiválasztott könyvet a terapeuták katalizátorként használnak a beszélgetésekhez. A könyvek segítségével problémás helyzeteket elemeznek, közben a gyerekek védve (pl. egy hős mögé bújva) gondolhatják végig elképzelt döntéseik következményeit.[18] A belátás növelése, a katarzis és a problémamegoldásban való segítségnyújtás arra ösztönöz, hogy ezentúl másképpen viszonyuljanak másokhoz, továbbá segíti az új típusú társas kapcsolatok kialakítását is. Fontos elem a biblioterápiás foglalkozás során a jó hangulatú együttlét, valamint az érdeklődés felkeltése új dolgok iránt.

A biblioterápia folyamata (a Doll testvérpár szerint):

– művek kiválasztása, válogatás az értékes és „többrétegű” irodalomból a csoport vagy az egyén problémái szerint,

– feldolgozás – „irányított megbeszélés”,

– a tartalom, az üzenet tudatosítása – „belátás”,

– ráismerés a problémáinkra,

– érzelmi vagy lelki feszültség feloldása, katarzis kiváltása,

– mindennapi gondok megoldása, problémaérzékenység kezelése,

– más emberi attitűdök megismertetése, együttérzés, viselkedés változtatása,

– a közösségi érzés erősítése,

– ingerszegény környezet esetében a horizontok megváltoztatása,

– a szórakozás, az olvasás öröme.

A biblioterápia az értékes, mondanivalójában fajsúlyos, bármilyen műfajú irodalmat tekinti alkalmasnak arra, hogy elgondolkodtasson, hatást váltson ki a terápia során.

Mese és biblioterápia

A meseterápia szakemberei kifejezetten a népmeséket tartják alkalmasnak a terápiás munkára, hiszen ezek évszázadok során csiszolódtak, és közülük azok maradtak fenn, melyekre az emberi közösségnek szüksége van, mert időtálló üzenetet vagy értéket képviselnek. Álláspontjuk szerint a népmesék közül például a tündérmesék mutatnak be különböző élethelyzeteket – új szemléletmódot és megoldási javaslatokat kínálva a hallgató, az olvasó számára. A népmesék hasznáról, rendszerezéséről (pl. Bettelheim[19], Propp[20], Marie-Louise Franz[21], Antalfai Márta[22] művei) többen is írtak.

Az egészséges mentális fejlődéshez a meséknek és a fejlesztő biblioterápiának nemcsak a gyógyításban lehet óriási szerepük, hanem az oktatásban és a mindennapi életben is. „A mese a lélek tükre, belső világunkra nyit ajtót” – Antalfai Márta megfogalmazásában is ez a jelentőség tükröződik. Voigt Vilmos néprajztudós a mesélés fontosságát hangsúlyozza: „… akinek gyermekkorából kimaradt a mese, elveszti ezt a »mélyebb jelentést« is… […] A mese ugyanis nem puszta szöveg. A mese lényege a mesélés: amikor valaki(k) elmondják ezt valaki(k)nek. A szülő átöleli gyermekét, tátott szájjal, játékot feledve figyelnek a hallgatók, és ezer példánk van arra, hogyan lehet mesével álomba ejteni nemcsak gyermeket, hanem akár fáradt katonákat is.”[23]

A meseterápia a meséket gyógyító történetekként fogja fel, melyek – közvetlenül és közvetetten – utólagosan is hatnak. Javaslatokat rejtenek magukban, lehetőségeket egyes problémák megoldásához, élethelyzetek kezeléséhez. A történetek által ismerhetünk rá a közös tudattalan tartalmakra, amelyek váratlan gondolatok, indulatok, érzések formájában bukkanhatnak fel, és lehetnek destruktívak és konstruktívak is. A népmesék tartalmazzák az emberiség kollektív tapasztalatait, bennük azok az ősi bölcsességek, minták maradtak fenn, amelyeket „használatba vettek” a különböző korok népei. „Csak az egyén életérzéseit és ezzel személyes tudattalanját is meghaladni képes művész juthat el a kollektív tudattalan szimbólumaihoz, melyek akaratlanul is illeszkednek a népköltészeti alkotásokhoz.” – írja Antalfai Márta. A népmesék és az okkal népszerű műmesék szimbólumvilága ötvözi a tudatos és a tudattalan világot is. 2010-ben jelent meg Boldizsár Ildikó Meseterápia[24] című összefoglaló műve. Szerinte nincsen olyan élethelyzet, amelynek ne lenne mesebeli párja. „A terápia során megkeressük a páciens elakadásának okát. […] Ezután a meséből vett tudással megtaláljuk a segítőt. […] De nem elég megtalálni a »saját mesénket«, meg is kell érteni, és a fejlődésünk szolgálatába is kell állítani azt.”

Az olvasó nyitottabb személyiséggé válik, és nagyobb készletet raktároz el a megoldási mintákból, ha dolgozik a történetekkel, belsővé alakítja azokat. A műmesék – önkéntelenül vagy tudatosan – a népmesékre alapoznak, kiegészítéseket tesznek vagy továbbgondolnak, reflektálnak a meseolvasók problémáira. Mindez megfigyelhető a témaválasztásban, a névadásban, a történetszövésben vagy a végkifejlet megváltoztatásában. A műmesék alapmotívumai lehetnek népmesei helyzetek, részletek, amelyek megoldásai szabadon változtathatóak, kipróbálhatóak. Tipikus negatív és pozitív attitűdöket takarnak. A mesefejtés módszere lényegében meseutazás, választott hősökkel segítőkkel, eszközökkel, helyszínekkel történő gyakorlatokat foglal magában. Alapja az aktív imagináció és a szimbólumokkal való munka. A műmese feldolgozása közelít a biblioterápiás munkához. Mindkét esetben fontos a játék, amely kapcsolódik a mese élményéhez és annak idején kiegészítette a népi mesemondás aktusát is.

Biblioterápia az iskolában

A biblioterápiás foglalkozás alapvetően különbözik a tanórától, ugyanígy más attitűdöt kíván a tanári, illetve a csoportvezetői szerep. A csoportkultúra kialakításához példamutatásra, a szabályok közös megbeszélésére és elfogadására van szükség. Fel kell hívni a csoporttagok figyelmét, hogy ne tegyenek megjegyzéseket egymásra. A szükséges normák egy részét az osztályok magukénak érzik az órákon is, míg a csoportfoglalkozáson tekintettel kell lenni a sajátos helyzetre, a tanulók érzékenységére. Fontos a jó alaphangulat megteremtése, amely erősíti a lezajlott folyamatokat, segít a konfliktusok megoldásában. Kerülni kell az értékelést, ezért jó, ha a csoportot nem tanítja a terapeuta, s nem értékeli túl, ha az osztály vagy néhány tanuló negatív megítélés alá esik az iskolában. Ha kiléphetnek a megszokott „szerepükből”, megnyílhatnak. A csoportvezető magatartásában megjelennek a jó tanári attitűdök: a spontaneitás (azonnalireagálás a felvetésekre), bizalom a csoport felé, és az, hogy a csoporttagok is bizalommal közeledhessenek hozzá és a csoporttársakhoz, a következetes magatartás, a rugalmasság, a kreatív technikák alkalmazása, a humorérzék, a kiváltott érzések és hangulatok kezelése. A legmarkánsabb különbség a terapeuta és a tanár szerep közötta háttérbe húzódás, valamint az indirekt irányítás módszerének alkalmazása. Szükséges a kérdéskultúra fejlesztése, a rejtett összefüggések figyelésének alkalmazása. A legérdekesebbek a gyerekek önálló felvetései, ezért ilyenkor rugalmasan kell kezelni a foglalkozás további menetét. A „szervezés” odafigyelést jelent, nem ellentétes a spontaneitással. Az irodalmi „háttéranyag” teljes ismeretére van szükség, mely magabiztosságot ad, s az ezzel kapcsolatos kérdésekre is kell tudni a választ. Fontos egység a kapcsolat lezárása, mely sokszor nem fájdalommentes (ezt az érzést a pedagógusok is ismerik), de keretet ad a foglalkozásoknak. A koherens összefüggések keresésével pozitív irányba kell terelni a csoport és csoporttagok negatív szemléleteit – a magyarázatok elkerülésével. Inkább a csoportfolyamat és véleménykülönbségek összefoglalását vagy a hasonlóságok kiemelését, az aktivitás dicséretét kell alkalmazni. A biblioterápia a pedagógusok személyiségének megújításához, az iskolai mentálhigiénés problémák kezeléséhez is az egyik leghasznosabb módszer. „A biblioterápia nem jelent mást – vallja Oláh Andor, a biblioterápiát alkalmazó első hazai orvosok egyike –, mint tudatosítani és módszerré alakítani át saját tapasztalatunkat, élményeinketés mindazt, ami észrevétlenül valósult meg eddig.”