Varga Katalin[1]
Büszke vagyok rá, hogy Horváth Tibor tanítványának és követőjének mondhatom magam. Az élethez és a munkához való viszonyulásom mind a mai napig két meghatározó személyiség hatására alakult: az édesapám és Horváth Tibor hatására. A Tanár Úrtól többek között a rendszerben való gondolkodást sajátítottam el, amely oly szervesen épült be a gondolkodásomba, hogy ha akarnék, se tudnék szabadulni tőle.
A könyvtáros szakma alapelve a rendszer, amely elemekből és a közöttük fennálló relációkból épül fel. Rendnek és rendszernek kell lenni a fejünkben, a gyűjteményben, a katalógusokban, a szolgáltatásokban, mindenhol. Ez a rendszer teremti meg a feltételét annak a biztonságnak, nyugalomnak, megbízhatóságnak és hitelességnek, ami miatt az emberek szeretnek könyvtárba járni. És többek között ezért tudnak a könyvtárak az internethez képest többletszolgáltatásokat nyújtani.
Az információs rendszer alapjai évszázadok óta nem változtak, legfeljebb csak formájuk, megjelenési módjuk fejlődik a technika fejlődésével:
– Információs bázis: Könyvtárak esetében ez a gyűjtemény (hagyományos és elektronikus), egyéb információs rendszereknél mindaz az információs alap, amelyre a szolgáltatások épülnek. Tudományos információs rendszerek esetében a tudomány elméletét és gyakorlatát egyaránt szolgáló teljes információs bázis felépítésére kell törekedni. Napjainkban ez mind több kihívást jelent az információs rendszerek számára, hiszen igen nagy és változatos információkínálatból kell megfelelő válogatással előállítani az adott célt maximálisan szolgálni tudó bázist.
– Információs igények: Az információs rendszerek abban is különböznek egymástól, hogy más és más információs igényt hivatottak kielégíteni. Minél sokszínűbb a célközönség, minél sokrétűbbek az igények, annál differenciáltabb információs bázist és szolgáltatási struktúrát kell kiépíteni. Soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ugyanaz az információ minden információs rendszerben másként jelenik meg, más értéket képvisel, másképpen kell szolgáltatni. Ezért nem igazolható az a gyakran felszínre kerülő – főként gazdasági megfontolásokon alapuló – érvelés, miszerint minimalizálni kell az azonosságokat a gyűjteményekben.
– Az intézmények és szolgáltatások rendszere: Az összetett rendszerek alrendszerekből épülnek fel. Esetünkben elsősorban intézményi és szolgáltatási alrendszerekből. Egy adott tudományhoz vagy feladathoz kötődő információs rendszer ritkán marad egyetlen intézmény ügye, kapcsolatokon és együttműködéseken keresztül kell felépíteni azt az intézményi és szolgáltatási rendszert, amely a hatékony információszolgáltatás alapja. Így kell működnie a könyvtári rendszer egészének, bármely kisebb alrendszerének, és az egyes tudományágak, szakmák munkáját támogató információs rendszereknek is, mint például a pedagógiai információs rendszernek.
– Szolgáltatási, terjesztési feladatok: Mintegy 20 évvel ezelőtt még az okozta a legnagyobb problémát és fejtörést, hogy hogyan lehet az intézmények összehangolt szolgáltatásait egységesen, gyorsan és hatékonyan eljuttatni a célközönséghez. Mára ez okozza a legkisebb gondot. Az elmúlt évtizedek technikailag minden feltételt megterem tettek a széles körű terjesztéshez. Sokkal nagyobb probléma, hogy el lehessen igazodni az információtömegben, azaz hogy a terjesztés gyors és hatékony legyen, hogy a különböző információforrások között létrejöjjön a kompatibilitás. A terjesztés feladatai közé tartozik ma már a minőségi válogatás is. A terjesztő-közvetítő rendszernek kell gondoskodnia arról is, hogy az igények eljussanak az információs rendszerhez.
Az Országos Pedagógiai Információs Rendszer (opir) eszméje és rendszerterve az 1980-as évek közepén született meg Dr. Horváth Tibor és Budai Tamás jóvoltából[2]. Egységes rendszerben gondoskodik a neveléstudomány elméletét és gyakorlatát szolgáló teljes információs bázis létrehozásáról, valamint a különféle szintű információs igények kiszolgálásáról. A rendszerben találhatók információkat előállító, gyűjtő és szolgáltató intézmények, illetve ezek kombinációi.
A tervezet ígéretes jövőt vázolt a magyar oktatásügy számára, az azóta eltelt 25 év azonban sok változást is hozott. Átalakult az oktatási rendszer és az azt támogató információellátó rendszer is. Az elektronikus információk mennyisége lényegesen növekedett a nyomtatott információkhoz képest. A kidolgozott alapelvek érvényessége azonban nem változott. A rendszerben való gondolkodás soha nem volt aktuálisabb, mint az információs társadalom és a technikai robbanás időszakában. A szolgáltatások hármas bázisra épülnek: a közös dokumentum-, illetve információs vagyonra (beleértve az egyre nagyobb jelentőségű adatvagyont is), a tájékoztatásban ezt képviselő szurrogátumvagyonra és a rendszer elemeit képviselő intézményekre.
A pedagógia információs rendszere információ-előállító, információ- és tartalomszolgáltató intézmények hálózata. A tartalom-előállításban kulcsszerepük van a kormányzati szerveknek és háttérintézményeiknek, az információk rendszerezésében és átcsomagolásában a pedagógiai szakkönyvtáraknak, a szolgáltatásban és terjesztésben pedig az iskolai könyvtáraknak. Maguk az oktatási intézmények mindkét végponton érdekeltek, nemcsak szolgáltatnak, hanem ők maguk is nagyon fontos információforrások lehetnek.
Valamennyi tudományos információs rendszer felépítheti a maga intézményi struktúráját erre az alapelvre. Az oktatásügytől azonban a maga sajátos jellegénél fogva további általánosítható elveket is kaphatunk. A pedagógia sok szempontból speciális tudományterület. Nagyon széles és differenciált célközönséget szolgál, amelyben egyszerre vannak jelen a problémákat a legmélyebben ismerő és tanulmányozó kutatók, a szakma mindennapjait taposó gyakorló tanárok, az egészet elszenvedő gyermekek, diákok, és az ő érdekeiket laikusként védő szülők. Maga az információs bázis is nagyon sokszínű, hiszen a pedagógia az a tudományterület, amely információit sok más tudományterületről veszi (pl. szociológia, pszichológia, történettudomány stb.). Ezért is van különös jelentősége annak, hogy differenciált és sokoldalú szolgáltatási struktúrát építsünk az információs bázisra, és a szolgáltatások terjesztéséhez rendszerbe szervezzük az érintett és érdekelt intézményeket.
Az opir kidolgozói zseniálisan látták ezt a problémát és szükséget már a rendszerváltás előtti pillanatokban is. Azóta sem látta senki jobban, és sajnos úgy tűnik, a mai napig nem nőtt fel a tudományos társadalom ehhez a feladathoz, hogy valódi és működő szaktudományi információs rendszert építsen ki, amely nem egy intézmény, hanem egy intézményegyüttes közös ügye és gyümölcse lehetne.
Az eredeti opir intézményeit ma már nem érdemes kutatni, hiszen ezek közül szinte egy sem létezik már. Az univerzálisan érvényes alapelvek ma a neveléstudomány esetében az alábbi intézményeken nyugszanak:
Az államigazgatást jelen pillanatban egy összetett megaminisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (nefmi) képviseli, amelynek egy államtitkársága foglalkozik az oktatás ügyeivel, egy másik a kultúrával, illetve egy harmadik az egészségüggyel. Mivel az oktatás stratégiai ágazat, a legfrekventáltabb problémák más minisztériumokat is érintenek, például a Nemzetgazdasági Minisztériumot. Tehát önmagában az információs bázis legfontosabb alapját jelentő államigazgatási szervek is egy bonyolult rendszert alkotnak.
Az elmúlt évekhez képest valamelyest szűkült, fogyatkozott a kutató-fejlesztő intézmények köre, hiszen az állami racionalizálások elsősorban ezeket sújtják. A létező kutatással, illetve fejlesztéssel foglalkozó intézmények között azonban nem igazán látható a munkamegosztás, munkájukban sok átfedés tapasztalható. A központi háttérintézmények mellett egyre több – korszakonként változó mennyiségű és profilú – kisebb kutatóintézet, kutatócsoport munkálkodik, amelyek az oktatásügy nagyon fontos kérdéseivel foglalkoznak (pl. tankönyvkutatás). Harmadik szegmensként pedig nem feledkezhetünk meg a felsőoktatási intézmények, műhelyek kutatásairól sem. Mivel elsősorban itt keletkeznek azok az elsődleges információk, adatok, amelyek a tudományos információs rendszert táplálják, fontos lenne, hogy az információtermelés is rendszeresebb, rendezettebb, rendszerszerűbb legyen. Sajnos ki kell mondanunk, hogy a magyar oktatásügy és pedagógia területen évtizedek óta az aktuálpolitika és a finanszírozás határozza meg a kutatási irányokat, és nem valamely átgondolt stratégia. Egyes témák folyamatosan napirenden vannak, de nem használják előző korszakok, más iskolák eredményeit. Úgy látom, hogy napjainkban az információs rendszer egyik legnagyobb problémája az, hogyan rendszerezze, illetve szelektálja ebben a kaotikus helyzetben a termelődő információkat.
Meghatározó szerepük van tehát az információkat összegyűjtő, válogató, feldolgozó és szolgáltató intézményeknek, azaz a könyvtáraknak. Feladataikat azonban egyre nehezedő körülmények és feltételek között kénytelenek ellátni. A valaha jól működő szakkönyvtári alrendszer, amelynek központi intézménye volt az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, a regionális ellátásról pedig a megyei pedagógiai intézetek könyvtárai voltak hivatottak gondoskodni, szinte teljesen szétesett. Először a hálózati rendszer szűnt meg, laza együttműködéssé, szakmai koordinációvá szelídülve, majd szép lassan maguk az intézmények is megszűnnek. Pedig ha jól megnézzük, ezeken az intézményeken nem sokat tud spórolni a népgazdaság. Sokkal nagyobb kár, hogy nem tudunk összehangolt információszolgáltató rendszert állítani a pedagógusok munkája mellé. Az okozott kár lemérhető a pedagógus kollégák eltérő tájékozottságán, informatikai kultúráján, forráshasználati szokásain és közvetetten a közoktatásból kikerülő diákok információs műveltségén. Nem szeretném túlságosan messzire vinni a gondolatmenetet, de az a könyvtárhasználati, internethasználati és információs kultúra, ami a xxi. századi magyar tanulókat jellemzi, nem ad okot optimizmusra. A meggondolatlan és kritikátlan információhasználat egyik fő oka, hogy nincs a háttérben megbízható információs rendszer.
És itt jönnének a képbe az iskolai könyvtárak, amelyeknek az ábra szerint is az alapot kellene biztosítaniuk. Mintegy 20 éve, a rendszerváltás óta az iskolai könyvtárak létéért küzdünk, információszolgáltató, a rendszerben betöltendő feladataikig el sem jut a gondolkodás. Sikerült egy olyan világot felépítenünk, amelyben csak költségvetési tétel az iskolai könyvtár, és senkit nem érdekel, hogy milyen munkát végeznek ott, van-e annak rövid-, közép-, illetve hosszú távú haszna, milyen stratégiai jelentőségük van ezeknek a könyvtáraknak. A rendszerben gondolkodó elmék, mint például Horváth Tibor, mindig más dimenziókba helyezték ezeket a kérdéseket. Az ő meghatározása szerint az iskolai könyvtár legfontosabb feladata, hogy a taneszközök szakkönyvtáraként vegyen részt az iskola életében, vagyis szerves eleme legyen az iskola rendszerének és az oktatás rendszerének is. Ha rendszerben gondolkodunk, minden más hangsúlyt kap.
A helyzet tehát nem jó, sőt… Mégis az a feladatunk, hogy ezek között a körülmények között is életben tartsuk azt az eszmerendszert, amit az opir megfogalmazott, és megtaláljuk a megvalósítás érvényes és korszerű lehetőségeit. Esélyt jelent, hogy a technika révén teljesen új eszközök és utak nyílnak meg, a rendszerek működtetése lényegesen könnyebb és olcsóbb, mint 20 évvel ezelőtt. A munkamegosztást újra kell értelmeznünk, ha odafigyelve fejlesztjük szolgáltatásainkat, jól tudjuk hasznosítani a többiek munkáját.
Az Országos Pedagógiai Információs Rendszer központi intézménye és motorja továbbra is az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (opkm). Az opkm 2007-ben megszűnt önálló jogi személyiségű intézmény lenni, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet egy szervezeti egységeként végzi jelenleg a munkáját. Rendszerszinten tehát közelebb került egymáshoz az egyik központi tartalomelőállító intézmény és a rendszer működtetéséért felelős szolgáltató intézmény. Ez nyilvánvalóan új dimenziókat nyit az egész rendszer számára is. A napi gyakorlatban természetesen még nem ilyen rózsás a helyzet, de a lehetőség adott, hogy a tartalom előállítása és szolgáltatása e közelség révén funkcionálisan és minőségében is korszerűsödjön.
Ugyanakkor azonban egyre kevesebb szolgáltató pontot tudhat maga mögött a rendszer. A regionális végpontokat jelentő pedagógiai intézetek jelenleg funkcionálisan nem működnek, az iskolai könyvtárak pedig a fentebb már elemzett helyzetben létükért küzdenek. Lehetőségként tehát az maradt, hogy központi szolgáltatásokkal támogassuk a rendszer fennmaradását és fejlődését. Az információszolgáltatásban ez elsősorban adatbázis-fejlesztést és -szolgáltatást jelent. Ezért az opkm már évek óta az oktatómunkát támogató referensz adatbázisok fejlesztése mellé tette a voksát, ezen a területen kíván központi szerepet betölteni.
Hála az Európai Unió által biztosított forrásoknak, lehetőség van a tartalom mellett a forma korszerűsítésére és fejlesztésére is. Az adatbázisoknak meg kell valósítaniuk a minőségi válogatás lehetőségét, magas színvonalú hozzáadott értékként gyors és hatékony információkeresést kell nyújtaniuk, és a szolgáltatott információk minél többszintű további hasznosításához is segítséget kell adniuk. A web2.0 technológia, illetve a legújabban fejlődésnek indult web3.0 az interaktivitást, a látványt, az érdekességet és a kreativitást is beemeli a szempontok közé. A szemantikus web maga is a rendszerben való gondolkodást hangsúlyozza. Ezek a technikai lehetőségek tehát ösztönzőleg hathatnának, hogy teljesen újragondoljuk az opir helyzetét, és a gps szlogennel élve „újratervezzünk”.
Az opkm legújabb fejlesztése, amely ezt a filozófiát képviseli, az Olvasás Portál.[3] Az Európai Unió által támogatott, a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében (támop 3.2.4-08/2-2009-0001) megvalósított portál elsődleges feladata, hogy modern informatikai eszközökkel támogassa az értő olvasás és a digitális kompetenciák fejlesztését elsősorban az iskoláskorú gyermekek körében. Ha azonban az opir szempontjából vizsgáljuk, akkor azt a központi szolgáltatáscsomagot találjuk meg benne, amely talán hatékonyan tudja támogatni a teljes pedagógiai információszolgáltatást. Melyek ezek a szolgáltatások:
– A legfontosabb pedagógiai adatbázisok differenciált és integrált kereshetőségének egyidejű biztosítása. A portálon külön adatbázisként érhetők el (de tetszőleges kombinációban együtt is kereshetők) a magyarországi közoktatás tankönyvei 1867-től napjainkig, a hazai gyermek- és ifjúsági könyvkiadást reprezentáló adatok, valamint részletes tartalmi feltárással a magyar pedagógiai szakirodalom 1984-től napjainkig, és egy reprezentatív válogatás a külföldi pedagógiai szakirodalomból. Ezek az adatbázisok, amelyek az opkm országos szakkönyvtári gyűjteményén alapszanak, adnak egy kellően tág információs alapot, amelyre az országos szolgáltató rendszer építkezhet. A portál lehetővé teszi az adatbázisban található adatok interaktív kezelését, képekkel, kiegészítő kommentekkel, magyarázatokkal, kiadói adatokkal, esetleg multimédiás alkalmazásokkal történő kiegészítését. Az országos információs rendszerben akkor fognak ezek az adatok igazán hasznosulni, ha önálló életre tudnak kelni az új eszközök segítségével.
– A portálon található egy új adatbázis, a Web Iskolai Könyvtár (WebIk). Célja, hogy támogassa az iskolai könyvtárak tájékoztató munkáját, egy adatbázisba gyűjtve és feldolgozva a weben elérhető teljes szövegű referensz dokumentumokat, amelyek kiegészíthetik az iskolai könyvtárak hagyományos gyűjteményeit. A mintegy 4000 tételből álló könyvtár illeszkedik a közoktatás tananyagához, de megadja a válogatás szabadságát is. Ezzel lehetőséget teremt arra is, hogy a könyvtárostanárok könnyebben vezessék be tanítványaikat az információs műveltség rejtelmeibe, a kritikai gondolkodás örömeibe.
– A portál további dokumentumokkal, jó gyakorlatok bemutatásával, módszertani segédletekkel és könyvtárakban, iskolai könyvtárakban adaptálható mintaprogramokkal is támogatja az információs műveltség elsajátítását. Komoly tartalom-előállító és -szolgáltató feladatot vállal ezáltal, mivel meggyőződésünk, hogy a könyvtárügy és a pedagógiai egyik legfontosabb közös missziója az információkkal és információforrásokkal való értő, versenyképes bánásmód elsajátíttatása, elsősorban a nem formális oktatás keretei között.
– A portál külön eszközökkel szól a felnőtt és a gyermek közönséghez, ugyanazon az információs bázison, de az eltérő használói igények figyelembevételével. A gyermekek számára képes, játékos, színes felületek állnak rendelkezésre, amelyeknek segítségével könnyebben tanulhatják meg az adatbázisban történő keresés és válogatás tudományát. Ezen közben természetesen minden arra ösztönzi őket, hogy olvassanak, reflektáljanak az olvasottakra, használják a fantáziájukat és a kreativitásukat, és természetesen játsszanak.
– Az Olvasás Portál fontos feladatának tekinti az együttműködések támogatását. Ahogy minden információs rendszer, ez is csak akkor lesz hasznos, ha nem marad egy intézmény ügye, hanem sokan és sokféleképpen alakítják, használják, fejlesztik. Együttműködésben valósult meg a koncepció kidolgozása, és természetesen a tartalmak feltöltése is. Ennél azonban még sokkal élénkebb együttműködésre van szükség a továbbiakban, amikor a portál immár önálló életét kezdi élni. Reméljük, megújítólag hat a pedagógiára, a könyvtárakra és az információs rendszerekre egyaránt!
Van-e jövője az immár 27 éves opir-nak? Vagy elindult a feledés és az öregedés útján, és át kell adnia a helyét a fiatalabbaknak? Azt gondolom, hogy Horváth Tibor elvei és eszméi semmit nem veszítettek az aktualitásukból. A megváltozott és folyamatosan változó környezetben is meg kellene találni az intézményi kooperáció megfelelő útjait, és fel kellene ismerni végre, hogy az együttműködés nem gyengít, hanem erősít. Bizalomerősítésre van szükség.
Az együttműködés azonban nem egyenértékű az integrációval. Sőt, amíg az első megerősít, addig a második inkább visszavet, ezt mutatják a tapasztalatok. Az integráció során az erősebb legyőzi a gyengébbet, de ha nem tudja teljesen megsemmisíteni, akkor folyamatosan fél tőle, hogy ellene fordul, tehát bizalmatlan vele szemben. Ez pedig ellene hat a hatékonyságnak, az ésszerűségnek és legfőképp a kreativitáson alapuló innovativitásnak. És így gazdaságilag sem hozza meg a várt eredményt.
Én hiszek az opir jövőjében. Hiszek a rendben és a rendszerben, az egymást erősítő együttműködésben. Az újratervezést a könyvtáraknál érdemes elkezdeni. Fogjanak össze, akik csak tudnak, találjanak ki jobbnál jobb új szolgáltatásokat – figyelembe véve a Horváth Tibor által felállított elveket –, és keltsék azokat életre közösen, együttműködve. Hiszem, hogy jobb lesz a szakma is, a tudomány is, az életünk is.