A Kazinczy-évforduló végéhez közeledvén, talán nem árt számot vetni azzal, hogy hogyan él, él-e egyáltalán napjaink nyelvhasználatában Kazinczy hagyatéka.
Mint az köztudomású, a neológusok és az ortológusok közötti éles vitát Kazinczynak a Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél című, 1819-ben írt cikke zárta le. Ebben olvashatjuk többek között a következőt:
„A nyelv olyan, mint az ég íve a maga egymásbafutó színeinek gyönyörű játékával. Elbontja a szép játékot, aki a színeket a magok nemeire akarja osztani. Hadd játsszák játékokat itt is a törvény, szokás, analógia, eufónia, ízlés, régiség, újság, magyarság, idegenség, hideg józanság s poétai szállongás, s hagyjuk a cirkalmat és lineát máshová”
Ez a megállapítás a mai nyelvre is érvényes, ugyanúgy, mint az említett írás következő sorai:
„A stilisztika különböző nemeinek más meg más szavaik, más meg más frázisaik, más meg más nyelvek van, s ezeket nem szabad összetéveszteni. Más a poézis nyelve, más a prózáé, sőt a poézisé és poézisé, s a prózáé és prózáé is más, s ami a templomi beszéd nyelvében nem jó, igen jó lehet a románokéban s a játékszínében, s megfordítva. Így az élet nyelvében is, hol másként szól az udvarnok, másként a falusi lakós, másként az úr és szolgája, másként a had s az iskolák nagyjai.”
A különböző nyelvváltozatok napjainkban is élnek, és hogy melyiket használjuk, az elsősorban a beszédhelyzettől, valamint a kommunikációs céltól függ.
Másképpen beszélünk baráti társaságban, egy tudományos előadáson, más a szépirodalom, megint csak más a sajtó stílusa. Természetesen az egyes stílusváltozatokon nemcsak a szavak, hanem valamennyi nyelvi jel használatát értjük. Legnagyobb szerepe azonban a szavaknak van. Az átdolgozott Magyar értelmező kéziszótár (ÉKsz) a legtöbb szónak vagy szókapcsolatnak a fogalomköri és a stílusminősítését is megadja. A stílusminősítések között megtalálhatjuk a vulgáris és a trágár szavakat is. Ezeket természetesen a művelt beszédben (írásban) kerülni kell. A nyilvános megszólalásokban, különösen a sajtóban nincs helye a durvaságnak, a trágárságnak, de még a szlengnek sem.
Amikor Kazinczyra, nemcsak a nyelvújítóra, hanem a nyelvápolóra is emlékezünk, szembe kell néznünk a mai nyelvhasználattal, annak néhány nemkívánatos jelenségével is.
Mint írásom címéből kiderül, arra szeretnék rávilágítani, hogy a sajtó, elsősorban a bulvárlapok nyelvében túlburjánzik a szleng, egyre gyakoribbak a durva és trágár szavak.
Mindenekelőtt szóljunk a szlengről! Ennek első jelentését a Magyar értelmező kéziszótár így fejti ki: „Választékos(abb) v. hiv. beszédhelyzetben nem használt elemekből álló, bizalmas nyelvhasználat, nyelvváltozat.”
Mondhatnánk úgyis, hogy az argónak amolyan „szelídebb” változata. A szleng szavait a sajtó elsősorban a főcímekben használja előszeretettel, mintegy ezzel kívánja az „érdeklődést felkelteni”
Az alant felsorolt példák az internetről valók, valamennyiük egy-egy újságból.
Gyakori szó a munkaviszony megszüntetésére, a szerződések felbontására utaló kirúgták. Az internet böngészőjébe beírva a szót, többek között a következő mondatokkal találkoztam: Kirúgták Gesztesit. Kirúgták a Napkeltét. Kirúgták a kerékpáros doppingdoktort, Aki nem fizetett a krízisalapba, már kirúgták. Kirúgták a House egyik állandó szereplőjét, Becalival ellenkezett a Steaua edzője – kirúgták.
A kirúgták szinonimájaként ugyancsak sűrűn fordul elő a lapátra tették szószerkezet. Íme néhány példa: Rátgébert lapátra tették. Szépen lapátra tették a kapitányt. Lapátra tették a vezetők felét a CISA légitársaságnál. Bénázott a Hídépítő, lapátra tették a vezérigazgatót. Lapátra tették a Domnation fejlesztőit. Lapátra tették a Macskák stábját. Hatezer tanárt tettek lapátra.
Ha a két szót, illetve kifejezést összehasonlítjuk, látjuk, hogy a kirúgták a durvább, a lapátra tették kevésbé az. Ez utóbbi képszerűsége miatt szellemesebbnek is tűnik. A sajtó nyelvében természetesen egyikük használata sem ajánlatos.
Sajnos a trágárságtól sem mentes a mai sajtó. Közülük elsőként Jancsó Miklóssal, a neves filmrendezővel készült interjújából idézek: „Mohácsnál hosszú ideig álltak a napon, csak délután, a nagy eső után támadtak. Addig a lovakon megereszkedett a hám, mert sz..tak, hu….tak, a hasuk összeesett.”
Ugyancsak az interneten olvashatók a következő idézetek sajtóbeli példák.
Szent sz.r. Ez a címe egy „világhíres ufószektá”-ról szóló cikknek. Sz.r a Dunatévében (sic!) – olvassuk a gödöllői polgármesternek a Duna TV-ben tett látogatásáról tudósító írás címében. A Debrecen – Liverpool mérkőzés értékeléséről pedig ezt olvastuk: „Legyünk őszinték, sz. r volt az ellenfelünk. A védelmük működött, de a támadásaik sz..t sem értek, borzalmasan lőttek kapura. Csodálkozom, hogy nem mínusz eggyel fejezték be a meccset, olyan sz..ok voltak a támadóik.”
Szinte már közhely, hogy a nemi közösülésre való felszólítás egyes szám második személyben kötőszóként fordul elő. A Hogymondom szleng szótárból idézem a szó használatáról való megállapítást: „Szó szerinti értelmezésben közösülésre való felszólítást jelent. A gyakorlatban azonban rendkívül gazdag jelentés- és formavilággal rendelkezik, felhasználhatósága szinte minden szituációra kiterjed, vannak olyan embercsoportok, ahol a kommunikált tartalom tagolását is (kvázi mondatvégi írásjelként használva) ezzel a kifejezéssel oldják meg.”
A szótárból továbbá megtudjuk hogy „a gyakori előfordulás színesítését célzó törekvések eredménye: b+ | bae | bájg | bazz | bazze | bazmeg | bazdmeg | vazz | vazze | bakker . Ezeken kívül van egy kisebb csoport, amelyet a „szalonképes” indulatszó létrehozásának igénye hozhatott létre, a „bazmegelés” trágár élét tompítandó: basszus | basszuskulcs | baktérium.”
Egy írásban a kárpátaljai magyarság megosztottságáról olvashatunk a Karpaty News internetes változatában. A cikk a KMKSZ és az UMDSZ közötti tárgyalások elhúzódásának akadályairól számol be. Így: „… képzeljük magunk elé az UMDSZ jeles küldötteit, amint egyre jobban felhergelődve ott gubbasztanak az általuk megadott helyen és időben, ahová a tárgyalófélnek esze ágában sincs eljönni (ezt ők is pontosan tudták előre). A viccbéli gonosz kismalachoz hasonlatosak. Ha mégis beállítana a partner, azt mondanák neki: b...d meg a tárgyalásodat, Kovács Miklós.”
Nagy emberek mondásai cím alatt állnak a következők (csak a magyarokét sorolom fel) Teller Ede: Ez kurv@ nagyot robbant b…d meg. József Attila: Ne lökdössél b…d meg. Széchenyi István: Ez kurv@ nagy terv b…d meg. Mátyás király: Ez az igazság, b…d meg. Zrínyi Miklós: Vaddisznó, b…d meg.
Természetesen ezt a kis gyűjteményt tovább lehetne bővíteni. De úgy vélem, talán ennyi is elég ebből a mocsokból.
És most feleljünk a címben feltett kérdésre: Mitől forog Kazinczy a koporsójában?
Fentebb szóltam arról, hogy Kazinczy tiszteletben tartja a nyelvváltozatokat. Idézzük újra szép hasonlatát: „Olyan a nyelv, mint az ég íve a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával.” De vajon mit szólna, ha olvasná azokat az útszéli szavakat, kifejezéseket, amelyek a mai sajtóban látnak napvilágot. Az évforduló kapcsán is bizonyára sokszor idézték és fogják még idézni egyik epigrammájából a következőt: „Szólj, s ki vagy, elmondom…”
Igen, a szó és az írás sokat elárul rólunk. „A stílus maga az ember” – valljuk Buffonnal.
Kazinczy ezért forog a koporsójában. Az Aranka Györgyhöz írt levelében ugyanis ezt írja: „Én azt hiszem, hogy a magyar nyelv jobb idők szüleménye lesz; mert hogy lesz jobb idő:azt szentül hiszem, hogy nem semmit szentebbül.”
A durva és trágár szavak, kifejezések mintha azt mutatnák, hogy még nem jött el a Kazinczytól remélt várt jobb idő. Vagy talán észrevétlenül el is múlt?