A diafilmről, mint médiáról az ember első emlékei természetesen gyerekkoriak. Én megragadtam ennél a műfajnál úgy hogy észrevétlenül a dokumentum gyűjtője lettem. Gondolom azért történt mindez, mert kiskoromban nagy hatással volt rám e média. Számomra csak később derült ki, hogy ez valójában egy jól használható ismerethordozó eszköz és nemcsak játékszer volt a maga fénykorában. Öt éves múltam, amikor az első diavetítőmet és a hozzá társuló öt diafilmet karácsonyi ajándékként megkaptam. Ezek a tekercsek mind a mai napig gyűjteményemben megvannak. Az egyik természetesen a Hófehérke, a másik kettő akkor nekem nagyon tetsző két állatmese, amelyek korabeli szovjet-orosz rajzfilm alapján készültek és diafilmcímük a következő volt: A pórul járt róka és az Egy kis borz története. A három mese mellett 1955-ös Műkorcsolyázó Európa-bajnokságról és a Budapesti állatkertről vettek a szüleim tekercseket – gondolom nem nekem, hanem elsősorban a maguk szórakoztatására – így viszont számomra már gyermekkorban is tapasztalattá vált, hogy vannak ismeretterjesztő kiadványok. Minden jeles családi ünnepre, alkalomra kaptam újabb és újabb filmeket, később az iskolai órákon látott képsorozatokból is vettem magamnak, ha más forrásból nem, hát a hulladékgyűjtéséért kapott pénzből. Emlékszem a tizennegyedik születésnapomra, amikor minden vendég diafilmet hozott ajándékba, így alapozódott meg a világhírű képtárakat bemutató sorozat darabjaival a művészeti témájú filmjeimnek a száma.
Természetesen a középiskolai évek alatt az órákon látott, az egyes tantárgyakhoz kapcsolódó kiadványokat szereztem be és ekkor már legalábbis osztálytársaiméhoz mérve elég tekintélyes gyűjteményt mondhattam magaménak.
Már javában a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelő-könyvtáros szakra jártam, amikor egy nyári délután diafilm árjegyzéket forgatva jutott eszembe, mi lenne, ha elkészíteném a magyarországi tájakat, városokat bemutató diafilmek annotált bibliográfiáját. Mivel természetesen nem rendelkeztem minden, a témába vágó tekerccsel elmentem az Országos Széchényi Könyvtár mikrofilmtárába, ahol mikrofilm-leolvasó berendezésen sikerült a hiányzó filmeket megtekintenem.
Végül is, ezt a témát választottam szakdolgozatom egy részének is.
Mint ifjú könyvtáros a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár kőbányai könyvtárában kezdtem dolgozni, itt módomban állt az akkori főkönyvtár mindennapos tevékenységébe beemelni ezt a médiumot, mintegy újjászervezve az akkor mélyponton lévő hagyományos diakölcsönzést.
Ekkor született meg bennem az ötlet, hogy nem csak a könyvtárnak, de magamnak is megvásárolok minden újdonságot.
Későbbiekben az Országos Széchényi Könyvtárban töltött évek alatt több könyvet elolvastam a témáról, lemásoltam az 1950-es években megjelent ismeretterjesztő és oktató diatekercsek címeit a központi katalógus és az apró-nyomtatvány tár szövegkönyvei alapján és elhatároztam összegyűjtöm gyűjteményem számára a hiányzó diafilmeket.
|
|
Így vált a gyűjtés igazi szenvedélyemmé. Az én kollekcióm elsősorban a szériában készült és kiadványként megjelenő film-diapozitívokra koncentrál. Az évek során egy érdemi teljességre törekvő magángyűjtemény jött létre, ami azt jelenti, hogy a filmnyersanyagra fotografált hazai kiadványok, tartalmi megkötöttség nélkül szinte teljességgel megtalálhatók diafilmtáramban. Azt nem mondom, hogy minden kiadvánnyal rendelkezem, hiszen ez túlzás lenne, de így is több mint 4500 címem van, amely durván 250 000 képkockát is jelenthet. Az évek során az egyre bővülő filmállományt kiegészítettem korabeli szövegkönyvekkel, plakátokkal, kereskedelmi árjegyzékekkel. Diavetítőkből is van egy elég szép kollekcióm, és a diázás kellékeiből is: maszkok, ragasztóanyagok, egyéb anyagok. Szinte minden olyan diavetítő-típus részét képezi táramnak, amely kisméretű, tehát a 18 X 24 mm képterületű vertikális diafilm bemutatására alkalmas. Összefoglalva minden olyan vetítőből van 1-1 példányom, amelyik a magyarországi használatban volt az elmúlt 60- 70 év során… Az eszközöket vagy agy Magyarországon gyártották, vagy hazánkban tervezték, vagy behozták az országba, tehát belkereskedelmi forgalomba kerültek. A legrégibb diavetítőim a XIX. XX. század fordulójáról valók. Ezek csak annyiból egészítik ki az állományt, hogy be lehessen mutatni a „diafilm- korszak” előtti eszközöket, a hozzájuk tartozó festett vagy fényképezett üveglemezekkel együtt. Maga a technikai eszköz a XVI-XVII századtól kezdődően az eltelt évszázadok során nem sokat változott. Legjelentősebb fénykora az 50-es évek első felétől a 80-as évek végéig tartott, de a mai napig lehet tekercsfilm-vetítőt és új kiadású filmeket vásárolni.
Visszatérve a gyűjtemény törzsanyagához, a tekercsekhez, egyik legérdekesebb darabom az Egy hűtlen kutya kalandjai Ugatóniában. Ez már egy felnőtt-kori „szerzeményem”, bár a film 1957-ben készült, amikor én 7 éves voltam. Nem nagy példányszámban jelenhetett meg, pedig nagyon érdekes témát dolgoz föl, az 56-os forradalom utáni úgynevezett disszidálások történetét. A hűtlen kutya elmegy a Tarka Kutyák Országából, majd kalandok sorozata után visszatér. Politikai agitka volt ez a film, amelyik politikai megrendelésre a szocialista rendszer mellett tette le a voksát, de érdekes módon meseként. (Mi sem jellemzi jobban a korszakot, hogy a diafilm forgatókönyv- és szövegírójának gyermeke, csak a velem történt megismerkedése után szerzett tudomást édesapja ilyen irányú tevékenységéről és látta először az alkotást.)
A gyűjtés mellett természetesen könyvtárosi ismereteimből eredendően elkészítettem a filmek katalógusát. A bibliográfiai leírás szabályait követő katalógusban megtalálhatóak azok az elemek, melyek minden könyvtári, filmtári feldolgozáshoz szükségesek. Szerzők, közreműködők, terjedelem, hány kockából áll az adott tekercs, illetve kapcsolódik e kiadványhoz szövegkönyv, hangkazetta vagy régebben hanglemez. (Az igazi gondot a katalógus „fizikai” gondozása jelenti, hiszen az idők során többször kellett konvertálni az adatbázist.)
Technikailag két formáról beszélhetünk a film-diapozitívnál. Egyrészt létezik a közismert tekercses diafilm, az Edison-féle képmérettel, és a Leica fényképezőgépből ismert formátum. Ez a második, egy kicsit nagyobb méretű, ez alkalmas igazán arra, hogy az ember bekeretezze az 5x5 cm-es hagyományos diakeretbe vagy üveglemezek közé fogja. Ezt a formát leginkább az iskolai oktatás során használták.
A legismertebb klasszikusok a mesefilmek, bár ezek a filmek a gyűjteményemnek durván az egyharmadát sem teszik ki, mint ahogy a kiadásnak is nagyjából hasonlóak lehetnek az arányai. Természetesen megtalálhatók gyűjteményemben a meséken kívül vannak az oktató és ismeretterjesztő munkák, melyek főleg az iskolai oktatáshoz egykori közművelődési munkához készültek. Ezeket nagyobbacska gyerekek vagy felnőttek egyaránt jól használhatták.
Igen jelentős állományrész filmeken belül az, amit ma utólag úgy nevezhetünk, hogy politikai agitáció. Ez azt jelenti, hogy a szocialista rendszerben, mikor fénykorát élte a diafilm, egykoron fölhasználták TSZCS tagtoborzástól kezdve, a néphadseregen belüli nevelésen át, minden egykor fontosnak ítélt agitációs témában. Ez a tematika tovább bontható fotós vagy rajzolt anyagokra, grafikus által készített politikai mesékre, ami szintén egy önkényes, utólagos meghatározása ennek a műfajnak.
Az 50-es évektől a hanglemezgyártásban készítettek mesehanglemezeket is. Ezek általában rövid, 8-10 perc játékidejű 78-as fordulatszámú bakelitlemezen forgalmazott mesék voltak. Amennyiben volt diaváltozatuk, akkor a kettőt együtt lehetett használni, gyakorlatilag úgy, hogy elindították a hanglemezt, és közben vetítették a filmet. (Ezt a módszert még az 1970-es években is lehetett használni, csak már mikrobarázdás változattal, legtöbbször a vetítést végző személynek meg kellett kérni valakit, hogy a lemez felrakása után oltsa el a lámpát.) A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat első prózai fölvétele, a Derék Jankó szerencséje című diafilmhez készült kiadvány volt.
A gyűjtés során a bolhapiaci „beszerzések” után természetesen otthon megnézek minden tekercset, de valójában a legnépszerűbbeket – elsősorban gyermekként, később szülőként többször is többször láttam, sőt az anyag társadalmasítása során több mint 1200 címet be is szkenneltem részben CD-ROM-okra, de láthatóak filmek a honlapjaimon is. Egyes filmeket csak több tekercsből lehetett rekonstruálni. Többször meg kellett nézzem a filmeket ahhoz, hogy elektronikus médián történő publikálással a nagyközönség számára is élvezhetővé váljon a gyűjtemény. Ismereteim szerint, négy honlap foglalkozik diafilmekkel. Ezek közül kettő önálló honlap a diafilmmuzeum.hu, amelyik diafilm történetét mutatja be, „vetítőtermében”, jelenleg 190 filmet nézhetnek meg teljes terjedelemben az érdeklődők. A honlap 2003-ban kezdett üzemelni a Neumann-ház szakmai segítségével és támogatásával. Ez a honlap e sorok írásának idejére kissé elavult, jelenleg szeretném átdolgozni és felújítani, hogy megfeleljen a korszerűbb szakmai követelményeknek. Van ennek a honlapnak egy „kistestvére”, az irodalmikepek.hu, amelyik a magyar irodalom történetéről szóló diafilmekkel és adaptációkkal foglalkozik. Több mint fél évszázaddal ezelőtti iskolai oktatási kánont idézi, annak hangulatát érzékelteti az oldal de - ha csak az ikonográfiai, képi részét nézzük - a mai napig használható információkat tartalmaz. Két hazai gyermek-honlap az olvasnijó.hu és az egyszervolt.hu szintén bemutat korszerű eszközökkel meséket gyűjteményemből.
Mint már említettem első szakdolgozatomat a diafilm témából írtam másodszor pedig a tanügyigazgatás szakon, ahol sikerült felvázolnom a gyűjtemény összetevő elemeiből összerakható honlapok és CD-ROM-ok kiadások, megszerkesztésének lehetőségeit. Az idősebb fiamnak barátaival közösen néhány évig működött egy amatőr színtársulata. Ők bemutattak egy darabot Ütközet a krumpliföldön címmel, amely – több politikai agitációs filmből merítette a témáját. Hosszú évek alatt legalább hetven alkalommal eljátszották az összeállítást Az ezredforduló táján a Merlin Színházzal közösen több, mint fél évig működött diaklubunk, ahol minden hónapban 4-5 filmet vetítettünk, kimondottan felnőtteknek.
A gyűjteményben találhatók érdekes kiadványok, mint például a már említett Hűtlen kutya kalandjai, mert feszült társadalmi korszakban született és a kádári konszolidációnak egy tetten érhető dokumentuma. Azok a filmek érdekesek filmtechnikailag melyekre néhány éve tettem szert. Előttem sem volt ismert, hogy a Székesfővárosi Pedagógiai Filmgyárnak 1920-40-es években volt diafilmgyártása. Ezek a diafilmek, az akkor készült pergő oktatófilmek diaváltozatai voltak, azért, hogy a pedagógus, a tanóra során vagy egy-egy anyagrész megtárgyalásánál meg tudja állítani a filmet, hogy magyarázatokat fűzzön a látottakról. Elkezdtem a filmek után kutatni és kiderült, hogy komoly polemizálás folyt egykor a pedagógusok között arról, hogy mozogjon vagy megálljon a film, hogy megállítsák-e a 16-os vagy 35-ös vetítőképet, vagy pedig külön erre a célra használható diafilmet alkalmazzanak.
A gyűjtés szenvedélye, ami olyasmi lehet, mint a vadászat. A diavetítés egykor óriási élményt jelentett, egy olyan korszakban, amikor a rádió, a televízió gyerekcipőben jártak, számítógép felhasználói szinten még nem is létezett, ezért volt élvezetes gyermek-és ifjú fejjel olyan gazdag állománnyal rendelkezni, mint amit ma a televíziós csatornák sokasága kínál. A filmek segítségével kultúrtörténeti, politikai, történelmi tudásra is szert tehetett az ember, ma pedig objektív véleményt alkothat, egy ideológiailag levitézlett korszakról. Megvilágítható ez egy egyszerű, szemléletes példával: ismeretterjesztő diafilm készült 1962-ben Az ókor 7 csodája címmel. Szentkirályi Zoltán neves építészettörténész állította össze diafilmet. Idáig nincs is semmi baj. Van egy kép, amely bemutatja a Kheopsz-piramist. A szövegét nem tudom szó szerint idézni, de a tartalmát, a lényegét igen: a piramis alapterülete ötször akkora, mint a moszkvai Vörös tér. Ezzel a szerző eleget tett a korabeli politikai igényeknek, bár a falra kivetített képből nem lehetett megállapítani az eredeti méreteket, legfőképp, aki mint gyerek néző csak fényképről, könyvekből ismerhette esetleg a bemutatott épületeket. A hasonlat tulajdonképpen fából vaskarika elven működött és felnőtt fejjel végiggondolva a látottakat és olvasottakat pusztán ideológiailag legitimálta az összeállítást.
Napjainkra már a diafilm egy elvirágzott műfaj mégis reneszánszát éli. Évente kb. 120 000 tekercset jelentet meg egyetlen kiadója. Legtöbbször a filmek felújítások, melyek technikai kivitelezésében néha közreműködöm, leginkább ha hiányzik az eredeti képanyagból egy-két kocka, annak digitalizálásával, följavításával előállítható újra a teljes diafilm. Egyébként ez a műfaj nagyon közel áll a képeskönyvhöz és a képregényhez, ezért a fiatalabb grafikusnemzedékből, akik néhány éve végeztek a főiskolákon, többen is vállalták, hogy diafilmeket készítenek, Gondos Mária, Bartos Erika, Szalay Attila már egy újabb, korszerűbb rajzos világot képviselnek.