Baloghné Puzsár Zsuzsanna: Gyermekfolyóirat Magyarországon a századfordulón

Az Én Újságom (1890-1914)

A gyermekekkel kapcsolatos tudományos megfigyelés igénye egyre inkább teret nyert a 19-20. század fordulóján, a gyermekszemléletben jelentős változások mentek végbe. Írásomban annak a megfigyelésnek az eredményét kívánom bemutatni, melyben megkíséreltem feltárni a gyermekszemléleti változásokat Az Én Ujságom című gyermekfolyóirat metszeteinek tükrében.

Miként azt Németh András írásában olvashattuk, Európában: társadalmi-politikai és ipari forradalom zajlott, melynek hatására megváltozott Európa és benne Magyarország arculata, változtak Magyarországon is a társadalom anyagi és szociális viszonyai, változott az élet- és gondolkodásmód. A korszak legszembetűnőbb változásainak jele: „…tovább folytatódik a társadalmi nyilvános és a privát szféra már a 18. században is jól érzékelhető elkülönülése. A „nyilvánosság” egyre inkább az állam által kisajátított hivatalos kapcsolatokat jelentette, míg a korábban mellékes, a családi és egyben a térbeli elhatárolódást jelentő, a nyugalom és boldogság szinonimájának tekintett magánélet nagymértékben felértékelődött.” (Németh, 2005. 143.o.)

Kettősség volt megfigyelhető a modernizációs folyamatokkal szembeni attitűdben, mivel: „Az életreform-irányzatok követői egyrészt meg kívánták védeni a gyermeket az iparosodás, a gazdasági és társadalmi fejlődés káros hatásaitól, mint például az idusztrializáció során kibontakozó egészségtelen környezettől. A másik részről viszont éppen az urbanizáció, a közszféra, a jog stb. fejlődése teremtett lehetőséget a közoktatás és az egészségügy számára, hogy a korábbi századoknál előbbre léphessen, és egészségesebb környezetet biztosítson a gyermekek számára a tanuláshoz és a hétköznapi élethez.” (Pirka, 2010. 7. o.)

Látható, hogy a 19. század végén, a kötelező iskoláztatás bevezetése még a normakövető magatartás kialakítását segítette, erősítette. A családokkal szemben megfogalmazódott az elvárás: fogadják el, hogy az állam beleszólhat a családok életébe, a szülő gyermek kapcsolatba, s tekintsék természetesnek, ha a gyermek a munka helyett iskolába jár. Ezzel egy új, a gyermekkel szembeni elvárást jelenített meg, ami nyomon követhető lesz a gyermekkor felfogásának új elemében is. Az intézményes rendszer kibontakozásával, miként azt Szabolcs Éva megállapítja, a gyermek ismereteinek, tudásának forrása az iskola lett, az iskola büntethette a gyermeket, ezzel kiemelve függőhelyzetét, sőt az iskola által bevezetett büntetés hozzátartozott a gyermeki állapothoz. A rendes gyermek ezentúl az iskolába járó gyermek lett, felváltva ezzel a dolgozó, pénzkereső gyermekről vallott eddigi felfogást. Az iskolás gyermek konstrukciója tovább intézményesítette a gyermekek elkülönülését a társadalmon belül. Az iskola intézményének elterjedése azt is sugallta, hogy a gyermek olyan érték, amelybe érdemes befektetni akár gazdasági, akár társadalmi szempontból. (Szabolcs, 2003)

A 19. század végi, 20. század eleji reformpedagógia, és a korszak pozitivista szemléletét tükröző gyermektanulmány a gyermekben meglévő pozitív értékekre koncentrál. Amint azt Golnhofer Erzsébet és Szabolcs Éva Gyermekkor: nézőpontok és narratívák tanulmányában megállapítja, ekkor már nemcsak tapasztalati úton, de a pszichológia tudományának eszközeivel is igyekeznek a gyermeki jellemzőket, a gyermeki fejlődést megismerni. A 19. század végétől megjelenik a természetesen fejlődő és a szocializálódó gyermek modellje. A modern természettudományos szemléletű, racionalista, az objektív igazságot kereső empirikus kutatások, a gyermekek körében végzett kísérletek, pszichometriai mérések tudományos igénnyel írták le az érés, a fejlődés egyetemesnek tekintett pszichológiai törvényszerűségeit, a különböző életkori szakaszokra jellemző gyermeki sajátosságokat. (Golnhofer és Szabolcs, 2005)

Megváltozik a gyermek családban betöltött szerepe, melynek egyik oka a megváltozott családszerkezet és a családtagok megváltozott funkciója. A család a századfordulón egyre fontosabbá vált, kialakult a bensőséges magánszféra, egy olyan családmodell, melyben a kölcsönös megbecsülésre, egyetértésre épült a házasság.

Az apa ebben a korban már aktívabban kapcsolódott be a gyermek nevelésébe. Az anya szerepe a család összetartásában jelent meg, feladata a család harmóniájának megteremtése volt. „…gyermekei első nevelőjeként gyermek-és ifjúkoruk, felnőtt életkezdésük sikerének felelőse, aki feleségként és háziasszonyként a társasági élet keretei között a család kulturális és gazdasági szintjét reprezentálja, és szolgálja annak társadalmi elfogadottságát és rangját.” (Németh, 2005. 145. o.)

Az anyák legfőbb tevékenysége főként az otthonra korlátozódott, bár megkezdődött az anyai szerepek felértékelődése. Mivel a századfordulón a népiskolák tömeges elterjedése következtében csökkent az analfabétizmus, vagyis a nők sokasága tanult meg írni-olvasni, a családokon belül gyakran a nők, az anyák maguk tanították gyermekeiket. Jellemző volt e korban, hogy a családban már nem szorult perifériára a gyermek, felértékelődött szerepe, s felértékelődött maga a gyermekkor. A polgári családokban megjelentek a gyermekszobák, gyermekjátékok, gyermekbútorok - melyek tárgyi megnyilvánulásai a szülői szeretetnek-, de fokozódott a szülői érzelmek intenzitása is. A 19. században az anyák fokozott érdeklődést tanúsítottak gyermekeik iránt, szeretettel figyelték fejlődésüket, lelki épülésüket. Gyermekük betegsége esetén orvoshoz fordultak, naplókban, levelekben adtak hangot aggodalmuknak. Noha a gyermekhalandóság a századfordulón csökkent, a gyermek halála tragédiaként jelent meg a család életében. (Pukánszky, 2001)

Megjelent a modern polgári család. Megjelenik a családban a gyermek újszerű szemlélete, figyelembe veszik, hogy a gyermekkornak sajátos életszakaszai vannak. A szülők már alapvető kötelességüknek tartják gyermekük nevelését, oktatását. Noha a gyermek tagja a családnak és tagja a társadalomnak, s ebben a korban a gyermeki individuum felerősödése tapasztalható, még társadalmi szerepének hangsúlyossága volt az erősebb. (Németh, 2004)

A polgári családokban Európa-szerte kialakult egy sajátos gyermekkultúra, a gyermek és tankönyvirodalom, a gyermeki szórakozások, a gyermekszínház, megjelentek a játszóterek, megjelent a gyermekirodalom. (Németh, 2005)

Komáromi Judit rávilágít arra, hogy a reformkorban a nemzeti és ifjúsági irodalom a gyermekek felé fordul, és a reformkor volt az, amikor megjelentek a pedagógiai ihletésű, ugyanakkor költői szempontokat is figyelembe vevő gyermekversek. Megemlíti Károlyi István Gyermeklantját (1843), Dienes Lajos Eszmebimbók című kötetét (1849), Gáspár János Csemegék című gyűjteményét (1848). Véleménye szerint a gyermekirodalom fellendülését kiváltó okok közé sorolható a romantika hatása, valamint hogy felfedezik a gyermeket, megváltozik a pedagógiai gondolkodás. (Komáromi, 1999)

Ebbe a keretbe ágyazottan vizsgáltam Az Én Ujságom című gyermeklap 10 éves metszetei alapján az újság gyermekszemléletét. Választásom azért esett erre a gyermeklapra, mert bár számtalan periodikum látott akkoriban napvilágot, az irodalmi emlékezet csupán három magyar gyermeklapot említ értékként a múltból: Az Én Ujságomat, a Jó Pajtást, és a Cimborát.

Vizsgálódásom témájával a hazai szakirodalomban többen is foglalkoztak. Az Én Ujságom című hetilapot több neves szerző is vizsgálta, például Balogh Lídia is: Egy századfordulós gyermeklap, Az Én Ujságom illusztrációi című munkájában. (Balogh, 2003) A tanulmány foglalkozik az újság történetével, bemutatja arculatának változásait, vizsgálja kép és szöveg viszonyát, valamint a képeken megjelenő jellemző témákat. Pintér Szilvia és Török Andrea a szegedi Somogyi Könyvtár olvasótermében fellelhető példányok alapján 1910–1914. és 1920–1924. év végéig megjelent számokat tanulmányozta. Azt vizsgálták, hogy a lap milyen erkölcsi, emberi értékeket közvetít, és hogyan fogadják mindezt a gyermekek. (Pintér Szilvia és Török Andrea, 2004) Dombi Alice és Pukánszky Béla írásukban betekintést engednek Pósa Lajos életébe, munkásságába, vizsgálatuk tárgya: Gyermekábrázolás Az Én Ujságom első évfolyamának képein. (Dombi Alice és Pukánszky Béla, 2000)

Munkámban a fenti szakirodalmi előzményekre is alapozva a kor gyermekszemléletét az adott gyermeksajtó szöveganyagának tükrében vizsgáltam, majd áttekintettem azt is, mit olvastak a gyerekek ezekben az években, milyen erkölcsi, emberi értékeket, közvetítettek számukra. Főbb kutatási előfeltevéseim az alábbiakban összegezhetők:

1. A korabeli gyermeksajtó-dokumentum segít a századforduló gyermekszemléletének rekonstruálásában
2. Vannak olyan mutatók, melyek segítséget nyújtanak a gyermekszemlélet megismerésében
3. A gyermekújság pedagógiai és nevelési szempontból fontos szerepet töltött be

Vizsgálódásom során elsődleges és másodlagos forrásokat használtam, deduktív logika szerint feltáró módszert, dokumentum és tartalomelemzést alkalmaztam. Feldolgozó módszerem minőségi elemzés. 10 éves metszetű mintavétellel, három évfolyamot választottam vizsgálatom tárgyául: a metszetek az 1892., 1902., és 1912. évfolyam számai. Vizsgálni kívántam a gyermekek mindennapi életét, kapcsolataikat, tevékenységüket. Kategóriákat állítottam fel, s ezek értékelése nyomán vontam le következtetéseimet. A tartalomelemzés eredményét számszerű formában is bemutatom. A tartalomelemzés 3 fő kategóriára épül fel:

a., a gyermek és kapcsolatai

b., a gyermek és tevékenységi köre

c., a gyermek és a mindennapi élet

Kutatásomhoz Szabolcs Éva tartalomelemzés módszerét vettem alapul, igyekeztem megkeresni azokat a jellegzetességeket, melyek a vizsgált kor gyermekattitűdjét tükrözik. Ennek során olyan információkat vettem figyelembe, melyek összefüggésben álltak egymással, és amelyet a gyermekkorra jellemzőnek véltem. (Szabolcs,1999)

Előfeltevéseim finomítására olyan mutatókat kellett keresnem, amelyek megbízhatóan jelezték a gyermekekről alkotott képet. De melyek ezek, és kiknek a szemlélete tükröződik az írásokban? Milyen célzattal íródtak az újság szövegei, milyen mondanivalót tükröznek a megjelent képek? Mit tükröz az újság gyermekképe? Valós vagy idealisztikus képet fest? Kutatásomban nem támaszkodhattam a tartalomjegyzék címeire, mert a cikkek olvasásakor kiderült, sokkal mélyebb összefüggések rejtőznek azok mögött, tehát a címek nem voltak kellően informatívak. Azt tapasztaltam, hogy a szövegösszefüggés vizsgálata fontos ahhoz, hogy érdembeli tájékozódást nyerjek. Segítette vizsgálódásomat az újság viszonylag állandó struktúrája, rovatainak állandósága. A folyóirat általam vizsgált szövegeinek jelentős része mese, rövid történet, verses mese volt. Mennyiségi vizsgálatot is végeztem, de megkíséreltem a szövegek rejtettebb üzenetének feltárását is.

Az újság műfaji jellemzői

Pintér Szilvia és Török Andrea a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar Neveléstudományi Tanszékének gyermekkor-történeti kutatásához kapcsolódva foglalkoztak két XX. század eleji gyermekújsággal: Az Én Újságom és a Magyar Lányok című lapokkal. (Pintér és Török, 2000) Pintér Szilvia és Török Andrea nyomán, de tőlük eltérő rendszerezéssel vizsgáltam Az Én Ujságom című folyóiratban megjelenő műfajok gyakoriságát. Dolgozatomhoz az OPKM valamint az OSZK olvasótermében fellelhető példányokat vizsgáltam. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban nem találhatók meg a folyóirat példányai, de rendelkezik Az Én Ujágom Naptárának kiadványaival. Vizsgálatomban választ kaptam arra, mit olvastak a gyermekek a századfordulón, melyek azok a műfajok, melyek erkölcsi, emberi értékeket hordozva befolyásolhatták a kor gyermekeinek életét. Összegzésemet az 1. számú táblázat alapján utalás szintjén ismertetem:

1. sz. táblázat

Az Én Ujságom című gyermeklapban megjelenő műfajok gyakoriságának mutatója

Az Én Ujságomban változatos műfajok, rövidebb- hosszabb szövegek, rejtvények, feladatok találhatók. Többségükben elbeszélések, regényrészletek, leírások. Nagy számmal szerepelnek versek, verses mesék, és mesék. Az 1912. évre jelentősen nőtt az elbeszélések, regényrészletek, leírások, versek és verses mesék, valamint az ismeretterjesztő közlemények száma, ellenben a mesék, színdarabok, regék és mondák száma csökkent. Szembetűnő, hogy erre az évre jelentősen csökkent a képekkel megjelent írások száma is. Mi állhat ennek hátterében? Valószínű, a képek mennyiségének és minőségének változása gazdasági okokkal magyarázható.

A metszetekben főként a meséket, elbeszéléseket, verses meséket vizsgáltam. Mivel már az 1892. évben magas számban találhatók a mesék, verses mesék, ezért arra a következtetésre jutottam, hogy fontos volt az 5-7 éves korosztály is. Ez újszerű a gyermekirodalomban. A regék, mondák többségükben történelmi jellegűek. Olvasásukkor a múlt hősei, kiemelkedő történelmi alakjai elevenednek meg úgy, mint Szent László és Mátyás király. Ez a műfaj azért tölt be jelentős szerepet, mert általuk a szerkesztők példát, értéket közvetíthettek az újságot olvasó gyermekek és felnőttek felé.

A leírások főként hazai tájak bemutatásáról szólnak, közelebb hozzák, megjelenítik a gyermekek kedvelt állatait, olykor egzotikumot tárnak fel. Megtalálhatjuk közöttük Hermann Ottó és felesége írásait is. A színdarabok éves megjelenési száma alacsony volt, 1892-ben három jelent meg, 1902-ben már csupán egyet, 1912-ben pedig egyet sem találhatunk. Az 1892. évi színdarabok gyűjteményének szövege külön kiadásban is megvásárolható volt, erre hirdetés hívta fel az olvasó figyelmét. A színdarabokat a gyerekek valószínűleg előadták, erről tanúskodik Pósa Lajos 1892. 2. félévében írt szerkesztői üzenete. „Végh Lenke. Képzelem, milyen öröme volt a kedves tanító néninek, mikor a nevenapjára előadtátok Murai Károly Két befőttes üveg cimű szindarabját. De Murai Károly is örűl ám, megmondtam neki. Hozzá is fogott mindjárt egy új szindarab írásához.” A „Vegyesek” rovatban olvashattak a gyerekek adomákat, közmondásokat, gyermekjátékokat.

A közmondások, mint azt a példák is mutatják bölcsességeket, tapasztalatokat hordoztak, és különös nevelő szerepet is betölthettek. Íme néhány példa: „Nem elég ígérni, meg is kell adni. / Hiszem az Istent: nekem is felvirrad. / Vad körte is akkor jó, ha megérik. / Hegyes szarvú ökörnek letörik a szarvát. / Minő a fa, olyan a gyümölcse./Könnyű hat ökör után tolni az ekét. / Üres hordó jobban kong. / Arra bízd magadat, ki legokosabb / Fiatal korodban vess, hogy vénségedben arass” (1892. 33. sz. 107. o.) A fejtörők között találhatunk kép és körrejtvényt, számrejtvényt, betűrejtvényt, találós meséket.

Az újság állandó rovata volt a szerkesztői üzenetek, melyeket Pósa Lajos írt. Hangvétele közvetlen, a gyerekeket mind nevükön szólítja, tegező formát használ, ami nem meglepő, hiszen az újság főként 6-12 éves gyermekek számára íródott. Ez a forma egyben lehetőséget adott a szerkesztőnek egy személyes kontaktus megteremtésére, valószínűsítette a gyermekek bizalmának elnyerését. A bizalom elnyerésének szükségességét indokolhatta, hogy a szerkesztői üzenetek tudatos, nevelő célzattal íródtak. Ezt bizonyítja, hogy megtalálhatók benne a biztató szavak, az elmarasztalások, dicséretek, s van, hogy az író mély együttérzéssel, részvéttel fordul a gyerekek felé. Állításaimat az alábbi példákkal kívánom alátámasztani: „Skupecz Erzsike. Részvéttel olvasom, hogy édes anyád még mindig nagy beteg. Imádkozzál a jó Istenhez, hogy adja vissza drága egészségét. Addig leszel boldog, míg az őrködő anyai szem: az égnek ez a legszebb csillaga hinti szerető fényét minden lépésedre. Imádkozzál a jó Istenhez, hogy minél hamarabb gyógyítsa meg szegény anyádat.” Pósa 1892-ben írt üzenetében az anya és gyermek szoros kapcsolatának fontosságát hangsúlyozza, a bensőséges szeretet mellett kifejezésre juttatja az anya által nyújtott biztonságot. Hangneme kissé patetikus, de őszinte, mély érzéseket közvetít hallgatója felé.

Nagyon kedves közvetlenséget mutat az alábbi írás is: „Balog Bandi. Tyű! hiszen teveled már akkor parolázni se lehet, ha te neked már órád is van a lajbid zsebébe! Aztán el tudsz-e rajta igazodni, mikor tizenhármat mutat a mutatója?” (1902. 8. sz. 132.o.)

„Honti Dezső. Bizony jó nektek a Balatonban úszdogálni. Egyszer csak én is ott termek, le is buktatlak egy párszor, tudom Istenem!” (1902. 32. sz. 95.o.)

Így dicsér: „Hidvégi Pali. Ejnye, de szép árvácskát pingáltál a leveledre! Nem is tudtam, hogy te ilyen jó piktor vagy. Egy kis tarka pillangó majdhogy rá nem szállott az árvácskára!” (1902. 16. sz. 263. o.)

Így vigasztal: „Bachwald Ilonka. Kedves unokatestvéred halála, tudom, fájdalmasan hatott szerető szívedre. Vigasztaljon meg bánatodban a jóságos ég kegyelme.” (1982. 3. sz. 48.o.)

A szerkesztők nem zárkóztak el a személyes találkozás lehetőségétől sem, sőt, Pósa Lajos kereste is a kapcsolatot olvasóival. 1892-ben így ír: „Gonda Mariska és Irma. Írjátok meg az édes apátok nevét. Én úgy hiszem, édes apátokat jól ismerem. Tanulókoromnak legszebb évei jutnak eszembe ő róla. Várom tudósítástokat.” (1892. 3. sz. 48. o.)

„Nemenyi Miklós. Szívesen látlak a szerkesztőségben. Megmutatom azt a koszorút, amit a mesemondó bácsik a szegedi gyermekektől kaptak.” (1982. 3. sz. 48. o.)

Azt tapasztaltam, a szerkesztők jelentős szerepet tulajdonítottak a meséknek. Ez az a műfaj, mely fejlesztheti a gyermekek szókincsét, környezettel való kapcsolatukat, kognitív képességeiket, intelligenciájukat, óriási nevelő erő rejlik benne. Nagy szerepe lehetett a meséknek a képzelőerő fejlesztésében is. Pósa arra is törekedett, hogy ne csak olyan történetek, mesék kerüljenek megjelenésre, melyek csupán a gyermeknek szólnak. Célja lehetett, hogy örömmel olvashassák azt felnőttek is. Mivel az írások alkalmasak voltak a felolvasásra is, ezáltal a felolvasó - vélhetőleg apa, anya - nemcsak együtt szórakozhatott a gyermekkel, de szorosabb érzelmi kapcsolat kialakítására is alkalom nyílhatott.

A mesék jelentősége abban is rejlik, hogy azok által a gyermekek úgy élhették át érzelmeiket, saját sorsukat, hogy közben nem szólt róluk a történet, nem velük történtek meg az események, így nem kellett tőle félni, mint a valóságban. Az olvasók számtalan esetben találkozhattak az árvaság témájával is, amelyből egy mesés fordulat következtében ez a gyermekek számára nehezen feldolgozható és legyőzhetetlen helyzet megoldást nyert. A szövegelemzés során tehát tapasztaltam, hogy a gyermekek problémájának komolyságát kellő figyelem kísérte. Igaz, a történetek gyakran ágyazódtak tündér-és állatmesékbe, de az állatmesék szereplői emberi tulajdonságokkal felruházottak, és az emberre jellemző élethelyzetekbe kerültek, valamint az állatok többnyire egyenrangúak a mese ember-szereplőivel, segítők, áldozatkészek, melegszívűek.

A verses mesék és versek leginkább a kicsinyekhez szóltak, s olyan költői igénnyel, örök érvénnyel, hogy ma is szívesen olvasnák, hallgatnák a gyerekek. Endrődy Sándor Miczikének című versében így írt: „Beh bolondos, fura fogat:/ Csiga-hintó, lepke-lovak!/ Rózsalevél az ülésen,/ Bab-táska a hintó-végen./ A négy kerék négy fehér/ Forgó, pergő pipitér./ Rúdja szil-szál, szalmaszál,/ Csak egy kicsit hajszra áll,/ Holdsugár a gyeplűje-/ Ki tartja a kezibe?” (1982. 46.sz. 317.o.)

Az elemzés alapján megrajzolható gyermekkép

A 2. számú táblázatban kvantitatívan ismertetem a kategóriák szerinti szövegbesorolást az elemszámok gyakorisága szerint.

2. sz. táblázat

A kategóriák szerinti szövegbesorolás elemszámainak gyakorisága

Vizsgálatom számszerű eredményeit táblázatban foglaltam össze. Az elemzésbe azok az adatok kerültek be, melyeknél határozott állást tudtam foglalni a kódolás során. Nem használtam fel minden szöveget, amely az újság tartalomjegyzékében szerepel, főként a meséket és a rövidebb terjedelmű történeteket elemeztem. Csak olyan elemek besorolására törekedtem, melyekről azt gondoltam, hogy elemzésem nem kérdőjelezik meg. A gyermekkép megrajzolásához azonban megjelenítek olyan szövegrészeket is, melyek nem kerültek kategorizálásra, de szemléletes képet nyújtanak a vizsgált témában. A megjelenített kvantitatív adatok alapját képezik minőségi elemzésemnek, mert a mögöttük rejlő tendenciák ily módon tárhatók fel. Kutatásom során 175 szöveget (mesét, verset, történetet) soroltam 14 kategóriába, melyek pozitív reakciókat fednek. Tervem volt negatív kategóriák megjelenítése is, de eltekintettem tőle, mivel jórészt üres elemszámúak lettek volna. Számomra ez is jelzésértékkel bír, megmutatta, hogy a szerkesztők gyermekhez való viszonya pozitív. Mivel az 1912. évben jelentősen csökkent a kategorizálható elemek száma, hitelesebb képet nyújtanak a százalékos kiértékelés adatai. Szembetűnő, hogy lényegesen kevesebb kategória szerepel a gyermek és tevékenység témakörben, mint a gyermek és a mindennapi életben. Ennek oka, hogy ugyan kialakítottam egy elképzelést, mely szerint a kategóriarendszert felépítettem, de a szövegek olvasásakor módosítanom kellett, új kategóriák beépítése vált szükségessé.

A szövegelemek száma az 1902. évben volt a legmagasabb, 1912-ben jelentősen csökkent. Ennek oka, hogy ebben az évben megnőtt a folytatásos írások és az ismeretterjesztő irodalom száma az általam vizsgált műfajokkal szemben. Látható, hogy összességében a játéktevékenység jelent meg a gyermekek életében legmagasabb számban, a mindennapi életükben az ünnepek, a nemzeti tudat formálása kapott hangsúlyt. Kiemelt százalékos arányt mutat az 1892. évben a gyász, ami a harmadik metszetben viszont lényegesen alacsonyabb. Nem vizsgáltam, csupán feltételezem, oka a 19. század végi magas felnőtt- és gyermekhalandósági mutatóval lenne magyarázható. A falusi és a városi élet az első metszetben azonos százalékban jelenik meg, de 1912-re lényegesen megnőtt a városi élet bemutatása, a falusi élet kategória üres. Ennek oka vélhetően az urbanizáció növekedésében keresendő. Lényeges eltérés és ingadozás nem tapasztalható a gyermek társas kapcsolataiban az első két metszet esetében. Ami kimagasló eltérés látható az a harmadik metszet, ahol a nagyszülő és gyermek kapcsolatában 3%-ról 10,52%-ra, gyermek és családon kívüli kapcsolatban közel 7%-ról 13,15%-ra emelkedett az elemek száma. A szöveg mélyebb vizsgálatakor derült ki, hogy a nagycsaládok felbomlása, a szomszédi viszonyok felerősödése lehet az oka ennek a jelenségnek. Mivel mélyreható kvantitatív vizsgálatot nem terveztem, a továbbiakban a szövegelemzés eredményeit igyekszem a kategóriákon keresztül feltárni. Néhol számadatokat is közlök. Így törekszem - a teljesség igénye nélkül - érzékeltetni, hogyan láttatták a szerkesztők a kor gyermekét, milyen emberi értékeket közvetítettek feléjük.

Látható, hogy mindhárom évfolyamon a gyermek tevékenységi körén belül a játék jelenik meg magas elemszámmal és százalékos aránnyal, s ez csak az 1912. évfolyamon csökkent. Tudvalevő, a játék rendkívül fontos szerepet tölt be a gyermek életében, szociális, fizikai és kognitív képességeinek fejlesztésében, hozzájárul a társadalmi és érzelmi fejlődésükhöz is. Ilyen fejlesztő az Ispiláng, ispiláng nevű körjáték is (1902. 36. sz. 158. o.), melyben az egymásra figyelés, a koncentráció, a fejlett mozgáskoordináció jelenik meg. Elsősorban a népi játékok közé sorolható. Többnyire falusi gyerekek játszották. Falusi és városi gyerekek kedveltje volt a csiga játék. Az újság 1902. 23. sz. címlapja is ezt ábrázolja. „Ez a facsiga engedelmes kis jószág, de csak akkor, ha érzi, hogy ügyes a forgatója” (1902. 23. sz. 366. o.) olvashatjuk más helyen, s még hozzáteszi a szerző, hogy az ügyességnek van négy fia, a Türelem, a Figyelem, a Lélekjelenlét, és a Gyorsaság.

A Ricza bokrétája című történetben a módosabb polgárok gyermekeinek és a szegényebb gyerekeknek a játékaival egyaránt találkozunk. Olvashatunk „fényesre pulitirozott”, sárgaréz gombokkal, kicsi tornyocskákkal díszített babaágyacskáról, pompás beszélő babáról, játék csuporról, rongybabáról, valamint játék ló, csacsi, bárány, ház, katona, papírból készített kert, berek szerepel a szövegben, mind a gyermeki játék darabjai. (1902. 22. sz. 356. o.) A játékról az újság képanyaga is sokat mond. Az 1902. évi 18. sz. címlapja a falu szélét ábrázolja, ahol polgári ruhába öltözött gyerekek töltik idejüket, játszanak. A kisfiú kalapjával lepkét fog, a kislány mezei virágokat gyűjt. A természet hangsúlyossága, a gyermeki önfeledtség árad a képből. Polgári lakásokban központi helyet foglalt el a zongora. A kislányoknak nevelőnő, zenetanár adott órákat. A zongorajáték a polgári család gyermekének életében a tanulás, a szabadidő eltöltésének egyik forrása. A szabadidő eltöltéseként megjelenik a horgászat, az olvasás (1902. 20. sz. 321. o.) - teljes képen is illusztálva -, ahogy a szoba közepén, a szőnyegen hasaló kisfiú ír, a kislány könyvet olvas, körülöttük újságok, építőkockák láthatók. A kisfiú alakja domináns a képen, ruházata tükrözi a kor polgári „gyermekdivatját”: matrózgalléros ing, rövidnadrág, magas szárú cipő, térdzokni. A játék mellett megtalálhatók a városi gyermekek kedvelt időtöltései: a kötés, a rejtvényfejtés, a sakk. A falusi gyermekek főként körjátékot játszanak, alakjaik a mezőn, a természetben kerülnek megjelenítésre. Játékuk közben szinte sosem történik durvaság, agresszióra példát alig találni. Mégis itt egy kivételes eset: A szobor című történetben Terka nem tetszésének egy husánggal adott hangot: „…lekapta válláról a kanna-tartó rudat, s egy-kettő-három, végig húzott rajta Jancsi gyereken.” (1892. 46. sz. 310-311. o.) Valószínűsítem, hogy az újság szerkesztői normakövető rendszert kívántak közvetíteni olvasóközönségük felé, valamint meg akarták óvni a gyermekeket a durvaságoktól, ezért nem kerültek a negatívumok megjelenítésre. A szövegekben többnyire csupán gyermeki csínytevések fordulnak elő, s azok sem fő témái az írásoknak. Bűnös gyermeki cselekedetekkel szinte nem is találkozhatunk.

A századfordulón a népoktatási törvény hatására már egyre többen jártak iskolába. Ennek vélhetően a gyermeklapban több írásnak is témája volt az iskola. Az 1902. évben már 52%-os gyakorisággal jelenik meg. A szövegvizsgálatból kitűnik, hogy a falusi gyerekek körében is egyre nagyobb szerepet töltött be az intézményes oktatás. Azt, hogy egyes gyerekek hogyan viszonyultak az iskolához, A Mátyás Jóska az iskolában című történet a következőképpen mutatja be:„…kérj az édesanyádtól egy karéj kenyeret és eredj az iskolába. Tanúlj meg írni és olvasni, akkor lehet belőled püspök (…)

- Még sem megyek, mert a tanító úr megcsap.

- Dehogy csap, ki mondta azt neked?

- A Marczi bátyám, őt mindennap megcsapja.

- Ő akkor bizonyosan nem tanul. Te csak tanulj, lesz belőled püspök. Akkora palotába költözöl, naponta járkálhatsz egyik szép szobából a másikba, mégsem érsz a végére. Mindenki leveszi előtted a kalapot, még a plébános úr is.” (1892. 33. sz. 107. o.)

A szövegben tetten érhető a fekete pedagógia, a gyermek bántalmazása az iskolában, mely az adott korban a tradicionális oktatásban „megengedett” eszköz volt. A részlet másik lényeges mondanivalója a társadalmi mobilitás lehetőségének hangsúlyozása a kisfiú felé, aki nem más, mint „mezítlábas, bugyogós, lyukas kalapú vitéz legény”. (1892. 33. sz. 107. o.) Az írás sugallja, hogy a századforduló táján a falusi szegény gyermek számára az egyházba való betagozódás nyújthatott kitörési, felemelkedési lehetőséget. Beszédes az 1902. 12. sz. címlap is: Polgári leánygyermekeket ábrázol, a gyerekek kötni tanulnak a tanítónőtől. Jellegzetes, zárt nyakú, hosszú ujjú ruhájuk van, hajviseletük copfba, vagy kontyba fésült. A terem falán szemléltetőeszköz látható, az iskolabútor az osztatlan iskolapad vájt tintatartókkal.

1902. 12. szám címlap

Más képet fest Nádi Hegedűs, A pusztai iskolában című elbeszélése az alsó népréteg gyermekei számára biztosított iskoláról. Maga a tanterem egy pici szoba, távol a pusztai gyerekek lakhelyétől. Bemutatásra kerül az ideális tanuló, valamint a tanítás-tanulás módja, körülménye. A tanítóval szembeni tekintélytiszteletet tükrözi a kézcsókkal való elköszönés.

„ Nincs ám mindenütt olyan szép iskola, mint a milyenben ti tanúltok! Pista, a pusztai csikós fiacskája nem is sejti, milyen gyönyörű nagy teremben és kényelmes padokban ültök ti. Az ő iskolája egy pusztai házikó piczi szobája, az is olyan messze van az ő apja tanyájától, hogy ez a kisdiák bizony gyakran lóháton megy iskolába. (…) Az egyik padon ülnek a fiúk, a másikon a lányok, pusztabeli béresek és kertészek gyermekei. Nyolc órakor  pontosan megjelennek valamennyien, (…) Mikor belép a tanító úr,illendően köszöntik, aztán imádkoznak, és megkezdődik az oktatás. A gyermekek szépen, csöndben ülnek az asztalnál és figyelmesen a tanító úrra néznek. Először elmondják a leckét…Jaj, be szégyellné magát az, a ki nem tudja! (…) Mikor  a tanító úr beszél, mind figyelmesen hallgatják. A táblájukra gondosan írnak, nem hagynának ki egy betűt sem abból, amit írniok kell. (…) Mikor vége az előadásnak, sorban kezet csókolnak a fiúk és leányok a tanító úrnak, aztán a hónuk alá véve a könyvet és a táblát, haza sietnek.” (1902. 42. sz. 250.)

Nádi Hegedűs: A pusztai iskolában 1902. 42. szám 251. o.

A játék és tanulás mellett a falusi és városi felnőttek valamint gyerekek életében is jelen van a munka, de a gyermekek életében már nem, mint kenyérkereseti forrás. A szövegekben főként a kislányok jelennek meg munka közben. A polgári családban a varrás, kötés, hímzés volt jellemző, másként került megjelenítésre a házi munka a népi életben, ahol a takarítás, vasalás, főzés volt a gyermekek életének része. A Julcsa az erdőn című történetben a falun élő szegény gyermek képe így tárul elénk:

„-Édes anyám, - mondotta Julcsa, a legnagyobbik gyerek, - gondoltam valamit!

-Mit lányom?

-Elmegyek én az erdőre rőzséért.

-Ugyan, te gyerek, messze van az erdő, elfáradsz, hideg is van, megfázol!”(1902. 7. sz. 107. o.)

A gyermek számára a szegény családokban természetes volt a házi munka, s hogy az idősebb testvér átvette az anya szerepét: „Édesanyja ágyát tisztába húzta, a párnákat pedig –utolsó két párnájuk –kirakta az ablakba szellőzni. Azután vizet tett a kemencére melegedni, hogy testvérkéjét megfürössze…” (1902. 18. sz. 292. o.) A falusi gyerekeket bevonták a ház körüli és a mezőgazdasági munkába is. Természetes volt a családi szerepek átörökítése. Kislányok libapásztorkodást tanultak, gondozták a ház körüli szárnyas jószágokat, részt vettek a mosásban, a vízhordásban. Apák fiaikat, anyák lányaikat tanították. Falusi gyerekek körében a tizenkettedik életévüket betöltött szegény gyerekek cselédnek vagy napszámosnak álltak. Ez alatt az életkor alatt azonban tiltva volt a foglalkoztatásuk: „Szolgálni nem mehettek, mert még kicsinyek voltak, napszámba se fogadta meg őket senki.” (1902. 18. sz. 294. o.) A szellemi és a kétkezi munka azonos megbecsülését olvashatjuk a következő szövegből: „A földmíves munkás két keze szerzi a hazának a kenyeret, a táplálékot. Míg az író, a költő adja azt a másik táplálékot, melyet nem a gyomor emészt meg, hanem a szív, a lélek: az olvasmányt. Éppen olyan szüksége van a nemzetnek az egyikre, mint a másikra.” (1902. 26. sz. 418. o.) A szerzők azt közvetítik az olvasó felé, hogy a nemzetnek, a hazának mindkettőre szüksége van. A munka és a tanulás fontossága tükröződik ebből a szövegből is: „Az eke hiába szántja a földet, a magot hasztalan vetik bele, nem lesz az áldás igazán áldás, ha a gazda nem értelmes ember.” (1902. 26. sz. 416. o.)

A mindennapi történetek egyaránt játszódnak falun és városban, bemutatják a polgári és népi életet egyaránt. Látható azonban, hogy a századforduló előtt, az 1892. évfolyam hasábjain a falusi élet bemutatása került előtérbe. Az újság ugyan a tehetősebb városi lakosság olvasmánya volt, de a szerkesztők valószínűleg törekedtek arra, hogy a falusi emberek körében is népszerűvé váljon. Ezért az őket érintő témákat, helyszínt jelenítették meg nagyobb gyakorisággal. Példát találunk arra, hogy a városi ember is vágyik a vidéki életre, de nem költözik oda végleg. „A városi polgár keveset időz kinn a határban levő tanyán. Kimegy a legnagyobb munka idején, de állandó lakása mégis a város. Nem fordítja minden gondját a tanyára.” (1892. 45. sz 295.) A városi életet tükröző írások százalékos arányukat tekintve az 1912. évfolyamon növekedtek jelentősen, de már ebbe az életbe tekinthetünk be az alábbi, 1902-ben írt szöveg által is: „Rengeteg nagyvárosban óriási ház negyedik emeletén iczi-piczi szobácskában lakott egy szegény kisfiú. Sápadt sovány arcáról, ütött-kopott ruhájáról csak úgy rítt le az ínség, de azért a szemében ott égett az isteni szikra, a homloka úgy fénylett, mintha csillag lett volna rajta…” (1902. 7. sz. 105. o.) Nem csak a nagyváros bérlakása köszön ránk a szövegből, hanem megjelenik a szegénység, a nincstelenség is. Emellett a szerző láttatja a gyermeki lét belső csillogását, annak sugárzását vetíti az olvasó elé. Így jelenik meg a gyermek képe, ambivalens állapotot tárva az olvasó elé.

A városi életet bemutató írásokban megjelennek a modern közlekedési eszközök is, olvashatunk az állatkertről, a mutatványosokról, a szöveget kísérő képeken a fejlett infrastruktúra látható. Találkozunk a technika új vívmányaival, melyet idegenkedve fogadnak a gyerekek.

„A fényképész a gép hosszú csöve elé állította, a mire Iduskának egyszerre eltört a mécsese és hangosan felsikoltott:

-Jaj nékem! Ágyú, ágyú! A bácsi meg akar lőni!(...)

-Nem bántanám én az ilyen jó kis leánykát a kerek világért meg egy almáért sem!” (1902. 33. sz. 107. o.)

Az ipar térhódítása tárul fel az alábbi részletben: „Így pöfékelt a fekete kémény, mert a gyárban reggeltől estig szünet nélkül folyt a munka. Milyen furcsák, milyen félelmesen nagyok voltak azok a zakatoló, sípoló, csattogó gépszörnyetegek! (…) A gyár jó fél órára volt a várostól.” ( 1902. 3. sz. 48. o.)

Falun és városban egyaránt jelen voltak az emberek életében az ünnepek. A századfordulóra kialakultak az ünnepi szokások, az újság hasábjain keresztül a karácsony, a húsvét, a pünkösd, a keresztény ünnepek kerültek az olvasó elé. A 19. század jelentős változása volt, hogy a névnapok, születésnapok megünneplései is beépültek a családok életébe. Noha a gyermek-nagyszülő kategóriába soroltam a következő művet: „Nádi Hegedűs: Birike nagyapáéknál”, a történetből kiragadott részlet hűen tükrözi az ünnepnapok jelenlétét a mindennapokban: „Nagyapó nevenapja van ma. Birike elmegy nagyapót köszönteni, a mint illik. Kitűnően megtanulta a köszöntő verset és kedvesen csengő hangon százszor is elmondta már. Egyszer sem sült bele. Majd örűl nagyapó, mikor elszavalja neki.”(1902. 10. szám 156.o.) Az édesanya neve napjára (1892. 46. sz. 310. o.) című versben Isten áldását kéri a gyermek a szerető szülőre. Bájos, játszi hangnemben, a kicsiny gyermekek világához közelítve ír „Pósa bácsi” a nagyanyónak szóló köszöntő versben: „Nagyanyó születése napjára. / Álmomban az éjszaka/Arany kertben jártam,/Arany kertben arany fán / Arany madárt láttam, / Arany madár édes dalát a szivembe zártam./ A hány levél rengede z/ Szélringatta ágon, / A hány harmatcsepp ragyog / Fűszálon, virágon, / Nagyanyókám a fejedre / Annyi áldás szálljon!”(1902. 25. sz. 397. o.) A rokoni kapcsolatokhoz kötődve megjelent a keresztapának, keresztanyának szóló köszöntő szöveg, emellett Lakatos Sándor: „Viszik a menyasszonyt” című írásában bemutatásra kerül a lakodalom, s Pósa Lajos verset írt: Bácsi, néni ezüstlakodalmára címmel is.

Az ünnep valamint a gyász közel azonos százalékos aránnyal jelent meg az 1892. évben, majd a századforduló után jelentősen csökkent az ünnepről szóló írások száma. Ezzel szemben a gyász és az ima mindhárom vizsgált évfolyamban gyakori motívum. A gyász a századforduló előtt a vizsgált szövegek mintegy 15%-ában jelenik meg, s még az 1902. évben is 9 %-ban van jelen. Palotai András írásában a gyász hangja, a felnőtt panasza szólal meg gyermeke elvesztésekor: „Hej, kiviríthat már / Kertünkben a rózsa, / A mi kis leányunk / nem szakít már róla / (…) A fejfa tövébe / Árvácskát is rakunk… / Édes kis Katicánk, / Mióta meghaltál, / Mi is árvák vagyunk!” (1912. 21. sz. 334.) A szerkesztő a gyermekeket nem rekesztette ki, nem különítette el, nem óvta a halál tényétől, de mély együttérzéssel, támogató szavakkal, segítette őket, fordult feléjük gyászukban. „Apátlan, anyátlan / Aradi kis árvák! / Érezzétek mindig / A szeretet szárnyát. / Takarjon be nappal, / Takarjon be éjjel, / Égből küldött anyai csók / Áldott melegével!” (1902. 21. sz. 334. o.) A felnőtt aggodalmát gyermeke iránt természetesnek tartjuk.

De éppilyen természetes volt a gyermek szülője iránti aggodalma is, mely imában nyilvánult meg: „Édes jó Istenem, elejbed térdelek: / Édes jó anyukám, tudod-e, hogy beteg?” (1802. 25. sz. 400. o.) Éppilyen természetesnek hat a hálaadás is: „Téged dicsérlek, / Én Uram, Istenem! / A te szent műved / Ide lenn minden/ (…) Sietek hozzád / Az ima szárnyán, / Atyám, fogadd el / gyermeki hálám!” (1902. 24. sz. 381. o.)

Az ima szól nemcsak az egyénért, szól a nemzetért is. A nemzet, benne az ember nevelése a gyermeken keresztül valósult meg. A szerkesztők különösen a századforduló után tulajdonítottak jelentőséget a nemzettudat erősítésének. Olvashatjuk, hogy a szülők büszkék gyermekeikre, ha jó hazafiakká válnak: „Oh, be nagy gyönyörűség lesz / A szülőknek! / (…) Hogy ha lesznek mind az öten / A szivükben s a lelkökben / Jó honfiak s honleányok!” (1902. 20. sz. 325. o.) A gyermekek játékában is megszólal a haza iránti elkötelezettség: „Egyik puskával, másik karddal, a harmadik kaszával, egy szóval különféle fegyverrel, de azzal az egy gondolattal és elhatározással gyűltek összeí. inkább meghalunk egy szálig, de hazánkat, a hol születtünk, nem engedjük elfoglalni.” (1892. 42. sz. 245. o.)

Az 1902. évben gyermek és nemzet viszonyában látható egy csúcspont, mely 27,27%-ot mutat. Magasabb arányszám, mint a szoros családi kapcsolatokat tükröző apa, anya, testvér viszony. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a családi kapcsolatok ne bírtak volna jelentőséggel. Az apa gyermek viszony megjelenése már nem ritkaság a lapok hasábjain. Bensőséges, emberi kapcsolat fűzi egymáshoz őket. A muzsikus apa szelíd szeretettel oktatja fiát A kis czigány című elbeszélésben, a tanulás fontosságát hangsúlyozza, szorgalomra ösztönzi:

”- Ej, fiam, a hegedülés tudományát sem adják ám ingyen!

- Hát hogyan lehet megszerezni azt édes apám!

- Tanulással, fiam.

- Tanítson meg engem, édes apám!

- Jól van fiam. De szorgalmas légy ám, mert szorgalom nélkül senki sem tanúlt meg semmit.” (1902. 15. sz. 241. o.)

A párbeszédből kiderül, hogy nem az intézményes oktatás kerül a középpontba, hanem az apa gyermek kapcsolat. Az apa maga tanítja gyermekét, szoros kötelékükben az egymás iránti tisztelet nyilvánul meg. Az apa fia vezetője, tanácsadója, segítője. Hangnemük már-már baráti viszonyt sugall. Egészen újszerű az az élethelyzet, amikor a felnőtt, jelen esetben az apa kér bocsánatot fiától, mert elhamarkodottan ítélkezett:

„-Te, te bocsáss meg nekem, - zokogott az apa csókokkal borítva el a gyermek homlokát.

-Mindent tudok, mindent értek, én kérek tőled bocsánatot, te jó teremtés!” (1892. 51. sz. 395. o)

Az anya, mint a családi kapcsolatok őrzője van jelen az írásokban. Óvja a család békéjét, gyermekeivel szembeni felelősség- és szeretetteljes viszonyáról olvashatunk, s arról, hogy a gyermekek erős ragaszkodással fűződnek az anyához. A testvérkapcsolatokban harmónia fedezhető fel, jellemző az egymás segítése, az idősebb testvér gondoskodása a kisebbekről. Gyakran rajongó szeretet nyilvánult meg viszonyukban.

A nagyszülőket az írók főként a falusi életben ábrázolják. Gyermekeik, unokáik szeretettel, tisztelettel, hálával fordulnak feléjük. Élettapasztalatukat, bölcsességüket elfogadják, a szülők átörökítik a gyermekeik felé. Számszerű kimutatást nem végeztem, de tapasztaltam, a „nagyapák és nagyanyák” megjelenítése a gyermek életében közel azonos gyakoriságú. Több írásban olvashattam, hogy a szülők elvesztése esetén a nagyszülők, vagy nagyszülő vette át a gyermek nevelését, gondozását. De találtam példát is arra, amikor az unokák gondoskodásának szándéka jelent meg az elbeszélésben: „Egy levelet intéznék a jótékony asszonyságokhoz Budapestre. Megírnám, hogy mi a sok ezer adományból semmit sem kaptunk, mert már nem jutott, mire jelentkeztünk. Megírnám, hogy most sem könyörögnénk magunk miatt, mert fiatalok vagyunk, s tudunk dolgozni. De van egy hetven éves nagyapánk, őt szeretnénk egy időre ellátni eleséggel, hogy mi aztán nyugodtan indulhassunk a fővárosba, szolgálatot keresni.” (1892. 41. sz. 234. o.) Móra Ferenc versében a kis Panka így szól játék közben: „Gyere nagyapókám, / Te pihenj itt már most, / Fejed alá teszem / A kis babavánkost. / A babapaplannal / Be is takargatlak, / Babaaltatómmal / El is altatgatlak!” (1912. 3. sz. 40. o.) A nagyszülők és a távol élő unokák csak ritkán találkoztak. A városban élő unokáról fényképet készíttettek, azt küldték el levélben a nagyszülőknek. A levélváltás fontos kapocs volt: „Egyszer levelet kaptak a nagyapától. A nagymama beteg lett, hitta őket, menjenek el meglátogatni.” (1892. 27. sz. 11. o.)

A családon kívüli kapcsolatok, bár számszerűleg nem elemeztem és külön nem kategorizáltam, a faluban mutatkoztak meg nagyobb gyakorisággal. Itt gyakrabban tapasztalhattam felnőtt és gyermek kapcsolatát, városban inkább a gyermek és gyermek közötti kapcsolat került bemutatásra. Az olvasottak alapján elmondható, hogy a családon kívüli kapcsolat is többnyire pozitív értékeket tükröz, a szomszédok és idegenek a családnak nem ellenségei. A szomszédasszony jósága, önzetlensége jelenik meg Pósa Lajos Kati néni című versében, aki szeretettel fordult a gyermekek, kivált az árvák felé, s ezzel egy egész falu szeretetét nyerte meg: „Nagy gondja volt a kis neveletlenekre/ Apátlan, anyátlan, árva gyerekekre (...). „ A mikor temették, a mikor kivitték:/ Sírt az egész falu, sírt az egész környék. / Jajszóval ödöngtek a kicsik utána…” (1892. 45. sz. 301. o.) Az olvasott szövegek alapján kiderült, hogy a gyermekek családi és családon kívüli kapcsolatait erősen pozitív megítélés jellemzi. A gyermek felnőttekkel való kapcsolatában az utóbbiak védő, gyámolító, jótékonykodó szerepe nyilvánul meg, ez tükrözi azt a szemléletet is, hogy a gyermek, függő helyzetben volt. Hálája kinyilvánítása elvárt és természetes volt. A szövegben megjelentek a szegény és módosabb gyerekek, felnőttek élethelyzetei, ami alapján olyan gyermekkép megjelenítését tapasztaltam, melyben a tehetősebb, jólelkű felnőttek segítő kezet nyújtanak az elesetteknek, igyekeznek megkímélni őket a lecsúszástól, kiszolgáltatottságtól.

Az elemzés összefoglalása, összegzés

A folyóirat struktúrájából adódóan szemléletessé váltak műfaji sajátosságai, jellemző témái, a melyek betöltötték értékközvetítő szerepüket. A vizsgált évfolyamokon kitűnt, hogy főként az első metszetben jelentek meg nagy gyakorisággal mesék, verses mesék. A későbbi évben megnőtt az ismeretterjesztő irodalom, az elbeszélések, a regényrészletek, a leírások száma. A színdarabok éves megjelenési száma alacsony volt, 1912-ben már egyet sem találtam. Az 1892. évhez viszonyítva a Vegyesek elemszámában is csökkenést tapasztaltam. Az újság állandó rovata volt a Szerkesztői üzenetek, mely minden évfolyamban azonos elemszámmal volt jelen. Ezek az írások nem csak a személyes kontaktus megteremtésére, de a nevelő szándék megvalósítására is lehetőséget adtak.

Az újságban állandó elemként volt jelen a családi kapcsolat, a gyermek tevékenységeinek köre, hangsúlyt kapott a mindennapi élet ábrázolása is. A gyermek és család kapcsolatában az 1892. évben tapasztalható kimagasló elemszám. A gyermek kapcsolatában az anya tölt be jelentős szerepet, megjelenítésének aránya a metszetekben jelentősen nem változik. Az anya mindvégig a családi kapcsolatok őrzője, felelősségteljesen, szeretettel fordul gyermeke felé. A vizsgált írások azt mutatták, hogy az apa és gyermeke közötti kapocs a szeretet és a tisztelet. Az apa szülője, egyben vezetője, segítője, tanácsadója is gyermekének. Megjelenítése a szövegben a második és a harmadik metszetben csökkent. Azt gondolom, ennek oka, hogy az apa családban betöltött új szerepének megjelenése mellett a tradicionális családszerepek még mindig érvényben maradtak. A nagyszülők mindvégig megjelentek a családok életében, az évek során szerepük felértékelődött, a századforduló előtti évhez viszonyítva 1912-ben több mint kétszeresére nőtt a nagyszülő kategória elemszáma. A nukleáris családok megjelenésével fokozottan érezhető volt a gyermekek részéről a nagyszülők hiánya. A családon kívüli kapcsolatok a faluban jelentek meg nagyobb gyakorisággal, az írások többnyire pozitív értékeket tükröztek. Gyermek és felnőtt, illetve gyermek és gyermek viszonyában is a jótékonykodó, gyámolító szerep megjelenését tapasztaltam.

A gyermek tevékenységi körében a gyermekről való gondolkodás kiemelt témaköre volt a játék, annak szerepe a gyermek életében. Mindhárom metszetben ez jelent meg legmagasabb elemszámmal és százalékos aránnyal is. Feltárultak a falusi és a városi gyerekek sajátos játékai, melynek során szinte sosem történt durvaság, agresszió. A játékok megjelenítése által egy normakövető rendszer közvetítése volt nyomon követhető. A munka már nem, mint pénzkereseti forrás jelent meg a gyermeklap írásaiban, hanem a házi munka, a család segítése kapott hangsúlyt. Míg a munka közel azonos elemszámmal volt jelen mindhárom metszetben, addig az iskola az 1902. évben az első metszethez viszonyítva ötszörös, a harmadik metszetben tízszeres elemszámmal található. Megmutatkozott tehát, hogy a népoktatási törvény hatása erősödött, egyre többen járatták gyermekeiket iskolába, megnőtt az érdeklődés az iskolát érintő témák iránt. Hangsúllyal jelent meg az iskola szerepe, a tanult emberré válás fontossága. Látható volt az is, hogy az újság e témakörben is a normakövető magatartás kialakítását preferálta.

Lehetővé vált a falusi és a városi gyermekek életébe való betekintés, megnyilvánultak azok azonosságai, különbözőségei. A polgári család gyermeke és a falusi gyermek más-más aspektusból került bemutatásra, de közöttük értékkülönbséget nem találtam. A városi élet bemutatása a metszetekben egyre magasabb elemszámmal jelent meg, tapasztalható volt az urbanizáció hatásának felerősödése. A szövegekben olvashattam a gyárakról, és látható volt, hogy a modern közlekedési eszközök, az új találmányok is már részeivé váltak a gyermekek mindennapi életének. Újszerű elem volt az ünnep és a gyermek kapcsolata, de kitűnt, hogy a gyermekek életéhez már azok is szorosan hozzátartoztak. Főként a családi ünnepekről olvashattam, mint a karácsony, a névnap, a születésnap, melyek bensőséges családi együttlétet tükröztek. Gyakori motívum volt a gyász. A halál nem volt tabu, a gyász megélése segítette a felnőtt és a gyermek fájdalmának enyhítését. A századforduló előtt a téma magas százalékban jelent meg, száma a századforduló után csökkent. Magyarázatát a századforduló utáni népegészségügyi ellátás javulásában keresem, valószínűsítem, hogy ebben az időben csökkent a gyermek - és felnőtt halandóság. Az imákon keresztül a vallás tükröződött. Ima szólt az egyénért, szólt a nemzetért is, jelentősége a lelki támasz nyújtása volt. A századfordulón a nemzetállamok szerepe felerősödött. A nemzet téma a gyermeklap írásaiban is minden tekintetben a legmagasabb elemszámmal jelent meg. Azt a következtetést vonom le, hogy törekvése volt az újságnak a nemzettudat formálása, a hazafiságra nevelés, a kor ideológiájának közvetítése.

A különböző műfajban megjelenő cikkek óvó, védő, támogató, nevelő, szórakoztató funkciót töltöttek be. Megállapítottam, hogy a lapok egy ideálisnak tartott gyermeki világot jelenítettek meg, hangsúlyozták az elvárt normákat, erkölcsi elvárásokat gyermek és felnőtt felé egyaránt. Alapvetően Az Én Ujságomban a jól nevelt, engedelmes és illedelmes gyermek ideálja rajzolódott meg. A gyermeklap hangsúlyozta, hogy a gyermek, mint individuum, olyan emberi lény, aki nem félkész felnőtt, hanem kompetens szereplője a társadalomnak, szemlélője, értelmezője a világnak. Alapmotívumként találkoztam azzal a gondolattal, hogy a gyermek születésétől fogva jó, s az a vágy fejeződött ki, hogy maradjon a gyermek gyermek, maradjon távol, ameddig lehet a felnőttek gondterhelt életétől.

Az Én Ujságom a gyermeket közel vitte önmagához. Az értelemre, érzelmekre ható írásokon túl hangsúlyt helyezett az esztétikai megjelenítésre is. Fontosnak tartotta az intellektus fejlesztését, ugyanakkor a gyermeki lelket választotta célpontjául, arra gyakorolt hatást. Jelentősége a lapnak, hogy felismerte a kicsinyek korának, az óvodás kornak a fontosságát. Az újság minden egyes számából sugárzik a gyermek szeretete, tisztelete. A szerkesztők olyan szolgálatot vállaltak, mellyel, ha másként nem, lelkileg segíteni tudtak a gyermekek életén. Az Én Ujságom olyan helyet igyekezett betölteni a gyermekek és a felnőttek életében, mely korának gyermeknevelésében útmutatással szolgált.

Felhasznált irodalom:

Balogh Lídia (2003): Egy századfordulós gyermeklap, az Én Ujságom illusztrációi. In: Pukánszky Béla (szerk.): Két évszázad gyermekei, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest. 185–207.

Golnhofer Erzsébet és Szabolcs Éva (2005): Gyermekkor: nézőpontok és narratívák. Eötvös József Könyvkiadó, Budapest.

Komáromi Gabriella (1999): Gyermekirodalom, Helikon Kiadó, Budapest.

Németh András (2004): Fejezetek az európai család és gyermekkor történetéből. In: Németh András, Pukánszky Béla: A pedagógia problématörténete, Gondolat Kiadó, Budapest. 250-257. o. 

Németh András (2005): A magyar pedagógia tudománytörténete. Gondolat Kiadó, Budapest.

Németh András (2005): Az életreform és annak magyar pedagógiai recepciója. Életreform és művelődési reform. In: Németh András, Mikonya György és Skiera, E.(szerk): Életreform és reformpedagógia-nemzetközi törekvések magyar pedagógiai recepciója. Gondolat Kiadó, Budapest. 70-92.

Pintér Szilvia – Török Andrea,(2004): Az Én Újságom és a Magyar Lányok című       gyermekfolyóiratok az gyermekfolyóiratok az 1910-es és az 1920-as években. In: Könyv és Nevelés, 2000/4. 142-148.

Pirka Veronika, (2010): Az életreform „megmentés” motívumának megjelenése a 20.  század eleji magyar pedagógiai sajtóban, a Népművelés példája alapján. Iskolakultúra, 2010/7-8 melléklete. 3-14.

Pukánszky Béla (2001): A gyermekkor története. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. 141-159.o.

Pukánszky Béla és Dombi Alice (2000): Pósa Lajos, a magyar gyermekvilág ábrázolója és "Az Én Újságom". In: Dombi Alice - Oláh János (szerk.): Pedagógiai célkitűzések a XIX. század magyar pedagógiájában, APC-Stúdió, Gyula. 82-94.o.

Szabolcs Éva (1993): Tartalomelemzés. In: Falus Iván (szerk.): Bevezetés a pedagógiai kutatás módszereibe, Keraban Kiadó, Budapest. 330-339. o.

Szabolcs Éva(2003): Gyermekkortörténet: Új elméleti megfontolások. In: Pukánszky Béla(szerk.): Két évszázad gyermekei. A tizenkilencedik-huszadik század gyermekkorának története, Eötvös József Könyvkiadó, Budapest.

Szabolcs Éva (1999): Tartalomelemzés a gyermekkortörténet kutatásában. Nemzeti           Tankönyvkiadó, Budapest. 66-111.o.