[…] Az első lépés ahhoz, hogy az ifjúsági olvasmányt taneszköz gyanánt, tervszerűen iktathassuk a tanítás munkájába, a leghasznosabb és leghasználhatóbb könyvek kiválogatása, céljainknak és felhasználásuk módjának világos tudatában. Célunk elsősorban az, hogy egy-egy korcsoporton, osztályon belül minden növendék megismerje a korának megfelelő azon alkotásokat, amelyek erkölcsi tartalmuk, művészi szerkezetük és nyelvezetük következtében, vagy más jelességük miatt értékesek. Olvasásukat a lehetőséghez képest valamelyik tantárggyal hozzuk kapcsolatba, mint előkészítő, „ráhangoló”, élénkítő anyagot. Mellettük, további céljainknak megfelelően azokat a munkákat használhatjuk fel, amelyekből az egyes tantárgyakra vonatkozó adatok meríthetők írásban, képben, vagy térképen, táblázatokon stb. Végül használhatunk olyan munkákat is, amelyeknek csak egyes részletei alkalmasak arra, hogy a tanár, az óra menetébe tervszerűen beillesztve, a növendékeknek felolvassa.
Az első csoportba tartoznak a tulajdonképeni ifjúsági iratok, a felsőbb osztályokban a felnőttek irodalmából főleg a szépirodalmi alkotások; a második és harmadik csoport könyvei között már az alsó fokon is nagy számmal szerepelnek felnőttek számára írott munkák.
Kiválogató-munkánk megkezdése előtt tudnunk kell, hogy hány könyvet olvashat el a tanuló a tanév folyamán. A ma még legtöbb iskolában uralkodó elavult tanítási mód mellett ez nem tesz ki többet hetenként egy-egy kötetnél, egy iskolaévben tehát mintegy 32-36 kötetet. A munkáltató oktatás térhódítása esetén ez a szám lényegesen emelkedni fog, a jelenlegi helyzet tekintetbe vételével azonban egyelőre legfeljebb 40-45 kötetet számíthatunk egy iskolaévre. Vagyis az első csoportba tartozó munkák száma egy osztályon belül ennél több nem lehet, mert többnek nem tudjuk hasznát venni. Holott pedig, bármilyen magasra csigázzuk is igényeinket a válogatásnál, legalább 50-55 kötetet tesznek ki azok a munkák, amelyeknek elolvasása feltétlenül kívánatos volna az illető esztendő folyamán. […]
Az alsó osztályokban a földrajz, történelem és természetrajz számíthat a legtöbb olvasmányra.
A könyvek felhasználásának módja legismertebb az adatgyűjtésre szolgáló munkákra vonatkozólag. A tanár a feldolgozásra szánt anyagot, illetve annak kisebb-nagyobb részletét, terjedelméhez mérten napokkal, vagy hetekkel előbb, önként jelentkező 2-3 tagból álló dolgozó- vagy gyűjtő-rajoknak adja ki előkészítésre. Ez, a kérdés természete szerint, tapasztalati tények, megfigyelések gyűjtéséből, kísérletezésből, de irodalmi adatok, statisztikák összehordásából, rajzok, grafikonok készítéséből is áll, s eredményéről az illető anyagrész tárgyalásakor számol be a raj, esetleg annak előadóul vállalkozó tagja. A vállalt feladatok az alsó fokon természetesen egyszerűbbek, a tanári irányítás behatóbb, mint a felsőn; de ez az önálló szellemi munka gyönyörűségét, ami gyakran a felfedező kutató mámoros örömével vetekszik, legkevésbbé sem befolyásolja. Az eredmények feletti öröm annál nagyobb lesz, mentől szorosabban kapcsolódnak azok a mához, mennél több közöttük a teljesen friss, általánosan még alig ismert. A forrásmunkáknak ezért is mindig a kor színvonalán kell állniok s nem hiányozhatnak közülök a folyóiratok, sőt a napilapok sem, feltételezve, önként értetődően, a leggondosabb előzetes tanári kritikát. A felső fokon a lexikon sem nélkülözhető; a munkáltató-oktatás térhódítása talán ismét lehetővé teszi egy olyanféle gyermek-lexikon kiadását is, amilyen Nagy Márton és Zimmermann Jakab 1842-ben megjelent négykötetes „Ifjúságot képző ismeretek tára” című lexikona volt.
A tanítási módszer megváltozásával a tanulók olvasókedve rendkívül megélénkül, s minthogy nem kell idejük javarészét lecketanulással tölteniök, rá is érnek a búvárkodásra, amelyben az osztálynak minden tanulója megtalálhatja a tehetségének és érvényesülésének leginkább megfelelő alkalmat és teret. Túlterhelésre az ilyen munka csak akkor vezethet, ha az egyes tárgyak tanárai nem vesznek tudomást egymás munkájáról.
Az előkészítő, „ráhangoló” olvasmányokat csak azért nem nevezem „kötelezők”-nek, mert nem szeretném már a nevükkel gyűlöltekké tenni szegényeket az ifjúság előtt. Valójában csakugyan kötelezők, minden növendéknek el kellene olvasnia őket. Ennek a nem-kényszerű-kényszernek a mikéntjét a tanár tapintata fogja megtalálni, lehetőségét a nagy példányszámnak kell biztosítania. Így az osztály nagyobb része azonos időben ismerkedhetik meg velük. Legtöbbjük a földrajz és a történelem keretében hasznosítható, de akad nem egy természetrajzi tárgyú is.
A földrajzzal kapcsolatba hozhatókat a történés színhelye, vagy a szereplők nemzetisége szerint olvastatjuk egy-egy vidék, országrész, vagy ország tárgyalása előtt, úgy, hogy a feldolgozás alkalmával a tanulóknak már személyes ismerőseik, barátaik vannak az illető területen. Angliában például a kis lord, Copperfield Dávid, a koldus-királyfi, Dániában Bibi, Norvégiában Peik s a Geyerstam-fiúk, Németországban Daniela, a Pocok, Nagy Főnök, Olaszországban a Szív Henrikje, a derék kis Natale, Franciaországban a Malot-regények hősei, a kis hercegnő stb., stb. Ahol ilyenféle ismeretségekre nem nyílik alkalom, ott bizonnyal akad területünkön valami izgalmas, kalandos utazás a Verne- és May Károly-regények jóvoltából; ha pedig ezek is cserben hagynak, úgy a területre vonatkozó történeti olvasmányokhoz, mesékhez folyamodunk. A személyes kapcsolatok hangulati együtthatója mellett mindig akad ezekben a munkákban több-kevesebb földrajzilag értékesíthető anyag is, hiszen életet festenek, s éppen ez az, ami a térképekről nem olvasható le.
Ezt a részben hangulati, részben szakszerű előkészítést a történelem egyes korszakait illetőleg a történeti regények és elbeszélések adják meg, a természetrajzban pedig egyes állatokra, növényekre vonatkozó mesék, történetek.
Legközvetlenebb szerepe a tanításban az osztály színe előtt felolvasható olvasmányoknak van – de ezek összehordása egyben a legnehezebb feladat is. Erre a célra csak olyan munka alkalmas, amelyik valami egyebet nyújt, mint amire a közös megbeszélések során is eljuthatunk: megelevenít, szemléltet, a testi szemek helyett a lélek szeme számára. […]
(Szondy György: A modern iskola és az ifjúság olvasmányai. Budapest, 1936. Egyetemi Nyomda,. 61 p. A tanítás problémái. 7.)