Tapasztalataim szerint egy könyvtárostanár mindennapjait alapjaiban az határozza meg, hogy hogyan lett azzá, ami, illetve hogyan került az adott iskolába. Jómagam 14 éve voltam a miskolci Könyves Kálmán Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára és részmunkaidős könyvtárosa, amikor 2000-ben lehetőséget kaptunk főállású könyvtáros foglalkoztatására. Jelenleg tehát még mindig a pedagógus múltam „vezet” három évvel. Könyvtár-informatikus diplomám is jóval későbbi, mint a tanári. Ennek elsősorban előnyeit élvezem: töretlen a kapcsolatom és barátságom a tantestülettel, tökéletesen ismerem az éves rendet, a tantervet és az egész intézmény szívverését. S ugyanez az előny a hátránya is: mivel mai napig a tantestület egyenrangú tagjának tekint mindenki, jogom és kötelességem minden feladatot ellátni, amit a kollégák: a folyosói ügyelettől az ünnepségszervezésen át a teremrendezésig.
Más a viszonyom a gyerekekhez
Ami viszont alapjaiban változott meg az elmúlt 11 évben, az a gyerekekhez való viszonyom. Iskolánkban 1973-tól 2001-ig közös fenntartású ifjúsági és iskolai könyvtár működött a városi könyvtár – egymást követő – két kiváló munkatársának vezetésével. Tőlük örököltem, tanultam az alapelvet és a gyakorlatot: ha a gyerek bent van a könyvtárban, akkor van esély, hogy könyvet vesz a kezébe. Ellenkező esetben már az esély sincs meg.
Így a mi 72 négyzetméteres, korszerűnek mondható, 6 év alatt kétszer felújított könyvtárunk ellát minden alap- és kiegészítő feladatot. Ehhez az iskolai alapítvány jóvoltából minden eszközzel rendelkezünk is. S ezeken felül itt van a „gyűjtő”, ahol lehet olvasgatni, várakozni, sakkozni és egyéb táblás játékot játszani, netezni, leckét írni, beszélgetni, rajzolgatni… Úgy együtt lenni, hogy van is felügyelet meg nincs is, kérdezhetsz, ha szükséged van rá, de békén hagynak, ha arra vágysz. A tanár-diák viszony így lassan, észrevétlenül átalakult egy anya-gyerek viszonnyá, amit, mi tagadás, nagyon élvezek. Segített ezt a helyzetet kialakítani, hogy a könyvtárban tartózkodik munkaideje alatt az iskola szabadidő-szervezője is, aki – túl azon, hogy saját munkáját végzi – mindenben segítőtársam.
Az iskolai könyvtárosság idénymunka
Ha valaki sok évig pedagógusként dolgozik, annak egy idő után 45 perc egy óra, minimum fél évre előre minden munkanapját pontosan tervezi az órarend, óráit a tanmenet. Próbálkozhat a tervezéssel a könyvtárostanár is, sőt… munkatervet készít, leadja év elején jóváhagyásra a könyvtárhasználat tanításának tanmenetét, de a mindennapokra mégis a közmondás az igaz, miszerint „ember tervez…” Akik alacsony monotóniatűrésűek, azoknak kifejezetten javallt ez a hivatás.
Az iskolai könyvtáros idénymunkás, és nagyon gyakran legalább annyira fizikai is, mintha például a mezőgazdaságban dolgozna. Nekem a 11 év alatt ötször jutott osztályrészül az, hogy a 12 500 kötetes állományt részben vagy egészben össze-, illetve kicsomagoljam, költöztessem. Az idény és a dömping naponként, havonként is jellemző. Egyszer van egy évben szükség az Egri csillagokra, de akkor rögtön, szinte egy-két nap alatt legalább ötven embernek kell.
Mások az őszi és a tavaszi napok
Augusztus vége, szeptember eleje a tankönyvosztás ideje. Több mint kétszáz tanulót látunk el ingyenesen tankönyvvel, és minden felső tagozatos tanulónk a könyvtári állományból kap átlagosan 6-7 tankönyvet, illetve atlaszt. Szakmabelieknek nem kell részleteznem az ezzel járó adminisztrációt. Sajnos ennek következtében idénymunkává vált az állománygyarapítás is. Az október–novemberi időszak az egész évben vágyott könyvek megszerzésének – rosszabb esetben elfelejtésének – és feldolgozásának időszaka. Az elmúlt három évben sikerült ugyan gépre vinnem az állományt, de a kölcsönzés még a régi tasakos, színcsíkos rendszerben zajlik, tehát a kölcsönzőcédula nyomtatásával ér véget egy dokumentum bevételezése.
Szeptembertől januárig tart a második évfolyamosok olvasási mozgalma, amit 11 éve indítottunk egy koma-pályázat segítségével. Ez azt jelenti, hogy ez idő alatt ők átlagosan 3-4 naponta jönnek könyvet cserélni a számukra kialakított speciális gyűjteményből. Sötét, őszi, téli napok déli óráiban csak napközis csoportok néhány tagja és nevelőjük tartózkodik a könyvtárban, amíg az osztály másik része képességfejlesztő vagy tehetséggondozó foglalkozáson vesz részt.
A február a betűvetést épp elsajátító elsősök beiratkozásának, megnyerésének kezdete. Ezt a csalit már saját forrásból finanszíroztuk, idén vetettük be először. A gyakorlatban a számukra készített meselapok kölcsönzése és az olvasottak megbeszélése zajlik, ami szorgalmasabb gyerekeknél napi-kétnapi látogatást jelent május végéig.
Tavasszal lázasan készül mindenki az ilyenkor „besűrűsödő” iskolai rendezvényekre, versenyekre. Fő ambícióm volt, hogy a tervezéstől a kivitelezésig tudjuk segíteni az iskolai oktató-nevelő munkát, hogy a könyvtárban fussanak össze a szálak, nehezen lehessen élni nélkülünk, pontosabban könnyebb legyen velünk, szakszóval: forrásközpontként működjünk. Az iskolavezetés támogatásával, a rendszergazda és az informatikus kolléga segítségével ezt sikerül lassan elérnünk.
Az év vége, mint egy keretes szerkezetű műben, újra a tankönyveké. Na és persze a notórius későké, akiktől az évzáró délutánján még szívrepesve várja vissza minden iskolában a könyvtáros a több hete vagy hónapja vadászott dokumentumot.
Szinte állandó nyitva tartás
Az év átfutása után próbálkozzunk a lehetetlennel: nézzünk egy átlagos napot, amilyen persze nincs. A mi iskolánkban alapvetés, hogy mi mindig „vagyunk”, a könyvtár mindig nyitva van. Ez is múltbéli örökség.
Miskolcon több éve nincs szaktanácsadónk, nem tartják szükségesnek, ám a megyei és a városi könyvtár dolgozói, illetve a pedagógiai intézet könyvtárosa törődnek velünk, iskolai kollégákkal. Minden továbbképzésen igyekszem részt venni, ugyanígy a fontosabb országos rendezvényeken is. Ha véletlenül a szabadidő-szervezőnknek is elfoglaltsága van ugyanakkor, nagy a felháborodás a zárt ajtó miatt, aminek én őszintén örülök. Tehát egy átlagos nap ütemezése elméletben: 7:30-tól 10:30-ig adminisztrációs tevékenység, könyvtári órák. 10:30-tól 15:30-ig nyitva tartás, ezen belül 11:30-tól 14:30-ig számítógép használat félórás váltásban, 15:30-kor zárás.
Mindez a gyakorlatban: velünk egyszerre, 7:30-kor érkeznek azok a gyerekek, akiknek nincs első órájuk, és a várakozási időt tanulással, házi írással szeretnék tölteni. Ekkor szalad le a kolléga, ha eszébe jut, hogy elfelejtett valamit lefénymásoltatni, és a gyerek, aki otthon felejtette a kötelező olvasmányt, verset keres a szavalóversenyre, vagy be akarja írni magát délutánra a géphez…
A könyvtárhasználati órákat a lehetőségekhez képest igyekszem a nap elejére tenni. Ekkorra hívom a minket rendszeresen látogató óvodáscsoportokat is. A lyukasórás kollégák dolgozni, internetezni, olvasni, kutatni és a kolléganőhöz ügyeket intézni a nap folyamán bármikor jönnek. A napi csúcs a 12:00 és 14:30 közötti időszak. Ha valamikor, akkor ebben a periódusban szoktam néha megbánni, hogy nem maradtam mégis tanár. Ilyenkor sor kígyózik a kölcsönzőpult előtt, a két tanulói gépnél arról vitáznak, hogy váltáskor a számítógép órája-e a mérvadó vagy a falióra, két sakkozó az én döntésemre vár, hogy lehet-e a királyt kiütni vagy sem, és közben szinte biztosan csörög a telefon.
Főorvos feleségeknek való munka?
Nehezen viselem és mai napig kudarcként élem meg, ha nem tudok valakit kiszolgálni, ha nem találunk választ a kérdésére. Ezek a jó kis kérdések is ilyenkor érkeznek általában. Azt pedig mindnyájan tudjuk, hogy most, azonnal kell minden levelezős verseny körmönfont kérdéseire a válasz, hiszen a többség az utolsó pillanatra halasztja a megoldást. Gyakran idézem egykori kedves kolléganőmet, aki ilyenkor, vagy egy kiadós selejtezésnél, költözködésnél, amikor nyakig koszosak voltunk, megjegyezte, hogy „tudod, könyvtárosnak lenni csendes, tiszta, nyugodt, főorvos feleségeknek való munka”. A társadalomban a mai kutatások szerint is ez a kép él. Vannak napok, amikor tényleg adódik egy-egy ilyen óra fél háromtól fél négyig. A napközis gyerekek elvonulnak tanulni, és már csak akkor jönnek le, ha a házi feladat megoldásához van szükség a könyvtárra. Ebben az órában meglepő, szokatlan, csengetések nélküli csend honol az épületben.
Valamit valamiért. Nézzük, minek a rovására „zajlik” nálunk folyamatosan az élet. Mivel a felvázoltak mellett – sőt elsősorban – a rendkívül beszabályozott törvényi és gazdasági előírásoknak is naprakészen meg kell felelnünk, az elmélyült szakmai munka az, amire nem marad a munkaidőből.
Szakirodalmat csak otthon olvasok, ahogyan ott írtam ezt a cikket is.
A gyerekek irodalmával utazás közben ismerkedem. Minden kollégám tehetséggondozó munkájához beszerzem a szükséges szakirodalmat, ám nekem legutóbb akkor volt versenyzőm a Bod Péter-versenyen, amikor még a városi könyvtár munkatársával együtt dolgoztunk. Nagyon fontos lenne a felső tagozatosaink között is olyan intenzív olvasóvá nevelést folytatni, mint az alsósoknál, hiányzik egy szakkör, régi vágyam egy könyvtári munkaközösség megalakítása, át kell térnünk a számítógépes kölcsönzésre… és hosszan sorolhatnám.
Bár úgy tűnik, az új nyugdíjtörvény tág lehetőséget biztosít még egy 55 éves dolgozó terveinek megvalósításához is, a naponta elvégzendő munka és a rendelkezésre álló idő antagonizmusa azonban rengeteg jó ötlet temetője. Adja Isten, hogy továbbra is ez legyen a legnagyobb gondunk!