Sétáljunk Zuglóban a Thököly úton a Bosnyák tér felé. Menjünk busszal a Bosnyák tér irányába vagy vissza. A Thököly út és Columbus utca sarkán, a hatemeletes épület előkertjében észrevehető tábla hirdeti az Eötvös Loránd Emlékgyűjteményt (múzeumot), amelynek gazdája az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (elgi). A múzeum a hatemeletes épület földszintjén helyezkedik el, méltó körülmények között.
Ez a világon egyedülálló geofizikai műszergyűjtemény érdekes az egyszerű múzeumlátogatóknak, a műszaki beállítottságú érdeklődőknek és nem utolsósorban a geofizikában dolgozó szakembereknek, illetve egyetemistáknak(diákoknak).
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a középiskolás tanulók is érdeklődéssel járják be a múzeumot. Nem véletlenül. Egyrészt kiváló tárlatvezető kollégák kalauzolják a látogatókat, másrészt a múzeumi tárgyakat olyan szöveges ismertetőkkel látták el, amelyek egy átlagos műveltségű látogató számára is érthetők. A fontosabbnak vélt feliratok angolul is olvashatók.
A múzeum szerkezetét tekintve három részre osztható: Eötvös Loránd (1848–1919) és kora geofizikai műszerei és emlékei; Az Eötvös utáni kor (1936–) geofizikai műszerei; A múzeumpedagógiai szoba.
Eötvös Loránd és kora geofizikai műszerei és emlékei
(a kiállítás 1. része)
Előzmények
Ezt a múzeumi egységet 1998-ban avattuk fel a nagy magyar természettudós születésének 150. évfordulója alkalmából.
Itt vitrinekben, tárlókban találhatók azok a relikviák, amelyek Eötvöshöz vagy eleihez tartoztak, valamint az Eötvös-ingák teljes arzenálja, beleértve a tanítványai által továbbfejlesztett típusokat is.
Mindezeket két teremben helyeztük el, mindegyik 62 négyzetméter alapterületű.
Hol voltak korábban ezek a múzeumi tárgyak?
Bár Eötvös halálától számítva 79 év telt el az Eötvös-hagyaték jelentős része az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetben volt, és intézetünk kiemelkedő jelentőséget tulajdonított az Eötvös-hagyomány ápolásának.
Az intézet birtokában lévő családi és szakmai emlékek és eszközök eleinte a xi. kerületi Homonna utcai műszaki bázison és a Damjanich utcai részleg helyiségeiben voltak elhelyezve, ahonnan egy-egy darab műszert (pl. a párizsi ingát vagy a kettős nagy eszközt) a nemzetközi geofizikai szimpóziumokon bemutattuk nagy érdeklődés kíséretében.
Az örökséget 1970-ben leszállítottuk az elgi Tihanyi Földmágneses Obszervatóriumába, ahol a korábbi helyeknél jobb tárolási lehetőség kínálkozott.
Az anyag kisebb részéből mintegy féléves kiállítást rendeztek a Tihanyi Apátság épületében 1970–1971-ben. Majd 1984–1990 között szintén az Apátságban – ekkor már nagyobb területen és több műszerrel – egy kibővített Eötvös-kiállítással ismerkedhettek meg a látogatók.
Az elgi 1991-ben teljesebb és szakmai dominanciájú állandó tárlatot hozott létre a Tihanyi Obszervatóriumban, amely 1997-ig működött.
Az Eötvös-kiállítás tihanyi vándor jellege 1998-ban szűnt meg, amikor a birtokunkban lévő teljes hagyaték Budapestre, az intézet Columbus utcai székházába került. A gazdag hagyatékból válogatva létrehoztuk és megnyitottuk az állandó Eötvös Loránd Emlékkiállítást.
Az ünnepségen dr. Bodoky Tamás, az intézet igazgatója mondott köszöntőt, majd Kutalikné dr. Kardos Zsuzsanna, Budapest-Zugló akkori polgármestere a szalag átvágásával megnyitotta a kiállítást.
Dr. Baráth István kitartó erőfeszítésének eredményeképpen az emlékkiállítást a megfelelő feltételek és követelmények teljesítése után az Oktatási és Kulturális Minisztérium – egyéves ideiglenes működési engedély után – 2007. március 2-án véglegesen múzeumi intézménnyé nyilvánította és Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény néven működési engedélyt (MGy/6673/2007) adott.
A kiállítás
Az intézet bejárati kapujából az előtérbe lépve, szemben a portásfülkével észrevehető a báró Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény felirat. Az ajtók rácsos mechanikai védelme sejteti, ez a bejárat a múzeumba.
Az ajtó kinyílik és csodálkozva áll meg a látogató. Eötvös Loránd arcképével találkozik a tekintet. Ez a kép Komáromi-Kacz Endre Székely Aladár 1913-as felvétele alapján készült, amelynek eredetije az elgi igazgatói szobában található.
Balra fordulva édesapjának, Eötvös Józsefnek kortes zászlójával találkozunk. Jobbra helyezkedik el az első vitrin, amelyben az Eötvös család relikviái láthatók: családi bélyegzők, képek, császári adománylevél stb.
Követve az első terem eltéveszthetetlen útvonalát balra találkozunk a Sághegyi mérés „igazi terepi képével” (Szőke Imre látványtervező munkája). Itt az „ősingával” Eötvös Loránd már (1891) olyan asszisztenciával dolgozott, mint Kövesligethy Radó, Tangl Károly és Bodola Lajos, később neves egyetemi tanárok. Az első terepi mérés helyszínét az indokolta, hogy Sterneck ezredes a Katonai Földrajzi Intézet igazgatója korábban végzett relatív-ingaméréseket, amely eredmények Eötvösben kétséget támasztottak. Egyrészt azért, mert az akkor még csonka kúp alakú hegy gravitációs hatása könnyen számítható, másrészt Eötvös-ingával mérhető. Eötvös mérése igazolta, hogy az ezredes tévedett. A mérés sikere Eötvöst arra késztette, hogy műszere tökéletesítésén dolgozzon.
Tovább haladva egy enteriőrrel találkozunk, benne bútorai, amelyeket a fizikai intézetben használt. A dívány szomorú nevezetessége, hogy azon feküdt, amikor örökre lehunyta szemét.
A második vitrin a fiatal Eötvös sokoldalú tehetségét mutatja be. Gyermekkori rajza, verse, kirándulásairól, tanulmányútjairól készült vázlatok és rajzok azt bizonyítják, hogy nem egyszerű hétköznapi ember volt. Dehogy nem. Ebben a vitrinben helyeztük el a heidelbergi rendőrség egy dokumentumát, amely egy sikeres vizsga utáni csendháborításért pénzbüntetésre ítélte a diák Eötvöst.
A harmadik vitrinben kitüntetéseire – Szent Száva-rend stb. –, valamint díszmagyarja díszítő elemeire hívjuk fel a figyelmet.
A negyedik vitrin látszatra szerénynek tűnik, pedig sok mindenről tanúskodik.
Az idős Eötvös délcegen ül Kevély nevű lován. Közismert, hogy szerette a lovakat. Hogy a szellemi munkából kikapcsolódjon, annak számára egyik kellemes módja a lovaglás volt. Gyakran 12 kilométert lovagolt, hogy pestlőrinci házából az egyetemre lóháton menjen be előadásainak megtartására. Nyaranta kerékpározott. Szenvedélyes hegymászó volt. A Magyar Turista Szövetség első elnöke, akinek tiszteletére Kovács Ferenc turista indulót komponált. Sokat túrázott a Dolomitokban, ahová idősebb korában lányai (Ilona és Rolanda) is elkísérték. Dél-Tirolban annyira ismerték és tisztelték a magyar professzor teljesítményét, hogy 1902-ben az egyik csúcsot (2837 m) róla nevezték el (Cima di Eötvös). Baráti társaságban gyakran tréfásan emlegette, hogy büszkébb hegymászó teljesítményeire, mint a torziós-inga felfedezésére.
Hegymászó útjain sokat fényképezett, de a régi Budapestet is megörökítette.
Az intézet több mint 1800 sztereo üvegdia felvételét őrzi.
A hatodik vitrinben a világ első graviméterét (1901) látjuk. Mivel pontossága nem érte el az ingáét, ezért az eredményt Eötvös nem is publikálta. A sors fintora, hogy a harmincas évek második felében megjelentek a gyors és pontos graviméterek és fokozatosan kiszorították a kutatásból az Eötvös-ingát.
A második teremben helyeztük el többek között az Eötvös-ingákat.
Minden ingatípus megtalálható, beleértve a tanítványok által továbbfejlesztett újabbakat is.
Az ingák közül kettőt emelek ki:
– a balatoni vagy párizsi inga, amely 1898-ban készült Süss Nándor műhelyében.
Ez az inga az 1900-as párizsi világkiállításon a díjazott termékek között volt. Balatoni inga nevét onnan kapta, hogy 1901–1903-ban Eötvös Loránd ezzel az ingával mért a Balaton jegén.
– az úgynevezett kettős nagy eszköz (1902), amelyben két inga van egybeépítve.
Ezzel az ingával Eötvös Loránd nagy pontossággal (1/20 000 000) igazolta az ekvivalencia elvét, azaz a súlyos és tehetetlen tömeg arányosságát. E vizsgálatoknál később állította fel Einstein az általános relativitás elméletét. Ennek egyik sarokpontját igazolta Eötvös mérése. Nem véletlen tehát, hogy Eötvös és Einstein között igen jó viszony alakult ki, amelyről levelezések tanúskodnak. Az egyik tárlóban Eötvös Loránd levelei között egy Einstein levél is megtalálható.
Az utókor is nagyra értékelte kettőjük kapcsolatát. Az 1979-ben Washingtonban rendezett centenáris Einstein-kiállításra kölcsönkérték és központi helyen állították ki Eötvös kettős nagy eszközét.
A kiállítás első részében a gravitációs kompenzátorral, a forgómérleggel, a dolgozó szobájával és a könyveivel is találkozik – sok egyéb mellett – a múzeumi látogató.
Az Eötvös utáni kor geofizikai műszerei
(a kiállítás 2. része)
Bevezetés
Ez a kiállításrész az intézet földszintjén található jól elkülönülve az előbbiektől, ami elsősorban az intézeti adottságnak köszönhető, hiszen korábban mindkét helyen számítógépes termek voltak.
Az itt elhelyezett műszereket évtizedeken keresztül gyűjtötték és őrizték kollégáink. Megérte. Egyrészt nem vesztek el, másrészt a 2008. december 2-án megnyitott múzeumi részben végleges helyükre, otthonra találtak.
A két kiállítás, amely Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény néven szoros egységet alkot, nemcsak korban különül el egymástól, hanem tartalmának jellegében is. Helyet kaptak ugyan a gravitációs és földmágneses műszerek is, de a tárlat eszközeinek döntő többsége geoelektromos, szeizmikus és mélyfúrás-geofizikai műszer.
Ez nem kis mértékben azzal magyarázható, hogy a geofizika fejlődése a világban, de Magyarországon is a harmincas évek végén szembetűnő volt. Így az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet sikeresen fejlesztette és alkalmazta eszközeit. 1936-tól a szeizmikus, 1938-tól a geoelektromos és mélyfúrásgeofizikai (karotázs) kutatások sikereiről győződhetünk meg.
A kiállítás
A tárlat egységes szemléletben mutatja be a több mint 150 geofizikai műszert, azok fontosabb alkotóelemeit, részegységeit.
A múzeumnak ez a része két teremből áll (54 és 22 m²). Az első terembe belépve nagy táblák jelzik, hol vannak a szeizmikus, geoelektromos, gravitációs és földmágneses műszerek. A táblák alatti poszteren magyar és angol nyelven olvashatjuk a geofizika szakágazatainak magyarországi és nemzetközi fejlődéstörténetét.
A történeti összefoglalóval kezdődik az említett szakterületek műszereinek bemutatása kronológiai sorrendben és egységes szemléletben. Ez utóbbi azt jelenti, hogy jól láthatóan olvasható a műszer megnevezése, rendeltetése, főbb műszaki jellemzői és alkalmazási területe mérési anyaggal és/vagy feldolgozással.
Az egyes szakterületek műszerei között mindenütt találunk különöset, valamilyen szempontból érdekesnek mondhatót.
Így a gravitációs kutatások területén az a Heiland-graviméter, amellyel az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet 1950–55 között az első Országos Gravitációs Alaphálózatot mérte.
A földmágneses kutatásoknál ráirányulhat a figyelem a Schmidt-mérlegre. Ilyen műszerrel történt az ország földmágneses alaphálózatának felmérése. Vagy a legújabb elgi fejlesztésű obszervatóriumi műszer (didd), amelyet ma már a világ számos országában alkalmaznak.
A geoelektromos kutatások szekcióban a ge és diapir műszercsaládot kell kiemelni. Mindkét műszer a kőzetek látszólagos fajlagos ellenállását méri (a diapir a gerjesztett potenciált is) egyenáram segítségével. E két műszercsalád jelentős szakmai karriert futott be itthon és külföldön egyaránt.
A szeizmikus kutatások céljára (magyar–ndk kooperációval) olajkutatásra használt digitális műszer az sd-10. Az ess mérnökgeofizikai műszercsalád fejlesztőjét, Gili László kollégát sikeres munkájáért Gábor Dénes-díjjal tüntették ki.
Érdekessége ennek a szekciónak az a mini geofon (szeizmométer), amelyet a kiállítás megnyitóján (2008. december 2.) Molnár Károly nyugalmazott vezérigazgató ajándékozott a múzeumnak, amely típust annak idején az amerikaiak a Holdra is vittek és ott mértek vele.
A második kisebb teremben (22 m²) a mélyfúrás-geofizikai műszerek sorakoznak fel.
A félautomata karotázs berendezést az automata, fotoregisztrálós hordozható műszer (ab-12) majd a nagysikerű műszercsalád (k-500, k-330), illetve terepi digitális regisztrálók (kd-10, kd-30) követik. E terem középpontjában a számítógéppel vezérelt digitális karotázs állomás látható, majd széles körű (elektromos, nukleáris, akusztikus stb.) szondapark hívja fel magára a látogatók figyelmét. Minden alkalmazott karotázs módszer fizikai alapját poszterek magyarázzák meg, így a hangulatos teremben – ha el is fáradt a látogató – felüdülést nyer.
Az Eötvös utáni kor tárlatát nézve a kiállított tárgyak és tudományos anyagok többsége az elgi 1955 (de főleg 1965) után fejlesztett, gyártott és széles körben alkalmazott műszerei. Ezeket a geofizikai műszereket hazánkban, a volt szocialista táborban és azon kívül a fejlődő és kapitalista országok cégei is eredményesen használták.
A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában (kgst) kialakult nemzetközi munkamegosztás, az embargó és a hazai nyersanyagszükséglet növekedése erőteljes geofizikai kutatásfejlesztést indított el hazánkban. Ebben az időben (1965–) dr. Müller Pál, az elgi igazgatója, akinek működési idején intenzív és eredményes módszer- és műszerfejlesztés, illetve kisszériás gyártás valósult meg az elgi-ben.
Az Eötvös utáni kor műszerei többségükben ennek az időszaknak a termékei.
A múzeumpedagógiai terem
(a kiállítás 3. része)
A termet 2009. december 4-én avattuk fel. A négy kiállítási terem megtekintése után kicsit fáradtan érkezünk a múzeumpedagógiai szobába, ahol kiscsoportos foglalkozás lehetősége biztosított (13 szék, vetítő asztal, videotechnikai eszközök) egy-egy téma iránt mélyebben érdeklődőknek.
A teremben öt tárló tanúskodik a magyar geofizikusok sikeres külföldi tevékenységéről. Ezekből ki kell emelni az első tárlót, amely a Kínai–Magyar Geofizikai Expedíciót mutatja be.
A tárló és bejárati ajtó felett azok a kínai nyelvű zászlók láthatók, amelyeket a kint dolgozó expedíció kutatói, dolgozói kaptak a kínai kormánytól (1959–1960). Nem véletlenül. A magyar kutatók munkája nagymértékben hozzájárult Kína 1959-ben felfedezett, máig legnagyobb kőolajmezejének felderítéséhez.
A második tárló a Mongol–Magyar Geofizikai Expedíció emlékeit őrzi. A magyar geofizikusok évtizedeket töltöttek Mongóliában eredményes víz- és érckutatással. Kollégáink ott látható kormánykitüntetései ezt bizonyítják. Ebben a vitrinben van Bece (Mongólia védőszentje) kézzel festet képe, valamint a Kandzsuer (Budhista Biblia) része (tibeti fanyomat).
A többi tárló érdekes anyagot mutat be a kubai geofizikai expedíció érdekes anyagait, másrészt egyéb geofizikai vonatkozású tudománytörténeti dokumentumokat is tartalmaz.
Ebben a teremben helyeztük el azt a fejlett nyugati geofizikai technikát (dfs-v és cfs-1), amelyet a hetvenes években vásárolt az intézet és alkalmazott a hazai kutatásban. Tudomásunk szerint ezek a műszerek már sehol nem találhatók meg.
A falakon körkörösen Magyarország geofizikai térképei láthatók, többek között mélyszerkezeti, gravitációs, földmágneses, tellurikus. Ugyanitt találjuk a Magyar Metrológiai Bázist, a mérnökgeofizikai munkákat és a kőolajipari kutatásokat (ges Kft.) bemutató posztereket.
A poszterek egyike kiterített világtérképen mutatja hol végeztek kutatói munkát geofizikusaink és a világ mely országaiba exportáltunk geofizikai műszereket.
Elismerést és tiszteletet érdemlő látvány.
A múzeumpedagógiai szoba lehetőséget ad, hogy egyének, kisebb csoportok, egy-egy őket érdeklő témáról további hasznos információkat kapjanak meghitt, kulturált körülmények (vetítések, cd-k stb.) között.
Teljessé vált a fentiekben ismertetett három egységgel az Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény.
Az elénk táruló emlékgyűjtemény összképe a nagyközönségnek érdekes, szórakoztató látvány, míg a szakmabelieknek (műszaki beállítottságúaknak) sokatmondó, a formába öntött tudomány olyan megismerése, amely figyelmeztet a múlt értékeire, alázatra kötelez és lelkesedést, erőd ad a további kitartó tudományos kutató-fejlesztő munkához.
Végezetül köszönetet mondok az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet igazgatójának, dr. Fancsik Tamásnak, a közreműködő kollégáknak és szponzorainknak (tételes felsorolás a kiállítási termekben), akik nélkül a gyűjtemény nem jöhetett volna létre.