A 2000-es pisa-felmérés eredményei megdöbbentették a hazai pedagógus közvéleményt, oktatási szakembereket, szülőket egyaránt. Kiderült, hogy több európai ország mellett Magyarországon is súlyos problémák vannak a diákok szövegértésével, olvasásával kapcsolatban. Megállapították, hogy az irodalmi művek megértése egyre nagyobb nehézséget jelent a gyermekek számára, hiszen azok egyre kevésbé vannak az értő olvasásra szocializálva. Erre a problémára nyújt megoldási javaslatot Dr. Dieter Wrobel, az Universität Würzburg egyetem professzorának 2009-ben német nyelven megjelent könyve: Individuell lesen lernen. Das Hattinger Modell zur nachhaltigen Leseförderung in der Sekundarstufe[1], azaz Individuálisan olvasni tanulni. A Hattinger-modell alkalmazása a tartós olvasástámogatásért a felső tagozatban /ford. fk/. Bár a szerző a német tizenévesekből indul ki, mégis szakkönyve igen praktikus tanácsokkal szolgálhat a hazai pedagógusok, illetve pedagógusnak készülő egyetemisták, főiskolások számára.
A könyv a Deutschdidaktik aktuell című didaktikai sorozat része. Wrobel könyve is a sorozat egységes és átlátható struktúráját követi (átlátható, logikus, számozott fejezetekkel és alfejezetekkel). Ez a monográfia hét fejezetből áll, s minden fejezet végén rövid összefoglalók vannak a legfontosabb elméleti és gyakorlati didaktikai alapvetésekről. A következőkben röviden bemutatom a szóban forgó könyv tematikáját, lényegi megfontolásait.
Az első fejezetben (Leseförderung – Auftrag und Aufgabe azaz Olvasástámogatás – megbízás és feladat (ford. fk) címmel) a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a 2000-es a szövegmegértésre fókuszáló pisa-felmérés után az oktatási gyakorlat, a pedagógusok nem adtak megfelelő válaszokat a nyilvánvaló tanulási problémákra, sőt eddig szinte alig voltak gyakorlati következményei a sokkoló eredményeknek. Wrobel azonban egyértelmű megoldási javaslattal áll elő; szerinte az olvasáskrízisből kiutat csakis az olvasás individualizálása, azaz személyre szabása jelenthet, amely során az olvasás tartósan és szervesen beépül a tanulási folyamatokba.
A következő Inszenierung und Interaktion: Lesen und Leser in der Schule, azaz Rendezés és interakció: Olvasás és olvasók az iskolában /ford. fk/ című részben a szerző leírja, hogy az olvasás egy kulturális praxis, amelyben fontos az olvasó a szöveghez, az irodalomhoz való személyes beállítottsága. Dieter Wrobel kritizálja a hagyományos irodalomórák standardizáló, a tanulók személyes érdeklődését, képességeit figyelmen kívül hagyó oktatói gyakorlatát. A szerző határozottan felhívja a figyelmet arra, hogy a diákokat hosszú távon csakis úgy lehet motiválni, ha olvasmányaik kiválasztásában nagyfokú szabadságot adunk nekik. Wrobel szerint „nyitottabb” tanítási gyakorlatra van szükség (offene Unterrichtsform), ahol a tanárok újfajta, a diákok individuális tanulási folyamatát kísérő, támogató partneri szerepet vesznek fel. A diákok itt a legkülönfélébb műfajú, témájú szövegekből maguk választják ki, hogy mit szeretnének olvasni, s maguk is javasolhatnak szövegeket. Az olvasott szöveget később kisebb csoportokban „kibeszélik”.
A következő fejezetben (Grundlagen der Leseförderung: Verständnis – Wissen – Motivation – Strategie azaz Az olvasástámogatás alapjai: Megértés – Tudás – Motiváció – Stratégia /ford. fk/ a szerző az olvasás, szövegértés elméleti hátterét vázolja fel. A szerző szerint a tartós olvasástámogatás, -fejlesztés során az „olvasás megértést” (Leseverständnis) és a szövegértést (Textverständnis) egyaránt fejleszteni kell. A szövegértés (Textverständnis) egy konkrét szöveg szemantikai struktúrájának mentális leképzésére vonatkozik, míg az „olvasási megértés” (Leseverständnis) az adott olvasó egyéni képességeire utal általánosságban (konkrét szövegtől függetlenül). Ha hosszú távon akarjuk a diákok olvasásának „minőségét” javítani, akkor mindkét fajta megértést fejleszteni kell, hiszen ezek kölcsönösen feltételezik egymást. Az olvasás továbbá motiváltságot követel, illetve az olvasás motiváltságot eredményez („Lesen erfordert Motivation – Lesen schafft Motivation[2]). Éppen emiatt fontos, hogy az olvasmány „passzoljon” olvasójához, annak érdeklődéséhez, megértési képességéhez – véli a szerző. Ha pedig sikerül egy tartós olvasói gyakorlat elérése, akkor már a tanulók „kompetens olvasókként” maguk is kialakíthatnak, megfogalmazhatnak olvasási, szövegértési stratégiákat.
A könyv negyedik fejezete Lesen und Lesekultur, azaz Olvasás és olvasáskultúra (ford. fk) címmel rámutathat arra, hogy a társadalomnak, a szocializációs és kulturális folyamatoknak nagy szerepük van az olvasás általános megítélésében. Ha a diákokat az „olvasás kultúrájára” szeretnénk nevelni, akkor ezt a közvetlen környezet, szülők, család, iskola bevonásával, tanulói olvasócsoportok együttműködésével érdemes tenni.
A következő két fejezet a könyv tartalmi középpontját képező úgynevezett Hattinger-modell elméleti hátterét és gyakorlati lefolyását mutatja be. Az ötödik fejezet (Hattinger Modell zur nachhaltigen Leseförderung, azaz A Hattinger-modell a tartós olvasástámogatásért /ford. fk/ címmel) bemutatja a szóban forgó olvasáspedagógiai modell teoretikus hátterét, kivitelezési megfontolásait. Ez a modell a szerző szerint lehetőség az olvasáskrízisből való „kilábalásra”, hiszen megvalósítja az olvasás individualizálását, személyre szabását s Wrobel hangsúlyozza, hogy ez hosszú távú nevelési stratégiaként jelenik meg. A modell egyesíti az olvasást, írást és a beszédet. Eszerint az ötödik osztálytól létre kellene hozni egy külön „Olvasás” órát (heti egyszer duplaórában). A diákok – mint ahogy korábbi fejezetek kapcsán is előkerült – saját maguk választhatnák ki a szövegeket. A diákok az „Olvasás” órán tanulói olvasókörökben hétről hétre elmondanák olvasási céljaikat, eredményeiket, élményeiket; „kibeszélnék” az olvasottakat. Mindent egy folyamatosan vezetett olvasói portfólióban (Leseportfolio) dokumentálnák, amely tartalmazza például a rövid olvasónaplókat, kérdőíveket, a szöveghez kapcsolódó a tanár által elkészített feladatlapokat, amelyekhez mintát is nyújt a szerző a könyv végén található mellékeltben. A hatodik fejezet Das Modell: Durchführung und Ablauf, azaz A modell: kivitelezés és gyakorlat /ford. fk/ címmel a Hattinger-modell praktikus oldalát mutatja be. Gyakorlati példákat hoz arra, hogy milyen iskolai megoldásokat kínál ez a módszer: például javasolja „olvasás olimpiák” rendezését, az osztálytermek könyvekkel való felszerelését, az iskolai és városi könyvtárak együttműködését, irodalmi versenyek, színdarabok rendezését, tanulói felolvasói, „irodalmi” körök létrehozását.
A könyv utolsó fejezetében (Forsetzungen – das Modell wächst mit, azaz Folytatások – a modell együtt növekszik /ford. fk/ a szerző elmondja, hogy az ötödik osztályban elsajátított modellt, olvasói gyakorlatot akár egészen a nyolcadik–tízedik osztályig érdemes továbbvinni. A témakörök persze az életkornak megfelelően módosulnak, s a diákok létrehozhatnak több évfolyamot is felölelő olvasói köröket stb.
Elmondhatjuk, hogy Dieter Wrobel könyve minden gyakorló és leendő pedagógus számára praktikus meglátásokat, tanácsokat ad a tanulók hosszú távú olvasásra nevelésében. Fontos azonban, hogy a szerző egy, a hagyományos tanítói szerepekhez képest nyitottabb, kreatívabb tanári hozzáállást követel. Így a kevésbé kötött Hattinger-modell szabad teret hagy a diákoknak, hogy kibontakoztathassák individuális készségeiket, s érdeklődésből, élvezettel olvassanak, amely révén ők is megérezhetik, hogy egy-egy olvasmány személyiségüket gazdagította, színesítette.
Forrai Katalin
|
Dieter Wrobel: Individuell lesen lernen. Das Hattinger Modell zur nachhaltigen Leseförderung in der Sekundarstufe. Baltmannsweiler: Schneider Verlag Hohengehren, 2009.