Golnhofer Erzsébet: Olvasásélmények

Olvasás és pályaválasztás

Az olvasás helye és szerepe

Ma már közhelynek számítanak a néhány évtizeddel ezelőtt még radikálisnak tűnő, az olvasás, a könyv szerepével kapcsolatban felvetett problémák, illetve állítások: vége a Gutenberg-galaxisnak; a tévé és az internet térnyerése megállíthatatlan; az olvasás már egyáltalán nem fontos szabadidős, illetve kulturális tevékenység. Az elmúlt évtized olvasással és szabadidős tevékenységgel kapcsolatos szociológiai, pedagógiai, könyvtártudományi felmérései nemcsak e trend megjelenését, de felerősödését is jelzik. A pedagógusok, a könyvtárosok az e témakörben végzett vizsgálatok eredményein túl a mindennapokban is érzékelik, hogy az olvasás egyre kevésbé vonzó tevékenység a gyermekek, az ifjak körében. S látható, hogy bár különbözőképpen értelmezik ezt a jelenséget és a mögötte meghúzódó okokat, de közösek abban, hogy a jelen és jövő kihívásaira figyelve keresik az olvasás helyét, szerepét a gyerekek, az ifjak és a felnőttek életében. A makroszintű társadalmi, gazdasági, kulturális megközelítések mellett − különösen a pedagógusok és a könyvtárosok szempontjából − lényeges az egyénekhez köthető probléma-megközelítés.

Visszaemlékezéseket összegyűjtő, elemző vizsgálatok

Az egyéni szintű elemzés sokféle értelmezést kínál, s a szakirodalomban számos olyan munka áll az érdeklődők rendelkezésére, amelyekben felhasználták a különféle humán- és társadalomtudományokban (pszichológia, pedagógia, szociológia, könyvtártudomány stb.) felhalmozott releváns tudást. Az olvasáskutatásban és ezen belül az olvasóvá nevelés problémáinak kutatásában kiemelkedő szerepe van az olvasni szerető felnőttek visszaemlékezéseit összegyűjtő, elemző, értelmező vizsgálatoknak. Ezek sorába tartozik Jáki László Gondolatok az olvasásról című gyűjteménye[1], amelyben több száz közéleti személyiség olvasással kapcsolatos emlékei, élményei találhatóak meg. A kötetben közölt anyagok elemzésére készülve felmerül a kérdés, hogy milyen elemzést, értelmezést tesz lehetővé az összeállítás. Különböző céllal, különböző körülmények között, nem egy időben született emlékekről van szó, ezért nem célszerű koherens forrásként kezelni a szövegeket, ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a visszaemlékezések többféle célból is jól használhatóak. Álljon itt csak példaként néhány lehetőség: gazdagítani, árnyalni az egyes emlékezők

(tudósok, művészek) életrajzait; felhasználni olvasással kapcsolatos kvalitatív kutatások forrásaiként; forrásként alkalmazni a közoktatás különböző szintjein az élményszerű oktatásban.

Jelen tanulmányban nincs mód az olvasás komplex témaköréhez kapcsolódó elemzésre, ezért egy szűkebb területre koncentrálva azt vizsgálom, hogy a gyűjteményben megjelenő tudósok, pedagógiával foglalkozók és egyetemi oktatók emlékei szerint az olvasás miként befolyásolta pályaválasztásukat. Ez a cél talán túl speciálisnak tűnik, de napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az olvasás szerepének a fontossága a pályára való szocializációban, hiszen például csak megfelelő olvasási készség birtokában lehet megszerezni a pályaválasztáshoz és a pályamódosításhoz szükséges információkat, vagy belátható, hogy az olvasással kapcsolatos pozitív attitűd nélkül nincs biztos alapja az életen át tartó tájékozódásnak, tanulásnak.

A visszaemlékezés műfaja csábít az értelmező kvalitatív kutatási módszer alkalmazására, ugyanakkor itt érdemes egy pontosító észrevételt tenni: a gyűjtemény, a forrás sajátosságait figyelembe véve alapvetően arra törekedtem, hogy személyes jellegű szövegekkel árnyaljam a pályaválasztás és az olvasás viszonyáról megfogalmazott szakmai megállapításokat. A visszaemlékezők a jelenükből visszagondolva rekonstruálták „olvasó” múltjukat, így az olvasmányélményekről, az olvasás szerepéről megszületett történetek személyes, szubjektív konstrukciók. Az emlékezés reflektív és konstruáló jellegének elfogadása nem gátolja, hanem inkább megerősíti azt a megközelítést, hogy a visszaemlékezések gazdagíthatják, elmélyíthetik az általunk választott témában végzett különféle (reprezentatív vagy nem reprezentatív) empirikus vizsgálatok eredményeit.

A visszaemlékezéseket többször áttekintve az elemzőben megerősödik az a felfogás, hogy az olvasás és a pályaválasztás kapcsolatát nem érdemes egytényezős, lineáris összefüggésként értelmezni. Számos történetben jelenik meg, hogy a különböző szocializációs tényezők, illetve intézmények (család, iskola, könyvtár), egy vagy több tekintélyszemély, egy-egy helyzet és egy vagy több jó – a szituációhoz és az olvasóhoz illő – könyv (olvasmány) „együtt járása” eredményezi azt a pozitív élményt, amely hosszabb távú elkötelezettséget is megalapoz valamilyen foglalkozással, életúttal kapcsolatban.

Példaként nézzünk meg néhány történetet!

Könyvek és pályaválasztás

Alexits György (1899–1978) matematikus így emlékezett a matematika iránti érdeklődésének kibontakozásáról: „Nagyon alaposan megbetegedtem, elég sokáig feküdtem az ágyban lábadozóként. Apám pedig azt mondta, »ez tűrhetetlen, vedd elő a könyvet és tanulj valamit. Az mégsem lehet, hogy megbukj matematikából.« Szomorúan elővettem a kitűnő Kőnig-Beke algebrát, s elkezdtem olvasni. A második-harmadik oldalon észrevettem, hogy itt nincs mit tanulni, ez nyilvánvaló. Aztán így mentem lépésről-lépésre egész addig, amíg egyenletek megoldására került sor. Szóbeli feladatok voltak első fokú egyenletek megoldására. Ez szórakoztatott. Észrevettem, hogy ez érdekes valami, ezzel érdemes foglalkozni.”[2] Az apa ösztönzése, a diák érdeklődése, egy jó tankönyv és a helyzet találkozása indította el azt a folyamatot, amely elvezetett a későbbi pályaválasztáshoz.

Balogh János (1913–2002) biológus emlékeiben szorosan összefonódnak az olvasmányok nyújtotta intellektuális és vizuális élmények az elképzelt, vágyott, választott életpályával, foglalkozással: „Igazán a lexikonok színes táblái vonzottak: a szép és titokzatos növények, állatok. Ezeket újból és újból szemügyre vettem, meg nem unva őket, rajtuk ezt-amazt mindig fölfedezve. S talán a legnagyobb élményem volt egy vaskos, »Séták a nagy természetben« című kötet. […] Abban aztán volt nézni való; 25 színes tábla mutatta a rét legszebb növényeit, a futóbogarat, sas madarat, a legkülönfélébb emlős állatokat. Kiszedtem mind a huszonöt táblát, s őket külön összeraktam, jobban tudtam így bennük gyönyörködni. Aztán meg kiírtam sorban a nevüket, mert lexikális vonzalmam arra késztetett, hogy mennél több növény- és állatnevet ismerjek. […] Ahhoz, hogy pókász akarok lenni, már Herman Ottóval eljutottam. Továbblépésemet – közvetve – egy Rottenbiller utcai fűszer- és csemegekereskedőnek köszönhetem. Tőle akartam ugyanis törmelék nápolyit vásárolni, amikor észrevettem, hogy áruját a Természettudományi Közlöny Füzetébe csomagolja. Egy pengőért megvettem tőle, ha jól emlékszem, az 1898-as évfolyamot. Abban bukkantam a »természetvizsgáló« Bíró Lajos egyik, Új-Guineából küldött levelére. Amint elolvastam, azonnal megvettem részletre – darabonként – egy pengőért – harminckilenc közlöny-kötetet. Abban aztán sorra fölleltem Bíró levéltudósításait a pápuák földjéről, kőkorszaki társadalmáról, élővilágáról. S mint ő valamikor, Lubbock Történelem előtti idők című könyvének hatására, úgy döntöttem el én is véglegesen, hogy zoológus, trópusi kutató leszek.”[3]

Kecskeméti Tibor (1930–) földrajz-biológia szakos tanár, geológus emlékei arra hívják fel a figyelmünket, hogy az olvasás szeretete úgy nyitja ki a világot a gyermek, az ifjú előtt, hogy nem szűken, egy tudományág irányába segíti a tájékozódást, a szépirodalmi élmények csak erősítik a természet világa iránti érdeklődést: „Sorra jöttek a kötelező olvasmányok (amelyek nem is voltak olyan unalmasok, mint ahogy a kötelezőkről véli a diák). Móra, Mikszáth, no meg Jókai regényei. Jókai Fekete gyémántok-ja lenyűgözött. Kitárult előttem a földtörténeti múlt, az évmilliók eseménysora, az őslények világa. Ettől fordult érdeklődésem a földtudományok felé. Lexikonokat böngésztem, térképeket bújtam naphosszat. S gondviselésszerű véletlen, vagy véletlenszerű gondviselés: ötödikes gimnazista koromban két olyan kiváló földrajz-természetrajz tanárt kaptam, Ságh Dánielt és Kühne Lászlót, akiknek varázslatos órái nyomán elköteleztem magam az élet- és földtudományok mellett. Azóta e két tudományból élek.”[4] Érdemes felfigyelnünk az olvasmányélményeket erősítő kiváló tanárok megjelenésére a visszaemlékezésben.

Kötődések

A könyvtáros, a könyvtár, a szituáció és az olvasást kedvelő diák egymásra találása nem kedvező történelmi körülmények között is befolyással lehet sajátos módon a pályaválasztásra, illetve az életpálya alakulására. Ennek illusztrálására az ötvenes évek világából nézzünk meg két „esetet”!

Horváth Tibor könyvtáros története: „Meghatározó volt életemre a Damjanich Múzeum igazgatójának, Kaposvári Gyula bácsinak a könyvmentési akciója. Az ötvenes években a megyei könyvtár bezúzásra a papírgyárba küldte az ún. ideológiai és egyéb szempontokból káros könyveket. (Szerencsére rövid ideig funkcionált ez a könyvtárigazgató.) Gyula bácsi mindig elment az egyes szállítmányok után a papírgyárba, kiválogatta és megmentette az értékes könyveket. Szünidőben dolgoztam nála is, és akkor mesélte el ezeket a történeteket. Akkor éreztem cinkos összetartozást és belső kényszert, hogy nekem is a könyvek közelében kell lennem. Talán ezért is mentem könyvtár-magyar szakra, az egyetemre.”[5]

Jáki László neveléstörténész, szerkesztő visszaemlékezésében − ugyanúgy, mint az előzőben − érzékelhető, hogy a könyvtár, a könyvtáros és az olvasás nehéz körülmények között is segítheti a fogékony, az olvasó embert: „A világháború után különböző próbálkozások után szüleim a Vas utcai kereskedelmi iskolába írattak. Az akkori értelmiségiek a „gyakorlati” pályák irányában látták a jövőt, de mindez érdeklődésemtől nagyon távol esett. Gyenge, már-már reménytelen tanuló voltam, de érdeklődésemet felkeltette − miért, miért nem − […] az épületben lévő Fővárosi Kereskedelmi Szakkönyvtár. A könyvtárat senki nem látogatta, hiszen a hagyományos polgári kereskedelem az ötvenes évek elején már senkit nem érdekelt. A nagyszünetben betévedtem (vajon véletlen???) az üres, de nagyon szép könyvtárba. Az olvasó nélküli könyvtár könyvtáros hölgye (azóta megtudtam nevét: Swalm Adél) örömmel fogadta a ritka látogatót. Közgazdaság-történeti könyveket (Smith, Ricardo stb.) kölcsönöztem. Többségüket nem értettem, de a könyvek az osztálytársaim között tekintélyt jelentettek. […] Az ötvenes évek egyetemi szürkeségében már „olvasó” voltam. […] Első írásomnak – ami meghatározta további életemet is –, ismét a véletlen a forrása, véletlenül felfedeztem, hogy Tessedik életrajzának két kiadása eltér egymástól. Felfedezésemet publikáltam, s így lettem egy napközis tanárból tudományos munkatárs, az akkori Pedagógiai Tudományos Intézetben.”[6]

A könyvek világa, amely elcsábítja az olvasókat az anyagi világtól a szellemi felé – számos emlékező így közelít az olvasás szerepéhez, közöttük Hatvany Lajos (1880–1961) író, kritikus, irodalomtörténész: „Miért nem lett belőlem utcaseprő? Miért nem asztalos? Miért nem lakatos? Az élethez való közvetlen vonatkozását mint veszti el a gyermek, hirtelen mint látja ott maga és a dolgok között: a könyvet! Szeretném megragadni azt a pillanatot, amelyben a könyvek az én saját, legsajátabb fiatal életemet mások életébe csalták volna bele. Visszapillantván, látom messze, messze, nagy távlatban valahol, valami könyvesbolt kirakata előtt, mint áll egy diák. Szeme mintha nyelné a könyveket. Látom aztán megint éji álomidőt, mint oson apjának a könyves szobájába egy könyvért, s mint olvas […] olvas, míg le nem csukódik fáradt szemhéja.”[7]

Az a bizonyos könyv, személyiség, történet…

Bárány Tamás (1922–2004) költő, író, szerkesztő szavai érzékletesen írják le, hogy az olvasásszeretet és találkozás egy könyvvel (egy témával) gyakran hoz létre életre szóló elkötelezettséget: „Nyolcesztendős koromban, azt hiszem, életre szóló szerencse ért: megkaptam Homérosz Iliászát és Odüsszeiáját, gyermekeknek átírva; ha jól emlékszem A trójai faló volt a címe. Gaál Mózes munkája volt a kurtítás; már-már azt mondom: a homéroszi eredeti lefordítása gyermeknyelvre. Az ilyen eljárás könnyen bélyegezhető szentségtörésnek – ám ha gyermekek érdeklődésének fölkeltésére, olvasókedvük serkentésére történik: inkább hasznos és szerencsés vállalkozásnak kell ítélnünk, úgy gondolom. Nekem mindenesetre szerencsémül szolgált: egy életre eljegyzett az antikvitással.”[8] Cholnoky Jenő (1870–1950) kolozsvári egyetemi tanár, földrajztudós is egy könyv hatását emelte ki: „Életemben a legnagyobb hatást tette rám Reclus: »L’ homme et la terre« című műve, ennek hatására lettem praktikus mérnök helyett geológus.”[9] Joó Tibor (1901–1945) filozófus is az egy könyvre támaszkodó pályaorientációra emlékezik: „Az első döntőnek mondható irodalmi élmény, mely már későbbi életpályám felé mutat, alig tizennégy éves koromban ért. Flammarion »Urániá«-ja az a könyv, melyről olvasás után azt jegyeztem fel naplómba, hogy »új világot nyitott meg előttem: a filozófia világát«. Olvasás közben jegyzetek születtek a könyv margóján, ezekből a jegyzetekből fejlődött ki első »filozófiai« művem.”[10] Róheim Géza (1891–1953) néprajzkutató nagyon pontos, tudatos visszaemlékező, nemcsak a pályaválasztását befolyásoló egy könyvet, de tudományos témáinak alakulására ható könyveket is sorra vette: „Nyolcéves lehettem, amikor Cooper »The East of  the Mohicans”« című regényét olvastam. Nincs meg a példány, tartalmára sem emlékszem, de azt tudom, hogy ettől lettem etnológus. A második impulzust fantáziámnak Vámbéry Ármin adta meg; a kalandos útleírások és a magyarok eredetének problémái. Aztán jött Tylor »Primitive Cultura«-ja; a nagy mű az etnológia, az emberi szellem egységének tükre. Tizenöt éves voltam, mikor ezt olvastam és vele párhuzamosan a többi bálványrombolót, Charles Darwin „The Descent of Man” és Herbert Spencer »Principles of Sociology«-áját.”[11]

Karizmatikus személyiségek nagy hatású könyvei hatottak a pedagóguspályát választókra is. Erről így vallott Füle Sándor pedagógus, főiskolai tanár: „Az első könyv, amelyet 16 éves koromban a saját keresetemből vettem, az egész életemre nagy hatással volt. Karácsony Sándor: »Ocsúdó Magyarság« (szokásrendszer és pedagógia) című könyv Budapesten, az Exodus kiadásában, 1942-ben jelent meg. A nyári szünetben 16 éves koromtól mindig kőműveseknél dolgoztam. Téglát hordtam, maltert kevertem. Az egyik szombaton a kapott keresetemmel fáradtan hazafelé mentem. Miskolcon a Széchenyi utcában, egy könyvesbolt kirakatában láttam meg, az általam akkor még egyáltalán nem ismert Karácsony Sándor új, rendkívül vastag könyvét. Szokásomhoz híven »egy hajtásra« szombaton és vasárnap, szinte pihenés nélkül, elolvastam friss szerzeményemet. Az 547 oldalas könyvből akkor még nem sokat értettem meg. […] Az 1945. évtől, a Marosvásárhelyi Állami Tanítóképző, majd a Miskolci Evangélikus Tanítóképző intézeti tanulmányaim során, Lehoczky Egyed kiváló miskolci pedagógiai tanárom hatására kezdtem el a Karácsony Sándor által írt könyvet újra tanulmányozni.”[12]

Megjelentek olyan történetek is, amelyek a pályaválasztást tágabban közelítik, elhelyezik a világlátás, a világnézet kialakulásának folyamatában, és ebben mutatják be az olvasás szerepét. Baktay Ervin (1890–1963) indológus, orientalista szavai is erről szólnak: „Még szinte gyermek voltam, amikor először olvastam akkor még magyarul. […] Kálidásza »Sakuntalá«-ját[13]. A mű maradandó hatást tett reám, s a hindu világkép eszméimre ösztönösen felelet a magam kibontakozó életsejtése. Ez a hatás később tudatossá vált bennem, és nagy szerepe volt abban is, hogy kifejezetten a keleti szellem tanulmányozása, elsősorban a hindu gondolatvilág felé forduljak egész érdeklődésemmel.”[14]

Tulajdonság- és készségformálás

Többen emlékeznek arra, hogy a későbbi pályájukhoz szükséges tulajdonságok, készségek kialakulásában fontos szerepet játszottak olvasmányaik. Hermann Ottó (1835–1914) természettudós is kitért erre az olvasáshoz kötődő élményeinek leírása kapcsán: „Az első legkedvesebb könyvem, amelyet a gyermek szeretetével öleltem magamhoz, egy kétnyelvű »Orbis sensualium pictus stb.« röviden »Orbis pictus« volt, mely a XVIII. században kelt […] és egyszerű, végtelenül naiv képekkel volt felszerelve. Ezt a könyvet szenvedéllyel bújtam, és atyám a legnagyobb örömmel nyújtotta azokat a felvilágosításokat, melyekre rászorultam. Azt hiszem ennek a könyvnek köszönöm azt a tömörséget és világosságot, amely irataimban talán érezhető.”[15]

Az intenzív olvasás összekapcsolódva a világ iránti érdeklődéssel nemcsak az olvasási készség megalapozását, magas szintű fejlesztését segíti, de előkészíti az értelmiségi, az alkotó foglalkozás választását és művelését, amire a szövegek többségénél leginkább csak közvetve, az emlékező foglalkozásából, életművéből tudunk következtetni. Baránszky-Jób László (1897–1987) irodalomtörténész, esztéta, egyetemi tanár iskola éveire, gyermekkorára visszaemlékezve így idézte fel olvasási tevékenységét: „A magam részéről ötödik gimnazista korom óta olvastam a tanítási órák alatt is, nemcsak szépirodalmi könyveket, de éppolyan mohón a szellemi élet körébe vágó történelmi, irodalomtörténeti, bölcseleti szakkönyveket és természettudományiakat is, amennyiben azok szerves feldolgozásúak voltak.”[16] Mások az olvasásnak általános hatását a család és az iskola olvasási kultúrája közötti összhang oldaláról világították meg, amelyek közül emeljük ki Dénes Zsófia (1885–1987) író, újságíró szavait: „…Én már négyéves koromban olvastam a nagybetűs meséskönyveket, és palatáblára írtam ákombákom betűimet. Tízéves sem voltam, amikor anyám könyvtárából gyakran leemeltem a Hatszáz magyar nemzeti dalt és Jókai Mór meséit. Ezeket máig sem felejtem el. Az Andrássy úti állami leánygimnázium felsőbb osztályában megszerettem a poétikát; tanárunk, doktor Hoffmann Frigyes költészettani magyarázatait. A nagy magyar költők, írók és a népköltészet szeretete áradt szavaiból. Tanítását négy éven át szomjasan ittam.”[17]

Gondolkodást, tudatosságot befolyásoló hatás

Találkozhatunk olyan emlékezőkkel is, akik a széles horizontú olvasás támogató hatását tudatosan is megélték. Idézzük fel Bognár József (1917–1996) közgazdász megfogalmazását e hatásról: „…egy kisvárosban fölnőve viszonylag nagyon korán kezdtem olvasni, beleértve abba magyar irodalmat és világirodalmat, és mind a magyar-, mind a világirodalomnak számos személyisége igen mély benyomással volt rám és nagymértékben meghatározta azt, hogy abban az időszakban különböző kérdésekről hogyan gondolkoztam, milyen véleményt formáltam ki magamnak. A közgazdaságtudomány egy olyan terület, amelynek rendkívül széles társadalmi, politikai, kulturális elágazásai vannak, és ennek következtében az a körülmény, hogy én az irodalom, a kultúra kérdéseiben és  értékrendszer problémáiban effajta gondolkodásmódban járatos voltam, előnyt jelentett számomra akkor, amikor érdeklődésem a közgazdasági kérdések felé fordult, és azokkal kezdtem foglalkozni.”[18]

Katona András (1947–) történelem tantárgypedagógus a képzelet, az érzelmek szerepére helyezte a hangsúlyt, amikor emlékezett olvasmányélményeire, s ezekkel a tényezőkkel magyarázta emlékező szakemberként az olvasás, a könyvek befolyását saját pályaválasztására: „Egyik ilyen csoda volt Komjáthy István Mondák könyve, melyet 4. osztályos koromban (éppen 1956-ban) kaptam meg. [...] Mi az, ami elvarázsolta ebben a kisiskolás gyereket? Öregedő emberként is visszaemlékezem rá: a mesék és a mondák elegyének csodálatos világa, mely megindította a gyermeki képzeletet. A »tejillatú puszta«, de sokszor elképzeltem, hogy milyen lehet. Az »égigérő fa«, melyet szívesen megmásztam volna, hogy személyesen is láthassam lombjainak hét rétegét. Izgatott az is, hogy milyen lehetett a Napkirály és Szélkirály vetélkedése (Bornemissza Zsolt rajzai segítették őket elképzelni), de leginkább Hunor és Magyar, Keve és Attila, valamint Álmos és Árpád csodálatos és izgalmas történetei érdekeltek, melyek gyermeki tudatomat – szinte észrevétlenül – magyarságom eszmélése irányába hajtották. Figyelmemet az elmúlt korok embereinek világa felé terelték. Ki tudja, lehet, hogy ezek az olvasmányok irányítottak egész későbbi életemet meghatározó munkám, a történelem tanítása és kutatása felé.”[19]

Hamvas Béla (1888–1967) író az olvasás jelentőségét olyan szintre emelte, hogy rövid emlékezésben lehetetlennek, pontosabban „fölöslegesnek” vélte a könyvekkel való foglalkozást, tudniillik annak minőségére, tartalmára az utal, hogy miként él az ember: „Valaki, aki nyolcéves kora óta olvas, először egy, aztán két, végül vagy nyolc nyelven, s ahogy ízlését minden étel, szemét minden forma, fülét minden hang befogadására, megértésére és átélésére szoktatta, hogy a világ nagyságából semmit el ne mulasszon, a könyvet nem érzi szenzációnak, hanem mindennapi tápláléknak, és úgy olvas, ahogy lélegzik.”[20]

A heves, a lázas olvasás idejét sokan a pályaválasztás klasszikus korához, a serdülőkorhoz kötötték: „…Emellett gyorsan véget ért kamaszkorom kárpótlást akart: rám tört az intellektuális éhség, mely könyvhabzsolásra késztetett.”[21] – írta Berend T. Iván (1930–) közgazdász.

Összegzés

Az emlékezet egyedi konstruáló jellegét nem feledve, befejezésként nem szándékozom a sokféle egyedi megközelítés alapján általánosításokat megfogalmazni. Ugyanakkor úgy vélem, hogy van egy általános szempont, amelyre érdemes figyelni. Visszatekintve a megismert és a bemutatott egyedi, személyes történetekre, megállapítható, hogy az olvasás pályaorientációt, pályaválasztást befolyásoló folyamatát pozitív hangulatok és érzelmek szövik át. Ezek azonban ritkán jelennek meg direkt kifejezésekben, inkább az olvasással kapcsolatos cselekvési, olvasási kényszerként (nem tudok nem olvasni) vagy cselekvésre, olvasásra való készségként és az ezek nyomán megfogalmazott foglalkozási tervként, életpályához kötődő vágyként, motivációként találkozhatunk velük. Ez az értelmezés is megerősítette, hogy elmélyült, jól megalapozott elméleti és empirikus kutatást érdemelnének és igényelnének az olvasás kognitív és affektív aspektusai, elemei önmagukban és kapcsolataikban is.